Élménybeszámolók

Várva várt alkalom érkezett el január közepén. 5 éves fiam is megérett a feladatra, hogy az Alpokba eljöjjön velünk síelni. Két őszt végig járt műanyagpályás sísuliban és néhány visegrádi, Mátraszentistváni havas síelés után, felkészülten várta az ausztriai pályákat. Alaposabb körültekintés után, Fanningbergre esett a választásunk.
A síterepet a Frischinghöhe és Fanninghöhe csúcsok uralják, ezekről indulva rajzolódik a pályahálózat. Leérkezni azonban egyetlen helyre, a Samsonbahn alsó állomásához lehet. Ahol a kassza, és ingyen igénybe vehető parkoló van 1480 méteres tengerszintfeletti magasságon. Ide egy kis szerpentinezéssel lehet feljutni. A főút, a falu, ahonnan érkeznek a síelők, lent van 1100 méteren. Mi az utazás napjára nem terveztünk síelést, a 6 órás út után jót pihentünk. Másnap reggel viszont nagyjából nyitásra, frissen ott voltunk a pénztárnál. Elég vegyes tudású csapattal mentünk. 18 éves lányom már leginkább fekete pályákon szeret és tud síelni, az 5 éves fiú még újonc, az asszony a duplán óvatos típus, én meg bárhol lejövök, de a lányom tempóját már nem tudom-akarom felvenni fajta vagyok. Ezért aztán jól ki kellett találni, hogy hogyan legyünk 3 napig. Így aztán a 3-as, 8-as 11-es, 14-es lett a közös nevező, és az első nap 1-2 órájának a ráhangoló tevékenysége. Lányomon hamar megkönyörültem és elengedtem. Hadd síeljen a maga tempójában, a maga kihívásait keresve. A fiamról sejtettünk, hogy rövid idő alatt gyorsabb lesz mint anya. Így tovább bontottuk a csapatot. Az lett a vége, hogy mi fiúk síeltünk ketten és a család két hölgy tagja szólóban. És ez aztán így is maradt mind a három napra. Időnként persze összefutottunk, néha csúsztunk is együtt, ebédre összetelefonáltuk a csapatot és együtt ültünk a rusztikussága miatt szimpatikus Zirmbar hütte napsütötte padjaira ebédleni.
Végezetül kicsit a pályákról. Kiváló körülmények között telt ez a három nap Fanningbergen. A tetőre 60 cm, az alsópontra 40 cm havat adtak meg a hóadatokban. Bizonyára volt ebben ágyúzott hó is, de természetes hó is rendesen. A pályán kívül is jó 20 centi havat lehetet mérni, de még lent a faluban, a völgyben is minden fehér volt ameddig a szem ellátott. Éjjel szépen fagyott, de nappal sem ment pluszba a hőmérséklet, így még a sok napsütés ellenére sem olvadt sehol sem a hó. Széttúrt pályák nem fordultak elő, buckákkal nem is találkoztunk. Első osztályú pályaminőség volt, nyitástól zárásig. Tömeg semmi! Alig volt olyan, hogy a pályán kerülgetni kellett volna az embereket vagy, hogy a liftre ne tudunk volna szinte rögtön felülni.
3-as kék pálya. Az eleje a gerincen halad, egy-két megindulósabb résszel, majd egy erdei dózerútba csatlakozik, ami teljesen békés csúszkálást biztosít. Az utolsó szakaszán becsatlakozik a 6-os piros kilaposodó részébe, ott azért kezdőknek, figyelős. A hegytetőn gyönyörű körpanoráma, az erdei szakasz meseszép, a legvégén viszont hagyni kell hadd csússzon, különben botozhatsz a liftig.
A 8-as pályán az elindulás után nemsokkal van egy afféle „letörés”, de simán vette kisfiam, szerintem hamar betanulható. Utána nagyjából egyenletesen enyhe, hosszú lejtőn lehet lecsúszni a lenti liftállomásra. A széles, békés, szinte üres pályán gyakorolgattam az élváltásos, nagyokat ívelős carvingolós technikát. Nem mellesleg erről a nyolcasról lehet, a 6 ülésés, fenékfűtéses Zirbenjet lifthez átcsúszni. Ami további kék pályákhoz biztosítja a feljutást (14-eshez, 11-eshez).
14-es pálya egy csodaszép, gerincút, szuper kiláttással, átcsúszó a Samsonbahn tetejéhez. Arra kell csak figyelni, hogy vannak benne sík és picit emelkedős részek. Így ott majd erősen botozni kell, talán még halszálkázni is, ha lassítással visszafogja az ember a sít a lendületesebb részeken.
11-es pálya a Fanninghöhe-ről visz le a 8-asra. Szerintem az átlagos kékeknél picit erősebb, de azt legalább egyenletesen teszi. Nincsenek benne „letörések”. Valamint a kiadott pályarajztól eltérően a Samsonbahntól is van egy kék 11-es, ezt a térkép nem jelöli, táblázva viszont van! Bátran kipróbálható, lankás átkötő.
10-es kék egy átkötés variáció a Samsonbahntól a kék 8-asra. Azzal azonban jobb vigyázni kezdőknek! A valóságban nem kék pálya, jóval meredekebb annál! A mapy.cz piros pályának jelöli, simán igazuk van.
6-os piros pálya szintén a Frischinghöhe-ről indul. A kezdete mint egy kék pálya, sőt még egy szinte teljesen lapos szakaszba is átvált. A vízszintes szakasz után válik indokolttá, hogy miért piros a besorolás. Ez a rész azért hosszan és észrevehetően meredekebb, mint egy tanulópálya. Kisfiam a második napon meg akarta próbálni, és ügyesen le is jött rajta. A kék 8-as „letörését”-ét van aki úgy kerüli ki, hogy piros 6-os vízszintes szakaszánál balra, átcsúszik a Samsonbahn alatt egy kis átkötő úton. Lehet benne valami, hogy így könnyebb.
5-ös piros, a hatossal azonosan indul, féltávnál ágazik el attól. Kicsit nehezebb is mint a 6-os, de jó széles, szépen le lehet kanyarogni rajta. A kis ötévessel a harmadik napon már ezen is lejöttünk.
9-es fekete pálya, már igazi DH érzés! Ez tényleg meredek. Nekem két alkalommal volt lehetőségem lejönni rajta. (Amikor a kisfiam már pihent.) Még kanyarogva is 70-es tempót adott ki a lejtő. A lányom szerint, aki az összes nyitva lévő feketét sokszor megsíelte, ez a legjobb Fanningbergen. Nekem is tetszett!
12-es fekete, nem hosszú, de meredek, kevesen vannak rajta, élvezetes lányom szerint. Én erre nem jutottam el.
13-as feketén szintén nem voltam, de lányom szerette. Ezen csúszott a legtöbbet. Hosszú, de laposabb, mint a többi fekete, viszont a gyors és fütött Zirbenjet szolgálja ki. Itt lehet a legkevesebb holtidővel minőségit síelni.
Az 1, 2, 4 számú pályák nem voltak megnyitva, így arról nem lett tapasztalatunk,
Összeségében nagyon jól éreztük magunkat, ezen az osztrák viszonylatban kis síterepnek számító helyen és bármikor szívesen visszajönnénk újra!

Január 11-én érkeztünk a Cortinához tartozó Tre Croce hágóhoz, ahol egy megfizethető árú hotelt találtunk. Mivel jó volt az ár, reggelivel, vacsorával foglaltuk, így erre sincs gond, a síelésen lehet a fókusz 6 napon át. Dolomiti Superski bérletet vettünk, mivel nem akartunk leragadni csak a cortinai pályáknál.

Első nap autóba szálltunk és elmentünk a 35 km-re lévő San Cassiano-ba. Ahhoz képest, hogy 2200 méter feletti hágón kellett átkelni, egész hamar odaértünk. Már sílécen kereszteztük az Alta Badia régiót és megcsináltunk egy Sellarondát, a narancs irányban. A nap végén pedig Corvarából a Piz Soregán keresztül visszasíeltünk az autóhoz. Minden olyan volt, mint a prospektusokban, reklámfotókban csodás, de nem részletezem az utat, mert az nem a Cortinához tartozó leírás volna.

Második napunkon a Tofane Ski Area-t céloztuk meg. Ma is olyan téli körülményekre ébredtünk, aminél kívánni is nehéz jobbat: -3 fok, kék ég, hibátlan napsütés, és mindenhol hó, nem csak a sípályán. Nem bajlódtunk síbuszozással, autóba ültünk és a Rumerlo nevű parkolót céloztuk meg. Meglepően sok szintet kellett az autóval megtenni Cortina központjából, de egy nagyon jó helyen lévő parkolóhoz értünk fel. Itt van a 21-es lift alsó állomása, és nem kérnek érte pénzt, nem úgy mint San Cassianoban (ott 10 EUR).
Bemelegítésnek megnéztük a 38-as kéket. Ez egy jó hosszú erdei pálya. Széles dózerút, kellemes pálya lenne a kezdőknek is, de van benne néhány igen erős szintesés, ahol az újoncok kínlódva mennek le. Ennek folytatása a 29-es kék. Ezt már bátrabban ajánlom kezdőknek. Nekünk persze csak bemelegítés volt. Hogy ez megvolt, elindultunk a Cortinában elérhető legmagasabb pont felé, a Tofana di Mezzo alatti csúcspontra. Ehhez a 25-ös lift középállomásához kell lecsúszni a 43-as kéken. A Col Druscié hegytetőn átszálltunk a nagykabinos síliftbe, ami ijesztően magas űr felett libeg át a 2470 méteren lévő állomásra. Onnan most, nem lehetett magasabbra menni lifttel, mert a szél lefújta a havat a 46-os pirosról lejtőről. A Forcella Rossa előtt csináltunk még egy kiskört a 49-es kéken, majd a 28-as felvonóval visszajöttünk. (Középállomásánál kötelező volt a kiszállás.) A táj egyébként itt egészen más, mint a lejjebbi pályákon. Nekünk konkrétan a Hold jutott róla eszünkbe. Na, aztán irány a fekete 51, a Forcella Rossa. Félig-meddig ez a hírhedt 51-es volt, ami miatt szerettem volna eljönni Cortinába síelni. Drámai leírásokat olvastam róla, tehát ki kell próbálni! Megbeszéltük a csapattal, hogy ez nem lesz gyerekjáték, mindenki keményen tegye oda az élt a hegyoldalba, ne legyen probléma. Odafigyelősen, szépen lejöttünk. Élmény volt! Az igazsághoz tartozik, hogy most nagyon jó körülmények voltak. Bucka és jég semmi, ellenben tömör és kemény hó, szépen megcsinált pálya. Biztosan tud ez sokkal küzdelmesebb is lenni más viszonyok között. Hobbisíelőként, ha ezt már valaha szépen megsíelted, akkor elértél valamit. Miután a bakancslistás feketepályát kipipáltuk, a Pomedesen mentünk pár kört. A TV-ből jól ismert olimpiai pálya zárva volt, hiszen öt nappal később női világkupát rendeztek itt. Érdekes volt látni, mekkora munkát végeznek, hogy tökéletesre megcsinálják a pályát. Így a 35 és 37 számú fekete kimaradt, de jobbról-balról körbesíeltük a nagysziklát. Zárás előtt még mentük pár kört a 40-es kéken. Ez egy nagyon élvezetes pálya, bár szerintem a legtöbb síterepen, pirosnak lenne besorolva. A hó még zárás előtt is remek volt rajta, ember alig lézengett, így nagyon tempósakat csúsztunk befejezésül.

Harmadik napunkon is maradtunk az autózásnál. Egy remek parkolót találtunk 1,5 km-rel Pocol felett, a Cortina Skyline alsó állomásánál. Az óriási parkolónak a harmada sem szokott megtelni, így elmaradt a más parkolókban utálatos „harc a helyekért” nevű játszma. A tofanai oldal, laposabb pályáin melegítettünk, majd a Col Druscié hegytetőről induló fekete 41-re mentünk. Ez valaha az olimpia szlalom verseny színhelye volt. Szerethető pálya, de nem véletlenül fekete a jelölése. Visszasíeltünk a Cortina Skyline-hoz. A valóságban ez persze harántolás – többszöri felliftezés, lecsúszás. Negyedórás utazással átvitettük magunkat a Cinque Torrihoz. A táj, a látvány Dolomitokhoz méltó, hibátlan napsütés, mindent borító hó, a pályák biliárdasztal-szerűen simák. Lecsúsztunk az epikus Giau-hágó útjához, majd egy kőkorszaki kétülésessel, végtelen idő alatt visszadöcögtünk az Averau hüttéhez, és 2416 méter magasan megebédeltünk. Újra le a déli oldalon és a Super 8-as kör részét képező, Croda Negra – Lagazuoi útvonalat síeltük meg. A 92-es piroson van néhány húzós szintesés, ahol még kanyarog is a szűk útvonal, utána viszont olyan a lapos pálya, hogy csak botozással jutsz tovább. A 2835 m magas Lagazuoi csúcson elértük az egyhetes síelésünk legmagasabb pontját. A piros 2-es lentől vészesebbnek nézett ki, mint amilyen valójában volt. Lecsúsztunk a műútig, majd a kék 8-ason a Cinque Torri alsó pontjához. Mentünk az itteni pirosakon pár kellemes kört, amennyi még a liftzárás előtt belefért. A Skyline-nal még vissza kellett jutni az autóhoz.

Negyedik napon is szerettünk volna a Cinque Torri pályáin síelni, de élénk szél miatt az ottani sílifteket nem indították be. Maradtunk így Tofana Ski Area-nál. A korábban megsíelt lejtőkön ismételtünk. A Forcella Rossára újra felmentünk. A lányomat már nem hatották meg az intelmek, hogy meredek és szűk, meg sziklafal és egyebek. Én a nagy balkanyarig jutottam, mire ő már lent volt az alján. Aztán újra fel a Pomedes tetőhöz, ahol már ott volt a szombati világkupa „staff”, a versenypálya pedig egyre komolyabban nézett ki. Ebédünket a 38-as kék melletti „Ristoranta Col Taron” teraszán ejtettük meg. A hely a környék szerintünk leghangulatosabb hüttéje. Gerendaház, az eresz is fából faragva, az árbócon ladin zászló, südtirol sramli. Mi kell több? Ezen a napon új dolgokat nem fedeztünk föl, de Tofana fekete, piros és néha kék pályáit zárásig kimaxoltuk. Tömeg nem, csodás idő kifogástalan hóval, az volt.

Ötödik napon újra hosszabb autózást választottuk, és elugrottunk Armentarolába. A parkolónál rögtön összefutottunk a nevezetes, lovasszános sívontatmánnyal, ami idehúzza a Rejtett-völgytől a legközelebbi sílifthez (és sítaxikhoz) a síelőket. Nekünk ez a Lagazuoi csúcstól lejövő 7 km-es csúszás kimaradt, talán majd egyszer ez is meglesz. Szóval, ezt a napot is az Alta Badia terepnek szenteltük. Megnéztük Colfosco 50-es piros és 45-ös fekete pályáit, nehézséget nem okoztak, de csodás kilátásban volt részünk. Ebédhez a tavaly megismert kedvenc hütténket a Baita Ciadinat-ot célozuk meg, ami már Val Gardena terület, a Sassolungo szomszédságában. Visszaúton a narancs színű Sellaronda útvonalat használtuk, hogy visszajussunk Corvarába. Innen Alta Badia 2000-es csúcsain visszasíeltünk Armentarolába az autóhoz.

Hatodik napunkra hagytuk a szállással szomszédos Cristallo és Faloria területeket. Ezek Cortina, méltatlanul, háttérbe szorult pályái. A Cristallo szép, pazar a kilátás, a magaslati pályák (70-71-72) valószínűleg elég hóbiztosak lehetnek, de viszonylag egyszerűek, így hamar meguntuk. A hosszú levezető piros 73-ason néhányszor lecsúsztunk, majd az út túloldaláról fellifteztünk a 2352 m magas Monte Faloriára. Már a felvonóról kinéztük, micsoda kihívás lenne a fekete 63-ason lejönni. Érzésre, látványra ez meredekebb volt minden más pályánál a környéken. De a jól kezelt pályán gond nélkül lesíeltünk, a Ski Bar Vitellihez. Ennek a hüttének az elhelyezkedése az egyik leghangulatosabb azok közül, amikkel a hat nap alatt találkoztunk. Kilátás ugyan zéró, de fenyvesek ölelésében egy nagy tisztáson csalogatja vendégeit. Újra fel a csúcsra lifttel és ezúttal a 61-es piroson vissza Vitellihez. Erre a 61-esre kicsit túlzás a piros besorolás, ez egy erősebb kéknek lenne jó inkább. Megint fel a 4-es lifttel, és a csalogatóan hangzó „olympic giant slalom” pályát, a 62-es feketét néztük meg. Feketéhez méltóan jó meredeken indul, de egy szerethető, jó pálya, kb 3 km hosszúságban. Megnéztük még a hosszú, és kellemes piros 68-ast is. Mentünk még pár kört és a végén, a jelzéseknek megfelelően, lifttel mentünk le a parkolóba. Hó sem volt elég az úton, és a lejtése sem túl jó, sokat kéne botozni. Így egy libegőzéssel fejeztük be 6 napos, Dolomitok beli sívakációnkat.

Manapság már ilyen magasan fekvő sírégióban is egyre problémásabb jó körülmények között síelni, de nekünk szerencsénk volt, 2025 január 11. és 18. között igazi és csodás tél volt a Dolomitokban.