Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

eviktor
3 élménybeszámolót írt
3
13 éve tag
Szlovákia
Martinky
2022.03.06.
Idén március másodikán látogattuk meg Martinské holet. Nagyon szép időt sikerült kifognunk, hétköznap lévén szerencsére tömeg sem volt. A felfelé vezető szerpentin aljánál található sorompónál 10€-t kérnek a parkolásért illetve az úthasználatért (a jegyvásárlásnál 5€-t levonnak). A hólánc kötelező, de a 4x4-es meghajtású autókon nem kellett használni. Sorbanállás egész nap során 2x volt, akkor is max 5 perc,de volt olyan is, hogy egyáltalán senki nem volt előttünk. Az üléses felvonó aljában található büfében elfogyasztottunk egy káposztalevest, sültkrumplit, fél liter kofolát és egy teát, ezért 10 eurót kértek, ami nem olyan vészes szerintem. A pályák nagyon tetszettek mindkettőnknek (nekem ez lett Szlovákiában a kedvencem). A kilátás fentről nagyon szép.
h i r d e t é s
rsebi
8 élménybeszámolót írt
8
17 éve tag
Szlovákia
Martinky
2020.02.13.
Múlt vasárnap Martinky felé vettem az utamat, mert ez volt az első hétvége, hogy az összes pálya kinyitott.

Honlap
Nagyon szuper, csak azt nem sikerült megtalálni, hogy mely pályák lesznek nyitva, azonban az üzemelő felvonók megjelennek rögtön a főoldalon. (továbbá van még négy videó, így virtuálisan is le lehet csúszni)

Utazás
Besztercebánya után elmentem balra át a hágón, mint ahogy három hete Valca felé. Ezúttal továbbmentem egészen Martinig, majd fel a szerpentinen. Pontosabban mentem volna, mert a falú határában mindenkit félreállítottak hóláncot szerelni. A bizonytalanoknak segítőkész helybeli oldotta meg a helyzetet öt euróért. Végül 8:50-re érkeztem meg, és már mentek a liftek. Budapestről 4 óra 10 percig tartott az utazás.

Első benyomás
Átlagosnál hosszabb szerpentin miatt – közel 10 km, mely csodálatos látványt nyújtott - éreztem, hogy jó síterepre jövök. 1200 méteres magasságba érve a parkolóban már a forgalomirányítók csapata irányított a legjobb rendelkezésre álló helyre. A parkolót körülvették a hótól roskadozó óriásfenyők. Míg a pénztár felé mentem több szállót is láttam, aztán megvettem a nem visszaváltható kártyát – a pénztáros rendesen tudott angolul.

Liftek
Parkolóból egy tányéros gyűjtős lift indul, ami egészen a csúcsig száguld, használata kényelmes volt, délelőtt 5 perceket kellett rá várni. Aki nem szereti a tányérosokat, annak egy kis felfelé gyaloglást be kell ütemezni. (Nem vészes csak az első hüttéig kell menni.) Ezen kívül van még két nagyobb tányéros egy az ülőszékes felvonó mellett, ami induláskor nagyot ránt és ugyancsak felmegy a csúcsig, illetve van még egy az erdőben eldugva.
Az ülőszékes modern kétsebességes 6 személyes behúzószalagos buborékos felvonó, panasz nem lehetett rá, a személyzet a kiszállórészt folyamatosan karbantartotta. Várakozási idő délelőtt és kora délután 5 perc volt, aztán elfogyott a tömeg. Ami egyébként érdekes volt, hogy nem tervezték a csúcsig, ez volt az egyetlen negatívuma.

Pályák
Alapjában véve széles, jól kezeltek. A két nagy kék pálya 2-es mely a parkolóból indul, a 3-as pedig az ülőszékeshez tartozik, feltűnően széles főleg a tetején a közös résznél - arra megyek amerre akarok érzés fogott el csúszás közben. Lejtésük kiváló sehol egy törés. Az ülőszékes alatt egy másik viszonylag keskeny piros pálya van, azonban a mellette lévő másik piros (tányérostól jobbra) annál szélesebb, mindkettő lejtése kellemes piros, kb. a közepétől lankásodik kékre. Itt is van erdei pálya (8-as), ehhez fel kell menni a tányérossal és élesen jobbra lefelé. A pálya a tetején nem volt számozva. Így egy darabon elindultam aztán úgy döntöttem, hogy inkább fenyőfákat kerülők. Aztán valahogy visszakeveredtem az erdei pályára. Ez alapján ítélve megfelelő szélességű és lejtésű volt ez is, plusz élményt adott a freeride lehetőség. A síterepen a pályaszámozások pár helyen hiányoztak, ez nehezítette a tájékozódást.
Hó volt bőven, rendesen le is kezelték. Egész nap szépen sütött a nap, jó idő volt. Délutánra a piros pálya tetején elkezdett kissé buckásodni és a jeges felületek is előjöttek egy-egy részen, bár ez nem okozott gondot, mert volt bőven hely kikerülni. Pályán kívül enyhén fagyos volt a hó.

Új Pohorka étterem
Tetszetős modern önkiszolgáló étterem, 4-5 főétel közül lehetett választani- ami csak szlovákul volt a táblára felírva - valamint helyben sütöttek pizzát is. Egy tíz percet azért kellett rá várni. A pincér tudott angolul, bár másodjára amikor hozzám szólt már szlovákul tette. Ettől függetlenül az étel finom volt és megérte az árát.

Összegezve
Hosszú szerpentinnel, hóláncszereléssel számolni kell, továbbá akik nem szeretnek tányérossal menni, azoknak valamelyest szűkül a pályakínálat. Egyébként a pályák nekem nagyon tetszettek, még akkor is, ha nem beszélünk nagy szintkülönbségekről (valamivel több mint 200m), tetszettek a pálya mellett található hütték is. Javaslom több napos túra egyik napjára (pihentető nap), vagy több naposra, ha nem a csúszás kerül a fókuszba.
Zagyi
2 élménybeszámolót írt
2
9 éve tag
Szlovákia
Martinky
2016.01.01.
Tegnap itt egy nagyon jót síeltem. Van elég hó (40-50cm műhó) és ami a lényeg, hogy nincs kő. Igaz csak egy pálya működik ami 1560m hosszú, de megteszi. Holnap pedig viszem màr a cslàdot is ės sielünk egy jót. Pàr kép a Martinky-ről tegnapról.
DSC-0130.JPG
DSC-0133.JPG
DSC-0134.JPG
DSC-0129.JPG
csabor
90 élménybeszámolót írt
90
14 éve tag
Szlovákia
Martinky
2014.02.07.
Szlovákiai körjáratunkon ide is eljutottunk. (A környéken sehol nem találtunk nekünk megfelelő terepet)
Az útról lekanyarodva egy aszfaltozott keskeny erdei út vezetett felfelé. Az út kezdetén egy sorompónál egy kedves bácsi figyelmeztetett bennünket, hogy 13 óráig csak felfelé lehet menni, aztán már csak lefelé. Lelkesen vágtunk neki az útnak, mert akkor még nem sejtettük milyen hosszú lesz. Nagyon keskeny volt az út, nem ártott az óvatosság az üzemeltetők részéről, Én szeretek hegyen vezetni, s tudva, hogy szemben nem jön semmi élvezetes utunk volt. Megjegyzem kint volt a hólánc tábla, de szerintem nem volt indokolt, nem is kérték. 800 méteres magasság fölött el kezdett csúszni az út. Az a négykerekes amit korábban utolértem, most szusszanhatott egyet. 1150 méterig kellett kapaszkodni, s a végén már gyakran egy helyben pörgött a kerék.
Még nem mondtam, de rendkívül nagy köd volt. Felérve semmit sem lehetett látni, Nem ismertük a terepet, s a tájékozódás érdekében senki nem helyezett ki egy táblát sem. Találtunk az épületek között vakon kanyarogva valami parkírozó helyet, s körülnéztünk.
Piszok hideg volt, mert fújt a szél is keményen. végül találtunk egy pályát amelyen a ködben vakon csúsztak lefelé néhányan. Pénztárt felvonót nem leltünk.
(végül kiderült, hogy ez egy kék pálya volt, ami levezetett az ülőszékes felvonóhoz. Mondjuk azt nem tudom, mi van, ha valaki lelkesen lecsúszik, s lent nem lel pénztárat, mert azt nem jelölte a térkép. Felengedik?) Volt egy körbár, tömve, aztán egy önkiszolgáló étterem, ahol nem áruétek alkoholt, s így végül egy másik étteremnél kötöttünk ki, ahol volt sör és helyi Apeh ellenőrzés.
Közben láttunk pénztárra emlékeztető faházikókat is. Nagyon kevés hó volt. Lehet, hogy jó időben ez egy remek terep, de mi ebből a ködben semmit sem fedeztünk fel.
Megvártuk a 13 órát s békésen lecsúsztunk a hegyről, kocsival.

Csabor az élvezeti síelő
thebiker
2 élménybeszámolót írt
2
11 éve tag
Szlovákia
Martinky
2013.02.10.
HÓLÁNC KÖTELEZŐ!!!!!! ( egy kedves úr feldobta mert látta, hogy sokáig tartana nekem :) )

.... én is úgy látom, hogy nem nagyon favirizáljátok ezt a pályát :) Szóval én most voltam ott 2013.02.09-én és jók a tapasztalataim! Nagyon rendben volt a pálya! A hó minősége kiváló volt. 6 üléses felvonó megy fel amiből a kilépés NAGYON könnyű mert lassít a végén. Biztos van máshol is .....
Van funride pálya és lehet a szűzhóban is nyomulni! Bp-től kb 3,5 - 4 óra!! Szóval aki közelben keres valamit annak ez is lehet megoldás!
ottisz
2 élménybeszámolót írt
2
13 éve tag
Szlovákia
Martinky
2011.03.06.
Február közepén 3 napot síeltünk Martinske Holen, néhány szó a tapasztalatokról.

Szállás: Hotel Martinske Hole. Nem rossz hely, nagyon kicsi választja el attól, hogy tényleg egy nagyon jó színvonalú szálloda legyen. Reggelizni korán kell menni, mert a svédasztalt nem nagyon töltik fel már félidőben.

Pályák: alapvetően jó minőségűek, azonban eléggé jegesek voltak, főleg az árnyékosabb részeken.

2-es: a teteje kezdőnek eléggé durva, itt kb 200 méteren esik vagy 60-70-et a pálya, a többi része kellemesen síelhető
3-as: kellemes pálya, könnyen síelhető
6-os kék: jópofa pálya kisebb-nagyobb ugratókkal
9-es: szűk, kezeletlen erdei pálya semmi extra. Arra jó, hogy ha benéz az ember a központba például egy ebédre, könnyen az ülőlifthez lehet lejutni
8-as: erdei pálya, azt nem tudom kezelt-e, de jó minőségű volt. Nem tudom miért piros (talán mert szűk), de kellemes lejtésével szinte lesikló pózban lehet rajta végig menni. Igazán nagy élmény volt a hatalmas ködből leérkezni a 2-es pályához.
1,4,6-os piros része: csak haladóbbaknak
5-ös: nem működik

Ott jártunkkor a 6 személyes ülő és a 2-es pálya melletti tányéros ment. A tányéros viszonylag gyors, azonban azt vettük észre, hogy ha nem folyamatosan érkeznek az emberek, akkor eléggé üt az elindulásnál. Hétköznap egyiknél sem volt több a sorbanállás 5 percnél.

Hütték: kedvező árak, változatos étel- és itallapokkal

Összesésgében nagyon meg voltunk mindennel elégedve.
Kiscsati
6 élménybeszámolót írt
6
15 éve tag
Szlovákia
Martinky
2010.12.10.
2010 12 03 -án voltunk itt atom jó 50cm friss por hó volt.
Csak a 2es és a 3as kék pálya volt készen, de azok kifogástalan állapotúak voltak még a nap végén is.
Jó volt az ülőszékes buborékos felvonó, meg a tányérossal se volt baj.A buborékos aljába a jó fej büfés bácsi 1 unióé ad meleg levest vagy borralt forrt (kell bele a 3 cukor ;) )
Odafelé Besztercebányának mentünk így volt benne egy nagyon szép hegyi szakasz szerpentinnel,hazafelé inkább nem vállaltuk be és Zidar felé jöttünk erre haladósabb.
ajánlom mindenkinek aki nem igényel fekete pályát.
Hólánc kötelező nem engednek fel nélküle!!!
- Marky -
21 élménybeszámolót írt
21
16 éve tag
Szlovákia
Martinky
2010.02.09.
Mi 1 napra átnéztünk ide Dolny Kubinból tavaly év végén. Ezt irtam róla:

"A feljutás izgi az egyirányú úton, még ebben az enyhe időben is kellett a hólánc a kocsira.
A hegyen egyedül az ágyúzott 3-as pálya üzemelt, de a folyton eső, változó halmazállapotú csapadék ellenére a nap végéig jó minőségű maradt. A pálya alján pedig modern, 6 személyes, buborékos felvonó nyelte a tömeget. A sorban állás maximális ideje egyszer volt kb 6-8 perc ebéd utáni időben, azt leszámitva 0-2 perc volt. Kellemes pálya a 3-as, a felvonóból azonban látszott, hogy vannak még hasonló adottságú lejtői a rendszernek, ide érdemes lenne visszatérni nagyobb hó esetén."

Nekünk tetszett.
Viri
7 élménybeszámolót írt
7
21 éve tag
Szlovákia
Martinky
2010.02.09.
Hááát! Ez elég gáz, mert kedvelt célpontja volt a buszos sítáboroknak. Főleg ha a környező hegyekben nem volt megfelelő hó a pályákon, akkor mindenki ide jött, még annak ellenére is, hogy a pályák megközelítése igen időigényes volt. Sorban állás a libegőnél, fél órás menetidő, sorban állás a húzólifteknél. Majd sorban állás a lejutáshoz.
Egy párszor megtapasztaltam, 30-40 fős gyerekcsoporttal is.
léha
1 élménybeszámolót írt
1
16 éve tag
Szlovákia
Martinky
2009.01.24.
Januári hétvégén jártunk Martinban. Korán kell kimenni, a pályák 8.30 kor nyitnak-ezek a szlovákok tudnak élni.
Mi kilencre értünk a szerpentin aljára. Ott mindenkire felparancsolta egy szigorú ember a hóláncot, amire később kiderült, nem volt szükség. Ezért már másnap csak integettünk neki és határozottan állítottuk neki, hogy van hóláncunk...és elmentünk mellette. De mindenkinek javaslom, hogy elsőre fogadjon szót, mert az esetek 90% ban kell a lánc a felvezető úton.
Fenn nagy parkoló, ha korán mész közel állsz meg a lifthez, ha nem ... szívás. Kasszákhoz érdemes kp-t vinni..gyorsabb. Mi 2f+2gy 46 eurt fizettünk a napijegyért. ehhez megmutattuk a gyerekek útleveleit. Feleségemről elhitték, hogy az enyém... és névre szóló jegyeket kaptunk.
Elsőre érdemes felmenni a kasszáknál lévő tányérossal, mert a hatüléséshez vezető traverz csak a térképen van meg. Felülről viszont már szabd szemmel is jól átlátható a rendszer.
Mi is természetesen a hatüléses bevizsgálásával kezdtük. Ide egy libalegelő vezet. lehetne gyorsan is menni, de mivel ez az egyetlen kék pálya, vigyázni kell a kezdő turistákra mert itt gyakorlatoznak. Sajnos a hatüléses másik pályája még nincs kész, de egy közepes síelő megtalálja a lehetőségeket.
A hatüléses kényelmes, buborékos. Állítólag azért nem húzták ki egészen a tetőig, hogy szélben is működhessen. Végül is egy cca kilométer hosszú, gyors lift lett belőle. A kiszállórészhez, ha odatoltak volna 3 talicska havat, valszeg nem kádasodik ki. De ők inkább kitettek 1 méterrel később egy piros nyilat., hogy itt kell kiszállni...közvetlenül a visszafordulás előtt.
A mi családunk szereti a tányéros lifteket is ezért időnk 50%-ban ezeket használtuk. Max várakozási idő 5 perc volt.
A Martinky pályarendszerről most nem írok bővebben. 1-2 napra megfelel, főként piros pályák.
A vendéglátóhelyek a pályán botrányosak. Különösen a Pirman Chata. 5 ember állt előttem, 30 perc után feladtam. Feljebb van egy konténerbár..az gyors, viszont nincs kaja. Éttermeket, chatát, meg se próbáltuk...vittünk szendvicset!
Összefoglalva Martinky ideális hely síelőknek, akik még sportnak fogják fel a sízést. Többieknek maradjon Donovaly.
msanyi
3 élménybeszámolót írt
3
16 éve tag
Szlovákia
Martinky
2009.01.01.
Dec. 27-29-ig voltam. A pálya és az idő kifogástalan, a sor viszont végeláthatatlan. Vasárnap 30 perc sorbanállás a jegyért, hiába ment 3 kassza, ráadásul nem működött a bakkártyaterminál, a lifteknél szintén 20-30 perc várakozás. A későn érkezőknek a parkolóban sem volt hely. Az út járható, de kell a hólánc! A hatülésest dec.30-án indították, barom módon a leghosszabb tányérost elbontották és a helyére építették. A hóágyúk még nincsenek meg.

Ha diák vagy vagy tanár, váltsd ki az európai diákigazolványt/tanárigazolványt, mert 20% kedvezményt adnak rá!
Kingjones
1 élménybeszámolót írt
1
16 éve tag
Szlovákia
Martinky
2008.02.04.
Egy kis segítség, aki ide akar menni síelni. Az ülőszékes felvonó NEM MŰKÖDIK! Martinske Holere (1250m)egy erdei úton keresztül (10km hosszú), csak hólánccal lehet feljutni. De ez sem a felvonó aljától indul, hanem Vrutky nevű helyiség széléről, ez nincs is a jelölve a sítérképen. Ja, és csak reggel 6-tól délig lehet felfelé menni, utána estig csak lefelé. A pályák és a környezet egyébként megéri a szenvedést, amivel feljut az ember - persze magyar, vagy szlovák viszonylatban. Tehát nem egy Nassfeld, vagy Chamonix, de árban sem az.
Mi nagyon jól éreztük magunkat, csak ezeket jó előre tudni. Bye

mitro
9 élménybeszámolót írt
9
16 éve tag
Szlovákia
Martinky
2008.02.03.
én kétszer voltam Martinban, igaz, már jó régen. Nekem eddig a szlovák pályák közül ez volt a csúcs.
ha a faluban semmi hó nics, a hegyen tuti. van egy jó hosszú pálya, széles, de akkoriban még nem nagyon ratrakolták, szerintem már itt is jobban kezelik a pályákat. De aki a buckasízést szereti, annak kiváló (volt). van még egy tanulópálya. a többire nem emlékszem.
hólánc
1 élménybeszámolót írt
1
17 éve tag
Szlovákia
Martinky
2007.02.23.
18-án, vasárnap jártunk Martinban. Fél hétkor indultunk Pestről, talán már 11 is volt mire lécre álltunk. Csak lánccal engedtek fel, sok időbe telt mire felértünk a pályákhoz. Nagyon sokan voltak, és borzalmas köd volt a csúcson. A pálya felső harmadán vakon csúsztunk lefelé.
Ennek ellenére nagyon tetszik a hely, gondozott hosszú pályák vannak. A lejtése éppen megfelelő, meredekebb pályán ugyanis csak hólánccal tudok biztonságosan leereszkedni. Jövő kedden vagy szerdán mi is készülünk, ha valaki járt ott hétközben írja meg mekkora a sorállás!
radiusg
1 élménybeszámolót írt
1
17 éve tag
Szlovákia
Martinky
2007.02.18.
Én hetente járok Martin-ba (Túrócszentmárton, így szebb). 3 hete hatalmas hó volt, csak hólánccal lehetett felmenni, 2 hete is. Ezen a héten szerdán voltam, és olvad :-(
Már nem kellett lánc sem. A pálya viszont teljesen jó, a felvonók nyomvonala tiszta jég.
A menetidő 4 óra kissé túlzó.
Én Skoda Pick-up 1.9D vadállattal járok, legrosszabb szintidőm Bp-ről 3,5-óra.
Átlag 3 óra alatt kinnt vagy.
Hétköznap megyek csak, akkor a liftek előtt nem vészes a sor. De mivel Jasenska és Valcienska is elég ramaty (múlthéten legalábbis) mindenki ide jött onnan is.
Ami teljesen korrekt, hogy a napijegy ugyanannyi 2 felnőttnek, mint 2 felnőtt+2 gyereknek.
Jövőhéten valszeg szerdán megint ide megyek.
Üdv mindenkinek: Peti
napos.jpg
nahar
2 élménybeszámolót írt
2
18 éve tag
Szlovákia
Martinky
2007.02.15.
Szia Lordus!
Minden évben megyünk Martinba, persze idén még nem voltunk a botrányos hóviszonyok miatt. A teljes terep még mindig nincs nyitva. (1pálya+1felvonó zárva) A pályák nagy része kék, de azért meredekebbek, mint donovalyn. Minden pálya nagyon kellemes és rendesen kezelik is őket. A kedvenc terepem Szlovákiában mert olcsó, emberi léptékű és tényleg kiváló adottságú.Gyönyörű a környezet és nem fekapott. Gyenge pontjuk a felvonók elavultsága (1978-83-as telepítésű indítópálcás tányérosok és akkorát rántanak, mint egy vadló), egy büfé szolgálja ki a pályát és csak kocsival lehet feljutni (du.1-ig felfelé, utána lefelé egyirányú a szerpentin) Az együlésest már leszerelték, bár jelölik a térképen (a hozzá tartozó pálya sem működik). Az alapfelvonó is egy Poma, kezdőknek elsőre nem ajánlott. Érdemes lenne egy napot a Martintól 10 km-re levő Jasenska Dolinán kezdenetek tanulni és csak második nap menni Holé-ra. Itt van esti síelés is, át lehet jönni délutánonként Holéról ide. Martint egy kis gyakorlás után csak ajánlani tudom, mert tényleg nagyon jó pályák vannak. A város nem egy nagy szám, de van Tesco és egy jó szállás:
http://www.penzion-cierna-pani.sk/
Bagi Zsolt
3 élménybeszámolót írt
3
21 éve tag
Szlovákia
Martinky
2004.12.01.
Csao!

Mi szombaton megyünk 1 napra! Istenkirály hely, ha szereted a freeride-ot és van elég hó. most 55cm van, és ez nem artifical snow!!!!szóval jelenleg nem sok hely van kint amelyik ezt elmondhatja magáról!Érdemes a múzeális 1 ülös franciát kihagyni és kocsival felmenni a pályákig, most még nem lesz nehéz.asszem túl kell menni a városon, de ebben nem vagyok biztos.Ha kell további info: 20-354-444-9.
Jó csuszást.
Ha esik még addig min 20 centi akkor le lehet jönni a francia alatt. Na az a király dolog, nem a pályán bohockodni!
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE