Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

adamkov
7 élménybeszámolót írt
7
6 éve tag
Ausztria
Radstadt
2023.03.21.
Mivel Radstadt külvárosában laktunk az Obertauernes síelésünk alkalmával, adta magát a lehetőség , hogy kipróbáljuk ezt a síterepet. Autóval 5 perc volt, parkoló szinte teljesen üres reggel kilenckor.

Ez a síterep egy rejtett gyöngyszem!

Jobban szeretem a nagy sípálya komplexumokat a sok pályával, de itt sok minden kárpótolt a "csak" 17 km pályáért.
Nagyon jó fekvésű, bár a hó esett, de a beígért nagy szelet alig érezni a pályán, talán csak az 1-es pálya szélnek kitett, de a többi pályán szinte szélcsend volt. Így jó választás lehet, ha pl. Obertuernben szélviharok tombolnak.

A pályán pl. március 15.én nagyon kevesen voltak, 1-2 tanuló csoport, és ennyi, szinte mindig egyedül utaztam a kabinos felvonókban. Délig síeltem megállás nélkül, és a pályát nem tudta szét síelni ez a maréknyi ember, még délben is van ahol látszódtak a ratrak nyomai.
A pályák pedig kivétel nélkül nagyon kellemesek. Mindegyik széles, jól belátható, a pirosak kellemesen meredekek, a kékek ideálisak a tanulóknak. A völgy látványa fenséges mind Altenmarkt, mind Radstadt felé.

A kedvencem a 4-es pálya lett, a vonalvezetése és a látvány miatt, de nagyon jó a 6-os is, kezdőknek pedig az 5-ös, és a 2-es ideális.
A síbérlet ára ugyanakkor magasabb mint Obertauernben, de a pénztáros hölgy nagyon kedves volt, és miután 3 órás jegyet kértem, megjegyezte hogy a 4órás családi olcsóbb, vegyem inkább azt. A 8as, és a viszonylag új 10 es kabinos is nagyon jó, de a központi 4es ülős is kényelmes az 1-es pályánál lévő ülős felvonó kicsit lassabb, de elmegy.

Örülök, hogy kipróbáltam ezt a pályát is, és nagyon tetszett. Ritkán térek vissza ugyanoda, de van 1 sejtésem hogy ide visszafogok térni.
Varghasz
41 élménybeszámolót írt
41
18 éve tag
Ausztria
Radstadt
2019.02.03.
Ezen a héten voltunk a környéken, hat-hét év után újra. Azért is választottuk Radstadtot, mert úgy emlékeztünk, hogy itt nem szoktak sokan lenni. Lehet, hogy az altenmarkti kabinos lift miatt voltak többen, mint amire emlékeztünk még a régi két személyes lift idejéből, azt nem mondanám, hogy kevesen voltak. A két ülőlift alatti pályák már ebédidőre buckásak voltak, a pirosak tartották magukat, azokon nem is volt nagy forgalom. Egy napra átmentünk Wagrainba, az már szinte élvezhetetlen volt a tömeg miatt, ehhez képest tényleg nem voltak sokan Radstadban.
A szánkó pálya szuper volt, a nap végére azért már voltak rajta kőkemény ugratók, lila is lett a püspökfalatom.
IMG-20190201-134941.jpg
IMG-20190128-120514.jpg
IMG-20190128-114210.jpg
IMG-20190127-155126.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Radstadt
2019.02.03.
Ahogy látom tavaly óta, csak én vagyok ilyen kitartó a hellyel kapcsolatban, most is itt kezdtük a 4 napos altenmarkti túránkat január 21-én, egy felhős és főleg völgyben nagyon hideg.
Azért is szeretem, mert jóval kevesebben vannak mint a környező helyeken, ennek ellenére a pályákon meglepően sokan voltak, de lifteknél maximum a harmadik kabinba már be is lehetett huppanni. A hóviszonyok nagyon jók, de ez nem meglepő a január elejei havazások után.

Idén is voltunk éjszakai szánkózáson, a szánkópályának is jót tett a nagy hó, kevesebb így az ugrató, de így is találkoztunk egy magyar családdal ahol az anyuka a pálya felénél már sírva könyörgött, hogy csak élve érjenek le. Első szánkózásnak és kisgyerekkel szerintem gyors a pálya érdemesebb a kisebbeket kipróbálni, persze hangulatos az éjszakai kivilágított pálya.
20190121-105149-01.jpeg
20190121-151244.jpg
20190121-151800-01.jpeg
20190121-141057.jpg
20190121-153536.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Radstadt
2018.04.01.
Ahogy 2 éve úgy most is Altenmarktot választottuk bázisul az ünnepi síelésünkhoz. A Márc 15-i hétvégét megelőző héten tomboltak a 10 fokok, ez azért szépen megette a korábbi nagy havat. Elég változékony volt az idő, 1300-1500-as hóhatárral így legtöbbször Zauchensee-ben voltunk, de szombat éjjelre kitisztult az ég, végre fagyott reggelre pedig szikrázó napsütésre ébredtünk. 8.45-kor már csúsztam is, fantasztikus pályákon. Minden egyes csúszás hatalmas élmény volt. Legjobban az 5 felső szakasz majd 4-esen a völgyig kombináció tetszett, a felső széles ötösön könnyen lendületet lehet venni a szűk kanyargó négyes nagy tempóval szinte síkrossz jellegű élményt ad. Délig csúsztam, ekkor már lent +5 fok volt, de a középállomásokig még akkor is nagyon jók voltak a pályák.

Idén sajnos kimaradt a szánkózás, már csak napközben lehetett használni, a lifttársaság szerint estére megfagy a napközben felolvadt pálya és a jegesedés miatt balesetveszélyes.
20180318-0851231.jpg
20180318-0852151.jpg
20180318-0916051.jpg
20180318-0902221.jpg
20180318-09020101.jpg
arsenal
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Radstadt
2016.03.18.
A Ski Amadé túránk egyik állomásaként 12-én töltöttünk itt egy napot. A korábbi pozitív vélemények alapján direkt az általában zsúfoltabb szombati napra tervezve.
Kellemes időnk volt a hegytetőn -4 fok lent 1 fok, felhős idővel. Egész nap lehetett pörögni, szinte egyből szállhattál be az első kabinba.

A legjobban az 1-es és a 6-os pálya tetszett, utóbbinál volt olyan, hogy szinte egyedül síeltünk az egész pályán. Mondanom sem kell reggel tökéletesre ratrakolt pályák vártak és délutánra is csak az utolsó pályaszakaszok váltak vizisívé. Kezdőknek az 5-ös kék is nagy élményt jelenthet. Szóval összességében ez egy kiváló hely megbújva a sígyárak között, a szállásunk Altenmarkt-ban volt és reggel 1O percenként és napközben is járnak folyamatosan a buszok.

Előtte este kipróbáltuk a Königslehen szánkópályát, a napközbeni szánkózás benne van a bérlet árában azonban az éjszakai szánkózásért külön kell fizetni. 6 km hosszú pálya a kabinos tetejétől az aljáig tart és hatalmas móka. Évek óta nem szánkóztam, de mostantól kezdve minél több szánkópályát ki fogunk próbálni amerra járunk :)
A kis szánkó meglepően be tud gyorsulni, egy alkalommal le is kellett ugranom róla. Aki erre jár próbálja ki mindenképpen.
WP-20160312-09-31-13-Raw.jpg
WP-20160312-12-48-40-Raw.jpg
WP-20160312-12-42-25-Raw.jpg
WP-20160312-09-46-10-Raw.jpg
WP-20160312-13-31-31-Raw.jpg
WP-20160312-13-31-59-Raw.jpg
WP-20160312-09-31-04-Raw.jpg
gszala
3 élménybeszámolót írt
3
14 éve tag
Ausztria
Radstadt
2016.01.24.
21-én a síelés első napját töltöttük itt, amolyan bemelegítésként.
A modern lifteknek köszönhetően sorbanállás soha nem volt, igaz ember sem volt olyan sok. A pályák kiváló állapotúak voltak, az 1-es széles, jó lejtésű, jól lehet a carvingot gyakorolni rajta. (persze egész nap ismerős érzésem volt, aztán nap végére lesett, hogy elég nagy a hasonlóság a stuhelecki hátsó 11-es pályával).
A többi pálya is kellemes lejtésű, széles, kezdő síelőknek is ideális, aki akar persze száguldozhat kedvére.
Összességében kellemes napot töltöttünk itt, a környéken nagyobb pályák is vannak, de 1 napra, vagy gyerekekkel többre is tökéletes.
salamoncs
10 élménybeszámolót írt
10
11 éve tag
Ausztria
Radstadt
2013.01.29.
Január közepén voltunk néhány napot Altenmarktban, ebből egy napot síeltünk ezen a terepen, utána Zauchenseebe mentünk.
Ezen a bizonyos napon, és az azt megelőző éjszaka folyamatosan szakadt a hó, így hiába ratrakolták le este, a pályák nem voltak tökéletesek, és lelkesedésünk sem volt olyan, mint ha szikrázó napsütésben síelhettünk volna, de komolyabb síelőknek szerintem nem érdemes 1 napnál többet itt eltölteni.
A pályák szélesek, van mindenféle nehézségi fokozatú, de őszintén szólva nem sok különbséget éreztem a kék és a fekete között: a kék sem libalegelő, a fekete meg inkább közepesen erős piros. Ami érdekes lehet, az Radstadt felé, a tetőről lemenő, 6km hosszú szánkópálya, viszonylag olcsón lehet szánkót bérelni - buli lehet, de mi sajnáltuk rá az időt.
Altenmarktban viszont jó volt lakni: a környék innen jól felfedezhető, Zauchensee és Flachau felé is van síbusz, menetidő jó 10 perc, Zauchensee felé reggel és délután 10 percenként jár. A falu hangulatos, csomó üzlettel, drága, de színvonalas fürdővel. (Egyébként itt működik az Atomic gyár is.)
kovitomi
36 élménybeszámolót írt
36
16 éve tag
Ausztria
Radstadt
2012.12.28.
Év végi - immár hagyományos - sízésünk mai helyszínéül a Salzburger Sportwelt pályarendszer egyik tagját – egyik nagy kedvencünket - a Radstadt-Altenmarkt síhintát választottuk. Az eredeti terv Filzmoos lett volna, de házigazdánk tanácsára Altenmarkt mellett döntöttünk. Reggel a völgyben erős havas eső, fent a hegyeken havazás kezdődött, az előrejelzések 20 cm friss havat prognosztizáltak. Így olyan helyet javasolt, ahol a kabinos lifteknek köszönhetően később ázunk el teljesen, s így tovább tudunk a pályákon maradni. Radstadt-Altenmarkt mindkét oldalán van a völgyből a csúcsig tartó kabinos, így nem bántuk meg, hogy az eredeti terven változtattunk.
A havazás egész nap kitartott. Időnként ködben, ködfelhőben, időnként kukucskáló napsütésben 1650 m-ről a völgyig három féle havon csúsztunk: a hegy felső harmada finom porhó volt, a középső harmada keményen fogta a lécet, míg az alsó harmada puha pedig firnes, olvadó hó. A pályákon éppen annyian voltunk, hogy kényelmesen lehetett húzni az íveket, vagy kerülgetni a meredekebb szakaszok buckáit. Sorállás, várakozás 0 perc, a hüttékben gyors kiszolgálás. Szóval szuper volt minden, s mivel délutánra elkapta a lábunkat a combfarkas, így három óra után, szétázva megállapítottuk, ideje pihenőre vonulni. Készítettem néhány képet is, talán visszaadja a mai nap hangulatát.
IMG-4264.JPG
IMG-4266.JPG
IMG-4272.JPG
IMG-4278.JPG
IMG-4281.JPG
IMG-4282.JPG
IMG-4287.JPG
IMG-4297.JPG
Hogwash
28 élménybeszámolót írt
28
18 éve tag
Ausztria
Radstadt
2012.03.16.
Remek ez a hely, minden szempontból! Jó lejtésű, széles pályák, gyors, modern felvonók, síóvoda, síiskola, kellemes hütték. A hó minősége - a kánikula ellenére - délelőtt kiváló és még délután is jól síelhető. Nem éreztem különbséget a magasabban fekvő Zauchensee javára, ahol tegnap síeltünk. Talponsíelő különítményünk zöme ma Obertauernt vette célba, mi a gyerekek miatt maradtunk és a Bélapó-Brúnó duó is velünk élvezte a lejtőket. Eddig vagy túl korán - december elején - vagy túl későn - áprilisban - jártam itt, ezért OT-ban vagy Zauchensee-ben síeltünk, most viszont végre a helyi pályákat is meglátogattam. Nincs sok belőlük, de ami van az kiváló! Családoknak ideális, vissza fogunk térni.
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Radstadt
2012.02.08.
Vasárnap Radstastadban síeltem. Ekkor már egészen jó volt az idő, csak -16C volt reggel sütött a nap is nem fújt a szél, kevesen voltak a pályákon nagyon jót síeltünk. Ezt a napot már jobban bírtuk hideg szempontjából, lehet mert már megszoktuk a hideget vagy mert enyhébb volt az idő a többi napokhoz képest. Az új 10 személyes kabinos lift is nagyon jó, és főleg nagyon gyors. Ahogy látom a hómennyiséget itt még áprilisban is lehet majd síelni. Mondanám azt hogy májusban is csak akkor már nem mennek a felvonók. Mondjuk síturázni akkor is lehet.
P1090349.JPG
P1090339.JPG
P1090341.JPG
P1090355.JPG
P1090335.JPG
Beni_1
7 élménybeszámolót írt
7
16 éve tag
Ausztria
Radstadt
2012.02.02.
Az Altenmarkt-Radstadt terepre véletlenül keveredtünk. (most jön az a rész, amihez nem fűznék kommentárt...)
Elindultunk Flachauból Zauchenseebe, Altenmarktban el is kanyarodtunk a megfelelő irányba, majd amikor megláttuk a felvonót, meg a pályát boldogan megálltunk, hogy "De jó, hogy ilyen hamar ideértünk". Majd a beöltözés, felvonózás végén a hegy tetején észleltük, hogy ez bizony egy másik síterep. (igen, sikerült ezt 3-an összehozni. :) )
Viszont amennyire elkenődtünk az elején, annyira kellemes meglepetést okozott ez a kis terep.
Nem volt sok pálya, viszont egész nap tudtunk úgy síelni, hogy szinte üres pályákon csúsztunk, tökéletes hóban. Ezek a pályák a Radstadt felőli oldalon voltak. A 4 személyes ülős felvonóhoz vezető kék pályán a technikát lehetett gyakorolni, csiszolgatni tökéletes körülmények között, míg a piros színű kabinoshoz vezető pálya inkább a tempósabb, élvezetes csúszásokhoz adott alapot.
A terep legnagyobb előnye viszont az, hogy tömeg abszolút nem volt a pályákon, amik viszont tökéletes állapotban voltak még délután is. Ha nem is több napra, de egyre mindenképpen érdemes lehet ezt a terepet is meglátogatni. Nekünk nagyon kellemes meglepetés volt itt eltölteni egy napot. :)
schuht
12 élménybeszámolót írt
12
20 éve tag
Ausztria
Radstadt
2012.01.20.
Sziasztok! Szombattól szerdáig síelgettünk Altenmarkt-Radstadt illetve Zauchensee pályáin. Az időjárással szerencsénk volt, kivéve az odautat (szombaton-01.14.), mert akkor egész úton szakadt a hó, s 6 óra helyett 8 órát utaztunk, sőt az utolsó pár méteren még a hóláncot is fel kellett tenni.Vasárnap és hétfőn hétágra sütött a nap, még faktoros krémet is használtunk. A fiatalok miatt inkább Zauchensee pályáit részesítettük előnybe, így a 3 napból kettőt itt síeltünk. A kedvenc Hütténk a SonnAlm volt, mely a 10-es kék pálya mellett található.A pályáról teszek fel pár képet. A szállásunk Altenmarktban volt a Familie Untereggernél Lochgrubban ( https://www.altenmarkt-urlaub.at ). Nagyon kedves család, szép appartmanokkal, s ami jó volt, hogy nem kellett használnunk az autót, mert pályaszállás volt.Összességében, idén is csodálatos napokat töltöttünk Ausztriában, s remélem ez a feltöltődés átsegít minket az itteni borús napokon. Jó siklást mindenkinek!
P1030069.JPG
P1030071.JPG
P1030075.JPG
P1030090.JPG
P1030091.JPG
kovitomi
36 élménybeszámolót írt
36
16 éve tag
Ausztria
Radstadt
2011.12.29.
Sikerült rábeszélni társaságunkat, hogy az egyre növekvő tömeget elkerülendő válasszunk mára egy kisebb síterepet. Mivel sokan és sok szépet írtak Altenmarkt-Radstadról, így ma erre a terepre esett a választásunk. Nem bántuk meg! Sőt...
A "nagy" síterepeknél nagyságrendekkel kevesebben voltak, sort egyetlen liftnél sem kellett állni, szinte a beléptető kapukig lehetett sízni (nulla perc várakozási idő). Az előző napi zauchensee-i tömeg után igazán üdítő volt kényelmesen, jó tempóban sízni úgy, hogy nem kellett félni ütközéstől.
Egész nap esett a hó, hol erősebben hol csendesebben, a hőmérséklet nulla fok alatt volt. A pályák kellemesek, szélesek, végig fenyves erdő között futnak, gyönyörű kilátással a városra. Még délután három körül is alig-alig buckásodott, s jeges foltokkal sem nagyon találkoztam.

Délután szállásadónk tanácsára felkerestül Altenmarkt-ban a Therme Amade nevű "termál" fürdőt. Azt gondoltuk, jól fog esni a forró víz az egész napos sízésben megfáradt izmoknak. A "termál víz" itteni viszonylatban termál, mert a legmelegebb medencében is majd megfagytunk, ezért rövid időn belül inkább a zuhanyzó forró vizét választottuk. Mint később kiderült, egyszerű forrásvizet melegítenek fel, majd sót adalékolnak hozzá, így készül az osztrák termálvíz. :)

A síterepre természetesen visszamegyünk, a fürdőbe biztosan nem...
SAM-2071.JPG
SAM-2079.JPG
SAM-2093.JPG
SAM-2094.JPG
Varghasz
41 élménybeszámolót írt
41
18 éve tag
Ausztria
Radstadt
2010.12.24.
December 19-22 között a környéken voltunk. Vasárnap csodálatos körülmények, szikrázó napsütés, friss hó a pályákon és azon kívül. Reggelente eleinte mínusz 15 fok, de Wagrainban a Grafenbergen hétfőn 11-kor 13 fokot mutatott a hőmérő, plusszban!
A család kedvencei továbbra is az altenmarkti oldal pályái, ha még azt a kétülésest lecserélnék egy modernebbre... Egyáltalán nem voltak sokan, várni sehol nem kellett semennyit.
Hétfőn Wagrainban voltunk, továbbra is nagyon tetszik. Sajnos a társaság egy tagjának komolyan meghúzódott a térde és minden reggel kezelésre kellett vinni Radstadtban kórházba, így maradtunk az utolsó két napra is Radstadtban.
Ha vasárnap nem voltak sokan, akkor kedden és szerdán már kongtak az ürességtől a pályák. Volt, hogy a kabinos tetejétől úgy lesíeltünk Altanmarktba, hogy nem találkoztunk egy sporttárssal sem. A kétülésest annyira kevesen használták, hogy a beszállásunkkor teljesen leállították, míg elhelyezkedtünk, ugyanis nem utazott rajtunk kívül más rajta. Délután háromkor még ratrakolt szakaszokat lehetett találni.
Szerdán a hegyen erősen olvadt, márciusi fílingem volt. Altenmarktban a völgyben viszont fagyott, érdekes volt ezt a kb 10 fokos hőmérsékleti inverziót menet közben megtapasztalni.
A szánkópályán annyi változás van márciushoz képest, hogy a második útkereszteződésnél "majomfogó" hálóval lezárták a pályát, de csak egy "langsam" tábla figyelmeztet, és a kanyar után elsőre nem volt elég helyünk megállni a meglepetés észlelése után, így használtuk is a hálót. (videót majd teszek föl a pályáról idővel) Tavaly itt át lehetett siklani egy jobb-bal kanyarral, idén ezt nem lehet. Mivel a pálya a hétvégén nyitott, nem volt még keményre szánkózva, így még nem olyan gyors, mint tavasszal volt.

képek:

https://sielok.hu/fotoalbum/490654/...kep/1/
Varghasz
41 élménybeszámolót írt
41
18 éve tag
Ausztria
Radstadt
2010.03.28.
Mi is a környéken voltunk március 13-20 között. 14-én Radstadt, ahogy Tibi is írta szinte tökéletes volt. Nem voltak sokan, a pályák nagyon jó állapotban maradtak, bár délutánra a völgy felé már kicsit kásásodott, de egyáltalán nem volt zavaró. A fiaimnak az Altenmarktba vezető piros 1-es és kék 2-es jött be a legjobban. Nem meredek, elég széles, nagyon jól lehet a kezdőbbeknek is gyakorolni a carvingolást. A kétüléses már tényleg csere érett. Ha nem figyelsz a beszállásnál, akkor nagyon meg tudja ütni a lábadat, és kiszállásnál is figyelni kell, nehogy hátba verjen.
Szerdára annyit változott a kép a vasárnapihoz képest, hogy a meleg miatt a középállomás alatt már nagyon olvadt, a lift környékén már csak bokáig érő kásában lehetett csúszni. Délután le is zárták a kék 5-ös alsó részét, ratrakkal tolták rá a havat.
Én szerdán szánkóztam, nekem nagyon tetszett, bár ennek a pályának az alja is már tiszta kása volt. A gyerekek beszámolója alapján, akik 14-én is csúsztak, sokat lassult a pálya, de így is csak ajánlani tudom. Aki ki akarja próbálni, vigyen magával utcai bakancsot is. Sícipőben tilos használni, a normál utcai cipőnek meg hamar elkopik a sarka (mint Édesanyámé is tette), ehhez azért sok ez a pálya.
Néhány kép szerdáról.
DSC02672.JPG
DSC02673.JPG
DSC02674.JPG
DSC02675.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Radstadt
2010.03.16.
A három napos hosszú hétvégén Radstadtban voltunk. Már sokszor jártam idén itt, azt is tudom én elfogult vagyok a hellyel kapcsolaban. Azonban nekem nagyon bejön ez a hely. Az volt a cél, hogy délelőtt síelünk a nagyobbik láynommal délután pedig a kisebbikkel együtt szánkózzunk. Szombaton tíz óra körül érkeztünk Radstadtba, a pénztárnál 3-4-en voltak, a pályán csak lézengtek. Hideg volt, fújt a szél kb. -2C lehetett a völgyben a hőmérséklet. Napközben nem olvadt a hó a pályán. Tökéletes volt a hó minősége. Délután láttam jégfoltokat de ez nem volt vészes. Radstadt szélén laktunk. Ami érdekes az, hogy szombat éjjel kb. 10-15 cm hó hullott. Vasárnap ahogy kiértem a pályára azt láttam, hogy friss hó nem hullott pedig 4km-re szakadt a hó. A tulaj azt mondta, a Dachstein felől jött a felhő és Radstadtől keletre hullott a hó. Vasárnap is kevesen voltak, a parkoló szinte üres, egy két iskolás buszt láttam. Úgy ahogy előttem is leírták még délután is láttam frissen ratrakolt pályát. Nagyon jó volt vasárnap is a hó, a szél is eléggé fújt. Nem volt vészes ki lehetett bírni. Vasárnap este ismét 10-15 cm hó hullott, hétfőn reggel lehetett szűzhavazni. Igazi porhó fogadott, az első két körnél szinte senki nem volt a pályán. Ami még pozitívum, hogy napközben is mentek a ratrakok, szakad a hó keményen. Tavasznak semmi nyoma nem volt, habár szerdától 10-12 fokot igérnek a környékre. Negatív dolgot is tudok említeni: az altenmarkti kétszemélyes felvonó nagyon lassú jó lenne már lecserélni. Szerintem vagy 30-40 éve építhették. Az altenmartki részen az Arlhof hüttében készítik a környék legjobb Berner würstelét. Nagyon bejött nekem a hely, kevesen voltak, jól kezelt pályákkal találkoztam, a hó minősége is tökéletes volt.

Hétfő hazafelé jövet az osztrák utakon kb. 40%-ban magyarok utaztak. Ezt a Radstadt Semmering szakaszra tippelem, mert Semmeringtől ez a szám jóval nagyobb volt.

Szánkózásról pedig röviden annyit, hogy jó a 6km-es szánkópályá, a gyerekek nagyon évezték a csúszást, feladatként kaptam, hogy máskor is ide jöjjünk :)
Teszek fel néhány képet, nem annyira jók mert nem sütött a nap.
P1020674.JPG
P1020672.JPG
P1020669.JPG
P1020670.JPG
Sörapu.
20 élménybeszámolót írt
20
15 éve tag
Ausztria
Radstadt
2010.03.15.
Nálam eddig Radstadt 4-es osztályzattal szerepelt , de ma módosítottam a vallomást. Csillagos ötös! Eddig egyszer jártam itt, de akkor valahogy nem fogott meg, ma viszont tökéletes volt.
Hosszú hétvégénk első két napját a Zauchensee-Flachauwinkel-Kleinarl viszonylatban töltöttük el, igen kellemesen. Zord idő, jó pályák, és főleg vasárnap, kevés ember.
Ma csak kora délutánig terveztünk csúszni ezért kisebb terepben gondolkodtam. Eben vagy Radstadt? Az utóbbi mellett döntöttem, nem utolsósorban a Sportalm hüttében kapható "gombócvariációk" című ízkavalkád megismétlése miatt.
Erős hóesésre és viharos szélre ébredtünk, féltem, hogy ez zavaró lesz de, szerencsére, nem így lett.
Korán kint voltunk a pályán, mi karcoltuk az első íveket. Fél tízig szinte senkivel nem találkoztunk a radstadti oldalon. Aztán tíz óra körül jött pár iskolás csapat de így is eloszlott a "tömeg". Először a piros kabinos és a bubis melletti pályákon siklottunk a 10-15 centis friss, puha porhóban. MENNYEI ÉLVEZET volt! Majd felfedeztük a nagy titkot a 4-es pályát. Délig rajtunk kívül senki nem tévedt ide. Ebédig csak itt pörögtünk és hihetetlen volt, hogy senki más nem jött arra. Így minden körben volt szűz hó és a jellegéből adódóan síri csöndben suhantunk. Elmondhatatlan érzés volt!
Aztán eljött az ebéd és a gombócok ideje. Ebben sem csalódtam. Még egy sör (volt sofőröm) és irány a parkoló.
Még Húsvétig kitartanak, egyszer idén biztosan visszajövök.
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Radstadt
2010.03.08.
Tegnap délután oki után ismét Radtstadt volt a cél, hogy ezúttal egy kicsit jobban körbenézzek.

Vasárnapra tekintettel már többen voltak a pályákon, de várni így sem kellett. Ismételten a Königslehen kabinosánál parkoltam, ami gyorsan felrepíti a síelőket a csúcsra.

Mivel tegnap már kipróbáltam a tűzpiros kabinos melletti lejtőket, így most a másik oldal következett, amit egy nyitott négyes (kétsebességes) és egy jóval idősebb kétüléses szolgál ki. A négyes melletti lejtő kissé ki volt buckásodva, hogy panaszkodjak is :) A kétüléses melletti fekete jó kis pálya, kár, hogy nagyon rövid, ezen konkrétan csak én síeltem. Az itteni kék lightos, így kezdőbbeknek is bátran ajánlható. Számukra talán célszerűbb Altenmarktban parkolni, lenn itt is van egy tányéros kezdő felvonó, és ha ezen túljutottak, akkor felmehetnek a duplaülésessel.

Télies idő fogadott, Nap és felhők váltották egymást, amikor elment a Nap és jöttek a hőfelhők meglehetősen csípős idő lett.

Freeride szempontjából a javarészt zárt erdőségek miatt hanyagolható.
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Radstadt
2010.03.06.
Ma voltam itt. 10 órára értem ki, a kabinosnál parkoltam. Mindössze szűk fél órát (se) síeltem, két pályán csúsztam le; a piros 5ös és a kék 6os. Mindkettő nagyon szép széles, jól kezelt és a kevés síelő hatására még ratraknyomos részek is voltak. A kabinosnak köszönhetően gyorsan és kényelmesen fel lehet jutni a csúcsra. Viszont az 5ös kék amolyan saalbachi kék, azaz sok helyütt már piros lenne, szóval a kezdőbb, középhaladóbb sízőket ez ne tévessze meg.

Mindenképpen kellemes hely, így aki a környéken síel egy napra érdemes ellátogatni ide is, főleg azoknak, akik szeretik a carvingot nagyobb íveken.
Az idő felhős volt, kisebb havazással. Azóta intenzívebben esik a hó itt Radstadtban.
Képeket nem csináltam, de majd igyekszem bepótolni, ha lesz időm.
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Radstadt
2010.03.01.
A hétvégi két nap teljesen ellentétese volt a pénteknek. Ragyogó napsütés, egy felhő sem volt az égen szélcsend jellemezte ez a két napot. Éjszaka jól kifagyott a hó, reggel -6C volt a völgyben. Ahogy feljött a nap hamar melegedni kezdett az idő. Látszik, hogy már van ereje a napnak és itt is jön a tavasz. A pályák állapota tökéletes volt, délután sem láttam buckákat. Jegesedés egyáltalán nem volt. A déli fekvésű pályák firnesedtek 13 óra körül de nem volt vészes. Az északi fekvésüek még délután is tökéletesek voltak. Nem volt tömeg a pályákon emiatt nem volt sorbanállás a lifteknél. Vasárnap melegebb volt, így hamarabb firnesedtek a pályák, ezen a napon még kevesebben voltak mint szombaton.
Beszélgettem egy magyar pincérrel azt mondta már látszik, hogy jön a szezon vége mert kevesen vannak.Salzburgban már bicajoznak, mondtam április végéig azért lehet majd síelni a magasabb részeken. Olvadt a hó napközben is, annyira meleg volt hogy a szélvédett helyen egy szál pólóban is lehetett napozni. Persze ez még nem jelenti azt, hogy elolvad az összes hó. Emlékszem tavaly március 20 után jött a környéken az igazi tél nagy havazással. A pálya és a hó állapota alapján ki merem jelenteni, hogy április elejéig itt lehet síelni, a magasabb részeken mint Zauchensee meg Obertauern pedig árilis végéig. Teszek fel néhány képet.
P1020505.JPG
P1020511.JPG
P1020514.JPG
P1020523.JPG
P1020526.JPG
P1020531.JPG
P1020534.JPG
P1020541.JPG
P1020548.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Radstadt
2009.03.21.
Pénteken igazi tél fogadott Radstadtban. A völgyben -5C a hegyen -7C fok volt. Kb. 20 cm hó hullott csütörtök éjjel ezért reggel jól lehetett szüzhóban síelni. Ratrakoltak napközben, délig letisztították a pályákat. Alig voltak a pályákon nagyon jót lehetett síelni. Az osztrákoktól hallottam rég nem volt ilyen jó tél, hogy március második harmadában még ilyen hó legyen.
IMG-3459.jpg
IMG-3462.jpg
IMG-3465.jpg
IMG-3468.jpg
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Radstadt
2009.03.18.
Ma ismét Radstadtban síeltem. Nagyon profi volt ragyogó napsütés, a hó dél körül firnesedett de csak az alján az utolsó 10-20 méteren. Azt sajnálom, hogy jövő hétvégén bezár a síterep. Részben nem értem miért zár be. Hatalmas a hó, nagyon jók a pályák. Húsvétig biztosan kitart ez a hóminőség. Szerintem azért zárnak be március 29-én mert ilyenkor már kevesen mennek ide síelni és nem éri meg nekik az üzemletetés. Pedig még jönnék ide áprilisban. Délután is tökéletes pályákkal találkozam és szinte alig voltak síelők.
IMG-3309.jpg
IMG-3311.jpg
IMG-3312.jpg
IMG-3314.jpg
IMG-3317.jpg
IMG-3319.jpg
IMG-3323.jpg
IMG-3328.jpg
IMG-3329.jpg
IMG-3342.jpg
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Radstadt
2009.03.15.
Vasárnap Radstadtban síeltem. Az időjárás nem kedvezett a síeléshez, 1200 méterig eső esett felette pedig hó hullott. Azért lehetett síelni. Radstadt az a hely amely kis pályarendszerrel rendelkezik, ezért kevesen látogatják, hiszen mellette ott van Obertauern a 4Berge síhinta illetve Flachau amelyek jóval nagyobb pályarendszert alkotnak. Februárig az én figyelmemet is elkerülte Radstadt, pedig legtöbbször itt szoktam megszállni ha síelek, de valahogy a radstadti sípályák nem vonzottak. Mindig azt mondtam kipróbálom majd máskor. Február közepén főszezonban töltöttünk itt négy napot. Első nap Flachauban síeltem és a tömeg miatt elment a kedvem a síeléstől. Mondtam a többieknek nézzük meg a radstadti sípályákat. Nekem ez a hely bejött. Szinte hihetetlen, hogy Flachauban mennyi ember volt a pályán itt meg alig lézengtek néhányan. Délután is tökéletesek voltak a pályák pedig február közepe az főszezon. Képet akkor nem készítettem mert három napig megállás nélkül szakadt a hó. A pályák állapotával nem volt semmi gond mert napközben is ratrakoltak.

Március közepén ismét visszatértem erre a helyre. Persze ekkor már nem volt főszezon, meg délelőtt az eső is esett, de 50 személygépkosinál nem volt több a parkolóban, gondolom ezzel mindent elmondtam a "tömegről". RadstadbaN 17 km sípálya és összesen 4 liftje van (igaz én a 100m hosszú 3 csákányos/tányéros felvonót nem számoltam, az nálam nem sípálya). Km-ben mérve Semmeringel lehet összehasonlítani csak itt nagyobb a szintkülönbség illetve nincs tömeg. Van egy 8 személyes kabinos lift Königslehen a neve ez a legmodernebb lift, ebben mindig egyedül utaztam. Nekem ez a pálya jött be a lejobban ez egy piros pálya 720 méter szintkülönbséggel. Vannak kék pályák is, februárban sok iskolás csoporttal találkoztam akik akkor tanulták először a síelés rejtelmeit. Át lehet csúszni Altenmarktba, az ottani kétszemélyes ülős lift nem tetszett mert nagyon lassú. Igazából széles pályák vannak Radstadtban és ami számomra a legjobb, hogy kevesen vannak. Ezenkívül a Königslehen liftet szánkósok is használják mert a felfelé menet a pálya bal oldalán egy 6 km-es szánkópálya található, természetesen a sípályától elkülönítve. Szánkót lehet bérelni a helyszínen 5 euró/nap, illetve aki csak szánkózik annak egy felvonóval valo utazás 12 euróba kerül. A síbérlet természetesen érvényes a szánkózásra is. 6 év alatti gyerekeknek ingyenes a felvonó használata. Radstadtba még biztos visszamegyek.
IMG-3117.jpg
IMG-3118.jpg
IMG-3119.jpg
IMG-3123.jpg
IMG-3125.jpg
IMG-3128.jpg
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE