Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Cirusz kiemelt beszámolói
Cirusz
3 élménybeszámolót írt
3
9 éve tag
Szlovákia
Selmecbánya
2016.01.16.
Na ma megint meglátogattuk a pályát. Kicsit aggódtam, mert írtak havazást a hétre, de az tévedés volt, nem esett a hó. Indulás szokás szerint jó későn, mire a gyerekek összeszedték magukat és elindultunk, negyed tíz volt. Az út jó volt végig, de figyelni kell, mert pl. Rétságnál előszeretettel trafiznak a 40-es táblánál. Kint meg arra, hogy a Szlovákok simán mérnek két falu között is, ahol meg ritkán menyünk 90-el :-) Selmecbányától a pályáig azon a kanyargós kb. 8-10km-es erdei úton friss havat találtunk. Volt is egy necces helyzet, mert az egyik lejtőn hiába volt leszórva kaviccsal, a féket megnyomva recsegett ropogott az ABS, de a kocsi nem lassult. Kb. 15-el mentünk, de a lejtő miatt a kocsi csak csúszott lefelé. Annyit tudtam mondani, hogy "ebből baj lesz". Aztán a kanyar előtt összeszedte magát és sikerült elkerülni az árkot.

Vácról szűk két óra alatt a pályán voltunk és pont ugyanoda tudtunk parkolni, ahová egy hete, viszonylag közel a pályához. És szerencsére kb. 8cm friss hó volt mindenütt, a nap sütött, kb. -2 fok, ideális körülmények. Öltözés, jegyvásárlás (felnőtt 4 órás jegy 21EUR, gyerek 16EUR, kaució 4EUR), irány a hegy. Ja, a 4 órás jegy a vásárlástól számít, nem az első becsippantástól, uh. érdemes csak akkor megvenni, amikor mindenki "harcra" kész állapotban van. A kitűzött kerítés végéig állt a sor, de nem volt olyan sűrű, mint a múlt héten, így pontosan 4 perc volt a várakozás. Ez teljesen elviselhető. A hét enyhe időjárása megtette hatását, a friss hó alatt jég volt, ami délutánra uralta a meredekebb szakaszokat. Szóval kellett az éles léc meg a technika, de ettől függetlenül baromi jó volt az ideális időjárás miatt is.

Most nem csökkent a sor délutánra sem, mint a múlt héten, de 4 percnél soha nem volt több várakozási idő, köszönhetően a gyors liftnek. A pálya fél 4-kor zár, nekünk 3:15-ig működött a bérlet, uh. utána beültünk az étterembe mielőtt zár a pálya, és nem lesz hely. Rendelés a szokásos, mivel minden szlovákul van csak kiírva, marad az angol hablaty, kis aktivity meg a pár szó, amit tudunk szlovákul.

Hazaindulás 4:15-kor, szinte kihalt utakon. Jó volt megint, megyünk máskor is :-)
Cirusz
3 élménybeszámolót írt
3
9 éve tag
Ausztria
Nassfeld
2015.02.01.
2015. január 24-31 között voltunk Nassfeld-en.

A szállásról:
A szállásunk Sonnleitn-en volt, tényleg igazi pályaszállás, kilépsz a lépcsőházból, csatolsz, csúszol. Az apartman kényelmes, van lift, sítároló, fűtött bakancsszárító, hangulatos étterem. A 70EUR a takarításért aránytalan, beköltözéskor rá kellett segíteni egy kicsit. Felszerelés van minden, bár "apróságokkal" nem árt készülni: csak 2 garnitúra ágynemű huzat volt bár 4 főre foglaltunk, szappan, mosogatószivacs, kukazsák, stb. nincsen. A fűtés áramról megy, de nem vészes, 50-60EUR/hétből megvan. A recepciós csak németül és csehül tud, én meg ezen a két nyelven elég "csehül" tudok, így maradt az activity. Összességében jó volt a szállás.

Időjárás:
Pénteken (2015.01.30.) gyorsan leesett vagy 35-40cm hó, azon a napon elég zord volt az idő. El is tűntek a sízők a pályákról, gondolom nem értették hogyan eshet a hó télen. Amúgy minden nap napsütés, mérsékelt szél, tehát szuper síző idő.

Pályák:
2-3 nap alatt az összes pályát bejártuk. A havazás előtt folyamatosan mentek a hóágyúk, így nem volt gond a pályák minőségével. Délutánra azonban eléggé jegesedtek, kellemetlen volt esni. Ja, volt olyan hóágyú, amelyik kb. vízszintesen nyomta keresztbe a pályán a műhavat. Na ott ne állj meg: lefagy a léced 10 másodperc alatt, és beborít a jég. Kisfiam kipróbálta :-) A pénteki havazás után meg nem a jég, hanem a buckák nehezítették a dolgot. Node aki csak gyúródeszkán tud síelni, az menjen műanyag pályára.
50-51-es pályákon sokat mentünk, délelőtt mindig jók voltak. 2-es tuti gyakorlónak, főleg ha nem zavar, hogy csákányos a felvonója. Ide az 1-3-4 pályákon lehet lecsúszni. A 23 és 23a is nagyon jó, akár gyerekekkel is. Vannak lankásabb szakaszai, meg le lehet téri a Funslope-ra, ami jó móka volt, itt többször is mentünk. A Troghöhéről lefelé érdemes megállni Rudnigalm-nál, ha nem pont délben érsz oda nincsen tömeg, süti a nap a kiülőket és szél sincs nagyon. Innen a 71-esen akartunk lemenni, de az a pénteki havazásban eltűnt. Jó kaland volt az erdőben derékig érő hóban 2 kisgyerekkel felfedező túrázni. A Carina (80-as) inkább túra mint sízés. Van pár szépen síelhető szakasza, de inkább a kilátás miatt szuper. Ha rosszak a hóviszonyok nem érdemes lemenni az aljáig, érdemes letérni Gumanbergnél és ott felszállni a Milleniumra.

Felvonók:
Kisgyerekkel is jól használható mind. Segítettek a csákányosoknál, a többibe meg a 115cm-es magasságával is könnyen beült. Tömeg se vasárnap, se szombaton nem volt. Max. 3-4 perc várakozás volt szombaton, hétköznap 0 perc az összes felvonónál. Mondjuk a Millenium Express aljáig nem mentünk le, így azt nem tudom, hogy ott reggelente volt-e tömeg.

Egyszóval nekünk bejött, jövünk jövőre is (csak ne lenne 7 órányira tőlünk).
20150125-104524.jpg
20150125-122405.jpg
Jägermeister
20150129-123404.jpg
Cirusz
3 élménybeszámolót írt
3
9 éve tag
Szlovákia
Selmecbánya
2015.01.02.
Ma meglátogattuk a pályát. Sajnos csak fél 11-re értünk ki de tekintettel a durva Szilveszteri bulira csoda, hogy menni tudtunk. A parkoló teljesen tele volt, jó messze tudtunk csak megállni. A pálya elég jó volt, bár délutánra buckás volt a meredekebb szakaszokon. Idő csodás volt, a nap is kisütött időnként. Várakozás átlag 6-10 perc volt, de mivel ez volt az első sízésünk a szezonban, nem ártott a pihenő amúgy sem. Gyerekek élvezték, első síbotos síelésük volt, ugyhogy azt is kipróbáltuk milyen elhagyni a felvonóról a botot. Kora délután a hütte jól tele volt emberrel, ugyhogy inkább a sízés után ültünk be uzsonnázni. Hazaindáskor esett valami ónos eső féle, ha így marad szerintem holnap már nem lesz csúcs a pálya minősége.
20150102-130704.jpg
20150102-130804.jpg
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE