Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

clay kiemelt beszámolói
clay
1 élménybeszámolót írt
1
13 éve tag
Én is azok között voltam, akik pénteken kitudtak menni a pályára, és kihasználni a szezonnyitási akciót.

A felvezető út eleinte jól, majd később nehezebben járható volt, a nehezebben járhatóság alatt csupán a sebességünk mérséklését értem, nem volt egy nagy varázslat feljutni (Gyöngyös felől érkeztünk).
Miután sikeresen megérkeztünk 9:20 körül a felső parkolók még teljesen üresek voltak, mindössze 12-14 autó lehetett az alsó parkolóban. Kiszállva orkán erejű szél fogadott, de ez csak a parkolóban volt jelen, a pályára lépve ez mérséklődött, viszont nagy valószínűséggel ott is tombolhatott, mert bizonyos részeken kevesebb, míg máshol több hó gyűlt össze.
Az embertömeg (ami mellesleg nem volt számottevő) szépen eloszlott az említett meghibásodásig, akkor a fennmaradó csákányos liftnél kialakult egy kisebb sor, de aránylag pörgősen haladt.
A pályák a körülményekhez képest kiválóak voltak, és mondom ezt főként azért, mert tudom, ennél már csak egyre jobbak, és jobbak lesznek.
A hütte éttermi részének kiesése egyáltalán nem okozott gondot, mindenki áthidalta ezt a problémát.

Sajnos egy olyan dolgot kénytelen vagyok megemlíteni, ami sem a sípark, sem az alkalmazottak hibája: itthon nagyon sok ember nincs tekintettel sporttársára, ami előbb vagy utóbb megbosszulja magát. Sokszor tapasztaltam alapvető sorban állási illemszabályok be nem tartását, valamint a pálya-KRESZ tudásának teljes hiányát (átjáróút közepén való BALESETVESZÉLYES megállás, hátra figyelés TELJES hiánya [Igen, nem szabad úgy közlekedni, hogy aki mögöttem van, na majd ő figyeljen MINDENRE], és ezt lehetne sorolni, de mint említettem ez egyáltalán nem a Síparkot, és dolgozóit minősíti, hanem csak remélni tudom, hogyha valaki véletlenül elolvassa, és magára ismer, próbál ezen változtatni, ezzel mind az ő, és mások sí/snowboardélményét gazdagítva.

Teljes mértékben elégedett vagyok a pénteki napommal, így a Síparknak szeretném átadni hatalmas gratulációm, és sok kitartást kívánni az elkövetkező szezonra.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE