Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

nagyzee kiemelt beszámolói
nagyzee
5 élménybeszámolót írt
5
7 éve tag
A karácsonyi jól sikerült sínapok után beiktattunk még egy utószezont ugyanerre a síterepre, csak másik faluba, március 9. érkeztünk Alpendorfba, és március 10-11-12 síelgettünk a Flachau terep Alpendorf és Wagrain felőli részein, persze átruccantunk Flachauba is, kényelmesen erre futotta az erőnkből. Az időpont választás szerencsésnek bizonyult, elsősorban az akciós csomagok között keresgéltünk és itt már március 9-től elérhető volt a 4=3 akció, amivel 3 nap szállás ( Alpendorfban, 2 perc gyalog a felvonó) és 3 nap síbérlet (Ski-Amadé) áráért 4 napot kaptunk, persze vasárnapi érkezéssel. A hétköznapi síelések előnye talán, hogy kisebb a tömeg, ez be is jött, de azért még érezhetően benne voltunk a szezonban, rengeteg oktató csoport, és egyéb népek síelgettek, de szerencsére a hó minősége még a nappali magas hőmérséklet ellenére sem volt gyalázatosan rossz, az első napon még az Alpendorf Godola lift legaljára vezető piros 36-oson is le könnyedén le lehetett csúszni. A többi napon inkább a lifttel jöttünk le, de csak azért mert kényelmesek vagyunk. Többnyire a Gernkogelen ( Obergassalm lift) kezdünk pár rövid kör bemelegítéssel, aztán irány Wagrain, ahol a következő lecsúszásokhoz a Hirschkogelbahn vitt fel, majd amikor meguntuk, akkor a Sonntagskogel3-mal fel a hegytetőre, és Flachau irányába le a Sonntagskogel1-hez, azzal fel, onnan le a HachauBahn-hoz, azzal fel, majd onnan lecsúsztunk a G-Link állomáshoz és át Flachauba a Flying Mozart közpéső állomáshoz. Első nap lecsúsztunk a Mozart alsó állomáshoz is, a többi napon ezt már nem mertük megpróbálni, sokat romlottak a lenti pályák. Flachauban 1-2 csúszás a felső pályákon ( Spacejet3, Starjet3 felvonók használatával) , majd irány vissza a G-linkkel Wagrainbe és onnan Alpendorf. Általánosságban elmondható, hogy a nap közepére-végére a nagyobb forgalmú és a kis magasságokon elhelyezkedő pályák sokat vesztettek vonzerejükből, és néha kihívás volt rajtuk a közlekedés. Hátha valakinek hasznos infó: az Alpendorf Gondola lift induló állomásán a parkoló elég gyorsan megtelik, de vannak elektromos autó töltők ( Type-2 AC, szoval lassú, de ez itt előny, hiszen úgysem csak 1 órát síel az ember) . Ezen kívül 1EUR-os zárható szekrények is rendelkezésre állnak a cuccok biztos elzárásához, vagy éjszakára a léceket is ott lehet hagyni , nem kell a szállásra cipelni. Nem fűtött a tároló, szóval a cipőket azért hazacipeltük a szállásra. Apropó szállás: eddig ez volt a legjobb szállásunk. Ahogy idősödünk, kényelmesebbé is válunk, és elsősorban pálya(közeli)szállást választunk, de most az étkezés is elég jól összejött, még egy fél kiló termelői vajat is vettünk, hogy hazahozzunk egy picit a finomságokból.
IMG-20250310-191406-kicsi.jpg
IMG-20250311-111553.jpg
IMG-20250311-111538.jpg
nagyzee
5 élménybeszámolót írt
5
7 éve tag
A karácsonyi hetet töltöttük Flachauban, a szállás a Starjet1-től 3 perc sétára volt, december 23-27 síeltünk. Az első két nap hóesés és köd nehezítette a napunkat, így többnyire maradtunk a Starjetek melletti pályákon és egy rövidet csúsztunk Wagrain-ben, majd gyorsan vissza a G-Linkkel, mert a helyzet ott sem volt jobb, így hétfő kedden tulajdonképpen jó elvoltunk a Starjet1-től felfele elhelyezhedő pályákon, amik elég szélesek és biztonságosak voltak még a magunkfajta amatőröknek is.
Szerdától megjött a napsütés, enyült az idő, elállt a hóesés, így csodálatos körülmények között síelhettünk, érezhetően karácsonyi tömegben. Sajnos a tömeg és néhány eszement száguldozó miatt minden nap láttunk baleseti sérülteket, de nekünk sikerült megúszni a nagyobb bajt. Alapvetően óvatos sízők vagyunk, de néha tényleg nagy kihívás a túlélni egy-egy napot. Azt mondjuk nem értem, hogy aki száguldani szeret, miért nem a fekete pályákat választja, ahol sem gyermekcsoporttal, sem lassabban haladókkal nem találkozhat. Ez gondolom örök vita marad, hogy a lassú ténfergők, vagy a gyors lesiklók miatt vannak-e a balesetek, de sajnos évről évre rosszabbnak látom a helyzetet. Biztonság szempontjából nekünk most a Wagrain oldali pályák jöttek be inkább, ott talán a pályák rövidsége és kisebb lejtése miatt nem kellett annyira rettegnünk a száguldóktól.
Csütörtökön átnéztünk a Panorama linkkel Flachauwinkl felé, az volt a terv, hegy lecsúszunk a völgybe és az 5 percenként mozgó rendszeres síbusszal átmegyünk a Zauchensee oldalra is, de ez aztán elmaradt, mert a Flachauwinkl pályák annyira gyatrák voltak a Flachau-Wagrain pályákhoz képest ( buckák, viszonylag nagy forgalom a kék pályákon is) , hogy inkább maradtunk a jól bevált útvonalak mellett.
Az egész hét tapasztalata alapján a kezdőknek és a kevésbé haladóknak Flachau-Wagrain pályáit ajánlanám, abból is a felső pályákat (piros 3-6-7-4) , a Starjet1 aljába az utolsó napon már inkább lifttel mentünk le, mert a buckásra síelt műhó az also részen a nem túl dinamikusan síelők számára elég nagy kihívássá vált. A csúcsról a G-link felé levezető 17-es is kicsit sűrű lett az utolsó napokra, de ha át akartunk menni a Wagrain oldalra, akkor ezt be kellett vállalni.
Az időjárás azért eléggé meg tudja határozni a hangulatot, a hétfő-keddi -8 fok után szerdától szikrázó napsütés és +8 fok volt a Flying Mozart felső állomásán. Szerencsére a hó minőségén ez nem látszott, jól viselte a tömeget és az időjárást. Az nekem picit furcsa volt, hogy amikor a hőmérséklet engedte, mentek a hóágyúk , még akkor is, amikor a természetes hóesés napi 15-20 cm-t produkált. A műhó tud meglepetést okozni az amatőröknek, érezhetően másképpen kapaszkodik benne a léc éle, de gondolom ez a haladóknak nem jelent gondot.
Pár praktikus dolog, amit a régióval (Ski Amadé) kapcsolatban érdemes figyelembe venni:
- A síelés sajnos egyre drágább hobbi. A többnapos bérletek kedvezőbbek és az egész régióra érvényesek, szemben a csak adott terepre szóló rövidebb jegyekkel. Minden előre (és minél hamarabb, annál nagyobb kedvezménnyel) megvehető online. Ráadásul, ha regisztrálsz a https://www.skiamade.com oldalon, ingyen jár egy plasztik jegy, és barátokat is adhatsz hozzá 5EUR-ért. A plasztik kártyákat simán kipostázzák, és bármikor online rátöltheted a bérletet. Egy 5 napos jegyen, ha időben megveszed, simán lehet 20-40 EUR-t spórolni. A regisztrációhoz tavaly egy nyakvédő sál is járt ajándékba, bármelyik helyi sípánztárban el lehetett kérni.
- Az, hogy, hol szállsz meg, szinte mindegy, mert a síbuszok is rendszeresen járnak, és ha pl. nem akarsz átsíelni Flachaubol Zauchensee-be sok csúcson keresztül, akkkor simán mehetsz busszal is.
- Ha autóval mész Ausztriába, megveheted online az autópálya matricát (https://shop.asfinag.at/) és a külön fizetős szakaszok jegyét, vagy a FLEX szolgáltatás beállításával azokat automatikusan is tudod fizetni a kapun áthajtáskor.
- A Ski Amadé app a telefonon sokat segít. Meg tudja mutatni, hol vagy, és könnyen eligazodhatsz a pályák hálózatában is. Ha többen síeltek, akár egymást is láthatjátok a térképen, így talán nehezebb elveszni egymástól.
IMG-20241223-113242.jpg
IMG-20241224-115958.jpg
IMG-20241223-132630.jpg
IMG-20241224-154913.jpg
IMG-20241225-120554.jpg
IMG-20241226-124050.jpg
IMG-20241227-113930.jpg
IMG-20241227-114115.jpg
IMG-20241227-133645.jpg
IMG-20241227-153834.jpg
nagyzee
5 élménybeszámolót írt
5
7 éve tag
Március 15-16 síeltünk Flachauban, a StarJet1 tetejétől felfelé elfogadható pályákon, lejjebb sajnos buckás-kásás, esőáztatta volt a hó, így nem igazán élveztük. A magasabb részek azért kárpótoltak és amikor néha-néha picit eleredt az eső és a hó, az sem vette el a kedvünket. Jó ötlet volt a G-Linkkel átmenni a másik hegyre, a G-linktől felfelé eső pályák nagyon kellemesek és jól síelhetőek voltak, és tömeg sem akadályozta a mozgást. 1-2 hét még lehet itt a szezonban, érdemes a magasan fekvő pályákat megcélozni és az sem nagy szégyen, ha a kiinduló állomásra a nap végén nem csúszva, hanem a lifttel megy vissza az ember. A "Ski amadé Guide" android app roppant hasznos, 3D-ben jól tervezhető és követhető a síelés.
nagyzee
5 élménybeszámolót írt
5
7 éve tag
Március 16-18 között síeltünk itt, ( érdemes előre a skiamade.com oldalon regisztrálni, jár egy ajándék ticket (kipostázzák) , amire akár online is vehetsz előre napijegyet vagy más jegyet, sőt családtagnak is kérhetsz: 5EUR az üres tiket. Érdemes időben előre online megvenni a jegyeket, változnak az árak, ráadásul nem kell a helyszínen sorbaállni...)

Az időjárás már elég meleg volt, ezért a lenti pályák sok gyötrelmet okoztak, főleg amikor másik hegyre akartunk átmenni, le kellett csúszni teljesen a völgybe buckás, kásás, szűk pályákon. ( Már ha valaki nem akart lefele is felvonóval utazni..)

A 3 napban becsúszkáltuk mind a 4 hegyet, Reiteralm bizonyult a nyerőnek, de Hochwurzen felső pályái is elég élvezetesek voltak. Napközben a hegyek tetején a hőmérő bőven 10 fok felett mutatott, ennek megfelelően alakult a hóminőség is, én sajnos azt látom, hogy március 15 már csak kompromisszumokkal alkalmas síelésre itt. Jövőre korábban jövük és talán másik terepre a közelben, Flachau szimatikusnak tűnik.

Szállást a pályától 4km-re találtunk félpanzióval elfogadható áron. Hátrány, hogy naponta autózni kellett 5-5 percet, cserébe egy teljesen korrekt, nyugodt hegyi szállásunk volt reggelivel és vacsival.
nagyzee
5 élménybeszámolót írt
5
7 éve tag
Ausztria
Weinebene
2018.03.19.
2018.03.18-án próbáltuk ki Weinebene pályáit. A meglevő stabil 100cm tartós hó mellett 10cm friss hó, és durva köd fogadott, a parkolóból elindulva a kasszát sem találtuk meg, de páran segítettek, így beváltottuk a YodelYou kuponokat és felmentunk az első lifttel, amit megtaláltunk. A pályák nem túl hosszúak, nem túl gyorsak, könnyen síelhetők, de a köd sajnos sokat rontott a hangulaton. Ülős felvonó nincs, de a pályahosszak nem is indokolnák. Egy napos szórakozásnak szép időben tökéletesen megfelelne a hely, és a jegyárak is nagyon kedvezőek. A nap végét a lenti parkoló melletti étteremben májgombóclevessel és borgácsgulyással zártuk.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
KIEMELT SÍTÁBOROK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE