Hello,
Megosztom én is a tapasztalataimat.
Az év eleji szabadság utólsó napja, gyerekek asszony felkap, irány Eplény. Kicsit kételkedtem a hétvégi viszonyok láttán, hogy egy hideg éjszaka elég a pályákat újjáépíteni. Annyi hó fogadott reggel, hogy magam sem hittem el. Valóban porhó (igazat írtak), és töménytelen mennyiségű. Megvettük a jegyeket, mi voltunk az elsők. Ülőlifttel mentünk végig, ha lúd legyen kövér!
Ki akartam már próbálni a hatost régóta, de ma nem volt nyitva, mert ágyúzták, a hetest szintén. A hatos készen lenne már simán, a hetesre még kell hó, de alakul szépen. Ma tényleg mienk volt a pálya, alig néhány ember, sorbanállni sehol sem kellett.
A délelőtt gyorsan eltelt, az éhség gyorsan jött. Eddig inkább a hátizsákos szendvicses módot választottuk, most viszont ki akartam próbálni az új konyhát. Egyszer élünk. Tényleg leesett az állam. A gyerekek szokás szerint gőzgombócot ettek, feleségem pedig valami krémlevest. Én úgy döntöttem, hogy az aszaltszilvával töltött csirkemell és röszti kombót választom. Kicsit kellett várni rá, de tényleg szuper volt. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen fogások vannak egy sípályán. Az árak elfogadhatók, Mkb Szépkártyával is tudtam fizetni.
Az a hatalmas tévé viszont minek oda? Nem is értem ki az aki tévézni jár egy sípályára. Mindenesetre a nótatévé nem a legjobb választás. Valami síverseny az eurosporton jobban passzolna a hangulathoz. Egyébként a Holle teljesen átalakult, meleg van, jó hangulat, sokkal nagyobb. Ez a hütte élmény az, ami a legjobban emlékeztet az Alpokra a brutális mennyiségű hó után.
Bár le volt zárva, azért a hetesen és hatoson végigmentem. Minden ágyúval lőtték, ami csak a közelben volt, kellet a síszemüveg. A szerpentin viszont nekem túl lájtos. Nagyon kicsi a lejtése, de kezdőknek gondolom ez kell. Olyan, mint egy kanyargós bébipálya, mindenesetre érdekes, azonban a meredek pályákat jobban kedvelem.
Mindent beleszámolva jó volt. Én mondjuk meglepően tapasztaltam, hogy milyen kevesen voltak, pedig a pálya nagyon ott van most.