Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

mawer
7 élménybeszámolót írt
7
8 éve tag
Szlovákia
Látky Prasiva
2024.12.19.
Üdv minden sporinak,
Szombaton (2024.12.14) Látkyban voltam a Zerrenpach pályán.
Odafelé elmentem a Látky Kocanda pálya mellett, hazafelé pedig a kokavai pályát is megnéztem, de azok még nincsenek nyitva.
Nyitás után érkeztem és szerencsére alig voltak.
-5 fok volt egész délelőtt és hódara esett, ami azonnal rá is fagyott mindenre, így folyamatosan törölni kellett a szemüveget, mert 10 perc alatt képes volt úgy ráfagyni, hogy nem láttam semmit.
Szombaton felhős volt az idő, és volt olyan időszak, amikor a leereszkedett felhőben csak tapogatóztunk, ezért nem mertem nagyon megereszteni, mert a pálya buckái meg tudtak tréfálni.
Csak 30 - 40 km-es sebesség volt részemről a biztonságos.
(Vasárnap néztem a webkamerán, hogy a vasárnapi nyitáskor jobb volt az idő, még sütött is a nap, de 11 körül már újra homályzóna volt, így végül nem volt rossz döntés a szombati síelés.)
Ahhoz képest, hogy a környéken ezen kívül nem volt egy pálya sem nyitva, szinte egész délelőtt nem voltak sokan.
(Valszeg a helyiek sem tudtak a nyitásról.)
Volt olyan, hogy a hosszú felvonón csak én voltam, más nem.
11 után azért már jöttek, de akkor is bőven volt hely.
A felvonó néha be is fagyott a hegy lábánál, mert a hódara ráfagyott a sínre amin a tányéros rudak vannak tárolva és a leakasztás ezért időnként problémás volt.
A hegy tetején meg a felvonó vége volt problémás kicsit, mert a fordító előtt a pálya jégrögös volt.
Karácsonyi zenék mentek a kihangosítókon és ez adott egy jó kis hangulatot a gyerekeknek, szánkósoknak, bobosoknak is.
Összesen 31 kört mentem a 4 órás bérlettel (némi szendvics-szünettel délben), de elég is volt, mert már a harmadik körnél éreztem a combomon a több hónapos kihagyást.
Másnap reggel az ágyból felkelés is vicces volt az izomláz miatt.
De mindent összevetve jó volt egy bemelegítésnek.
Viszont ahogy néztem a melegfront miatt hétfőn már sajnos be is zártak és jelenleg is zárva vannak, illetve egy részen el is olvadt a hó.
Jelenleg ágyúzni sem tudnak, mert +4 fok van.

De rövidesen jön a lehűlés újra :)
001.jpg
002.jpg
mawer
7 élménybeszámolót írt
7
8 éve tag
Szlovákia
Látky Prasiva
2024.01.21.
2024. január 3.-án voltam. Aznap nem volt ideális az idő sajnos. 4 órás bérletet vettem, de abból közel 2 órán át esett az eső. Tartotta még így is magát a pálya, de délutánra azért már kezdett erősen tapadni és óvatosabb köröket kellett menni. A szolgáltatások kb. megegyeznek a múlt szezonnal. A kölcsönző működik egész nagy készlettel és a fennsíkon láttam sífutókat is. A 2 tányéros felvonó és a köteles húzólift is megy, ill. lehet oktatást is kérni az instruktoroktól. Magyarul nem igazán értenek, de az angol teljesen korrektül megy nekik. Azóta nem voltam, de most szerintem szuper a pálya, így csak javasolni tudom.
Latky-20240103.jpg
mawer
7 élménybeszámolót írt
7
8 éve tag
Szlovákia
Látky Prasiva
2023.02.12.
Két hete voltam itt egy pénteki napon. A pálya rendben van és most a felső pont végéig működik a hosszú felvonó, mivel van bőven természetes hó. A délelőtti órákban a rövidebb felvonó nem ment, így a tanuló gyerekeket is a nagy felvonóra terelgették az instruktorok, de többször rájuk kellett szólni, hogy a sorbanállás rájuk is érvényes. (Amikor van egy 30-40 fős csoport akkor ez elég bosszantó tud lenni.) Délben mikor elvitték őket ebédelni szuper köröket lehetett menni várakozás nélkül. Délután a felső erdei szakaszon felhordódott a kavics a pályára, így az annyira nem volt jó a lécnek. Ettől függetlenül ideális nap volt.
mawer
7 élménybeszámolót írt
7
8 éve tag
Szlovákia
Látky Prasiva
2022.03.07.
Sziasztok,
Aktuális jelentés a síterepről:
2022.03.06-án (vasárnap) voltam egy napot síelni ezen a helyen. (Látky Prasiva) Délelőtt 10 órára érkeztem így kicsit izgultam, hogy lesz-e még parkolóhely, de a félelmem alaptalannak bizonyult, mert bőven volt még szabad hely ahhoz képest is, hogy ez közkedveltebb hét végi időpont volt.
Gyors napijegy vásárlás a sífelszerelés kölcsönző kasszájánál (felnőtt napijegy 18€ + 2€ bérlet kaució és kártyát is elfogadnak) majd öltözés, bemelegítés és ismerkedés a pályával. Itt még soha nem jártam, csak képeket és korábbi videokat láttam, így gyakorlatilag minden új volt számomra.
A pálya állapota nagyon rendben volt. Mivel itt nincs tömeg, így még késő délután sem volt buckásodás sehol. Nap végére ugyan jelentek meg itt-ott jégfoltok, de ettől eltekintve szuper volt.
Van egy lassabb és rövidebb tányéros húzólift amit inkább a kezdők és helyi síoktatók használtak a pálya középső részén és van egy gyorsabb és jóval hosszabb tányéros a haladók számára. (Indulásnál ez jókora lendületet ad, ezért erre kicsit figyelni kellett.) Külön öröm, hogy ez a nagy húzólift bevisz az erdőbe és igen nagy fenyők között utazva jutunk fel pár perc alatt a domb tetejére. Elvileg valahol ott lenne a sífutó pálya is, de egybefüggő vastag természetes hóréteget ott már március lévén nem nagyon láttam, de a Zerrenpach hotelnél találkoztam sífutókkal is, így gondolom van erre is mód a környéken. Az egészen kicsiknek és teljesen kezdőknek van egy köteles húzólift is és ott majdnem sík a terület, ezért az alapok is könnyen elsajátíthatók itt.
Ez a terület már magasabban helyezkedik el Kokavánál és ez jó hatással van a hőmérsékletre is. Mivel fenyves mellett fut le a pálya, vannak árnyékosabb és napsütötte részek egyaránt.
A hotelben nem jártam (jelenleg nem ott kell megvenni a napijegyet) de a jó idő miatt sokan kiültek a kávézó teraszára csak úgy napozni.
Magyarul itt már nem nagyon beszélnek, de az angollal azért el lehet boldogulni.
Zárásig maradtam (16:00) és összesen 46 kört mentem 40km/h körüli átlaggal. A liftnél max 5 perces várakozások voltak, de 14 óra után már szinte rá lehetett csúszni a beléptető kapura. Volt ugyan egy ~45 perces ebédszünetem, de folyamatos volt a pörgés és kellemesen el is fáradtam (amit inkább másnap reggel éreztem a combomban). 😊
A hotel árait megnézve (akár wellnessel egybekötve) egész jó hosszú hétvége tervezhető ide.
Ajánlom főként családosoknak, ill. olyanoknak akik nem feltétlenül a keményebb fekete pályákat részesítik előnyben.
Zerrenpach - Látky
IMG-20220306-113810.jpg
IMG-20220306-110052.jpg
IMG-20220306-105734.jpg
IMG-20220306-100721.jpg
IMG-20220306-100711.jpg
IMG-20220306-123112.jpg
IMG-20220306-100919.jpg
sapali
7 élménybeszámolót írt
7
9 éve tag
Szlovákia
Látky Prasiva
2020.01.10.
2019. december 27-e és 30-a között voltunk ezen a síterepen családostól. Pálya szállásunk volt. 27-én indult a sípálya. A pálya itt-ott még füves volt. Minden nap volt esti síelés.

Mivel a környéken nem volt máshol üzemelő sípálya, ezért elfogadható várakozás, csak az esti és a délelőtti órákban volt. Dél körül és a délutáni órákban a felvonóra akár 20 percet is kellett várni, max. 3 perces csúszásért. A pálya üzemeltetői mindent megtettek, hogy jó pályát tudjanak készíteni. A hóágyuk szinte folyamatosan üzemeltek.

Budapestről pár óra alatt megközelíthető, ár értékben elfogadható a sípálya. Egy, vagy egy párnapos síelésre, begyakorlásra tanításra tökéletes síterep.
dodi
7 élménybeszámolót írt
7
17 éve tag
Szlovákia
Látky Prasiva
2019.02.25.
A tegnapi napon ismét ellátogattunk Látkyba. Az út végig száraz, jól járható. A Hrinova és Látky közötti út teljesen felújított, kátyúmentes. Nem szeretném ismételni önmagam röviden a "helyzet változatlan" de éppen ezért jó. Az elmúlt hetek időjárásának nyomai egyáltalán nem érezhetőek a pályán mert annak állapota kiváló volt. Kissé borús de dél körül verőfényes napsütésben síelhettünk. Az árak nagyon kedvezőek a szlovák pályákhoz viszonyítva is. A felvonók száma változatlan két tárcsás és a gyerekeknek egy köteles amik teljesen kiszolgálják a síelőket.

Talán egy változás a tavalyi évhez képest, hogy a Látky Royal recepciójára nem lehet bakancsban bemenni, így érdemes a bérletet még "felszerelés" előtt megvenni. A bérlet az első érvényesítést követően számolja az időt, így a vásárlásra fordított idő, és azt azt követő öltözés stb. nem vész kárba aki nem teljes napijegyet vásárol. A jegyek variációja nagyon kedvező mert van 2 órás, 4 órás, és félnapos jegyek délelőttre, és délutánra is. Így bárki talál magának megfelelő időpontot. Mindenkinek csak ajánlani tudom nem fog csalódni.
dodi
7 élménybeszámolót írt
7
17 éve tag
Szlovákia
Látky Prasiva
2018.01.28.
A mai napon szokásos egynapos szlovákiai sielésünk úti céljaként ismét Látkyt választottuk. Azért döntöttünk Látky mellett mivel nem szerettünk volna messzire menni.

Az enyhe időjárás miatt kicsit bizonytalanok voltunk, hogy helyesen döntöttünk-e de nem csalódtunk. Az út teljesen száraz jól járható. Hrinyova után néhány helyen vízátfolyás, kőzúzalék de teljesen jó út. Látkyba érve +3 fok napsütés jó hóviszonyok vártak.

A Látky Royal pálya parkolói jól tisztítottak, sokan voltak ennek ellenére eléggé fönn tudtunk parkolni. Ez jól is jött mivel megszűnt a faházban a pénztár és csak a Látky Royal száloda recepcióján lehet jegyet venni. Ezért aki lent parkol az csak a jegy megvételét követően vegye fel a bakancsot mert mire fölér igencsak elfárad. A pálya teljesen jó volt, még csak kásásnak sem mondanám a havat. Annak ellenére, hogy sokan voltak nem túl sokat kellett sorban állni, maximum 5 perc. Délután kettő körül már ennyi sem. Sokan voltak családdal, kisgyerekekkel.

A parkolóban csak egy magyar rendszámú autót láttam, így még mindíg nem fedezték fel a Magyarok ezt a helyet, pedig kisgyereket tanítani ennél jobb helyet még nem láttam Szlovákiában. Mindenkinek ajánlom, jó lankás pálya, az alsó 2/3 része jó széles. Kellemes egy jó sítúrára és az árak is nagyon barátiak. Félnapos jegy 8 euró.
dodi
7 élménybeszámolót írt
7
17 éve tag
Szlovákia
Látky Prasiva
2017.01.16.
Egynapos Szlovákiai síelésünk során ismételten a Látkyban található sípályát választottuk a múlt héten szombaton. Magyarországon szombat reggelre "rengeteg" hó hullott és szite járhatatlanok voltak még a főútvonalak is. A határt átlépve -3 fokban a Zólyom felé vezető főútvonal teljesen hómentes vizes állapotú volt, teljesen jól járható. Krivánnál a főútról letérve szintén teljesen takarított jól járható volt az út.

A sípálya parkolója az aránylag sok 25-30 síelő számára kevésnek bizonyult és a takarítás is kevésbé volt megoldott így nehezen lehetett szabad helyet találni. A síjegyek árai még mindig nagyon kedvezőek pld. félnapos jegy 8 euro, 2 órás jegy 5 euró.

Mindegyik felvonó ment és délutánra rengeteg kisgyermekkel érkező család érkezett a csemetéket síelni tanítani. A liftkezelők mindent megtettek annak érdekében, hogy ez így is legyen, mert minden alkalommal a tányéros felvonóba történő beülésben segítettek a gyerekeknek. A "felnőtt" felvonónál is nagyon segítőkészek voltak a sí lift kezelők. Az öltözetükből ítélve ők már profik lehettek " Záhranná sluzba" mert az elmúlt években még csak egy bácsika segítette a síelőket. A pálya jól kezelt a felső egyharmad részben kissé hószegény de jól síelhető volt. Az alsó kétharmad teljesen jó széles pálya. Ajánlom mindenkinek aki pár napra akár egynapos síelésre készül és kisgyerekeket szeretne megtanítani síelni, úgy, hogy ahhoz még oktató sem kell.

A Látky Royalban most nem jártunk mert siettünk haza, de fönti pakolóban sok autó állt így gondolom voltak vendégek. A hazafelé vezető út már majdnem száraz volt, amíg Magyarországra nem értünk. Ehhez azért az is hozzátartozik, hogy nálunk azért több hó esett most kivételesen mint Szlovákia Déli részén.Kellemes jó kis sítúra volt.
dodi
7 élménybeszámolót írt
7
17 éve tag
Szlovákia
Látky Prasiva
2016.02.22.
Szokásos Szlovákiai egynapos sielésünk során mi is kripóbáltuk ezt a helyet. Nagyon szép, gyönyörű igazi faházas kis település. Anno a szocializmusban a környező települések nagyvállalatainak (lucenec,Filakovo,Detva Hrinova) szinte mindegyikének volt itt ( nálunk szoc.üdülőnek )nevezett üdülője és szinte fillérekért lehetett a sielést megtanulni. A Látky Royal pálya is remek de csak természetes hóviszonyok között, mert mesterséges havat nem nagyon csinálnak. Szerintem ratrakuk sincs. A környéken rengeteg nyaraló (chata) van kiadó és olcsón.

A pánya bérleti árai a többi sípálya töredékéért kapható. Hidegben természetes hóviszonyok között nagyon jót lehet sielni, úgy,hogy lehet csak 10-en lesztek a pályán. Egy fő a felvonókezelő meg egy a pénztáros is. A Látky Royal szálló alsó éttermében lehet kajálni de nem olcsó. Viszont ha jók a hóviszonyok mindíg vannak szabadtéri rendezvények a szálló mellett, családias hangulatban. Igaz ha nem tudtok Szlovákul semmit nem fognak érteni, de kedvesek és nem ellenszenvesek.

Ha valaki csak ezt a falut szeretné elérni ne Kokava Nad Rimavicou felé menjen, hanem a főúton Zvolen irányába és Kriván, Hrinva után a Brezno felé vezető úton érhető el a legjobban. Az út mellett található víztározó is ami több kilométer hosszú, lenyűgöző látvány. Jó hóviszonyok között érdemes felkeresni, nem fogjátok megbánni. Profiknak a pálya zért gyenge de egy jó, kellemes sieléshez kiváló. Sőt a családtagok is akik esetleg nem sielnek simán eltudnak tölteni 2-3 órát sétálással.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE