Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ma Silvretta Montafon terepen síeltünk. Kb. 2 éve voltunk itt ugyanebben az időben akkor hét közben most hétvégén. Mikor elterveztem a síelést a hétvégére akkor tudtam, hogy erre a síterepre szeretnék menni, de nem voltam benne biztos, hogy ide el is jutok. Utolsó három ausztriai síelésünk alkalmával Monatfon felé mindig nagy volt a dugó, azt mondtam a lányaimnak az autópálya letérőnél döntöm el, hogy St. Anton vagy Montafon lesz a mai uticél. Inkább Montafonba mentem volna mivel St. Antonban az idei szezonban már többször is voltunk. Időben indultunk, jóval korábban mint a többi síelésnél. Azt is tudtam, hogy ez a hét a legforgalmasabb Ausztriában a síelés szempontjából: hiába fejeződött be az osztrákoknál a téli síszünet, farsang hét van ezért ilyenkor rengeteg utaznak nyugat Európából erre a környékre síelni. Ez így volt ma is, Bludenznél Bregenz felől már reggel 7:30-kor állt a kocsisor az A14-es autópályán. Szerencsére letértem a 188-as főútra és mielőtt két részre oszlik az A14-es (S16-os illetve 188-as főútra) én dugó nélkül tudtam tovább haladni. A 188-as főúton már lépésben haladtunk tovább. Nyitás előtt még a Valisera Bahn felvonóhoz értünk. Ma egyedüli várakozás reggel lent volt az alsó liftnél kb. 10 percet álltunk sorba amíg a kabinos liftbe bejutottunk. Utána napközben egyáltalán nem volt sorban állás (jó maximum 30 másodperc várakozás de az szinte semmi). A sok ember eloszlott a pályán.

Másik dolog amitől féltem az volt, hogy csütörtökön 22C mértek Salzburgban, arra gondoltam síelés helyett vízisíéles lesz majd szombaton. Szerencsére pénteken megjött a lehűlés, hullott kb. 10-20 cm friss hó, olyan -2C lehetett a völgyben. Igazi porhóban síeltünk, a fenyőfák havasak voltak a szél egyáltalán nem fújt. Sokan voltak a parkolóban rengeteg svájci kocsit láttam (igaz ez a hely Svájc mellett van). A svájciakon kívül volt sok holland, német illetve belga rendszámú autó is. A pályák állapota tökéletes volt, napközben nem olvadt a hó a lehűlés jót tett a pályáknak. Montafon egy jó hely negatívumot nem tudok mondani. 8:15-kor itt már nyitnak a felvonók, ami szerintem jó dolog. Ahhoz képest, hogy farsang hete volt jót síeltünk.
P1370538.JPG
P1370511.JPG
P1370515.JPG
P1370519.JPG
P1370520.JPG
P1370522.JPG
P1370526.JPG
P1370528.JPG
P1370534.JPG
P1370543.JPG
P1370547.JPG
P1370553.JPG
P1370556.JPG
P1370558.JPG
P1370562.JPG
P1370574.JPG
P1370578.JPG
P1370586.JPG
P1370592.JPG
P1370597.JPG
h i r d e t é s
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Sziasztok,

A héten az egyik nap Silvretta Montafon síterepen voltam. Voralbergben eddig még nem síeltem, gondoltam kipróbálom. Olvastam róla, hogy jó a hely meg szép a környék. Szerintem nagyon jó síterep igazi öt csillagos hely, sok pályával rendelkezik, hosszúak és szélesek, jók a liftek. Mikor a parkolóba értem rengeteg autó volt ott, gondoltam tömeg lesz, de ez a pályákon nem látszott. A pályák állapota tökéletes volt reggel, igaz délutánra voltak jeges részek de ez engem nem zavart, egy jól megélezett léccel a jegesedés nem okozott problémát. Sokféle nemzet nyelvét hallottam mivel a környező országokban most van a síszünet, a farsangi szezon is kedden ért véget, magyar beszédet nem hallottam. Nekem csak egy napra volt időm ide menni de ez egy több napos síterep. Sok volt a családos illetve iskolás csoportok akiket akkor oktattak, sok a kék pálya de van jó sok piros és néhány fekete pálya is. A gyerekeknek és nekem nagyon bejött a 44-es fekete pálya szinte senki nem volt rajta napközben. Tudom távol van Magyarországtól de szerintem egy nagyon jó sírégió ez a hely. Teszek fel pár képet.
P1250525.JPG
P1250441.JPG
P1250449.JPG
P1250452.JPG
P1250487.JPG
P1250489.JPG
P1250493.JPG
P1250510.JPG
Fetzer Robi
4 élménybeszámolót írt
4
13 éve tag
Tavaly januárban volt szerencsém egy hétvégét a Montafon régióban boardozni, úgy látom, e fórum közönségének ez még nem egy ismert terep, bővíteném hát kicsit az információkat.

Szállásunk egy ismerősnél volt Bartholomäberg-ben 1200 méter magasan, 600 méterrel alattunk Schruns, szemben a Golmerjoch, körülöttünk csak a hó és a csend.

Az első nap, szombaton a Hochjoch-ot céloztuk meg: leginkább széles, kék pályák az erdőhatár felett, csupa ülőlift, a völgyből pedig egy kabinos és egy gondolás visz fel (a kabinossal sokkal gyorsabban fel lehet érni!). Érdekes megoldás a jegyeknél, hogy csak a min. 3 napos jegyek érvényesek a többi hegyen is, illetve az, hogy itt a napijegy csak vonalkódos, viszont mindössze a völgyállomásokon kell használni, a felső részeken nincsenek kapuk! Nekem ez új volt, ilyen megoldással még nem találkoztam. Persze nyilván logikus, a pályák alja is magasan van, aki 1800 méterre felmegy a saját lábán, az meg is érdemli, hogy ingyen használja a lifteket.

A hegyen -14 fok, szakadó hó, bár az már addig is volt rendesen, a pályák mellett is csábítónak tűnt a terep, de már nem volt érintetlen, ennek ellenére viszonylag sokat sikerült szűzhavazni. Legjobb terep erre a 3-as fekete pálya oldala volt, néhány "örömtől sikongatós" nyomot sikerült ott húzni, de sajnos az ismeretlen terep miatt nagyon messzire nem merészkedtünk.

Itt található a "világ leghosszabb síalagútjaként" reklámozott átkötés a Sennigrat csúcsa alatt, majd' 500 méter, de olyan enyhe a lejtése (nyilván biztonsági okokból), hogy boarddal nagy kihívás átcsúszni rajta, ha nem veszel elég lendületet előtte. Viszont érdekes, ez kétségtelen.

A hegy másik oldala sajnos kimaradt, nem jártunk a Kreuzjoch-Zamangspitze-Fredakopf közötti háromszögben, cserébe találtunk néhány kezeletlen, de jó sok hóval megáldott síutat, ahol próbálgattuk a meredek pályán, túrt hóban való csúszást - én boarddal pedig sokszor a "Snow Inside" című játékot.

A nap végén még egyszer kipróbáltuk a Talabfart-ot, ami kb. 7-8 km, pedig nekem már akkor sem tetszett, mikor egyszer délelőtt lecsúsztunk rajta, plusz most még sokan is voltak a gyakran szűk, 180 fokos kanyarokkal tűzdelt pályán, de hát ez legyen a legkevesebb, mégsem jobb volt, mint kötélen lejönni!

Vasárnap a Golm-ot vettük irányba. Szerkezetileg hasonló, mint a Hochjoch, csak kb. 150 méterrel alacsonyabb, de a legfelső felvonó így is 2120 méterre visz. Délelőtt szikrázó napsütésben tudtunk csúszni, végre nem csak éreztem, de láttam is a buckákat, délutánra viszont megfogott a hegy egy felhőt, amiből még a hó is bőszen esett.

Egynapos jegy itt is csak helyben érvényes, viszont mindenhol beléptetőkapu volt, szerencsére már a "no hand" rendszer, pedig a kártya csak egy vastagabb papírnak tűnt.

A kabinos felvonó középső állomása felett hatalmas famentes területek, baromi széles, főként piros pályák és csábító, csak épp az ismeretlenbe vezető érintetlen lejtők vártak, meg rengeteg síelő, boardos. Szerencsére itt is volt még olyan terület a pályákhoz biztonságos közelségben, ahol legalább térdig érő hóban lehetett csúszni, főként a 7-es pálya fölötti részen, a 87-es felvonó nyomvonala körül. Az utolsó menetnél itt jól meg is szívattam magam, nem voltam már elég szemfüles, és pont egy gödör alján fogyott el a lendület a deszkából, jó 5 perces harc volt, mire kiküzdöttem magam a combközépig érő hóból.

Érdekes volt még a Diaboloabfahrt, amit az Alpok egyik legmeredekebb pályájának mondanak (70%), de ez csak a legfelső szakaszára érvényes, a többi legfeljebb sötétkék. Egy dolog miatt biztos jó a fekete pályás jelölés: nem sokan mernek rámenni, mert csak felülről megközelíthető (újabb alagút, ezúttal egy mozgójárdával, hogy visszafelé is lehessen közlekedni benne... fene a jó dolgukat...), viszont így újabb szűzhavas területek maradtak érintetlenek.

A Talabfart itt sem izgalmas, a nap végére a jégrétegig letúrt lett, szerencsére napközben nincs rászorítva az ember.

Magyarországról kicsit messze van, de ha vki eljut Voralbergbe, és több napot tud rászánni, ezen a részen igazán jó hegyeket lehet kipróbálni! Az árát itt is megkérik, ez nem vitás (39 euró a napijegy), de biztos havat és komoly pályákat, rendes felvonókat kap érte az ember.

Hütték szokásos osztrák színvonal, délben tömegnyomor, de jó kaják, nagy adagok.
anci
3 élménybeszámolót írt
3
20 éve tag
Szia, írok akkor pár sort a golmi napokról.Az út odafele és visszafele is klassz volt, gyönyörűszépen letakarított autópályák, rengetek hómaróval:)5 napot síeltünk, és csak Golmon, a Jufából a gyerkőc ingyen kapta a síbérletét, ami mdjuk az egész régióra érvényes volt, de annyira közel volt a sípálya a házhoz,hogy nem is jutott eszünkbe most máshova csatangolni.Mind az 5 nap napos volt, egyszer esett a hó.A pályák nekünk tökre bejöttek, főleg a pirosak.Az erdei kékre ami a hosszú pálya, asszem 9km, oda nem sütött be a nap, az néhol jeges volt, néhol szűk:-).A tetőről induló piros pályák viszont tökéletesek voltak, szinte nincs is behatárolva a pálya , mindenhol csúszhatsz, eszméletlen széles kezelt pályák voltak.
Tömeg sehol, a déli kajálós órákban pedig szinte senki.A hüttékben rengetegen, de gyors a kiszolgálás még így is.Van a pálya mellett bobpálya, az is üzemelt, egész nap üzemelt a szánkópálya.A liftek modernek,1 tanulós húzólift van, a többi mind kabin, (buborékos) ülőlift.Nekünk nagyon bejött Golm.Összvissz 2 magyar kocsit láttunk, olaszok, osztrákok inkább:) így viszont tanulók sincsenek igazából a pályákon, csak örülten közlekedők:)
A kicsi tanulógyerekek azok meg nem is számítanak a mi mércénkkel tanulónak mert jobban mennek , mint egy jobban sielő magyar:))
A JUfa ház , az pedig eszméletlen jó volt, aki teheti menjen , 24 éves korig adják a bérletet a 2, 4 napos akciójukba.Ifjúsági szállás, de 4 és fél csillagos, 3 szintes sport-játszóházzal, gyerekeseknek tökéletes.
10 euró /fő a vacsi, ami svédasztalos, rengeteg finom étellel,üdítővel, süteményekkel,gyümülcsökkel.
Beszúrok pár képet is ha sikerül:)
belso-piros-kek-fekete-palya.jpg
jatszo-jufa.jpg
jufa.jpg
Jufa-2010-.02.voralnberg-Golm-022.jpg
Jufa-2010-.02.voralnberg-Golm-030.jpg
Jufa-2010-.02.voralnberg-Golm-092.jpg
supershape
7 élménybeszámolót írt
7
17 éve tag
Szia Anci!
Megpróbálok minden kérdésedre válaszolni. Hadd kezdjem egy jó hírrel: szerintem a 3 napos és hosszabb bérletek a teljes Montafon régióra érvényesek, úgyhogy kipróbálhatjátok a többi terepet is. Csak a napijegyek érvényesek kizárólag az adott terepre. Az utazás a nyugat-tiroli pályák eléréséhez képest kb. 1 órával hosszabb, szerencse, hogy az autóúttól 10 perc alatt elérhetők az első települések (Vadans, Schruns, Tschagguns és Bartholomaberg, ami egy kicsit feljebb van). Az egy óra plusz menetidő megéri mert a pályák kevésbé zsúfoltak, mint ilyenkor (január eleje-közepe) a tiroli terepek, ahol nyüzsögnek az orosz síelők. Itt ilyenekkel, de más kelet-európai síelővel sem találkoztunk (magyarral sem), viszont a hüttékben rengeteg magyar dolgozik. Sajnos a golmi pályarendszer volt a legjegesebb. Nem kapcsolták be a hóágyukat pedig a hőmérséklet lehetővé tette volna. Viszonylag itt volt a legtöbb síelő: sok tanuló és versenyző volt a pályákon. A fekete 10-es pályán (Diaboloabfahrt) én is bekerültem egy edzést tartó gyerekcsoportba és nagyon igyekeznem kellett, hogy nagyon ne alázzanak le. Kellemesek voltak a 3-as 6-os és 7-es piros pályák, valamint a völgybe vezető kék 2-es. E pálya mellett található a Haus Matschwitz nevezetű hütte (vorarlbergi tájszólásban hüsli), amit érdemes felkeresni. A régió többi részén szinte magányosan lehet síelni, csak osztrák, svájci és német leginkább nyugdíjas(!) korú sporttársakkal lehet találkozni. A legnagyobb pályarendszer a Silvretta Nova minket nem fogott meg, nem igazán tetszettek a pályák. A legjobb hóviszonyok a Hochjoch terepen találhatók. Ezek a pályák még a hét vége felé sem kezdtek el jegesedni annak ellenére, hogy régen havazott utoljára. Igazi kék pálya paradicsom jórészt 2000 m felett futó pályákkal. A Grasjochhüttét tudom ajánlani egy kis pihenőre. Kedvencünk Gargellen volt. Kicsit messzebb van, síbusszal Schrunsból fél óra az út, de megéri. Nagyon jók a páylák, a völgybe vezető piros 1-es egészen kiváló. Az egész régióról elmondható, hogy majdnem az összes pálya nyitva volt a nem túl sok hó ellenére és a liftrendszerek is egész modernek, javarészt ülőliftek és kabinosak, azok is a kényelmesebb ülős fajtából. Mi egész héten egyszer sem csákányoztunk. Az időjárás januárhoz képest egész jó volt: 4 nap napsütés, egy borult és egy változóan felhős, esténként szitált kicsit a hó. Ha még van kérdésed, akkor írd meg. Jó síelést, jó időt és sok friss havat!
Üdv:
Supershape
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE