Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Brillante kiemelt beszámolói
Brillante
6 élménybeszámolót írt
6
13 éve tag
Sziasztok. Szeretnék rácáfolni egy jó élménnyel, a Stuhlecken lévő tömeggel kapcsolatos, általában jogos előítéletekre és tapasztalatokra.
Most vasárnap(12.10) másodmagammal elérkezettnek láttuk az időt egy napos besízésre. Adott volt az időjárás és a megfelelő hóviszony, valamint nem mellékesen kivételesen mindketten ráértünk.
Reggel 8:30 kor érkeztünk a lenti P1 parkolóba, első sorban tudtunk állni, kényelmes készülődés, öltözés és jegyvásárlás után már a liften ültünk és 9:00 kor már a friss hegyi levegőbe szippantottunk. 6üléses narancssárga liften találkoztunk egy kint élő magyar úrral, aki elmesélte egy szezonban 80 napot síel (Itt egy kis irigykedés), valamint hogy fent a nagy szél miatt nem javasolja a Steinbachalmot. Élesen élt bennem az öt évvel ezelőtti emlék a visszacsúszó, hegygerincen futó pályáról, amikor az orkán erejű hóviharban csúsztunk, majd a Hüttében Jagateet kortyolgatva olvadtak csak le szakállamról a jégcspok, így megfogadtuk a tippet.
Egész nap folyamán egyszer sem alakultak ki sorok (Szerintem a szezonban több ilyen hétvége nem lesz). :) Kiválóak voltak a pályák, amik a héten lesett hónak, valamint az éjszakai -10 foknak köszönhetően tökéletesen kifagytak. Fenti kék pálya, piros 1, Promihoz vezető kék pálya mind élvezetesen síelhető volt, nap végére sem buckásodott. Végül 3 órakor, lévén hogy a sok hétköznapi munkával nem voltunk top erőnlétben combilag, egy kellemes itallal zártuk a napot és hazaindultunk.
Hasonlóan kellemes csúszást kívánok minden kedves sporttársnak a szezonban!
h i r d e t é s
Brillante
6 élménybeszámolót írt
6
13 éve tag
Ausztria
Nassfeld
2014.01.14.
Szia

A terep szerintem nem kezdőknek való, középhaladó-haladóknak ideális.
Vannak kezdő-gyakorló pályák a kabinos egyik állomásánál, a többi kék nem 0 km eseknek való.

Ha Sonnenalpe-n lévő hotelre gondolsz: Az említett szállás melletti apartmanházban laktunk tavaly és a Hotel Karnten éttermében vacsoráztunk esténként. Fent van az olasz határon. Hóláncot mindenképp vinni kell, mert ha esik a hó, a hágón valószínűleg kelleni fog, annak ellenére hogy szorgalmasan takarítják.
Csodálatos helyen van, közvetlenül a sípályán. Egész jól főznek. A hotel szép, tiszta. Viszont a pályaszállás volta miatt is megerősíteném, hogy inkább középhaladó érezné itt jól magát.
Brillante
6 élménybeszámolót írt
6
13 éve tag
Ausztria
Nassfeld
2013.02.18.
Január végén egy 4 napos hosszúhétvégét töltöttünk Nassfelden. Ez idő alatt mindenféle időjárás volt. Napsütés, felhő, 50 cm friss hó 1 nap alatt. :)
Ezúttal Sonnenalpen volt a szállásunk egy apartmanházban. Fantasztikus hely, csodás kilátás, jó levegő. Csak ajánlani tudom.

Az út sima volt, sónedves-száraz, hazafelé jövet is le volt takarítva a hágó. Van kapacitás, reggel fél óra alatt 5-ször hallottam, hogy ment a hókotró.

Síterep: Azt gondolom Nassfeldet a jól sielők tudják igazán évezni. Pályáknak elég jó a lejtése, van 1-2 kezdőnek mondható pálya, de nem igazán jellemző. 90%-ban pirosnak mondanám a számokkal ellentétben. Ami kék az vagy kanyargó "erdei" út (erdő nélkül) vagy rövid gyakorló pálya.

A pályák fantasztikusak, jól kezeltek, szélesek.
Ha valaki Hermagorból érkezik, lent a parkolóból kis vonat viszi a Millenium expresszhez. Ide ér a 80-as Carnia pálya, szép hosszú pálya, alsó keményebb szakaszt aki szeretné kikerülheti, mert a kabinosnak 2 köztes állomása is van, melyek közül az elsőnél beszállva mindkét irányba lehet menni. Ki a völgybe, ki vissza a hegyre.
Felvonók modernek, viszont hiányzik rossz időben a Buborék az ülősökről, de akkor nagyon. Hóember lesz az ember mire felér. Egyik nap 50 cm hó esett, ekkor annyian voltunk a pályán mint a Hüttében, kb 10 en. :)

Sonnenalpe csodás hegyifalu 1500m-en, hangulatos pályákkal, melyek közül 1-2 a házak között vezet, átcsúszóval az autóúton.

A tömeg jól eloszlik a sok pályán, a felvonók is pörgetik a tömeget. Mindig lehetett olyan pályát találni ahol alig voltak.

Összességében elmondható, hogy remek, változatos síterep, főleg haladóknak.
IMG-3133.jpg
IMG-3136.jpg
IMG-3149.jpg
IMG-3154.jpg
IMG-3185.jpg
IMG-3192.jpg
IMG-3196.jpg
IMG-3203.jpg
IMG-3204.jpg
IMG-3205.jpg
IMG-3167.jpg
Brillante
6 élménybeszámolót írt
6
13 éve tag
Ausztria
Saalbach
2013.02.18.
5 napot töltöttünk a régióban 02.13-17. ig, ebből 3-at Saalbach-Hinterglemmben.
Csak szuperlativuszokban tudok nyilatkozni a terepről. Itt mindenki megtalálja a neki megfelelő pályát. Sok a kék pálya, bár helyenként érheti a sízőt egy-két meglepetés:) Széles pályák, kiválóan megdolgozva. Gyönyörű panorama.

Mi a Reiterkogel aljában, a parkolóházban álltunk le. Innen indítottuk napjainkat. E felett található Hasenauer, majd tovább Hochalm és Spieleck is, amik nagyon jó kezdőknek. Utóbbi mentén található a Waleggalm nevű hely, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Csodálatos panorama, kitűnő ételek és hideg sör:) (A többi Hütte is ugyanezt tudja, csak mi ált. itt álltunk meg:) )
Hinterglemm és Saalbach is nagyon hangulatos hely, sok étterem, hotel, bar, cukrászda. Rengeteg off programmal, esti bulikkal. BMW és Audi is kitelepült vezetéstechnikai pályákkal.
Sok helyen síeltem már de az eddig értékeltekhez képest adnék neki +1 csillagot:)

Nagyon kellemes és hosszú a 2b pálya, ami Vorderglemmbe vezet. Az alján van egy hosszabb meredekebb szakasz, ahogy azt már sokan írták, szóval nem 0km es ekzdőknek való, de nagyon jó. Nagyon élvezetes volt a Schönleiten tetejéről Saalbachba visszacsúszó pályák kombinációja.

Leogang felé már nem volt idő átcsúszni, de kellett valamit jövőre is hagyni. :)
IMG-3239.jpg
IMG-3247.jpg
IMG-3256.jpg
IMG-3266.jpg
IMG-3280.jpg
IMG-3337.jpg
IMG-3340.jpg
IMG-3355.jpg
Brillante
6 élménybeszámolót írt
6
13 éve tag
Ausztria
Zell am See
2013.02.18.
5 napot töltöttünk a régióban, ebből 1et síeltünk a Schmittenhöhe-n.
Szombat volt, síszünet a tartományban és Bajorországban előző héten, ennek ellenére abszolút nem voltak sokan. Sorbanállás szinte sehol sem volt, max 1-2 perc. Rengeteg holland volt meg sok cseh, valószínű náluk is szünet volt, osztrák kevés volt a szünet ellenére, gondolom messzebb mentek inkább.

A síterep gyönyörű panorámával büszkélkedhet. Kezdők és haladók is könnyen megtalálhatják a nekik illő pályákat, bár főként jól síelőknek ajánlanám a terepet. 1-es és 2-es pálya ideális kezdőknek, de pl a 3-as kékben van elég nagy letörés ami elveheti a kezdő síző kedvét. Többi pálya piros és fekete, amiknek helyenként elég jó lejtése van. Nagyon jó fekvésű a 15-ös fekete pálya a Sonnenalmtól lefelé. Pálya alja felé közeledve tehenek fogadják a síelőket a pálya mentén, jópofa volt :)

A negativum:
Én szeretem a gyönyörűen ratrakkolt pályákat és a szűzhavas lejtőket egyaránt, viszont úgy gondolom, ha több mint 200 EUR-t fizetek egy síbérletért, akkor az üzemeltetők dolgozzák meg a pályákat. Ha szűzhavat keresek pályán kivülre megyek. Szombaton nagyon gyengén muzsikáltak e téren. Hozzáteszem 5 cm hó esett max előző nap, szóval nem túl sok. Túrt hó volt, buckákkal, feketéken pedig glatt jég sok helyen. Többi napról nem tudok nyiltakozni, de gondolom általában véve jobb a helyzet. Engem nem zavart igazán, így is nagyon élveztem a síelést, viszont a kezdőket nagyon. Szerintem éjjel rá se mentek a gépek, mert időben érkeztünk, de ratrak nyomot nem láttam. Többet fordult a helikopter, sokan sérültek aznap.

Zell gyönyörű, hangulatos kis város, nem először járunk itt.
Kedvenc éttermünk a Crazy Daisy volt, ami felett ApreSki bár is van, ami szintén elnyerte tetszésünket. Jártunk még az Insiderben, szintén jó hely. Ezek és még több másik hely, mind egy helyen vannak, lehet válogatni a jobbnál jobb partyk között. :)

Konkúziónak: Szerintem remek terep lehet, csak most nem volt szerencsénk. Még bizonyosan visszatérünk.
IMG-3306.jpg
IMG-3308.jpg
IMG-3319.jpg
IMG-3322.jpg
IMG-3323.jpg
IMG-3324.jpg
IMG-3332.jpg
Brillante
6 élménybeszámolót írt
6
13 éve tag
Olaszország
Bormio
2012.03.07.
Santa Caterinat ajánlom, mert gyönyörű hely. A kabinossal menjetek végig, egyszer át kell szállni, de utána cseles, mert nem a hegygerinci megálló az utolsó, hanem Sunny Valley, ami gyönyörű hely.
St- Moritzban még nem voltunk, de barátaink akik voltak azt mondták csalódás volt, semmi különös. Nem nyújt plusszt Livignohoz kepest. De Santa Caterinaba ha úgy jön ki menjetek el. Szerintem tetszeni fog. A legjobb a fagerendás Hütte a Sunny valley-ben.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE