Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

gesa kiemelt beszámolói
gesa
1 élménybeszámolót írt
1
18 éve tag
Sziasztok!

Eddig mér mindig csak passzív figyelője voltam a sielok.hu-nak, fórumba sem írtam még sosem, de most nem bírtam ki, hogy ne írjak ide én is.

Ugyanis január 26- február 2-ig voltunk La Rosiere-ben és Bélapótól eltérően nekem és a társaságnak, akikkel voltunk (12 fő) teljesen pozitív a véleményünk.

Elég sok terepet bejártunk már Franciaországban, a terepet kb. Isola 2000-hez tudnám hasonlítani, csak itt több a pálya.

Kezdem az elején: direkt olyan helyet kerestünk, ahol még nem jártunk és kevésbé felkapott, sok angol nyelvű fórumot böngésztünk át La Rosiere-ről és ezek alapján úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk és nem csalódtunk, amit a fórumokon írtak, az meg is állta a helyét, azt kaptuk, amire számítottunk.

Az egyik legnagyobb irodán keresztül a 6 napos síbérlet 130 EUR volt, ami kb. az átlag. Mi 2 gyerekkel voltunk, a szállás a szokásos francia 4 ágyas stúdió, de az átlagnál jobb állapotban és jobban felszerelt volt.

Kiemelném viszont a francia iroda hozzáállását, ami sok helytől eltérően teljesen pozitív és rugalmas volt: éjjel érkeztünk, előre leleveleztük, hogy kihez menjünk a kulcsért, nem akadékoskodtak egy percet sem. Ami még kellemes csalódás volt, hogy közölték, hogy majd valamikor a héten hozzuk be a kauciót és az üdülőhelyi díjat, ráér... :-)

Ez a hozzáállás szerintem annak következménye, hogy ide (szerencsére) nem járnak nagy csoportok és vandál hordák, akik szétverik az apartmanokat, 99%-ban egyéni utasok, családok, gyerekekkel, alapvetően családbarát hely, rengeteg icipici gyerekcsoport volt oktatáson.

A faluról: sok francia sígyárral ellentétben ez még egy nagyon szép falu, chalet típusú házak, max. 4 emelettel, gyönyörű kilátás a Mont Blancra, Les Arc-ra, Tignes-re. Mivel szinte csak franciák voltak (angolokat, illetve belgákat láttunk még), így januárban még szinte senki nem volt, ez látszott a faluban és pályákon is (szerencsére). Mivel ez családbarát hely és ahogy említettem csoportok sem érkeznek, így nyugalom van, szórakozási lehetőség pár bárban kimerül, így aki aktív éjszakai életre vágyik, az ne ide jöjjön, aki viszont egy barátságos helyre, nyugalomra, annak ajánlom (amikor sétáltunk köszöntek a helyiek, akik szembe jöttek, ez sem nagyon jellemző máshol).

Rátérve a síterepre: mi ugye pici gyerekekkel voltunk, akik még tanultak, így remek lehetőség volt, hogy van 3 ingyenes korongos felvonó zöld pályával, így a gyerekeknek nem kellett bérletet venni, felváltva voltunk velük lent.

Az Olaszországba átjutás nem a legkényelmesebb, ahogy Bélapó is írta, de nekem nem volt gondom a korongos lifttel, mert bár hosszú, de nem meredek. Mondjuk nekünk jó időnk volt, hidegben biztos nem olyan kellemes ott fent. Nekünk 1 nap hóesés, utána szűzhavazás és napsütés :-) Gondolom ez is befolyásolja azért a véleményeket.

Ami abszolút pozitívum:

- Minden nap, minden pálya ratrakolva, ami sajnos más, top terepeken nem szokás (és nekem pl. 3 Völgy emiatt és a tömeg miatt óriási csalódás volt). A falu alá, Séez felé levivő piros pálya szuper volt, az ülős felvonója lassú, de nekünk megérte pár körre így is. Az odavivő fekete pálya is kellemes csalódás, mert nincs sorsára hagyva, mint sok helyen, hanem ratrakolva és jó vonalvezetésű. a francia oldalon sok széles kék-piros pálya található, ezek kb, ugyanolyan nehézségűek. Az átvivő kék- zöld utak néha hajtósak, de ez időjárásfüggő, hidegben, kemény pályán boarddal is simán átcsúsztak a barátaink.

- Nagyon kevesen voltak a pályákon, sok széles, gyönyörűen kezelt piros pályán egész nap 10-15 emberrel találkoztunk. Volt, hogy azt hittem, valami lezárt pályára keveredtem, mert nem láttam senkit sokáig.

Nekünk az olasz oldal nem annyira tetszett, inkább csak a freeride része, illetve a pályák színezésével volt problémájuk, mert ami pirosnak volt jelölve, az hajtós kék volt :-)
Vannak gyors és lassú ülős liftek, mint Isolán is, én ezt nem érzetem akkora gondnak.

Összességében a terepet négyesre osztályoznám, a falut, hangulatot, fogadtatást és embereket pedig csillagos ötösre, nekem ez is hozzátartozik a képhez.

Bocs, ha hosszú voltam, de ez kikívánkozott belőlem, nem szerettem volna, ha egyetlen, nagyon negatív vélemény álljon itt erről a klassz helyről.


Ha kérdés van, szívesen válaszolok:

Zoli
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.