Élménybeszámolók

Hat nap, hét éjszaka a síelés Mekkájában
ALTA BADIA

Idei egy hetes síelésünket - mint szinte minden évben - Olaszországba terveztük.
Sok helyen voltunk már kis csapatunkkal, ( Livigno, Tonale, Val Di Fiemme, Val Gardena, Civetta ) imádjuk az országot és síterepeit. Voltunk jó néhány helyen Ausztriában is, de az olasz terepeket szerettük meg igazán.
Alta Badiára esett a választásunk. A régión belül pedig olyan várost kerestünk, amely nem tűnt túl nagynak, ezzel együtt zsúfoltnak, és nem esik bele közvetlenül a Sella Ronda körbe.
San Cassiano lett a befutó, és nyugodtan kijelenthetem: Telitalálatnak bizonyult...

Szállásunkat a régió weblapján kezdtük keresgélni. https://www.altabadia.org
A vékony pénztárcák miatt olcsó apartmant szerettünk volna, öt személyre. A kínálat az alsó árkategóriában nem volt túlságosan nagy, de végül is sikerült találnunk egy kedvesnek látszó házacskát, melynek Larjei volt a neve.
Nem pályaszállás, de ez nem is volt fő szempont, kb. egy kilométer a városka központjától, másfél kilométer a kabinos lifttől. Egyetlen probléma volt csak a foglalással: Egy nyomorult képet sem találtunk az apartman belsejéről. Egy darab külső kép a házról és pont...

Eddig még nem csalódtunk egyetlen olasz szállásban sem, (Talán csak Tonale- n volt kicsit rozzant az apartman, de azt nem mi szerveztük, hanem egy lehúzós utazási iroda) ezért vállaltuk a rizikót és lefoglaltuk.
17.- euró/fő/éj, ebben benne minden, ágynemű, végtakarítás és a rezsi is... nem tűnt rossznak.
200.- eurót kellett küldeni előlegként bankszámlára, a többit a helyszínen.
Fizettünk és vártuk az indulás napját: 2011. január 15., szombat.

Hajnali 3-kor indultunk, hogy lehetőleg még világosban érkezzünk meg.
A Budapest-Bécs-Villach- Lienz-Brunico-San Cassiano útvonalat választottuk, ami kb. 840 kilométer.
Kényelmes tempóban autózva, többszöri megállás után délután kettőkor befutottunk Cassianóba.
Szikrázó napsütés, kedves, szép kis Olasz sí városka, gyönyörű hotelek, panziók, borsos árak, de erre számítottunk.
Síbérletvásárlás: Dolomiti Superski: 205.- Euró/ 6 nap.

Szállásunk keresése közben meghűlt az ereinkben a vér... Volt egy kis házacska, ami nagyon hasonlított a foglaláskor látott egyetlen képre, csak ennek ki voltak törve az ablakai és inkább hajazott egy istállóra... Egyik kedves sporttársunk váltig állította, hogy ez lesz a mi kis villánk. Ez némi feszültséget okozott a csapaton belül, de rövid idő múlva helyre állt a világ rendje: Megérkeztünk az igazi Larjei házhoz.
Napsütötte hegyoldalban, a város felett állt a kedves kis házacska.

Mosolygós, dolgos, inkább osztrákos házinéni fogadott minket, kissé félve léptünk be az apartmanba. Itt ért minket az első meglepetés. 70 négyzetméteres gyönyörű kis lakás, faborítás még a mennyezeten is, patyolattisztaság, szuper ágyak, tágas fürdőszoba, jól felszerelt konyha, króm edénykészlet, fejenként 2 (!!!) törülköző, konyharuha, kávéfőző... stb. Sütő és mikró nem volt ugyan, de a gáztűzhely fölé tartott kenyérszeletek így is tökéletesen megpirultak a tatár bifsztekhez.
És milyen jól esett kenyérpirítás közben az a liter grappa...:-)


1. NAP

A helyi pályarendszer felderítése

Reggel 9-re értünk a kabinos lift parkolójába. Kicsit rontott a szánk ízén a 3 eurós parkolási díj, de később kiderült, hogy megérte. Ha ugyanis felmegyünk a parkoló legfelső részébe, ahol már nem nagyon állnak autók, egy kb. 10 méteres kisebb kaptató megmászása után azonnal felállhatunk a kék pályára és kényelmesen becsúszhatunk a kabinos aljába. Ez a kis kaptató pedig felbecsülhetetlen értékűvé válik a nap végén, mikor kifacsarva megérkezünk a napi sítúrából és a kék pályáról lekanyarodva a kaptatón becsúszunk a kocsi mellé... Egyszerűen szuper...

Elsőként a kabinossal felmentünk a Pizz Soregára. A kilátás fantasztikus... Kedves sporttársunknak, aki először síelt Olaszországban a Sella hegycsoport látványától elakadt a lélegzete és serényen becsmérelni kezdte az eddig látogatott osztrák terepeket.

A Soregáról bemelegítésként visszasíeltünk a kék 11-es pályán San Cassiano-ba, majd újra vissza a Sorega-ra. Innen Arabba felé indultunk. Útvonalunk a Biok csúcs, Pralongia, utána fel a Cherz-re és le Passo Campolongóra. A pályák csodálatosak voltak. Jól kezelt széles kék pályák a magas hőmérséklet miatt kissé kásás, de így is kitűnő minőségű hóval. A táj szépsége pedig egyszerűen lenyűgöző és rabul ejtő.
Campolongón becsatlakoztunk a Sella körbe így kissé többen lettek a pályákon, de a tömegtől így is messze voltunk. Besíeltünk Arabbára, közben megpihentünk egy kis időre és egy bombardinóra. Arabbáról visszasíeltünk, majd fel a Crep de Mont-ra. Innen a szenzációs 1-es piros pályán becsúsztunk Corvara-ba.
Corvara-ból egy kabinossal felmentünk a Col Alt-ra, onnan pedig a La Brancia-n keresztül becsúsztunk La Villa-ba. Az erdei kék pályán mentünk, nem a híres Gran Risa-n. Néha lökdösni kellett magunkat, de így is nagyon élvezetes volt.
La Villa-ból a kabinossal visszamentünk a Piz La Ila-ra. Itt kicsit hüttéztünk és sporttárs hölgyeink legnagyobb örömére néztük és hallgattuk a csini olasz fiúkából avanzsált Elvis imitátort.
A Piz La Ila-tól levágtattunk a piros pályán, majd fellifteztünk a Las Vegas-ig. Innen pedig visszacsúsztunk végig a kék pályán egészen a parkolóig.

Első napunk igazi kezdőnap volt csodás idővel, remek pályákkal és elég sok csúszással.
Kellemesen elfáradtunk és isteni volt vacsira a spárga krémleves fokhagymás krutonnal és reszelt sajttal. Hmm...



2. NAP

Sella Ronda, - Narancssárga kör -

A napos, szép idő miatt a második napra egy Sella Ronda-i kört terveztünk. Kicsit gondolkoztunk, hogy mindjárt San Cassiano-ból induljunk, vagy kocsival közelebb menjünk a körhöz, az előbbi megoldást választottuk.

Gyönyörű idő, napsütés, remek hangulat... Egy óra alatt értünk a Cassiano-i kabinos lifttől a Sella körbe. A narancssárga útvonalon haladtunk Passo Campolongo, Arabba, Val di Fassa, Val Gardena, Corvara és újra Passo Campolongo-n keresztül vissza San Cassiano-ba.

Többször megtettem már ezt a túrát, de nem tudok betelni vele... Csodálatos tájak, gyönyörű kisvárosok, remek pályák, végeláthatatlan síterepek és liftrendszerek kényeztetik az ide látogató sízőket.
A Fassa-i részen pihentünk egy picit a Passo Sella-n található Salei hüttében, ahol a napozó ágyak vastag szőrmékkel vannak kibélelve. Pihegtünk a szőrmés ágyakban és csodáltuk a Dolomitok fenséges látványát. - Kell ennél több...?

Nagyszerű napot zártunk, a teljes Sella körön kívül plusz 1-1 óra volt az oda-vissza síelés San Cassiano-ba, így a teljesítményünkre sem lehetett panasz. Túránk végén holt fáradtan csúsztunk be a parkolóba, este pedig elégedetten csavartuk ki az újabb üveg grappa nyakát...:-)



3. NAP

"Pihenőnap" a Marmolada gleccseren

Síelők körében elég közismert a 3. nap réme. Állítólag ilyenkor kezdenek fáradni az izmok, ízületek és több a baleset is. Ezért erre a napra mi is könnyedebb síelgetést terveztünk. A csapat tagjai rám bízták a döntést a napi penzumot illetően...
Valamilyen megmagyarázhatatlan elmebaj következtében felvázoltam sporttársaimnak egy kellemes Marmolada-i gleccser túrát, keresztül Arabbán, Passo Padon-on , Malga Ciapela-n át, fel a nagy kabinossal, le a 12 km-es piroson és vissza...
És ha már a Sella körre is Cassiano-ból indultunk, hát induljunk ma is az alaptáborból, az 1-1 órácska plusz oda-vissza simán belefér. Bíztak bennem és ez lett a vesztük...:-)

Nehezítette helyzetünket, egyik fiatal sporttársunk megbetegedése. Csúnya torokgyulladást diagnosztizált a sebtében összeült konzílium. Telefon haza a házi dokinak, egyeztetés a beszerzendő gyógyszerekről, futás a patikába. Természetesen simán adtak recept nélkül is antibiotikumot... Lázmérőt csak digitálisat lehetett kapni. Enyhén dobogó szívvel, kezemben utolsó 100 eurósommal vártam az ítéletet a kedves patikus nénitől az árat illetően. - 8,20.-euro... Most akkor mi van...?
Cca. 2300.- Ft-ért recept nélkül 12 szemes antibiotikum és egy szuper digitális lázmérő?
Értetlenül és bambán pislogtunk, majd döntöttünk: - Gyógyszertárat nyitunk otthon...:-)

Kis barátunk ellátása után kicsit későn, kb. fél 11 körül indultunk el a kabinossal.
Passo Campolongo, Arabba volt az irány. Arabbán a kis kabinossal mentünk fél állomásig.
Itt sajnos volt egy 20 perces sorban állás a kétszemélyes ülős lifthez. - Kibírtuk... Tovább fel a Passo Padon-hoz.
Innen egy nagyon hosszú piros-kék pályán lehet lecsúszni a Marmolada gleccserhez induló nagy kabinoshoz Malga Ciapelára. A pálya kellemes vonalvezetésű, azonban több szakaszon is elképesztően buckás. Tankcsapdáknak is beillő terepeken bukdácsoltunk keresztül, mire leértünk a nagy kabinos aljába. Itt sajnos újabb enyhén kellemetlen meglepetés, egy 40 perces sorban állás várt ránk- Végigálltuk...
A nagy kabinos három szakaszban megy fel a gleccserhez. A második szakasz elején, mikor elindul a lift és elhagyja a tartóoszlopot, hatalmasat beleng a 70 személyes gondola. Ilyenkor többen sikoltoznak, vagy éppen röhögnek és mindenki halott sápadt. Nagyon vicces...:-)
A gleccserhez felérve elképesztő látvány fogadja a szerencsés vándort. Minket is csodálatos panorámával és szikrázó napsütéssel kényeztetett a "Dolomitok Királynője"
Rövid pihenés és fényképezgetés után nekiindultunk a híres 12 km- es piros lejtőnek.
Remek volt a pálya és nagyszerű a hó minősége. Rendben ment minden egészen odáig, míg újra be nem csatlakoztunk az egyszer már megátkozott buckás részhez. Újabb szenvedés, vér és könnyek árán végül leküzdöttük magunkat.
Ekkor azonban már szorítani kezdett az idő, haladni kellett keményen, nehogy lekéssük az utolsó lifteket visszafelé. Fel a Passo Padon-ra, le Arabbára, Passo Campolongo, vissza a Cherz-en át...
Egy szónak is száz a vége: - Az utolsó lifthez 16.14-kor érkeztünk... - 16.20-kor zárt...:-)
Erre mondják: - remek időzítés...Sporttársaimnak nem pont ez volt a véleménye, de most nem idézném Őket, mert akkor nem jelenhet meg az írás ezen a fórumon... :-)
Mindent összevetve a legnehezebb és az egyik legjobb napunk volt a harmadik, rengeteg csúszással és csodálatos helyek felderítésével.



4. NAP


Laza nap "négy hegy" túrával

A reggeli órák életveszélyes fenyegetésekkel teltek, midőn felvázoltam egy kellemes, lazább nap rémét...
Az előző napi megpróbáltatások tényleg kissé lefárasztották a csapatot. Kis beteg barátunk ma sem tudott még velünk jönni, az apartmanban maradt. Szerencsére volt nálunk laptop sok filmmel, ezért nem unatkozott túlságosan.

Fél 11 körül indultunk, elmúlt a szép idő és igazi télies időjárás köszöntött be, csendes hóeséssel.
Kitaláltam egy ún. "négy hegy" túrát, ami valóban nem tűnt túl nehéznek, illetve hosszúnak. A négy hegy sorrendben : A Sorega, Piz la Ila, Sponata és a La Crusc.
A Sorega-n kezdtünk, innen síeltünk át a Piz la Ila-ra. Közben volt egy tűzött pálya, nagyon jó vonalvezetésű, megtámadtuk rendesen, nagyon szuper volt.
A Piz la Ila-ról a piros 17-en mentünk le La Villa-ba. Ez a pálya egyszerűen fantasztikus!
A Gran Risa-hoz (17-es fekete) fáradtnak tűnt a társaság, ezért nem erőltettük.
La Villa-ban hosszú percekig liftezget az ember, különböző rövid ülős liftekkel, melyek keresztül-kasul behálózzák a kisvárost.
Végül csak feljutottunk a Sponata-ra, innen pedig lesíeltünk Badia-ba. Újabb liftezgetés után végül feljutottunk a negyedik hegy csúcsára is a La Crusc-ra.
Esett ugyan a hó, de nem volt köd és a szél sem fújt, így kifejezetten élveztük a síelést a laza friss hóban. Egy rövid pihenő és bombardinó után szép nyugodt tempóban visszasíeltünk a Sorega-ig, innen pedig vissza a parkolóba.

Ez a napunk tényleg nagyon kellemes és nyugis volt, így a nap végén megúsztam a nyilvános megkövezést. Elvégre szülinapom volt...:-)



5. NAP

Meglepi túra a Lagazuoi-n.

Reggel legnagyobb örömünkre újra harcra jelentkezett fiatal sporttársunk. Az idő nem volt túl szép, de néha-néha előbukkant a napocska.
Meglepi túrát ígértem a bandának, de nagyon furcsán néztek, valahányszor ezt lelkesen emlegettem. Talán a harmadik nap megpróbáltatásai óvatossá tették őket...

10 körül kezdtünk, fel a Sorega-ra, innen pedig lesíeltünk Armentarola-ra. Itt lecsatoltunk és egy rövid kis sétával kiballagtunk a pálya végével szemben lévő parkolóba. Itt állnak a taxi kisbuszok, melyek felvisznek a Passo Falzarego-hoz. Személyenként 5 eurót kérnek, ami talán nem túl sok az élményhez képest, amiben később részünk lesz.
Mi egy kb. 15 fős kisbuszba kerültünk egy fiatal olasz csapattal, akik annak rendje és módja szerint -amúgy olaszosan - végigénekelték a szűk fél órás utat, sofőrünk pedig ezen felbuzdulva nagy kedvvel száguldozott a lefagyott hegyi szerpentinen. - Mókás volt...
Szerencsésen megérkeztünk Passo Falzerago-ra, ahonnan a közel 100 éves kabinos lift indul a Lagazuoi csúcsra. A kihalt környék, a csendes hóesés, a ködös idő kissé baljóssá tette a megérkezést követő perceket. Csak tetézte ezt a szinte függőlegesen égbe törő, ködbe vesző, tartóoszlopok nélküli drótkötélpálya.
Természetesen azonnal megérkezett a várt kérdés sporttársaimtól: - Ugye nem oda akarsz felvinni minket...?
Egy kellemes piros pálya vizionálása után sikerült betuszkolni a csapatot a felújított, de láthatóan régies gondolába, amely villámgyorsan küzdötte le a közel 700 méteres szintkülönbséget és érkezett meg a 2778 méter magas Lagazuoi csúcsra.
A kilátás nagyszerű lehetett volna, ha nem úszik a környék tejfehér ködben.
Így indultunk el lefelé, a 7.5 km-es piros pályán, ami meglepően könnyűnek és élvezhetőnek bizonyult. Függőleges sziklafalak, befagyott vízesések, több méter magas jégcsapok tették felejthetetlenné lesiklásunkat.
A pálya vége felé elég sokat kell a sífutást gyakorolni a sík részek miatt, de csak addig, míg meg nem érkezünk a "paci vontatóhoz"...
Ez az elképesztően jópofa találmány a következő: Két paci vontat egy szánt, amihez hozzákötnek két cca. húsz méteres kötelet, amikre hurkok vannak kötve kb. 2 méterenként. A lökött síelők belekapaszkodnak a hurkokba, 2 eurót leszurkolnak, majd a szán megindul és visszavontatják a bandát egészen Armentarola-ig, ahol újra be lehet csatlakozni a pályarendszerbe.
A vontatmány lassan halad és nagyon figyel a kocsis bácsi hátrafelé, ha valaki elpottyanna, valószínű megállnak és megvárják, míg összeszedi magát, bár erre a mi transzportunknál nem került sor. Ezt a kedves kis kalandot vétek kihagyni és bátran ajánlom kezdőknek is.
Armentarola-ról visszasíeltünk a Cassiano-i terepekre, kicsit csúsztunk még, majd beültünk a Punta Trieste hüttébe egy kései ebédre. Természetesen olívaolajos, fokhagymás spagettit ettünk, amit magától értetődően magyar szakács készített és szolgált fel nekünk, kedves olasz pincérünk pedig pár szó erejéig megvillantotta magyar szókincsét. Persze ezek közül egyet sem tudok idézni, mert nem nagyon bírná a nyomdafestéket...:-)

A fincsi tésztázás után még síelgettünk keveset, majd elégedetten indultunk haza, tele nagyszerű és felejthetetlen élményekkel.



6. NAP

A "Sella Ronda" kör visszafelé

Utolsó napunkon ismét szép idő köszöntött ránk. Közös felkiáltással szavaztuk meg a napi úti célt, nevezetesen a Sella Ronda körbesíelését, ezúttal az ellenkező -zöld jelzésű- irányba.

Napsütés és igen hideg idő fogadott minket a hegyen. A Sorega után Corvara felé irányítottuk síléceink orrát. Ismét remek és tömegmentes pályákon csúszhattunk.
A Dantercepies csúcstól nagyon hosszú pálya vezet Selva Wolkensein-ig. Választhatunk két irányt is: Az egyik piros, a másik fekete pálya, mi a pirosat választottuk és igazán nagyszerű sí élményt jelentett ez a kiváló lejtő. Selva Wolkenstein-be érkezve újabb meglepetés éri az embert, mikor is a sípálya szabályszerűen a kisváros házai között vezet a következő kabinos aljáig.
A Gröden-i részen is nagyszerű pályákon csúszhattunk, az egyetlen kellemetlen élményt egy háromszemélyes, fapados ülőlift kínzó lassúsága és az eközben fújó fogcsikorgató jeges szél okozta, valahol a Sella Joch- i részen.

Ezeket a vacogtató perceket leszámítva kitűnő hangulatban, az elmúlt hat nap összes fáradtságával és izomlázával lábainkban, szerencsésen és balesetmentesen teljesítettük az utolsó métereket is és igazán fájó szívvel csúsztunk be a San Cassiano-i kabinos lift felső parkolójába...idén utoljára.


ZÁRSZÓ

Alta Badiaaa!!!

Azt hiszem, még sokáig fogjuk ezzel a bődüléssel köszönteni egymást kedves barátommal...:-)
Mindannyiunknak, akik voltunk olyan szerencsések és ellátogathattunk erre a csodálatos helyre, felejthetetlen élményt nyújtott az itt eltöltött egy hét.
San Cassiano, a kedves kis városka, a nagyszerű és olcsó Larjei apartman ház, a hibátlan pályák és végeláthatatlan sílift hálózat, - és még sorolhatnám- mind arra a következtetésre juttattak, hogy az eddig látogatott közel 40 síterep közül ez volt a legjobb.
Elgondolkodtató, hogy a Sella hegycsoportot körülvevő síterepek miért nem adják össze pályáik hosszát, hiszen tulajdonképpen összefüggő rendszert alkot egymással az Alta Badia, Val Gardena, Val di Fassa és Arabba-i régió.
Hevenyészett számításaim szerint az előbb említett terepek bármelyikéről indulva cca. 420-km-es összefüggő pályarendszer síelhető be. Természetesen a vég nélküli csúszásnak gátat szabnak a délután záró liftek és az éjszaka sötétje, de azt hiszem ez más mega síterepekre is vonatkozik.
Hat napos csúszásunk alatt csak ritkán mentünk többször ugyanazon a pályán, megkerültük kétszer a Sellát, elsíeltünk a Marmolada gleccserre és vissza, besíeltük a helyi pályarendszert és a Lagazuoi-t is.
Sajnos még így sem jutottunk el a híres világkupa pályára, a Gran Risa-ra, a Vallon fekete pályára, nem síeltünk egy métert sem a Colfosco-i részen, pedig az is Alta Badia-hoz tartozik.
Ha lett volna még pár napunk simán átcsúszhattunk volna Val Gardena-ra, görcsöltethettük volna vádlijainkat a 10,5 km-es Seceda-n, és ha minden kötél szakad egy rövid kocsikázás után Piccolino-ból megindulva belevethettük volna magunkat a 105 km-es Kronplatz-i rendszerbe... Még leírni is sok...:-)

Köszönettel tartozom kis csapatomnak a fantasztikus lelkesedésért, a türelemért, amiért nem nyúztak meg a harmadik nap miatt, fiatal kis sporttársamnak, aki dacolva betegségével is hősiesen küzdött, még ha nem is volt mindig túl jól.

Aki volt olyan türelmes és elolvasta fenti beszámolómat egy hetes síelésünkről, annak nagyon jó szívvel tudom ajánlani ezt a nagyszerű sí régiót: Alta Badia-t,

MINDIG, MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT!!!

Nagy Attila