Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

SchumTM kiemelt beszámolói
SchumTM
2 élménybeszámolót írt
2
13 éve tag
Franciaország
Les 2 Alpes
2018.02.16.
Sziasztok!

Február 3 - 10-ig voltunk Les 2 Alpes-ban. A buszos út hosszú, de szerencsére zökkenőmentes volt, egy brianconi vásárlás is belefért. A kulcsokat is azonnal át tudtuk venni a szervezőktől. A szállásunk az 1800-as részen volt FranceLoc – Meije épületben. Szokásos szűk, kicsit lelakott apartman, de erre is számítottunk, nem ért meglepetésként. Ketten kényelmesen elfértünk az amúgy 4 főre is kiadható apartmanban. Sítárolóról nincs információm, a felszereléseket a teraszon tároltuk. Kijelentkezéskor közepesen alaposan nézték át az apartmant, mi szerencsére visszakaptuk a kauciót. A csoportból viszont volt olyan akinek levonták a takarítási díjat (koszos sütő amit ki sem nyitottak a héten). Itteni illetve korábbi tapasztalatok alapján sajnos mindig bepróbálkoznak 1-2 apartmannál ilyennel. Fényképet, reklamációt nem nagyon fogadnak el. Tippre az esetleges javítási költségeket is megpróbálják így kompenzálni.

A szálláshoz közeli részen egy kisebb Sherpát találtunk, de a központi részeken nagyobb boltok is vannak. Bárok, éttermek, síkölcsönzők vannak, tapasztalatunk kevésbé. A De Prins van Oranje nevű holland szórakozóhely tűnt a környék legnéppszerűbb helyének. Sör kb mindenhol 5 Euro/korsó.

Szállásunktól mindkét irányban 50-100m gyaloglással elérhetők a legközelebbi pályák/felvonók. Reggelente a Jandri Express I alsó állomásánál komolyabb sorok alakultak ki, ugyanis ez a nagyobb kapacitású kabinos felvonó az elsődleges összeköttetés a felsőbb szektorok irányába. Érdemes lehet a több átszállást, de kevesebb várakozást jelentő egyébb felvonó-kombinációkat is használni. (Village/Belle Etoile/Oeuf Blancs + Cretes + Bellecombe illetve a az 1650-es városrészből a két Diable).

Nekünk szerencsénk volt idén az időjárással, a korábbi nagyobb havazásoknak és a tartós hidegnek köszönhetően az összes pálya üzemelt - az alsóbb, frekventáltabb részketet kivéve – egész nap tökéletes állapotban.

A szektorokról:

Glacier: értelemszerűen ez a pályarendszer legmagasabban fekvő része, gyönyörű kilátással, de igen csípős idővel. Sajnos idéntől nem működik a La Grave-ba vezető ratrakos összeköttetés, illetve kedvezményes jegyet sem lehet venni oda. Némi sétával azért át lehet jutni, de mi erre végül nem vállalkoztunk. A Lauze pályáit inkább csak a kilátás miatt érdemes megnézni, amúgy elég rövidek és lankásak. A Puy Salié csákányos felvonók melletti széles kék pályák viszont remek lehetőséget biztosítanak a technika csiszolásához. Aki kicsit komolyabb kihívásra vágyik, annak a Signal piros és kék pályáit ajánlom ebben a régióban. Megfelelő mennyiségű hó esetén remek freeride lehetőségek vannak a Signal mindkét oldalán is. A Glacier számos nyomvonala vezet le 3200m-ről 2600-re. A Jandri 4 kék nyomvonala kicsit zsúfolt volt, de szerencsére lehetett találni kihaltabb szakaszokat is. A tömeget leszámítva ideális a haladó tudás gyakorlására is. Őszintén szólva nem sok különbséget láttam a kék illetve piros szakaszok között, bár ez sem új tapasztalat a francia terepeken. Személy szerint a Glacier 6 piros átkötés tetszett a legjobban, viszonylag kevesen használták, így még délután is makulátlan állapotban volt. 2600m-en található egy kisebb központ, hüttékkel (a Pano-ban jelentős apres ski élettel 3-tól). Ide sok pálya fut be, keresztük-kasul, szóval itt igencsak észnél kell lenni a tömegben.

La Fée: Már a Glacier részről indulnak errefele feket, illetve kezeletlen nyomvonalak, friss hó esetén ezek is kimondottan élvezetesek lehetnek. A Fée 1 egy változatos lejtésű kék pálya, az alján egy hosszabb lapos résszel, tempótól függően kisebb-nagyobb botozásra/gyaloglásra mindenképpen számítani kell. Megfelelő hó esetén ebben a szektorban is gyakorlatilag végtelen freeride lehetőség adódik. A Fée 4-5 fölső szakaszai kimondottan élvezetes piros pályák, a felvonóhoz közeledve kicsit romlott a mindőségük (jegesedés + buckásodás). Aki esetleg a sebességrekordokat szeretné döntögetni, annak tudom ajánlani a Fée 1-es vagy a Fée 4-es pálya letöréseit, hosszú lapos kifutó részekkel.

Toura: itt található a snowpark, változatos szintű elemekkel. Főleg a délutáni órákban itt is egy kicsivel több ember volt az ideálisnál. Ezen kívül pár rövidebb, szűkebb kék pálya is található itt. A felvonók sajnos itt még a régebbi, lassabb és kénylemetlenebb fajtából valók.
Bellecombe: modern 6 űléses felvonó. Ez az egyik alternatív feljutási lehetőség a gleccser felé. A 2600-ra vezető kék pálya, illetve az onnan visszatérő Jandri 3 elég zsúfolt, de a Bellecombes 2-5 nyomvonalakat kifejezetten kevesen használják. A Bellecombes 6 pedig igazi fekete pálya a műfaj kedvelőinek, némi freeride lehetőséggel is.

Thuit: félreeső völgy két lassú felvonóval, elsősorban a hazajutás alternatív útvonalaként, de pont ezért a pályáit kevésbé használják napközben. Természetesen itt is vannak remek freeride lehetőségek.

Diable: Ezt a részt kevesebbet használtuk, átlagos piros illetve fekete pálya a fölső részen. 1650-es városrész fele vezető része nekem a tipikus „hazamenős” pálya, változatos tudású síelők próbálnak lejutni egy széles, de buckás-jeges pályán. 1 csúszás nekünk elég volt rajta, de az 1650-re tartók egyik fő útvonala lehet.
Cretes: Sokan ezt is csak az áthaladásra használják, de van itt 1-2 széles kék pálya a tudás elmélyítéséhez is. Illetve itt is van kezdő pálya, futószőnyeggel. A Jandri 2 – Jandri 1 útvonal délután zsúfolt, lévén itt tud a tömeg hazamenni. Az 1800-as rész felé hosszan kanyargó zölt átcsúszó út (Demoiselles) illetve egy kezelt fekete (Valentin) vezet. A terep freeride adottságait jól jellemzi, hogy még itt is rengeteg lehetőség adódik rá. A településhez közel több kisebb húzós lift és számtalan kék-zöld nyomvonal áll a kezdők rendelkezésére. Ezekről sok tapasztalatom nincs, csak rövid átutazásra vettük igénybe.

Mont de Lans: A terep legalacsonyabb részére vezet, 1300m-re. Egy nem túl széles, nem túl meredek piros pálya, lassú kétszemélyes felvonóval. Mivel ez már lombhullató fák között vezet, a hangulata teljesen eltér a terep többi részétől. Embert elvétve láttunk erre, és gyanítom, hogy csapadékszegényebb időkben nem is üzemel.

Vallée Blanche: Ez a terep „másik” oldala. Jóval kisebb, bár ez relatív, Ausztriában szerintem simán elmenne egy önálló terepnek is. Itt átlagos kék és piros pályák vannak, szép kilátással a „nagy” részre. Itt kevesebb ember volt, a hangulata is elüt a nagy gleccsertereptől.

Összességében egy nagyon jó hetet töltöttünk itt. Tényleg igazi freeride paradicsom, megfelelő hó esetén gyakorlatilag bármerre lehet menni. A Bellecombe tetején van egy kijelölt terület lavina jeladók kipróbálásához. Ha valakit érdekel a freeride, érdemes olyan utat keresni, amiben ennek ismertetése, illetve túravezetés is szerepel (ilyenen voltunk, nekünk bevált). A pályák is elég változatosak, mindenki találhat kedvére valót. Személy szerint tudom ajánlani annak is, aki a haladó/profi tudását szeretné csiszolni a pályán.
SchumTM
2 élménybeszámolót írt
2
13 éve tag
Franciaország
Isola 2000
2016.01.28.
Sziasztok!
Ezen héten vagyunk kint Isolán jan. 23-tól 30-ig.
Egy kis helyzetjelentés a pályáról: kb. a pályák fele, 2/3-a üzemel, főleg a központi részen. Viszont ha nem jön hamarosan kiadós havazás, akkor gondok lehetnek a pályákkal. Jelenleg kemények, de nem túl jegesek. Végig süt a nap, kicsit olvad, de ez nem vészes. Pályán kívül csak mutatóban van hó, és a pályákon is egyre több kő jelenik meg.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE