Mi tegnap voltunk először, és a pozitív tapasztalatok voltak többségben. A pálya kellemes,a hó minősége jó volt, és hétköznap lévén tömeg sem volt. Nekünk csak a személyi feltételekkel voltak apró problémáink.
A fenti rövid tányéros felvonónál többször sem volt ott senki, aki segített volna a 6 évesünknek lába közé kapni azt a nekünk is furcsa tányért. Vagy ez természetes?
A lenti tányérosnál pedig a kezelőszemélyzet a harmadik felvonózáskor sajnos cigivel a kezében nem volt képes segíteni, így a nagy rántás után kiesett a gyerek (aki Ausztriában már gond nélkül használta a felvonót, meg itt is előtte), aztán feltette megint majd lódított egy nagyot rajta, ahelyett , hogy lassított volna felvonón , így megint kiesett. Persze volt sírás, meg nem is akart többet menni, aztán rábeszélésre, és pár másodperces lassítás után gond nélkül felkapaszkodott. Addigra az uriembernek sikerült elszívnia a cigit, és már hajlandó volt 1-2 percig odafigyelni a feladatára.:-(
És még sokan sem voltak ugye hétfőn délután.
A másik, és ez már lehet, hogy kekeckedésnek tűnik, pedig nem annak szánom:a "hüttében" a kiszolgálás valami félelmetesen lassú volt, és ez nem csak Ausztriához képest, hanem minden valamirevaló vendéglátóhelyhez képest. Ja és a kapucsinónak nevezett lötty ihatatlan volt, az előre bekevert "menzás" teához sem igazán volt kedvem. Manapság jobb helyeken forró víz+ több féle teafilter+ cukor, vagy méz , egy kis darab citrom dukál.És még egyszerűbb is. És szinte már szégyenlem mondani, de még a mirelit krumpliból sütött sültkrumli is pocsék volt.A gőzgombóc viszont jó volt, hogy dícsérjek is valamit.
Múlt héten Eplényben voltunk, ahol ebből a szempontból sokkal kellemesebb tapasztalataink voltak. Na persze a síelési adottságok közel nem ilyen jók, mint Mátraszentistvánon.
Igazából mi is visszatérünk még remélem, de ezeket az apró szépséghibákat talán érdemes lenne kiküszöbölni.