Élménybeszámolók

PASSO ROLLE:
A San Martino bérlethez tartozik, de mivel elkülönült terep, külön írok róla.
Szóval ez egy kicsi, csendes, félreeső terep, ahol a paplanszerű dombok fölé szikrázó sziklaszirtek magasodnak. A pályákon rajtunk kívül leginkább egyenruhás pénzügyőröket látunk, akiket itt képeznek ki hegyimentési feladatokra. A felvonók régiek, zörögnek-csattognak-vádlin vágnak; a Paradiso nevű fekete pálya kb. 1 km hosszú, jól kezelt, jópárat lehet csúszni rajta egymás után, javítva az egyéni sebességrekordokat. A mellette lévő két rövidebb ülőfelvonó (az öreg kétüléses neve vicces módon Ferrari) kihagyható.
Az autóút túloldalán van egy tárcsás húzó- és egy ülőlift. A térkép szerint a két rész nincs összekötve, de azért át lehet síelni egyikről a másikra: a Cimon felvonó aljánál jobbra megy egy síút a tárcsás aljához. Ez keresztezi az autóutat, ezért le-fel kell csatolni, bár láttunk olyan olasz családot, akik ennél kényelmesebbek voltak (biztos bérelték a lécet :) ). Visszafelé a tárcsás aljával egyvonalban, az autóút mellett van egy hütte (Malga Rolle, egyébként kiváló helyi sajtokat árulnak elvitelre), ezt érdemes megcélozni. Itt átkelve az úton, ratraknyomon le lehet csúszni a Paradiso (és a Ferrari) aljához.

A február 9-16. héten voltunk San Martino di Castrozzában. Őszintén szólva azért jöttünk ide, mert itt találtunk szállást, de nem bántuk meg.
A terep több, csak síbusszal összekötött részből áll. A legnagyobb összefüggő terület a Tognola és a Ces közötti "síhinta", jó vonalvezetésű pályákkal. Különösen a Punta Ces és a Cima Tognola tetejéről induló, a tetőn keskeny, de egyébként széles, piros pályák tetszettek, de a Tognola is kellemes. A terület hátránya, hogy a síelők legnagyobb barátjából, a gyors ülőfelvonóból kevés van. A két fő kabinos gyors, és a pályákkal egy szintben vanak (síelés közben nem kell lépcsőzni), de rajtuk kívül a régi, vádlinvágós ülőfelvonó a jellemző. Autóval érkezőknek a Ces parkolóját érdemes megcélozni, mert a Tognola aljánál lévő zsúfoltabb, a felvonótól messzebb lehet csak helyet találni; de a Malga Ces nevű, magasan lévő hüttéhez is fel lehet autózni, sokan ott parkoltak. (Oda a Pra Nasse nevű, kis húzóliftektől megy fel az út).
A Col Verde felvonó, és a mellette lévő pálya elkülönül a többitől, ami kár, mert egyébként ez is széles, jól kezelt pálya. Viszont szombaton és szerdán este itt van esti síelés, ilyenkor ki lehet próbálni. Ha valaki mégis napközben megy, a felvonó tetejéről egy nagykabinossal fel tud menni a Rosetta nevű hegyre, de csak a kilátás kedvéért, sípálya onnan nem jön le.
A terephez tartoznak a Rolle-hágó (Passo Rolle) pályái is, erről külön írok (ez a kicsi gyöngyszem igazán megérdemelne egy külön sort az olasz terepek listáján, hiszen fizikailag elkülönül a többitől.)
Összességében a hely különösen gyerekes családoknak, vagy a nagyobb összefüggő síterületet nem igénylő síelőknek ajánlható, mert a Dolomiti többi terepétől kicsit kiesik. Mi 4+2 (4 nap helyi, 2 nap Dolomiti Superski) bérletet vettünk, a 4 napot helyben és a Rolle hágón töltöttünk, a 2 napból az egyiket Bellamontén (fél óra kocsival), a másikat nagyrészt a San Pellegrinó hágón, majd a nap végét a Marmolada gleccseren (összesen 1,5 órás út) töltöttük el.

Passo Rolle, egy igazi gyöngyszem… Tavaszi kisízésünk egyik helyszíne a San Martino di Castrozza síterep kisebbik része, a hágó Bellamonte felőli oldalán lévő Passo Rolle. Mivel San Martino-val nem sízhető össze, mérete miatt nyugodtan lehetne önálló síterepként értékelni.

Bellamonte felől kb. 20 perc alatt elérhető autóval. Megérkezvén, a szezon vége felé a parkolóban a mi öt autónkkal együtt 6 ( azaz hat!) autó parkolt.

Kissé kopottas, retró ülős felvonók. Semmi fűtött ülés, semmi buborék, semmi kabinos, semmi úri flanc. A lassító nélküli négyüléses úgy alád vág, hogy a vádlid-combod csupa kék-zöld folt. A kiszállás sem egyszerű, búcsúzóul még egyed jól odacsap az ülés. De…

Mintegy 1,5 m vastag hópaplan a hegyeken, szikrázóan kék ég alatt billiárdasztal simaságú pályák vártak olyan csodás természeti környezetben, hogy a lélegzetünk is elállt.

Háromezres sziklák karcolták a valószínűtlenül kék eget, melyeket időnként felhővattába csomagolták a tenger felől érkező felhők. Nyugalom, és széles mosoly mindenhol és mindenkin. Egyszerűen pazar volt.

Széles lankás, dimbes-dombos kék pályák a kezdőknek, piros kellemes vonalvezetésű a bátrabbaknak, és persze a fekete Paradiso a profiknak. A szezon legjobb havát karcoltuk egész nap. Nem kellett figyelni, nem kellett óvatoskodni, repült a sí… A csapatból többen sebességi rekordot döntöttek, 100 km/h körül szaladt a léc többünknél.

Aki nem a nagy pályarendszereket keresi, hanem igazi élménysízésre vágyik, itt a helye. Egyszer mindenképp el kell jönnöd a Passo Rolle-ra.