2026. január 10-17. között síeltünk Alpe d'huez-ben, az idén is a Skilines szervezésében. Az utazás kicsit hosszabb lett, mint terveztük, mert a hágó le volt zárva Briancon felől, így a Fréjus alagúton kerültünk.
Az érkezésünk napján viszonylag nagy hóesés volt, kellett is már a pályáknak, állítólag több hete nem esett előtte friss hó. Az első nap volt csak nagyobb tömeg (állítólag a friss hó miatt feljöttek a környékről a helyiek), a többi napon minimális várakozással jutottunk be a felvonókba. Ez alól talán csak a Marmottes 1 és a Pic Blanc felvonók a kivételek, itt néha 5-10 perces sor állt. Nagyon sok a kabinos felvonó, ennek kevésbé örültünk, mert le-fel kell csatolni a sílécet, és viszonylag sok helyen van magasan az állomás, ahová lépcsőzni kell.
Az idő nagyon szép volt, az első és az utolsó nap kivételével végig sütött a nap, 5-7 fok közötti max. hőmérséklettel.
A pályák állapota nagyjából jó volt, leszámítva Auris pályáit. Itt több pálya is zárva volt hóhiány miatt. A hét végére egyébként sajnos kicsit romlottak a hóviszonyok, az alacsonyabban fekvő pályákon rosszabb, és vékonyabb volt a hó. Elvétve, de néhol a fű is kilógott a pályákból.
A Sarenne és a Fare fekete pályák voltak a kedvenceink, minden nap ratrakolták őket, így viszonylag könnyen síelhetőek voltak.
A hüttékkel nem voltunk megelégedve sajnos. Többet is kipróbáltunk, de drágán adnak nem túl jó kaját. Kicsit meglepődtünk rajta, hogy nem nagyon van elterjedve az a szokás, hogy kitegyenek poharakat, és a csapvíz ingyen legyen, akár úgy is, hogy csak ezért mész be napközben.
A Pic Blanc 3 továbbra sincs nyitva, most épp január 30-ra ígérik a nyitását. Az egyik kabin már ki van cserélve, a kötélen lóg, a másik még a földön várja a felszerelését.
Néhányan feltúráztak az alagúthoz, de sajnos nem engedték őket be, éppen hóval töltötték meg.
Korábban síeltünk már a 3 Völgyben és Serre Chevalier-ben. Bár ez a síterep sem volt rossz, de azért azt mondhatjuk, hogy a korábbi 2 jobb volt ennél. A pályák, felvonók és a hütték is.
A szállásunk Oz-ban volt, a Chalets des Neiges-ben. Viszonylag nagy, kényelmes és jól felszerelt apartmant kaptunk. A konyhában volt kávéfőző, vízforraló, főzőlap, sütő, kenyérpirító, edények, serpenyők. A fürdőszobában hajszárító. A végén szokás szerint ki kellett takarítani. A szauna hőmérséklete egészen jó volt, a medencében a víz kb. 28 fokos lehetett. A felvonó tényleg nagyon közel van. A szállás egyetlen hátránya, hogy autóval nem lehet a közelébe menni, az utak télen sípályaként funkcionálnak, így viszont legalább tényleg az ajtóig lehetett síelni.