Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Lameh kiemelt beszámolói
Lameh
1 élménybeszámolót írt
1
15 éve tag
Folgaria-Lavarone beszámoló:

Most voltunk 2011. feb. 26 - márc. 5. Folgariában és azért döntöttem úgy, hogy írok egy kis összefoglalót, hogy más ne essen bele az én hibámba! A síutat azzal hírdették, hogy a rendszert beválasztották a három legjobb olasz terep közé az idén és a 4 új négyüléses lifttel együtt már össze lett kötve a két pályarendszer, Folgaria és Lavarone, amellyel a rendszer pályáinak hossza meghaladja a 100km-t!!! Ebből arra következtettünk, hogy ez egy tökéletes síterep 5-6 napra haladó sízőknek és snowboardosoknak, sajnos nem olvastunk utána kellőképpen!

Haladó snowboardosoknak EGYÁLTALÁN NEM ajánlom, haladó sízőknek is csak feltételesen!!! Nagyon sok az átkötő kék pálya, lankás erdőcsík, ahol a boardosok csak nagy szenvedések árán tudnak átjutni és síelőknek is halszálkázniuk kell! Nagyon kevés a használható, megfelelő meredekségű piros pálya, és az a néhány is nagyon rövid ami van. Az egy fekete pedig inkább mondható pirosnak (a legtöbb piros pedig erős kéknek...)!

A város pici, éjszakai élet szinte nincsen!

Tehát családoknak, kezdőknek, esetleg idősebb, kényelmes síelőknek ajánlható pályarendszer, progresszív síelők ne várjanak sokat a helytől!!!
h i r d e t é s
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE