Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Lalo85
7 élménybeszámolót írt
7
7 éve tag
Sziasztok!

Január 31.-február 5. között töltöttünk el hat napot a terepen (Skilinesszal mentünk), a szállásunk Nendazban volt, mindnyájan megvettük a teljes 4 völgyre szóló kieg. bérletet. Az apartman 30 méterre volt a kabinos felvonótól, a levezető kék pálya kb. 15 méterre vitt tőle, tehát ez tényleg pályaszállás volt, mindennap léccel egész a tárolóig csúsztunk.

A nendazi rész elég furcsa, ugyanis mint az a térképen is látszik, ahhoz, hogy elérjük a pályarendszert, le kell mennünk először a Prarion nevű piros pályán, ami nem kezdőknek való, lévén nem túl széles, és mivel mindenki erre jön, hamar kijegesedik az északi fekvés miatt is. Szóval aki nem biztos a tudásában érdemes 8:45-ös kabint elcsípni, és elsők közt lemenni, akkor még nem rossz a pálya. Innen ismételten egy kabinos felvonó visz fel a Plan de Fou csúcsára, melyről a Printse nevű piros pálya visz le Siviezbe. Emiatt itt szintén nagy a forgalom, bár szélesebb, és kevésbé meredek, mint az előző pálya. Itt elérünk a pályarendszer leggyengébb láncszeméhez, ugyanis aki Thyon-Veysonnaz felől akar Verbier felé haladni, illetve fordítva, vagy Nendazból indulna mindkét irányba, azok mind ezen a kis kék pályán kell lejönniük Tortin és Siviers között. Emellett ezt a kék pályát használják kezdő, és gyerek oktatásra is, szóval itt mindig sokan vannak, hétvégén főleg.

A Thyoni részen a völgyállomáshoz tartozó pirosak nagyon klasszak voltak, és nem is voltak sokan rajta. Azonban nagyon időigényes átérni Siviezből oda, visszafelé még rosszabb, mert minimum 4x kell húzó felvonózni, és emiatt rá kell szánni kb. 1 órát. Combatseline-Siviers között a piros pályán amúgy is sokan síelnek, és mivel szintén csak itt lehet átjárni a két rész között, ez a pálya is elromlik délutánra, viszont délelőtt kifejezetten élvezhető.

Verbierbe átjutni két úton lehet, hétvégén célszerűbb nem a nagy kabinost választani, mert ott sokat kell várni. A csúcsról, a Mont Fortról induló fekete pálya felső 25 métere nagyon kemény, a meredeksége miatt a ratrak sem megy fel, így az kezeletlen pálya, 1-1,5 méter magas jégtömbbé fagyott buckák vannak a fenti részen, tényleg csak haladó síelőknek ajánlott lejönni léccel. Viszont ez a pálya nem a nagy kabinoshoz visz, hanem egy húzó felvonóhoz (térképen ez is látszik), de hiába toltuk meg golyóban a végét, mindig kellett botozni legalább 30 métert. Szóval ez a kialakítás nem épp ideális. Innen lefelé Verbier felé a Gentianes nevű piros pálya nagy kedvencünk volt, jó széles, kellemes meredekséggel, zermatti érzést adott. Itt is ugyanaz a probléma azonban, mint a terep többi részén. Csak La Chauxig lehet lecsúszni, innen felvonózni kell Fontanethez, és innentől lehet lecsúszni a faluba végig. Szóval a pályarendszer két völgyében is ugyanaz a probléma, hiába mész fel a hegycsúcsra, nem tudsz lejönni egy lauffal a völgyig, legalább egyszer felvonózni kell még. A Fontanettől induló piros pályák vagy zsúfoltak, vagy keskeny erdei pályák voltak, nem nyerték el a tetszésünk. Ami viszont nagyon bejött, a Fis nevű fekete, jó meredek pálya, a legtöbb helyen megvan a megfelelő szélessége is, emiatt sokáig tartja magát.

Megnéztül a La Tzoumazi részt is, nem volt rossz, mert nem voltak sokan, viszont buszozni kellett a településen belül, nem volt természetes átkötés Verbier felől, a pályák pedig keleti tájolásúak voltak, emiatt délután végig árnyékban voltak, és erősen jegesedtek. De visszacsúszni legalább lehetett lécen Verbier felé.

Ami nekem személy szerint nagyon tetszett az volt, hogy a verbieri részről Nendaz felé csak kezeletlen pályákon lehetett átcsúszni, ahol bőven volt lehetőség freeridera is. Megtévesztő lehetett a sárga jelzés, ugyanis ez is haladó tudást/vagy ennek hiányában kellő bátorságot követelt meg, nem egy embert láttunk a léceit a kezében hozva visszafelé sétálni a Chassoure csúcsnál. Sokan egyébként inkább a felvonókat választották lefelé is.

Ami reggel hátrány volt, az a síelés végén is az volt. Nendaz felé Siviersnél el kellett érni az utolsó 16:30-as felvonót, ha ez nem sikerül, akkor stoppolni, vagy taxit hívni. Ha ezt a felvonót elérjük, akkor még le kell jönni a Plan de Fou csúcsáról az egyetlen lefelé vezető fekete pályán, ami főleg hétvégén, nap végére már szintén megkövetelt egy komolyabb tudást. Viszont az innen induló 57 Prarion felvonó hálisten megvárt mindenkit, aki elérte a sivieri felvonót. Nendaz előtt kb. 100 méterrel van egy hütte, volt hogy itt megálltunk, söröztünk, és sötédeséig itt maradtunk, utána csúsztunk le a szálláshoz.

Hütték: A Tortinnál lévőt, illetve a Les Ruinettesnél lévőt kifejezetten ajánlom, önkiszolgálós jellegűek, 10-15 frankért már lehetett főételt kapni, amivel jól is lakott az ember, és finom is volt

Összességében egy 4/5-öt adnék neki, voltam ennél jobb pályán Svájcban, és Franciaországban is. Sajnos az adottságok behatárolják a lehetőségeket, de talán egy kicsit átgondoltabb felvonó elhelyezés segíthetett volna ezeken a bosszantó dolgokon, amiket leírtam. Ami bosszantott még, hogy Nendazban nem volt egyetlen normális szuvenír shop sem, illetve az is fura volt, hogy a boltok egy része bezárt 16/17 órakor (egy síterepem?).

Bár sokat vártam a tereptől, az én top 5 pályám közé nem nyert bebocsátást.
Kilátás a Mont Fortról Verbier irányába
Kilátás a Col de Gentianesről a verbieri völgy felé
Kilátás az Attelas csúcsról
Kilátás a Mont Fortról induló fekete pályára
Ilyen a meredksége a fekete pályának alulnézetből
Veysonnazi részen a 17 Cheminié pályára felfelé igykezeve
Nendaz előtti hütte, háttérben a Rhone völgye
h i r d e t é s
Peter Szekely
12 élménybeszámolót írt
12
10 éve tag
2021. február 26.

Utolsó napunkon azt terveztem, hogy eltúrázunk a 116 Lac des Vaux 1 és 118 Lac des Vaux 2 lifteknél lévő piros és kék pályákhoz. Ezt leszavazták a gyerkőcök és inkább itt helyben a Thyon területen köröztünk a gyerkőcök kedvenc pályáin 39 Ethérolla és 31 Trabanta liftekkel.

Összegezve a hat nap tapasztalait:
- A 4 Vallées egy óriási pályarendszer (400 km) ahol mindenki megtalálja a kedvenc pályáit.
- Ehhez a 400 km-hez jön hozzá a szinte végtelen off piste lehetőség. Mi ezt nem próbáltuk ki, mert túl régen esett hó és a túl meleg idő miatt nem volt élvezhető a kezeletlen hó.
- A Thyon 2000 terep, ahol mi szálltunk meg egy nagyon család barát terep. Magasan van és rengeteg kék, könnyű piros pálya van plusz rengeteg kis ösvény pályán kívül a fenyőfák között, amit imádnak a gyerekek.
A tegnapi Lavina robbantás a 39 Etherolla lift mellett
Jobbközépen a Matterhorn a reggeli párában
Ilyen COVID Angel személyzet figyeli minden liftnél a szabályok (maszk, stb.) betartását
Tölem 10-böl 10 pontot kap ez a terep rendszer 😁
Peter Szekely
12 élménybeszámolót írt
12
10 éve tag
2021. február 25.

Ma pihenős napot tartottunk mivel az első négy nap nagyon toltuk az új pályarészek felfedezését. A Thyon 2000 terepen maradtunk egész nap és a gyerkőcök vezették a csapatot. A kedvencük a 31 Trabanta lift alatti kék/piros. Ezen köröztünk aztán mentünk néhányat a 39 Ethérolla lifttel onnan pedig körbe a 17 Cheminée lift melleti piroson végig, onnan meg keresztbe le a 39 lifthez. Tegnap nem volt idő ebédre, ma 11-kor megálltunk kajálni meg lazítani a sisulijuk előtt. Ezen a terepen sok a család kisgyerekkel, rengeteg jó pálya és pályaszállás (ski in/out) van ehhez a Thyon terepen, nagyon tudom ajánlani gyerekes családoknak. Tartottunk egy panoráma pihenőt is az Ethérolla 2450 tetején. Ma már kevesebb vagy szinte semmi szahara por volt a levegőben így jól látható volt onnan a Matterhorn és a Mont Blanc. Eddig is nagyon meleg volt, de ma annyira, hogy a 39 Ethérolla lift állt pár órát lavina robbantás miatt.
A 31 Trabanta lift teteje, panoráma északnyugati irányba
A 31 Trabanta lift teteje, panoráma délnyugati irányba, a piros pálya a 17 Cheminée lift mellett
Matterhorn látszik az Ethérolla 2450-röl
Középen a távolban a Mont Blanc az Ethérolla 2450 tetejéröl
A 31 Trabanta lift alatti kék pálya, jobbra a 34 Joc lift
A 31 Trabanta lift alsó állomásához vezetö kék pálya, sok ski in/out szállással
Peter Szekely
12 élménybeszámolót írt
12
10 éve tag
2021. február 24.

Ma a cél a Mont Fort volt, ezért megint az elsők között szálltunk fel a 39 Ethérolla liftre. Tortin 2050-ig a korábbi napok szerinti útvonal, onnan először fel az 1 Col des Gentianes gondolával a Col des Gentianes 2950-re. Tele volt a kabinos lift, de amit láttunk az alatta lévő pályából, az alapján úgy döntöttünk hogy nem fogunk ott lejönni. Kezeletlen free ride pálya, elég hosszú fekete buckát részekkel, ráadásul már rég nem esett friss hó. Onnan a 2 Mont-Fort lifttel mentünk tovább a Mont Fort 3330-ra, oda már a léceket sem vittük fel, mert a 2 Mont Fort lift alatti feket pálya teteje nagyon meredek buckás free ride pálya. A panoráma a Mont Fort tetejéről elképesztő. Jobbra a Mont Blanc, balra a Matterhorn, de mindefelé 4000 méter feletti csúcsok. Sajnos még mindig sok szahara por volt a levegőben, de így is elképesztő látványban volt részünk. A gyönyörködés után visszalifteztünk a Col des Gentianes-re. Ott felcsatoltuk a léceket, és irány a 3 Jumbo lift alatti Gentianes piros pálya. Hát ez valami csoda volt, széles, tökéletes porhó, és mivel korán értünk oda, nem sok ember. Lecsúsztunk a La Chaux 2260-ra, onnan fellifteztünk a Chaux Express lifttel a Fontanet 2482-re. Onnan le a Les Ruinettes 2200-ra, klasz piros Mix pályán. Onnan fel a 104 Funispace lifttel az Attelas 2727-re. Onnan le egy állati klassz kéken majd fel a 118 Lac des Vaux 2 lifttel a Chassoure 2740-re. Innen még vissza akartuk egyszer menni ennek a liftek az aljára de szorított az idő, így mentünk tovább visszafelé. A 119 Chassoure alatti fekete buckás free ride pályát ma se vállaltuk be, igy a kabinosssal mentünk le Tortin 2050-re. Onnan pedig már a jól megszokott útvonalon vissza a Thyon 2000-re. Pöccre fél egyre értünk oda az oktatóhoz, ebédre nem jutott idő a lecke előtt... le a kalappal a skacok előtt.
Beszállás elött a 2 Mont Fort liftnél, fent a Mont-Fort 3330
Kiszállás után a 2 Mont Fort liftböl 3330 méteren. Középen lent a Col de Géntianes 2950. Jobbra a free ride le Tortin 2050-re (900 méter szintkülönbséggel). Balra a Gentianes piros.
A Mont-Fort pálya teteje, fekete buckás. A háttérben a legmagasabb csúcs a Mont Blanc.
A Mont Blanc középen a távolban a Mont Fort 3330-ról.
Matterhorn a távolban középtöl kicsit jobbra a Mont Fort 3330-ról.
A Gentianes pálya felsö része, fent a 3 Jumbo lift állomás a Col des Gentianes 2950-en.
A Gentianes pálya felsö része
A böség zavara a Fontanet 2482-ön
Kubai desszert a nap végére Thyon 2000-en
Peter Szekely
12 élménybeszámolót írt
12
10 éve tag
2021. február 22.

A második napon a cél Tortin volt, amit el is értünk, kicsit túl is szaladtunk, de a rossz irányba... :) A 39 Etherolla lifttel indultunk, onnan át Greppon Blanc 1 és 2 kettő liftekhez (64 és 64b). A 64 Greppon Blanc 1 a baloldali, a 64b Greppon Blanc 2 a jobb oldali. A térkép nem jelöli, de ha Siviez felé akar az ember eljutni minél gyorsabban (mint mi) akkor van rögtön kb 2-300 méter után egy kiszállási lehetőség ahonnan rövid úton lejut az ember a Combatseline 2238 állomáshoz. Mi ezt már csak akkor láttuk, amikor odaértünk, ráadásul az egyik gyerköc ment legelöl az egyszemélyes húzóliften, igy mentünk tovább a tetejéig. Viszont a húzólift melletti fekete pálya nagyon jó, sima és széles mint az autópálya. Egyébként jól ki van táblázva, hogy a jobb oldali lifttel lehet Siviez felé eljutni a baloldalival pedig Thyon felé. A jobboldali ugyanis nem megy fel olyan magasra, mint a baloldali, persze fel lehet gyalogolni, pár embert láttunk is, akik így jártak. A Combatseline 2238 és Siviez 1730 között egy nagyon frankó piros pálya van. A terv az volt, hogy ezen és a Tortin 2050/Sivies 1730 közötti kék pályán (71 Tortin lift) csúszunk párat mielőtt visszaindulunk. Siviez 1730-ból tehát felmentünk a 2050 Tortin állomásra. A térkép jelöli, hogy ha csak a kék pályán akar valaki visszacsúzni Siviezbe, akkor nem a végállomáson, hanem az előtt kb 200 méterrel kell kiszállni. Mi végig mentünk, mert úgy emlékeztem (nem néztem meg a térképet...), hogy Tortinbol van egy kabinos fel (61 Siviez - Plan du Fou), ami alatt egy hosszú piros pálya van. Szóval amikor Tortinba felértünk, akkor gyorsan átugrottunk a kis kabinos 119 Chassoure liftbe (amiről én akkor úgy emlékeztem, hogy a 61 Siviez - Plan du Fou). Innen van nagy kabinos is, ami a Mont Fort felé visz fel a Col de Gentianes 2950-re. Szóval ahogy mentünk fel a kis kabinossal esett le az alattunk látható terepből (térképen sárga szagatott fekete), hogy nem azon a liften vagyunk, amelyiken én azt hittem... Tanakodtunk, hogy bevállaljuk-e, de a végén úgy döntöttünk, hogy nem, a kisebbik gyerkőc nagyon nem akarta. Szóval benne maradtunk a liftben, vissza Tortinba, ott fel az ülősre és le 200 métert a 71 Tortin kék pályához. Ezen rengeteg sísulis csoport volt, gyönyörű pálya a völgy alján két oldalon fenyőfák. Siviezben a 63 Combatseline liftnél nem voltak sokan.

Délben gyors ebéd, aztán a gyerkőcöknek sísuli fél egytől fél háromig. Ez alatt a két óra alatt a Thyon terepen akartunk körözni, de kb egy óra elteltével nekem elég volt.

Az egyik nagy észrevétel a COVID alatti sielésnél, hogy totálisan hiányzik a napközbeni pihenő szünetek, amikor az ember ül és pihen. Itt ráadásul nagyon sok húzólift van, tehát akkor is lábon van az ember. Ebéd közben is állunk.

A másik észrevétel így a második nap után, hogy óriási ez a 4 Völgy terep rendszer. Ha valaki be akarja az egészet sielni, akkor a legjobb Siviez-ben megszállni. Onnan mindkét irányba el lehet indulni és a nap végéig visszaérni. Mi ráadásul kicsit megszivattuk magunkat a 12:30-as sísulival (reggeli időpont nem volt), mert igy csak előtte tudunk másfelé elmenni. Ma nagyrészt felhős volt az idő, tehát nem lett volna értelme a Mont Fortra felmenni, holnap ez van tervben.
Peter Szekely
12 élménybeszámolót írt
12
10 éve tag
2021. február 21.

Az első napon a Thyon terepet sieltük be mivel itt van a szállásunk. Bemelegítésnek lecsúsztunk a 30 Les Masses lift aljáig (a pályák nincsenek elnevezve, így a lifteket írom) ami egy erdei kanyargós pálya. A gyerkőcöknek nagyon tetszett, rögtön meg is akarták csinálni újra, de inkább felmentünk az Ethérolla 2450 csúcsra, hogy onnan neki induljunk a többi pályának. A 30 Ethérolla lift alatti pályát feketének mutatja a térkép, de inkább tűnt egy nagyon klassz pirosnak, széles, gyönyörűen ledolgozva. Ugyanez mondható el a 11 és 12 lift alatti pályákról. Innen kabinosok visznek vissza a Thyon 2000-re. Mindkét kabinosnál hosszú sor volt, kb. 10-15 perc. Egyrészt a lifteket nem lehet megtölteni (a nyolc személyesbe 6, a hatszemélyesbe 5 ember), másrészt ezen a héten van iskolaszünet. Ja, és szikrázó napsütés, kék ég, tehát aki tehette, ma kint volt. A 30 Ethérolla és a Thyon 2000 közötti részt teljesen keresztbe lehet síelni, ami nagyon praktikus, így ki lehet hagyni a húzólifteket.

Amig a gyerkőcök sísuliban voltak, feleségemmel elindultunk a Mont Fort felé. Tudtuk, hogy két óra alatt nem jutunk fel, igazából arra voltunk kíváncsiak, hogy meddig jutunk egy óra alatt, hogy a másik óra alatt visszaérjünk a Thyon 2000-re felvenni a gyerkőcöket. A 66 Grappon Blanc 3 tetejéig jutottunk, igaz oda fel se kellett volna menni, én szúrtam el ennek a liftnek az alján. Holnap újra neki indulunk. A 66 Grappon Blanc alatti feketének jelölt pálya de inkább egy tempós piros, nagyon klassz. A hó feljebb kiváló, 2000 méter alatt délutánra kicsit felpuhul. A Thyon 2000 teraszáról ahol palacsintáztunk meg söröztünk látszik a Matterhorn. Fantasztikus. Az Etherolla 2450 és a 16 Drus lift alja közötti piros nagyon klassz, szinte végig az erdőben kanyarog a pálya. Holnap reggel Tortin 2050 a cél, ha lesz idő, akkor a Mont Fort 3330 is.

Az első benyomások fantasztikusak. Széles, tempós, nagyon szépen kezelt pályák. No meg ha süt a nap, akkor minden oké. :)
DSC07823.jpg
DSC07809.jpg
DSC07829.jpg
DSC07835.jpg
IMG-20210220-162148685-HDR.jpg
DSC07837-2.jpg
DSC07817.jpg
FB-IMG-1613849351141.jpg
fktsztr
1 élménybeszámolót írt
1
6 éve tag
Sziasztok!
Eppen friss az elmeny, talan azert lett olyan hosszu beszamolom, de hatha valakinek segit. A palyakrol nem irok, mert szerintem az mindenkinek szubjektiv ugye, inkabb az infrastrukturarol.

Magyar utazasi irodan keresztul foglaltuk a 3 negyszemelyes appartmant La Tzoumaz-ban az Alpvision Residences egyik 5 emeletes epuleteben, ami a La Tzoumaz kabinos felvonoval szemben talalhato. Tehat palyaszallas 6 felnott es 6 gyerek reszere. A jol felszerelt appartmanok iden voltak felujitva es nekem kifejezetten tetszett az elosztasuk: nem a folyoson laktunk francia szokas szerint, hanem a nappaliban kihuzhato kanapeagyon es egy ketagyas szobaban. Mindket helyiseg csukhato ajtoval, igy minimalis volt az innen-onnan beszurodo zaj. Az autokat a falu elejen hagytuk az ingyenes parkoloban (kb 10 perc gyalog vissza a szallasig). Az epulet aljaban egy nagy elelmiszerbolt talalhato, ahonnan mindent be lehet szerezni, a siboxok es egy fedett parkolo (70CHF/het). Kutyat elfogadnak az appartmanokban.

6 napos siberletet vettunk a teljes palyarendszerre (4 vallées), DE a 6 napbol 2 nap volt gyonyoru napos idonk, 2 kodos, 1 esos (szarra azos) es 1 felhos. Erdemes megnezni az idojaraselorejelzest es bar a helyiek allitjak, hogy ott nagyon gyorsan valtozik az ido, mégis inkabb aszerint megvenni a berletet. Peldaul mi csak 2 nap mentunk fol a Mont Fort tetejere, ahova a 4 vallées berlet szukseges es vegig a Verbier - Savoleyres szektorban sieltunk. Mivel a sarga palyak egesz heten le voltak zarva, ezert Nendaz-Thyon-Veysonnaz teruleteket nem tudtuk besielni, autot pedig nem akartunk hasznalni.
A terkep csapnivalo, nagyon nehez kiigazodni rajta es nincs rajta minden palya. Illetve tapasztalataink szerint a palyak szinezese sem mindig realis. Sok lapos kek palya van, amin kezdo snowbordosaink szenvedtek es tobb piros palya, amik inkabb a kek szint erdemelnek meg. Illetve mivel a Planards Carrefour is egesz heten le volt zarva, ezert eleg idoigenyes kis palyakon sieltunk at a Mayentzet aljaba.
Nagyon vigyazni kell az idovel, bar ilyen szempontbol le a kalappal milyen megertoek tudnak lenni a svajciak. Szemelyes tapasztalat, tehat nem szabad erre alapozni, de az egyik nap csaladom felet fel oraval a felvonozaras utan meg felengedtek, csakhogy visszajussanak La Tzoumaz-ba. Masnap mar tudtuk, mikor kell visszaindulni. Igy ha valaki fel akar menni a Mont Fort tetejere, akkor koran kell indulnia, mert egyreszt idoigenyes (mert a La Tzoumaz-tol szamitva minimum 5 sifelvonora fel kell ulni), masreszt foleg szep idoben sokat kell varni a sifelvonoknal (La Tzoumaz, Le Rouge, Chaux-Express, 3 Jumbo). A nap vegen erdemes elkerulni a Chaux-Express aljaban tomorulo hazatero tomeget: szinte allatias osztonok tornek elo, csakhogy egyik masik emberallat idoben lejusson a hegyrol.

Erdemes igenybe venni a verbier-i ingyenes buszokat a sifelvonok kozott, mert ertekes idot sporoltunk meg veluk. A Savoleyres es a Medran kozott peldaul 3 kulonbozo busz jar 5 percenkent kb. 10 perces menetidovel.

Szerintem a palyak minden igenyt kielegitenek, szinte mindenhol lehet "hors piste" sielni is. Kulon meglepetes volt nekunk a Bruson szektor: mivel jo idoben mindenki a Ruinettes - Attelas - Mont Gelé - Mont Fort - Col des Gentianes - La Chaux kozotti palyakon nyomorgott, elmeny volt a napos szinte ures brusoni palyakon sielni.

Verbier falut (?) puccosnak talaltam tele ilyen-olyan markas siszakuzlettel es ora-ekszer boltokkal, ettermekkel es barokkal. Ehhez kepest La Tzoumaz eltorpul, ahova szinte aludni jar az ember vagy egy jot tarsasozni a barataival; kinek mi az igenye. Egynapos verbier-i latogatas eseten erdemes a le Chable aljan parkolni es onnan felmenni (ugy emlekszem az ingyenes), mert Verbier ilyen szempontbol (is) draga.

A helyieket kedvesnek, lassunak (vagy kedvesen lassunak) talaltuk, de legalabb 3 nyelvet beszel mindenki (francia-nemet-angol) es segitokeszek.
bazsa (snwbrd, frrde, bckcntry)
6 élménybeszámolót írt
6
16 éve tag
ingyenes a síbusz. hű nem emlékszem kirstálytisztán, de nem kellett egyszer sem sokat várni. talán 15-20 percenként.
bennem fel sem merült, hogy ne teljes bérletet vegyek, szerintem érdemes.
nekem Mont Gelé tetszett a legjobban és Siviez. főleg, amikor az utolsó napon esett 40 centi friss hó.
nagyon sziklás terep, 2m alatti hómennyiségnél nagyon oda kell figyelni a pályán kívül.
vissza fogunk még menni ide szerintem. :)
csekkold a videót az élményeinkről: https://sielok.hu/video/palyan-kivu...l-4volgy/
lopottkolbass
2 élménybeszámolót írt
2
14 éve tag
Hy mindenki!
Munkaügyben itt voltunk svájcban és kitaláltuk ,hogy akkor már síeljünk egy jót hétvégén, a 4 völgyhöz voltunk legközelebb így ide jöttünk. 2 nagyon szép napot sikerült eltöltenünk. a pályák jók,hosszúak, bár a melegnek "köszönhetően" néhol kásás volt, délutáni órákban pedig buckás lett,ami pozitív A PANORÁMA!!!! aki erre jár feltétlenül menjen fel a Mont Fort csúcsra. árak :svájc :) A csapat összességében jól érezte magát.
huligan
12 élménybeszámolót írt
12
17 éve tag
4 völgy 2011.01.29-2011.02.05

Szombaton korán keltünk és elindultunk Veysonnazba (2:00h) Budapestről. Bécs-Linz-Passau-Münken-Zürich-Bern-Montreaux-Sion-Veysonnaz útvonalat választottuk. 1303 Km mértünk és nagyon kényelmesen 14:30-ra érkeztünk a célállomásra. Nagy 8 fős apartmant béreltünk 6 főre, hatalmas panoráma terasszal természetesen nyugati fekvéssel. A nappali tágas kandallóval rendelkezik, jól felszerelt a konyha (2 fondue szett + racklette sütő) 2 vizesblokk 3 szoba. 6 főnek fejedelmi (40000 Ft/fő + 3000 Ft/fő helyi adó). A becsekk nagyon gyors volt, voltak kezdeti nehézségek a parkolást illetően, de mivel nagyon rugalmas volt mindenki ezért gyorsan megoldottuk: 3 autóval kellett menni, de csak 1 ingyenes helyünk volt. 10 perces konzultáció után ez 3-ra növekedett...:) Este leves, bolognai spagetti, és hp sörrel. 7 kor már aludtam...

Az utazásunk és az első éjszaka után 6 gyönyörű verőfényes sínap következett +2, -5 fok hőmérsékletekkel. Mi Veysonnazban szálltunk meg, a szállás kb 500 méterre volt a fő felvonótól, ami egy modern 8 személyes ülőpados kabinos. Ez 1400 méterről indult és meg sem állt 2100 méterig (ott is csak lassított és indult vissza...:)) A síterep olyan 4 különböző részre tagolódik, de könnyű az átjárhatóság. Mi Veysonnazt és Verbiert részesítettük előnyben, de itt is törekedtünk, hogy 2000-1800 méter alá ne nagyon ereszkedjünk. A többi részt csak tranzitnak használtuk. Rettenetesen kevés volt a hó, de ennek ellenére a pályák tökéletesek voltak minden nap, reggeltől-estig. A lehető legtöbb hüttébe ellátogattunk, mindenhol tisztaság és profi a vendéglátás. Tényleg profi. A kiszolgáló személyzet mindenhol kedves volt, mosolyogtak és látszott rajtuk, hogy jól érzik magukat (nem volt műmosoly, meg orr alatt motyogás). Az erős CHF-nek köszönhetően, az euró övezetben élő síbarátok tömegesen kerülték el Svájc ezen részét (3-as határ: CH-F-I). Ez nekünk a paradicsom volt: 0 prces sorban állás mindenhol, mondom NULLA! Az itt élő emberek franciáúl beszélnek, kevesen beszélik a németet és az angolt. Magyarokkal a 6 nap alatt nem találkoztunk. Ha szép az idő érdemes felmenni Mont-fort csúcsára, gyönyörű a látvány: balra a Matterhorn jobbra a Mont-blanc...

Az árakról röviden: a kisboltok 2x magyarországi árak, A városban a nagy boltokban ez a szorzó már csak 1,3-1,5, de nem minden termékre. A prémium sajtok például fele annyiba kerülnek mint itthon. A hüttékben 1 korsó sör 6 CHF kb 1250 Ft, pizza 16 CHF, levesek 4 -8 CHF, ehhez érdemes mindent arányosítani. Ha azt nézzük, hogy Budapesten egy közepes "kocsmában" 600 Ft egy korsó prémium sör, akkor 1200 Ft Svájcban 3000 méteren szerintem nem sok érte, azt is figyelembe véve, hogy itt 3500 CHF a minimálbér (735 000 Ft!!!). A bérlet is borsos. Itt nincs ilyen, hogy elő-csúcs-utószezon. Mindig ugyan annyi (lehet adnak kedvezményt, ha csak kevés pálya megy, de az nincs közölve). Aki ide megy síelni és mind a 6 nap szeretne pályán lenni, annak csak az egész síterepre érvényes jegyet érdemes megvenni! Nem azért mert az egyik fele kevés lenne, hanem a változatosság és a látvány miatt. A verbieri rész egyébként jól érzékelhetően fejlettebb az infrastruktúrát tekintve. A bérlet ár 6 napra 348 CHF plusz 5 CHF a kártya, AMI NEM JÁR VISSZA!

2 nappal az elutazás előtt időpontot lehetett foglalni az apartman átvételre! Utolsó napon, korán keltünk, reggeli, kis takarítás és svájci óra pontossággal (lehet az volt neki) megjelent az ellenőr. Kedvesen körbenézet, jó utat kívánt és adott egy igazolást, hogy minden rendben. Az egész procedúra 5 perc 17 másodperc volt! Így kell ezt csinálni! elindultunk és 11 óra alatt hazaértünk Budapestre...:(

Összességében elmondható, hogy nagyon megérte! Csodálatos ez a vidék! Aki teheti látogasson egyszer el ide! Én még biztosan visszatérek Wallisba!!!

Ami még fontos, hogy a végtelen hómezőket és szűz lejtőket nézegetve, kedvet kaptam a sítúrázáshoz és a freeridehoz. Rengetegen vannak errefelé, freeride léccel és túra kötés combóval nyomják! Ez lesz a következő beruházásom!

Linkek
a balesetről: https://sielok.hu/forum/viewtopic.p...hp?t=13591 (Üzenet azonosító: 109995)
https://sielok.hu/forum/viewtopic.p...hp?t=13591&onemessage...
galéria: https://sielok.hu/fotoalbum/4-volgy...-svajc/galeria/
DHR
2 élménybeszámolót írt
2
20 éve tag
Végülis idén tavasszal voltunk, nagyon jó hely, 30-40-km-re el lehet jutni és vissza. Egy nap alatt kb az 1/4-1/10-ét lehet bejárni úgy hogy nem megy az ember kétszer ugyanazon a pályán.
A szállás 25eFt/Fő/hét volt egy 6 személyes appartmanban, a 6 napos bérlet olyan 60e Ft környékén, ami szerintem kicsit drága, de megérte. A kaját szupermarketben vettük, és mi főztünk, így kb ugyanannyi mint itthon.
Nagyon szép időnk is volt, bár ez nem hely kérdése, az egész héten 0 fok körül volt a hőmérséklet és sütött a nap, mégis mindenhol lehetett síelni.
Ajánlom mindenkinek!
Masolat---Kep-015.jpg
Masolat---Kep-033.jpg
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE