Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2024.12.15.
Zell am See – december 8. és 9.
A síterep december 6-án nyitott meg négy ülőlifttel és nagy kabinossal.

A Standard (13) feketén már a nyitóhétvégén a völgyig csúszhattunk. Mindkét nap kellően télies volt, időnkénti havazással (a vasárnap kifejezetten havas volt). Az időnek köszönhetően (és előszezon) sokan nem voltak, csak a 3-as pályán volt időnként kisebb tömeg az ilyenkor megszokott sí-, és snowboardoktató képzések miatt.

Hütték közül már nyitva volt a Breiteckalm (1-es pálya), ahol egy tiroli gröstli csaknem 17 eurót kóstál, de az Eder Hüttében (8-as pálya) egy forralt bor is 7 euró felett.

Időközben már a rendszer nagy része üzemel, így a Sonnealm és a saalbachi völgy fele a ZellamSeeXpress.

Pályán kívül a felső részeken (úgy 1500 méterig) már vannak élvezetes körök, de a megszokott örömittas porhavazásokhoz még egy adag hó elkél, ami talán a jövő hétvége környékén megérkezhet.
20241209-143031.jpg
h i r d e t é s
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2024.03.26.
Szombaton a déli órák tavaszi napsütésében senki se gondolta volna, hogy ugyanott három óra múlva mínuszok, sűrű havazás lesz és még a freeride lécek is előkerülnek...

Egy markáns hidegfront érte el a térséget folyamatosan csökkenő hóhatárral. A viharos szél miatt a felső lifteket leállították majd a TrassXpress és a Schmittenhöhebahn is beadta a derekát.
A Sonnenalm oldalon klasszikusan "szélbiztos", talán az idei szezonban ez volt az első olyan alkalom, amikor a szél a síterep nagy részét térde kényszerítette.

Kevéssel három óra után érkeztem fel a Sonnenalmra, ebben szűk másfél órában igazi privát síterep feeling volt, rajtam kívül mást nem láttam a pályákon. Üzemelt a két csákányos a fenti hágónál (Osthanglift és a Parklift), és a két hatüléses, pályán is freeride volt, de már az erdőben is szállt a porhó.

Másnap -8 fok fogadott 2000 méteren, pályán kívül a felső részeken igen levegős porhó.

A hóágyúk is üzemeltek, meglehetősen intenzíven hóágyúzták a 2-es , 3-as pályákat. Utóbbira már nagyon ráfért, így érthető.


Hétfőn a hófelhők elvonultak és teret engedtek a napsütésnek, már nyolc órakor a kabinban ültem. A korai indulás jónak bizonyult, csend, nyugalom és fantasztikus télies hangulat, így március végén.
Zellben egyértelműen ez volt a hónap legszebb reggele, frissen behavazott fenyőfákkal, csillogó hómezőkkel és szokásos csodás kilátással.

A délelőtt másik felében a Maurerkogelre túráztam fel, rajtam kívül még négy sítározó volt ezen a hegyen.

Időközben megérkezett az enyhülés, így marad a jól megszokott Kaprun a porhavas pályák kedvelőinek, ahol csütörtökre virradóra némi friss hóra is számíthatunk.


Meséljenek tovább a képek:

Márciusi január vasárnap:
https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20240324/galeria/

Hétfői csoda:
https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20240325/galeria/
1000016407.jpg
1000016430.jpg
20240325-194428.jpg
bbartos
2 élménybeszámolót írt
2
10 éve tag
Ausztria
Zell am See
2024.01.09.
Sziasztok,
január 3-7-ig voltunk Zell am See és Kaprun síterepeken.
Az utazás odafelé teljesen eseménytelen, kb 7 óra, se rövid, se hosszú nem volt. Budapestről – Sopron felé – Liezen keresztül, amit a Google legrövidebbnek ajánlott.
Visszafelé hatalmas havazást jeleztek, ezért inkább szerettem volna Salzburg – Linz – Bécs szinte végig autópályás verziót választani, de az A10-en egy alagútban szörnyű baleset történt, 40 perc egyhelyben állás után inkább ugyanazt választottam, mint amerre jöttünk. Kicsit tartottam az utak állapotától, de a két nap folyamatos hóesés ellenére még a legkisebb, legelhagyatottabb utak is tökéletesen voltak takarítva. Hát, a halódó nyugat, ugye. 😊

Szállásunk egy kellemes hotelben volt Piesendorfban, reggelivel, a vacsora „a la carte”. A reggeli páratlan volt, hihetetlen választékkal, a vacsora ehhez képest csalódás, eléggé szűkös választékkal. A hotel wellness részlege nagyon igényes volt, két szauna, pihenővel.

Első nap irány Schmittenhöhe, amit nagyon vártunk. Nos, az „Ide egyszer mindenkinek el kell látogatnia”, „fantasztikus síterep”, „csodás a Zell-i tó látványa” stb lózungokat mi is megettük. Nekem Zell am See síterepe hatalmas csalódásvolt. Nem a tömeg, vagy a sok/kevés hó, hanem az egész egyben. Nem tetszettek a pályák, rövidek és egy típuson belül röviden meredek és hosszan botozol utána. A kezdők többsége az 1-2 esetleg 3-as pályát használják, ami átlag szintben jó lenne, de fele részben az életükért küzdenek, másik felében botoznak. Nem élvezetes. Az 5-ös kék kellemes lenne kezdőnek is de a vége fekete, ha ki szeretné kerülni, akkor az 5a, 5b, a 7-es nem is sípálya, hanem erdei út. Ez a marketing fogás, hogy beleszámolják a pályakilométerbe az erdei utakat itt nagyon látványos. A felvonók elég vegyesek, van beülős, fullfapad, de van buborékos fűtött is. A kabinosok is vegyesek, felváltva zsúfoltak vagy üresek nem jól oszlatják el a tömeget. A személyzet viszont nagyon kedves, segítőkész.

Nem így terveztük, de az előző nap miatt, másnap irány Kitzsteinhorn. Én jártam már itt kb 10 éve, de nem igazán emlékeztem a terepre csak enyhén a fenti kilátóra. Lehet az előző napi csalódás miatt, de az egész család imádta. Jó pályák, gyors felvonók az egész nagyon kellemes volt. Kedvencek: 1 vagy 4a után 8a vagy 8b; és 1 vagy 4a után 6 vagy 12, utána a gyerekek bevállalták a Black Mambát én azt inkább kihagytam 😊.

Harmadik napon az erős hóesés miatt, inkább visszamentünk a Schmittenhöhere, mert 3000-en nem lehetett sokat látni. Kár volt, később Kaprunban is javult az idő.

Összegezve: véleményem szerint Zell am See nagyon tútértékelt, a közelben ugyanazzal a bérlettel Saalbach, Kaprun sokkal élvezetesebb.

Még egy pár szó az árakról. Az utóbbi időben nem csak itthon, de a sógoroknál is megizmosodtak az árak. Hüttében 4 főétel + üdítő (skiwasser/bubisvíz) 90-100EUR, esti vacsora 110-130Eur (itt az egyik üdítő leváltásra került egy sörre 😊).
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2023.04.10.
Március vége télfronton rákapcsolt, amit az április is követett. A tömegek már eltűntek, helyette maradtak az üresebb pályák a szokásos aha kilátással. A nagy havazások után látogattuk meg a síterepet, majd a húsvéti héten többször egy sítúrával egybekötve. 1500 méter felett az északias hegyoldalakon még bőven van hó. Bár a síterep április 10-én bezárt, aggódalomra nincs ok, hiszen a szomszédos Kaprunban májusba menőleg folytatodnak a havas örömök.
Fun fact, de a felső részeken jobb hó volt Zellben Húsvétkor, mint Karácsonykor és ez sok egyéb síterepre is elmondható.


Március 29-én mesélt az erdő:

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20230329/galeria/

Április bizonyos napjai januárt idézték, -12 fokkal, de csoda egy idővel:

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20230405/galeria/

... a szezonzáró (4.10.) nap is remekre sikeredett:

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20230410/galeria/
zellamsee20230405-4.jpg
zellamsee20230405-8.jpg
zellamsee20230410-9.jpg
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2020.12.28.
Ma nagyon kevesen voltak a hegyen, az osztrákok többsége csak napos időben jön fel. A maihoz hasonló felhős, később szeles és havas időben privát síterep feeling, már-már ijesztő ez az üresség a főszezon kellős közepén.

A síterep Sonnenalm része (leszámítva a Sonnengratn négyüléset) nem üzemel, szinte minden más igen. A pályák nagyszerűen elő voltak készítve, még záráskor is lehetett ratraknyomos lejtőt találni.
A hütték nincsenek nyitva, így aki hosszabb időt tervez mindenképpen készüljön étellel-itallal.

A pályán kívül még kevés a hó, ahogy ez szinte minden északi síterepekre érvényes, aki freeride-olni szeretne annak a régióban Kaprun sokkal jobb választás, pályasíelésre viszont tökéletes.

Délután 15 óra körül kezdett havazni, a hegyen azóta is esik és időközben itt lenn a völgyben is átment az eső hóba.
1.jpg
2.jpg
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2019.01.10.
Jó rég nem szóltam hozzá :)

december utolsó napjai óta kisebb-nagyobb megszakításokkal és intenzitással ugyan, de folyamatosan hull a fehér pelyhes Zellben.

Az egyetlenegy napsütéses nap az január 1-e volt, utána azonban gyorsan felülkerekedtek a hófelhők.

Hatalmas hó jött össze, ezt nem feltétlen lenn a völgyben, a Zelli tó partján érzékeli az ember, hanem amikor felmegy. Hozzáteszem fenn a Schmittentalban, ahonnan a TrassXpress, Sonnenalmbahn (tk) indul már igen tekintélyes a hótakaró, és az egy méterhez közelít.

Feljebb, 1500 méter felett 2-3 méteres hó fedi a lejtőket.

Mivel a havazásnak koránt sincs vége, hiszen ma, továbbá egy kis szünet után szombat délutántól ismét havazni fog, így tovább hízik a már most is tekintélyes hótakaró.


Jelenleg igazi téli mesevilág fogad bennünket odafenn, ritkán látott hómennyiségekkel, különösen január elejéhez képest.

Bár a tavalyi szezon sem volt hóínséges a mostani jócskán rátesz, és hihetetlen, de november utolsó napjaiban még bakanccsal túráztunk fel a 2000 méteres Schmittenre, csodaszép őszi időben, verőfényes napsütésben. Rá 10 nappal már méteres hóban freerideoltunk !

S most? Nos most minden túlzás nélkül Japán feeling.

Az elmúlt időszakról némi képes anyag is összegyűlt:

december 31. az óévtől így vettünk búcsút:

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20181231/kep/1/


január 1.: ekkor napfényes freeride volt a menüasztalon, a naplemente mágikus volt:

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20190101/kep/1/

Aztán január 2-val beindult a havazás, január 3-án téli mesevilág fogadott bennünket:

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20190103/kep/1/



Ami folytatódott a következő napokon is, így január 4-én:

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20190104/kep/1/


Január 6-án elsüllyedtünk a hóban:

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20190109/kep/1/


Fontosnak tartom megjegyezni, hogy kellő hely-, és lavinaismeret nélkül ne menjetek pályán kívülre, különösen ebben a hóban veszélyes is lehet. Bár maga az erdő, ahol csúsztunk biztonságos, de egy rosszul megválasztott útvonal során juthatsz olyan helyekre, ahonnan a mostani hatalmas hóból fóka vagy splitboard nélkül szinte lehetetlen kijutni !


Aki Zellben síel feltétlen csússzon le a Pinzgauer Hüttéhez, idilli környezet, remek és kiadós Gröstl, erős Jagatee, hideg sör fogadja a vendégeket. S utána motorosszánnal húznak vissza, ami élmény kicsiknek és nagyoknak.

A hüttét a Kappelbahn négyülésestől (8-as pálya alja) egy ratrakolt síúton közelíthetjük meg.

Freeriderek a Hahnkopflift csákányosának hegyállomásától (ki van táblázva) érhetik el a hüttét.

S végezetül egy december 11-i videó, már akkor ennyi hó volt ! https://sielok.hu/video/zell2018dec...ember11/
zell20190106-5.jpg
zell20190104-4.jpg
1-Optimizer.jpg
zell20181231-5.jpg
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2018.04.09.
Tegnap délután felugrottunk Zellre. Mivel idén korán volt a Húsvét ezért a nem gleccseren fekvő síterepek is korábban zárnak, Zellben a vasárnapi (április 8.) volt az utolsó lehetőség.

A Zelli tó partján +20 C fok, így nagy elvárások nem voltak, ehhez képest egész jót lehetett csúszni. A hó tavaszi volt, de sem méteres buckákkal, sem vízisível nem találkoztunk, sőt a Kettingbahn és Kapellenbahn lejtői szinte simák voltak még délután háromkor és az egész síterep valósággal kongott az ürességtől. A hütték nagy része is már bezárt, fenn a Panorama étterem üzemelt egyedül, aminek teraszáról fantasztikus kilátás nyílik a Magas-Tauern háromezreseire, lenn pedig a már egyre inkább zöld Salzach völgye. A kilátás pazar, a "ház bora" ellenben csapnivaló.

Középállomásoktól felfele továbbra is rengeteg hó fedi a lejtőket, májusig biztos lehetne síelni, még
úgy is, hogy jelenleg az átlagnál enyhébb az időjárás.

A hóviszonyokat jellemzi, hogy a völgybe vezető Standardabfahrton (13-as fekete) végig, vastag a hótakaró. A pálya alja 950 méter környékén...

Képek az utolsó napról:

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20180408/galeria/
zellamsee20180408-3.jpg
zellamsee20180408-2.jpg
zellamsee20180408-5.jpg
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2018.01.24.
Az elmúlt időszakban hatalmas hó esett a környéken, így a hóvastagság a felső részeken 200-250 cm, így , már megállapodva, frissen még nagyobb volt.

Múlt hét szerdán kezdett el havazni és kisebb-nagyobb megszakításokkal (két havazás közt napsütés is volt, leginkább szombaton) , de folyamatosan havazott.

Már pénteken tekintélyes mennyiségű hó alatt roskadoztak a hütték és erdészházak, ami hétvégére fokozódott. Rég borította ennyi hó a lejtőket, a hegyoldalak vastagon terítve hóval. Azokon a lejtőkön, ahol nyáron elképzelhetetlen, hogy itt sível (vagy boarddal) bárki lejöjjön, most csúszhatók, nem is akárhogyan.

A nagy hó átmeneti problémákat okozott a közlekedésben, elsősorban a felsőbb, hegyi utakon. Ami bosszúság volt a közlekedésben öröm fenn a sípályán, vasárnap a fekete 14-es is freeride lejtővé alakult, annyi hó esett :)

Találtunk egy-két egész jó "line"-ot, a szombati napsütésben lecsúsztunk ismét Piesendorfba, ezúttal síbusszal mentünk vissza az Areitxpresszig.
Vasárnap új és régi útvonalak következtek hatalmas hóval.


Nem szaporítom tovább szót, beszéljenek a képek helyettem:


január 19:
https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20180119/galeria/

január 20:
https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee-20180120/galeria/

január 21:
https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee20180121/galeria/
zell2018jan21-1.jpg
zell2018jan21-12.jpg
zell2018jan21-13.jpg
csemmyboy
9 élménybeszámolót írt
9
13 éve tag
Ausztria
Zell am See
2018.01.10.
Január 6-án reggel fél 8-ra már a AreitXpressbahn parkolóban voltam, ahol találkoztam snowboardos barátommal. Idelent -2 fok, köd, nem nagy látótávolság, vizes hó, az emberek csak gyűltek, de így is 8:30-kor a nyitáskor már kb a 3. felfelé menő kabinban ültünk. Kb 1000 méteren eltűnt a köd és átváltott ragyogó napsütésbe az időjárás. Mivel még sosem jártunk ezen a síterepen, gyönyörködtünk a kilátásban, az alattunk elterülő felhőtengerben, áááh fantasztikus látvány volt. 1400-ra érve átszálltunk az Areitbahn 2-re és irány a hegyállomás, fent a hegyen betonkemény aljon pár centi puha kissé nedves hó várt ránk.
Bemelegítés és irány jobbra az 1-2-3-as pálya amit teljesen kezdőknek nem ajánlok, mert vannak rajta letörések, amiket nem lehet kikerülni, viszont kellően szélesek és a körülményekhez képest nagyon jó állapotban voltak. Ez annyira jól esett, hogy még mentünk vagy 3 kört rajtuk és csak utána indultunk el felfedezni a vidéket. Az Areitbahn3-tól balra a kék 8-as egy keskeny összekötő rész ami becsatlakozik a piros 8-asba, itt lehetett választani 3 irányba (szembe a csákányos, balra a Kapellenbahn található), mi jobbra lecsúsztunk a Kettingbahnhoz, fel a csúcsra 2000 méterre, majd a 9-11-12-15 pályákon lecsúszás a Berghotel Sonnalm Hotel/vendéglőig (9 és 22-es felvonók mellett). Itt még tiszta idő volt, még nedvesebb hóval, de még bőven az élvezhető állapoton belül volt. Kerestük a 20-as pályát, ezen pár kanyar után már bent a felhőben, így mentünk le a völgyig, ahol a pálya végén sétálnunk kell a parkolón át kb 100-200 métert a TrassXpressig (vagy a Schmittenhöhebahnig - ezek egy épületben vannak). Szintén kipróbáltuk a 2-5-5b kombinációt, a fekete elágazástól egy szűk átkötő volt a pálya, néhol felfelé menő, boarddal ez nem az ajánlott rész. 5b aljában hosszú kaptató a TrassXpressig, a 7-es pályát nem találtuk. Ezután visszamentünk 2000 méterre és csak a fenti részeken csúszkáltunk. Ebédeltünk a Schmittenhöhe teraszán, itt buli hangulat, gyönyörü kilátás minden irányba, templom a hegytetőn, DJ, jó zenék, jó fenék :-) szóval minden, mi szem szájnak ingere. Ebéd után még belefért pár kör, de elkezdtek romlani a pályák, mi is fáradtunk, volt előttünk még egy nap, így itt befejeztük és átmentünk a gleccserre terepszemlére a következő napunkra. Nagyon tetszett maga síterep, változatos kellően hosszú és széles pályákkal, a kezdők és freeride-osok kivételével mindenki megtalálhatja a számítását, jól átgondolt kivitelezéssel, gyors liftekkel, nagyon könnyü megközelíthetőséggel, szuper panorámával , a Kitsteinhorn és a Zell-i tó látványával, bele tud égni az ember retinájába és tud rá vágyakozni, hogy mikor térhet vissza legközelebb :-)
IMG-20180106-102520.jpg
IMG-20180106-102525.jpg
IMG-20180106-102547.jpg
IMG-20180106-102604.jpg
IMG-20180106-102608.jpg
IMG-20180106-102628.jpg
IMG-20180106-102832.jpg
IMG-20180106-121402.jpg
IMG-20180106-121457.jpg
IMG-20180107-114251.jpg
IMG-20180107-115015.jpg
SAM-5518.JPG
SAM-5520.JPG
SAM-5521.JPG
SAM-5522.JPG
SAM-5532.JPG
SAM-5535.JPG
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2017.12.04.
Vasárnap elnéztünk Zellre, a síterep november 17-én nyitott és november 30. óta folyamatosan, tehát hétköznap is üzemel. Egész jó kis liftkínálattal:

- TrassXpress kabinos
- AreitXpress kabinos
- Glocknerbahn 8üléses
- Hirschkogel 4üléses
- Breiteck 6üléses
- Kappelbahn 4üléses
- Kettingbahn 6üléses
- Hahnkopf csákányos

s a hozzájuk tartozó pályák, sőt a 14-esen már egészen a völgyig csúszhatunk. Az elmúlt időszak télies időjárása és a folyamatos hóágyúzásnak köszönhetően a pályák teljes szélességben nyitva vannak és jelenleg remek porhó volt rajtuk. Hétvége ide vagy oda, sokan nem voltak a síterepen, várakozások nélkül csúszhattunk.

Mi elsősorban egy kis freeride-ra mentünk át és a szokásos helyeken, így Hahnkopflidt túloldala, Sonnenalm térsége sok-sok és igen jó havat találtunk, amiben élmény volt egyet freeride-olni.

Az időjárás végig a pazar oldalát mutatatta sok napsütéssel kék éggel és frissen behavazott tájjal. A nem nyitvatartó lejtőkön egész nap üzemeltek a hóágyúk, a Sonnenalmi oldalon több pálya már ratrakolva, elkezdték a z AreitX-hez levezető piros pálya előkészítését is. Jut eszember AreitXpress, a síterep ide újdonsága komfortos, van bőven hely és gyorsan felvisz a völgyből 1400 méterre, már igen kellett ide ez a felvonó a régi, hatfős kabinos mellett.


Képek a vasárnapi napról:

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee201/kep/1/

videó:

https://vimeo.com/245628874
zell2017dec3-2.jpg
zell2017dec3-6.jpg
zell2017dec3-5.jpg
tothlevente
25 élménybeszámolót írt
25
14 éve tag
Ausztria
Zell am See
2017.08.28.
Nyaralás Zell am Seeben.
A világ legtermészetesebb dolga, hogy télen a hegyekbe megy a család sportolni. De vajon érdemes-e nyáron is elmenni oda, ahol télen síelünk? Családunk véleménye egyértelmű igen. Ezt alátámasztandó szeretnénk bemutatni, miért érdemes például Zell am See régiót választani bármely évszakban.
Olyan családi programot igyekeztem összeállítani, amelyben az 5 éves gyerkőc is és a nagyobbak is megtalálják az örömüket. Épp ezért szempont volt, hogy a hegyek mellet a víz is domináljon.
Már az odautazásunk is aktív sportolással telt, hiszen megálltunk Felsőpulyán (Oberpullendorfban) hajtányozni. Több falun keresztül az egykori, ma már nem használt, vasúti pályán tekertünk, mintha bicajoznánk. Az egykori állomások épületében éttermek, büfék, pékségek üzemelnek, így 4-5km-enként lehet magunkat frissíteni, egy kis
kajával energetizálni. A legkisebb itt ugyan csak utasként vett részt, de kb. 10 éves kortól már bárkinek le ér a lába és tekerhet. A hajtányok 4 főstől 12 fősig akár sörcsappal is baráti társaságoknak választhatóak. Akár egész napos programnak is beillik, hiszen az útvonal mentén sok látnivaló van, leállókkal, ahol a hajtányokat le lehet venni a sínről.
Szállásunk Zell am Seeben volt a Seespitznél lévő Jugendgästehausban. A konyhájuk - haspárti vagyok - kitünő, a személyzet nagyon kedves, a szoba pedig egyszerű, összkomfortos és tiszta.
Ott töltött egy hetünk alatt délelőttönként kirándultunk, délutánonként pedig mindig fürödtünk. Aki pancsizni is szeretne, azoknak érdemes augusztusban érkezniük, hiszen ilyenkor már nagyon kellemes a zelli tó vize.
A szálláson ingyenesen igénybe lehetett venni különböző vizisporteszközöket is, sőt, akár szörfkurzusra is be lehetett nevezni. 10 éves gyerkőcnek már kényelmesen leér a lába a vízben, bár ez a mi legkisebbünket nem zavarta. Aki több komfortra vágyik, a szállás tőszomszédja strand. Itt kavicsos a tómeder, érdemes strandcipőt használni, de van medence is.
A vízben műanyagból épített stégek vannak, ahonnan ugrálni lehet, illetve trambulin sziget, ami az evezés mellett egyik legnépszerűbb volt nálunk.
Néhány szó napközbeni programjainkról.
A Gästekard előnyeit kihasználva a hegyek felé vettük az irányt. Az első túránk a Schmittenhöhe-ről indult a Sonnkogelra. Ez az Erlebnissweg egy gerinctúra gyönyörű kilátással, ami kb. 1 óra alatt teljesíthető. Mi azonban nem rohantunk, hanem nézelődtünk, tájékozódtunk, sőt játszottunk az információban nagyon gazdag túraútvonal mentén. Na meg piknikeztünk. Sikerült is majd 5 óra alatt a végére érni. A túrát egy isteni gyümölcsös aludttejjel (Buttermilch) zártuk. A Sonnkogel játszótere pedig jó ráhangolódás volt a következő napra, a Schmidolin ösvényre.
Ez volt a másnap délelőtti program. Igazi kalandtúra. Különböző ügyességi és bátorságot próbáló játékok, gondolva azonban a legkisebbekre is. Megközelítése a Cityexpress kabinossal volt lehetséges, az Areitbahnt ezerrel építik újjá.
Kaprun egy teljes napot kapott, amely során egy gyönyörű szurdoktúrát teljesítettünk a Sigmund Thun Klammban, majd szánkózni indultunk a Kitzsteinhorn gleccserre. A csúcson megszülettek a kötelező képek, megnéztük szerintem Európa legmagasabb moziját is, majd jött a több órás havas élvezkedés, egészen zárásig. A napot még megfejeltük Kaprunban egy kis bobozással. Nagyon klassz, gyors vonalvezetés. Azért Saújhely viszi a pálmát.
Ausztriában kötelező program a sóbánya is. Hallein - Bad Dürnberg után most Hallstattba látogattunk el. Igaz, ez nem a szomszédban volt, de ez egy gyönyörű hely, amit mi egy esős napra iktattunk be. Már az odavezető út is nagyon szép a Lammer folyó völgye egy igazi kis kanyon a szűkössége réven, Hallstatt pedig az ország legszebb városa egy felmérés szerint. Esős időben persze mindenki a barlangokat és a bányákat támadja le, de az osztrákok nagyon flottul kezelik az ilyen helyzeteket is. A sóbánya a világ legrégibb sóbányája nagyon látványos rövid filmekkel is bemutatják a bánya és a bányászat történetét, mikéntjét. Természetesen a leghosszabb csúszda is itt található.
Az egyik nap elkalandoztunk Werfenbe is, ahol egy egész napot is el lehet tölteni, szintén legekkel. Az ország legszebb vára a Burg Werfen is megér egy látogatást, de a világ legnagyobb jégbarlangját, az Eisrisenwelt Werfent sem szabad kihagyni. 700 lépcső fel, majd egy kis sík rész pihiként a barlangban, majd másik 700 lépcső le. Hát le a kalappal a kiscsaj előtt, úgy 1000 lépcsőig jól bírta, de azért utána a nyakamban kötött ki. Még jó, hogy jó nagy a barlang belmagassága. Maga a város is megér egy esti sétát.
Ha már este. Zell am Seeben hetente 3-szor nagyon látványos fény-, lézer- és vízishow (3in1) várja vendégeket a tóparton természetesen ingyen. A 20 perces műsor igazán profi, más-más tematikájú.
A történelemimádó legnagyobb csajszink kedvéért természetesen az egykori sötét múltú hírhedt, de szép helyen lévő Sasfészek sem maradhatott ki a programból. Így ellátogattunk Berchtesgadenba a Kehlsteinhausba.
Ez a program nyugodtan összeköthető a Bad-Dürnbergi sóbányalátogatással, vagy ha már a legeknél maradunk a Krimml vízeséssel, ami Ausztria legmagasabb vízesése, de a világranglistán is szépen megállja a helyét.
Nekünk ez most kimaradt, inkább a napi pancsi mellett döntöttek a gyerkőcök.
A hazautazás során nem maradhatott ki a Familypark a határmentén. Jól is esett az utat visszafele is megszakítani. Itt is zárásig élvezkedtek a gyerkőcök, de az az igazság, hogy mi is.
A nap lezárása pedig egy haspártinak nem történhet máshol, csak Sopronban a Haspárti étteremben. Hát arról nem beszélni kell, hanem ízelni, ízlelni és ízlelni. Csak felső fokban és nagyon baráti áron. Mi a levesek után egy négyfős teknőt rendeltünk. Maga volt az ízorgia. Még másnapra is, olyan bőséges volt.
Úgy gondolom, nem vagyok egyedül, akik a nyarat is szívesen töltik aktívan. Ausztria és Zell am See ideális hely egy ilyen kikapcsolódáshoz, feltöltődéshez.
Képek:
https://www.facebook.com/tothlevi/m...edia_set?set=a.1546052768...
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2017.04.09.
Csütörtökön és pénteken Zellt néztük meg, a felső részeken a lehűlés és a havazás 10-15 cm havat hozott, ez csütörtök délután kifejezetten jó porhó volt a régebbi, tömör alapon. Az északi oldalon 1500-2000 m közt továbbra is elegendő természetes havunk volt egy élvezetes freeride-hoz. A nyugati-keleti fekvésű (déliről most nem beszélek) hegyoldalakon igencsak megfogyatkozott a hó.
Ami a pályasíelést illeti:
a felső pályákon, azaz 1-es kék, 1-es piros, 8. 9, 9a, 10 (liftek amik kiszolgálják: Breiteck 6székes, Kappelen 4üléses és Kettingbahn 6üléses + Hahnkop csáklyás) elegendő mennyiségű hó. Tömör alap, felületén friss hóval (akkor, most egyelőre újra tavaszi).
Hivatalosan a 13-es feketén lehet lesíelni, a 14-es fekete már zárva, de mi ezen mentünk le: a felső részén friss hó esett a pályára, az alsó részén friss ratraknyom fél 6kor !
Nagyon kevesen voltak, pályán kívül lényegében csak mi.
Hüttetipp: Ederhütte, ízletes kaja+jó borok a Kapellenbahn 4üléses melett.
Feljutás: megy az Areitbahn is, de a TrassXpresst javaslom a Schmittentalban, nap végén így lecsúszhatunk az autóhoz.

Ha bejön a jövő heti lehűlés, akkor Húsvétkor még akár jó is lehet, freeride-re is ! A síterep április 17-én üzemel utóljára ebben a síszezonban.

Képek:

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee-20170407/galeria/
800-7.JPG
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2017.03.24.
A március eleje itt is többször hozott friss havat, középállomásoktól felfele mindenképpen.

Zellben az a jó, hogy viszonylag el lehet lenni 1500-2000 illetve 1700-2000m közt, ami esetleges magasabb hóhatárnál kifejezetten előny.

Március 9-10-én helyenként a szezon legnagyobb havazását élte át Ausztria, rövid idő leforgása alatt hatalmas hó esett. A nagy havazás miatt ilyenkor gleccserek helyett érdemes alacsonyabb , fahatár alatti síterepet választani. Március 9-én viszonylag magasab volt a hóhatár, míg hajnalban a völgyben (750m) is esett, addig reggelre átment itt esőbe és délre úgy 1400-1500 méter körül mozgott a havazás határa. Bár rettentő sok hó esett és jól is nézett ki (képeken), de pályán kívül nehéz volt, próbálkoztunk a Kettingkopf körül (Hahnkoplift csáklyás környéke), a Kettingbahn hatüléses alatt, utóbbi részen a felső területeken még jó is volt, de 1800 m alatt hóember építő hó fogadott minket, így ezt a napot végül hagytuk.

Az éjszaka folyamán megérkezett a lehűlés, vele együtt a hóhatár is csökkent és immáron a völgyekben is havazott, bár megmaradni 900-1000 m felett maradt. A Schmittentalhoz mentünk autóval, ekkor szembesültünk vele, hogy a nagy szél miatt a TrassXpress kabinos nem üzemel, helyette megy a Schmittenhöhebahn nagykabinos, ahol viszont hatalmas a sor (értsd kb 15 perc min), gyorsan átnéztünk a Sonnenalmbahn kabinoshoz, ami jó választásnak bizonyult, nem csak azért mert bruttó 4 percet (se) álltunk a sorban, hanem az egész nap végett. Ti. a nagy szél miatt a síterep két része (Areit-Sonnenalm) közti összeköttetés nem ment, így a Sonnengratbahn 4üléses melletti meseerdő és tisztásai a miénk maradtak. Nem néztem skiline-ot, de 12+ menetet biztos mentünk úgy, hogy csak mién volt a hegyoldal, mindezt hatalmas hóban, kicsit olyan érzésem volt mint január közepén a nagy havazás kellős közepén a filzmoosi meseerdőben. Igazi téli mesevilág fogadott minket hatalmas hóval, nagyszerű lesiklásokkal.
A napo végén megnyitották a Hochzellerbahnt, amivel átlibbentünk a túloldalra, de rájöttünk, a mai nap a Sonnengratbahn-nál volt az igazi (és az egész Sonnenalmon). Az utolsó lesiklás 2000 méterről a Schnaps-Hans-tól kezdtük, részint a nagykabinos mentén. A fahatár felett kissé szélfújt porhó fogadott bennünket, de ahogy elértük az első fákat egyre puhább és finomabb hó került az asztalunkra. A végén egy kis patakmeder mászással nehezítettük a lesiklást. Mindent összevetve egy fantasztikus nap volt, freeride szempontjából az eddigi szezon legjobbja. itt Zellben legalábbis mindenképpen, reméljük április még tartogat egy kis friss havat, ha más nem a felső részekre !

Galéria

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee-20170310/galeria/

Vetítéssel, ha nagyban szereted:

https://sielok.hu/vetites/galeria/z...ellamsee-20170310/1/
Leon74
14 élménybeszámolót írt
14
15 éve tag
Ausztria
Zell am See
2017.02.03.
Múlt hétvégén megismerkedtünk ezzel a pályarendszerrel is. Szerencsére szép időnk volt, ami sokban hozzájárult az élményhez. Jó sok felvonó szállítja az embereket. Az 1-es, 2-es pályákon sokan síelnek. A 3-as igazi tanulópálya, itt sok csoport gyakorol. Mi átmentünk a másik oldalra, 16, 17, 18-as pályákra. Itt még délután is viszonylag jókat lehetett síelni. A Saalbach felé vezető 21-es pálya számomra érthetetlen volt. Hatalmas beruházás lehetett a korszerű kabinos felvonó, ami egyetlen pályát szolgált ki. Az a pálya viszont gyakorlatilag élvezhetetlen. Szűk, meredek, jeges, földes. Aki ott egyszer lemegy, többet nem akar. Azt tudom csak elképzelni, hogy össze akarják egyszer kötni a Saalbachi sítereppel, egyébként teljesen felesleges volt ennyit költeni arra a felvonóra. A hátsó 8-as, 9-es pályák még jók voltak, de itt is sok ember volt, ahogy a hegytetőn is, amikor átcsúszik az ember a szűk pályákon. Lefele a 4-es pályán síeltünk. Nap végén halál volt, estek, keltek az emberek a jeges, meredek szakaszokon. Összességében annyira nem fogott meg a Zelli hegy. A panoráma fenséges, de a közelben is akad számos jobb síterep. Vegyük csak Kaprunt, Saalbachot, vagy Flachaut, messzebbi terepekről nem is beszélve.
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2015.12.14.
A december elejihez képest jelentősen javult a hóhelyzet, köszönhetően a múlt hét szerdán átrobogott hidegfrontnak, no havat nem, de hideget hozott, így újra mennek a hóágyúk, igaz a kisebb inverzió miatt elsősorban 1300-1400 méterig úgy igazán.
Immáron megy a 14-es völgypálya is.
Ma nagyon kevesen voltak, várakozás nélkül lehetett mindenhol síelni. Legjobb pályák az északi oldalon a Kapellenbahn és Kettingbahn mellett + a Breiteck 6 üléses lejtője. A Sonnenalm részt is megnyitották, viszont még csak részlegesen, illetve a felső összeköttetés még nem megy, tehát a csúcsról a gerincen át nincs összeköttetésben a terep két oldala, de ha lesíelünk a völgypályákon a Schmittentalig, úgy a sárga nagykabinossal becsatlakozhatunk az ottani rendszerbe. Reggel a völgyben -7 fok, s hatalmas műhódombok a Schüttdorf felé levezető völgypályán, a hétvégére esélyesen megnyithatják.
A rettentően kevés természetes hó ellenére a pályák szinte hibátlanok. Délután "műhótipikus" jegesedés itt-ott előfordul, de nem ez a jellemző.
HM76
1 élménybeszámolót írt
1
13 éve tag
Ausztria
Zell am See
2015.04.06.
Zell am See, Húsvét

Amikor tavaly októberben tervezni kezdtem az idei évi síelésünket, álmomban sem gondoltam volna, hogy az áprilisi húsvét és tavaszi szünet ilyen szuper sínapokat tartogat.

Két éve jártunk itt először, de akkor egy hirtelen felindulásból elkövetett snowboard tanulásról szóltak a napok. Nem volt nagyon fenomenális az élmény, ellenben kedvünket vette a rengeteg ember, óriási sorok a lifteknél. (akkor pont belefutottunk a téli síszünetbe), de a szívem mégis visszahúzott ide, nézzük már meg a terepet sí-szemmel is!!!

Jó döntés volt.

Az időjárás kitett magáért, óriási havazás volt az elmúlt napokban. Sokan voltak a pályákon most is, de sorbanállást mégsem tapasztaltunk. Most a 4 nap alatt volt idő a pályarendszer teljes besíelésére.

Rengeteg pálya,többsége elképesztően széles, ezért a nagy tömeg eloszlik. Ütközés sem volt, kivéve a saját fiammal :-), na de ez családon belül marad. A felvonók nagy többsége beülős, és nagy kapacitású, a kezelő személyzet figyelmes és segítőkész. Bár kiszálláskor észrevettük, hogy az ott ülő ember benn a fülkében állandóan telefonál...még mindig telefonál...a másik felvonónál is telefonál...a végén már vigyorogva vártuk, na van még mondanivalójuk ??

Kedvenc pálya: sok volt. Bemelegítés az 1-es , 2-es, tökéletes, úgy vettem észre, ez a tanulók terepe, ennek megfelelő embermennyiséggel és széttúrt pályával.
Aztán irány hátra. Érdekes a 3-as kék szinte mindig buckás volt, nem kedvenc terep. Viszont elég rövid, úgyhogy kibírható. Aztán át a 4-es közvetítésével a Sonnenalm felé, ahol szuper piros pályák vártak, bár a havazás miatt itt is elég sok volt a bucka egy idő után. ( korántsem annyi, mint
Kaprunban a 11-es, az valami szörnyűséges volt, az én sítudásomnak élvezhetetlen, az ott lévő embertömeg szinte megakadt a pályán, alig tudtak lemenni)

Érdekes volt ma az időjárás, míg a hátsó pályán sütött a nap, mire visszaértünk a Schmittenhöhe-re, ott már szakadó hóesés várt...

A nap végén dilemma, hogy jussunk le a parkolóba? A fiúk bevállalták (nem nagy örömömre) a 14-es feketét, én még síelni szerettem volna kicsit, ezért a másik variációt választva elindultam lefelé 1-es, 2-esen. Innen indul a szintén fekete 13-as. Hát gondoltam, ha már itt vagyok, lemegyek valahogy...szép lassan a magam tempójában lejutottam, 4-5 pihenővel, minden letörés előtt megállva. A pálya meglepően jó állapotban volt. Mármint nekem meglepő. Ezzel magaménak tudhatom életem első fekete pályáját :-)

Mire leértem, a család már kortyolgatta a jagatee/kóla jutalomüdítőket.

Sajnos az idei síszezon számunkra véget ért, de ennél jobb befejezést nem is remélhettem.
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2015.02.20.
Zell am See, mai friss:

ugyanaz az idő fogadott mindenkit, mint lassan már két hete, azaz kék és napsütés. A déli órákban szálltam be a rendszerbe, így a reggeli-délelőtti viszonyokról nem tudok nyilatkozni.

Az idő pazar, egy felhő sincs az égen, szélcsend és véget nem érő napsütés.

Az Areitbahn kabinossal várakozás nélküli feljutás, utána beszállás az Areit II és III kabinosba, itt 1-2 perc sorállás.

A fenti lifteknél sehol sem kellett sorban állni, vagy maximum egy percet, bár ez részint talán köszönhető volt az ebédidőnek.

A pályák az északias oldalakon porhavasak (azaz kb olyasmi, mint hétfőn Flachauban), a napsütötte oldalakon tavaszias, de szuperul síelhető.

A végén a 10-es völgypályán volt a lemenet, ami még ilyenkor (14 óra körül) viszonylag jól tartotta magát, ez egy déli pálya, ezért itt firnes volt a hó, bár egy-két szakaszán, ahol kissé elfordul a vonalvezetés a napsütéstől kezdett átmenni az egész "porhó-szerűbe".

Alapvetően elmondható, hogy hó az még van bőven, jókat lehet síelni és jövő héten jön a friss hó, kb 20-30 cm várható kedden-szerdán, utána pénteken jöhet a következő havazás.


Hüttetipp: a 10-esen a Schoberalm nagyszerű panorámával a tó déli részére és a hegy legerősebb Jagateeje.

Márciusi síelés:
http://tinyurl.hu/UsLC/
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2015.01.21.
A hétvégi havazás után vasárnap így nézett ki a hegy.

(ld csatolt képek).

A januári köztes szezonnak köszönhetően kevesen vannak, jókat lehet síelni, különösen a nagykedvenc Sonnenalm részen, itt már teljes hosszában síelhető a funpálya ugratókkal, pacsizó smiley-val, visszafordító kanyarokkal , alagúttal és még sok minden egyébbel.

Freeride-olni egész jókat lehet a Hahnkopflift és a Kettingbahn 6üléses közti területeken az erdők közt. Itt (most) a szél nem végzett olyan nagy munkát, így sima kis porhó az északi részeken.

Sajnos a Saalbach felé vezető 4 kilométeres freeride út még zárva, de tulajdonképpen minden más nyitva. A napokban zajlik a 11-es pályán az Európa Kupa versenysorozata.

Márciusi síelés:
http://tinyurl.hu/UsLC/
1.jpg
3.jpg
4.jpg
2.jpg
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2014.04.16.
A tegnapi nap után nem gondoltam, hogy ez lesz a szezon egyik, ha nem a legjobb freeride napja, mindez április közepén Zell am See-ben, tehát még nem is Kaprunban..
Reggel 7 óra körül kelés, gyors kitekintés az ablakon, kissé csalódva konstatáltam, hogy a völgy nem fehéredett be, igaz a hó esett, de valahogy mégis a zöld szín dominált. Feljebb persze már szépen fehéredtek a hegyoldalak. S az, hogy a völgyben nincs vagy kevés a hó nem jelent semmit, hiszen itt vannak nekünk a hegyek.
Gyors webkamera nézés és facebook check, hátha posztolt a terep vagy valamelyik hütte friss képet. S igen, posztolt; ezek alapján 20-30 cm havat lőttem be, be az autóba és irány Zell am See.
A Schmitten völgyében csak mutatóban hó, pár centi, de ahogy egyre feljebb vitt a TrassXpress kabinos úgy vált minél inkább téliessé a táj. Vastag hófedte a tegnap még helyenként száraz hegyoldalakat. A kabinban egy német síelővel együtt csodálkoztunk a kontraszton.
Valahogy a havazással még mindig úgy vagyok, mint ötévesen, ugyanúgy tudok örülni neki, sőt talán még jobban, ezt a gyermeki örömet nem veheti el senki.
Végre a hegyen, -8 fok , enyhe havazás, lehetne akár január is, de nem, április 15-ét írunk. Első menet a Breiteck pálya (1) és a TrassXpress közt, csak úgy verdesi a combomat a friss hó, ez jónak tűnik ! Irány a már lezárt Trassabfahrt (14) fekete pálya, ami gondosan el van kerítve egy kötéllel és egy tábla is jelzi, hogy bizony zárva. Pont amikor odaértem akkor ért fel egy sítúrázó, ahogy meglátott fókáját azzal a gyorsasággal ledobta, csatolt és tova is suhant a még érintetlen porhavas lejtőn, elsőként. Nekem az ezüstérem jutott, de ezzel is megelégedtem. Minden egyes kanyar maga volt az álom, ahogy lebegtél a piha-puha porhóban, csal haladtál előre gondtalanul, szelted a szűzhavas lejtőt és mosoly ült ki az arcodra.
Ugye mondanom sem kell, hogy milyen amikor egy sípályára esik a friss hó.. Nincs patakmeder, árok, sziklás letörés, facsonk, kidőlt fa. Semmi zavaró tényező, lényegében egy döntött biliárdasztal, amit megszórtak friss hóval, nem is kevéssel.
Igazi heli ski feeling felár nélkül!

Kb 700 m szintkülönbség és jó néhány kilométeres élvezkedés, csupán az utolsó párszáz méternek nem volt sok köze a mélyhavas élményhez, lévén lenn csupán pár centi friss hóval lepte meg a tájat Holle Anyó, de FENN !!! Olyannyira jó volt, hogy egy második menet is következett, majd utána ismét fel a TrassXpress kabinossal és oldalváltás, a 3-as pályán irány a Hahnkopflift csákányosa.
Tegnap még kínkeserves munkával lapátolták a liftesek a havat a nyomvonalára, ma ugyanott mélytél egy nap eltéréssel..
Első terv a vadászház felé való lecsúszás (Kettingforststrasse), de mivel a lavinaveszély min 3-as volt és egy 40 pluszfokos lejtőről beszélünk ezért ezt hagytam és egy kicsit távolabb szálltam be. Ezen az oldalon éreztette a szél a hatását, a bemenetnél helyenként csak 10 cm friss, aztán egy méter hirtelen, de lejjebb a fák közt állandósult a hóvastagság. Irány tovább a Kettingbahnhoz, ami Zell északias oldalán lévő gyors hatüléses, amivel jókat lehet pörögni és csak úgy falni a freeride kilométereket az erdőben és a tisztásokon. Így is tettem, a csúcson szélfújt, de lejjebb igen finom és kellően mély porhó, olyannyira, hogy a hétfőn még hómentes részeken is nyugodt szívvel lehetett az íveket húzni. Félidőben csatlakozott hozzám egy belga síelő, aki szerint ez jobb, mint a svájci 4 Völgy.

Fél 3 körül újra a csúcson és hirtelen jött felindulásból úgy döntöttem nézzük meg a Sonnenalmot, Zell napos oldalát, ami már hetek óta zárva. Itt is a pályákra esett a friss hó, ráadásul tapasztalat alapján ezen a hegyoldalon valahogy mindig több hó esik, mint a hegy többi részén. Így volt ez a mai nap is. Elsőként léptem be a lezárt területre, előttem semmi nyom, csak a szűz hómezők.
Az 5-ös összekötő pálya lejtése egy után kevés volt, így némi botozással sikerült a 4a pirosra érni. Időközben a látási viszonyok elég erősen romlottak, így helyenként tényleg csak rutinból-érzésből mentem, hó az bőven volt, ismét heli ski feeling helikopter nélkül. 4as után a 20-as és 22-es pirosok következtek; döntött biliárdasztalok sok-sok porhóval és te töröd be először a szűz lejtőt…
Középállomáshoz leérve (ahova érkezik a nagykabinos Sonnenalmbahn) tovább a fekete 15-ösön. Érdekesség, hogy ez a pálya már február 19 óta zárva van (hivatalosan) lévén teljesen déli pálya. Kicsit szürrealisztikus, hogy két hónap múlva friss porhóban csúszol rajta :)
Egészen a Jaga Alm feletti meredek (tényleges fekete) részéig jó volt, itt viszont a helyi gazdák már kitették a tehenek végett a drótkerítéseket, vagy ötször a pályán keresztül, ráadásul elég magasan. Ezt egyszer is elég lett volna átmászni, nemhogy ötször és már hóból sem volt olyan nagyon sok, mint feljebb, így maradt a 2-3 kilométeres séta bakanccsal a lábamon, léccel a vállamon az kígyózó erdei úton. De MEGÉRTE! Szenzációs egy nap volt ez a mai, még sok ilyet….
Képek is lesznek :)
Brillante
6 élménybeszámolót írt
6
13 éve tag
Ausztria
Zell am See
2013.02.18.
5 napot töltöttünk a régióban, ebből 1et síeltünk a Schmittenhöhe-n.
Szombat volt, síszünet a tartományban és Bajorországban előző héten, ennek ellenére abszolút nem voltak sokan. Sorbanállás szinte sehol sem volt, max 1-2 perc. Rengeteg holland volt meg sok cseh, valószínű náluk is szünet volt, osztrák kevés volt a szünet ellenére, gondolom messzebb mentek inkább.

A síterep gyönyörű panorámával büszkélkedhet. Kezdők és haladók is könnyen megtalálhatják a nekik illő pályákat, bár főként jól síelőknek ajánlanám a terepet. 1-es és 2-es pálya ideális kezdőknek, de pl a 3-as kékben van elég nagy letörés ami elveheti a kezdő síző kedvét. Többi pálya piros és fekete, amiknek helyenként elég jó lejtése van. Nagyon jó fekvésű a 15-ös fekete pálya a Sonnenalmtól lefelé. Pálya alja felé közeledve tehenek fogadják a síelőket a pálya mentén, jópofa volt :)

A negativum:
Én szeretem a gyönyörűen ratrakkolt pályákat és a szűzhavas lejtőket egyaránt, viszont úgy gondolom, ha több mint 200 EUR-t fizetek egy síbérletért, akkor az üzemeltetők dolgozzák meg a pályákat. Ha szűzhavat keresek pályán kivülre megyek. Szombaton nagyon gyengén muzsikáltak e téren. Hozzáteszem 5 cm hó esett max előző nap, szóval nem túl sok. Túrt hó volt, buckákkal, feketéken pedig glatt jég sok helyen. Többi napról nem tudok nyiltakozni, de gondolom általában véve jobb a helyzet. Engem nem zavart igazán, így is nagyon élveztem a síelést, viszont a kezdőket nagyon. Szerintem éjjel rá se mentek a gépek, mert időben érkeztünk, de ratrak nyomot nem láttam. Többet fordult a helikopter, sokan sérültek aznap.

Zell gyönyörű, hangulatos kis város, nem először járunk itt.
Kedvenc éttermünk a Crazy Daisy volt, ami felett ApreSki bár is van, ami szintén elnyerte tetszésünket. Jártunk még az Insiderben, szintén jó hely. Ezek és még több másik hely, mind egy helyen vannak, lehet válogatni a jobbnál jobb partyk között. :)

Konkúziónak: Szerintem remek terep lehet, csak most nem volt szerencsénk. Még bizonyosan visszatérünk.
IMG-3306.jpg
IMG-3308.jpg
IMG-3319.jpg
IMG-3322.jpg
IMG-3323.jpg
IMG-3324.jpg
IMG-3332.jpg
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2013.01.27.
Hét elején még kis havazás, aztán szerdától egészen csütörtökig képeslapidő, amolyan minden síelő álma remek porhóval, csodás pályákkal és fantasztikus kilátással. S ami a legfontosabb; nagyon kevés emberrel, meglepően kevéssel, így nulla várakozási idő minden egyes liftnél, beleértve a viszonylag központi Hirschkogel Express 4ülésest is. Pénteken újra kisebb havazás, bár sok nem esett, inkább pár centiben mérhető, szombatra azonban az utolsó felhőfoszlányok is szertefoszlottak és utat engedtek a véget nem érő napsütésnek kék éggel fűszerezve. Ismét ragyogó síelő idő és meglepően kevés síelő, bár a szombat turnusváltás, így ezek a napok általában tuti tippek. A hőfokok pénteken -12 fok, igaz szél nélkül, tegnap -8 fok, de napsütéssel, ma -4 fok körül és ragyogó idő, majd délutántól felhősödés, amik előhírnökei a holnapi havazásnak.

A kilátás, mint mindig egyszerűen fantasztikus Zell am See-ben, soha nem lehet betelni vele. Alant a tó a belvárossal, észak felő a Hochkönig (3000m), Steinernes Meer, Leogangen Steinberge, dél felé a Magas-Tauern megannyi háromezrese, köztük Kaprun vagy éppen a Grossglockner... Nyugat felé Tirol hegyei... hatalmas terek, pompás kilátások.

Pár kép (galéria majd idővel)

http://t7.hu/0ae7-marcius15-sieles
fahaziko.jpg
kerites.jpg
Sonnenalm-reggel.jpg
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2012.04.14.
Azt hiszem ennyire üresen még nem láttam a zelli pályákat, valóban az üresség lengedezett mindenhol és csend honolt a tájon. Éjszaka havazott valamit, a hóhatár úgy 1300 méteren lehetett, csúcs közelben talán 4-5 cm friss hó, lentebb pár centi. A pályákon még mindig tekintélyes a hóvastagság és azok jól síelhetek, a völgybe, nevezeten a Schmittentalba két feketén is lesíelhetünk a Trassabfahrton és a Standardabfahrton. A pályák olyannyira üresek voltak, hogy akár piknikezni is lehetett volna bármelyik közepén. A csendes hangulathoz a helyenként megülő köd is hozzájárult. A télhez pedig a szállingózó hó. A csúcson -2 fokot mutattak a hőmérők, míg lenn a völgyben +4 fok uralkodott. Ez a szezonzáró hétvége, azaz holnap az utolsó nap. Aki még egy jót akar síelni fenyőfák közt, mindezt várakozási idő nélkül annak csak ajánlható, Minden bizonnyal hasonló a helyzet Hochkönigen és Saalbachban is, hiszen ezek közeli terepek. A húsvéti vendégek már elmentek, a helyieknek pedig nagyon úgy tűnik már "elegük" van a síelésből, bár idén volt mit lesíelni , ez kétségtelen.

Hétfőtől a környéken már "csak" a Kapruni gleccseren húzhatjuk az íveket.

Pár képet töltök fel a mai napról
aaazellapr14.jpg
maximus*
6 élménybeszámolót írt
6
15 éve tag
Ausztria
Zell am See
2011.12.30.
9:30-ra értünk az Areitbahn aljához, a lépcső aljától 10 méterre volt ekkor a sor vége, 10:05-kor szálltunk be a kabinba. 35 perc, elnézést a pontatlanságért. Negyed 5-kor indultunk a csúcsról, 10-12 centi friss havat láttunk ekkor, a hivatalos adat is ekörül van. A völgyben parkoló autónkon 5 centi volt. Ma reggel 8:50-kor értünk a völgyállomáshoz, legfeljebb két percet vártunk mi is a beszállásra. A mai egész napos havazás hatására sokkal jobbak lettek a pályák, hivatalosan 15 centi friss hó esett, isteni volt, még délután is lehetett szűz részeket találni a pályák szélén.
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2011.12.30.
Megérkezett a nagy havazás, kora reggel óta esik a hó , kisebb-nagyobb megszakításokkal.
Várakozási idő (most direkt figyeltem); Areitbahn I kabinos völgyállomása: 8:59-kor álltam be a sorba, 9:00-kor csekkoltam be a forgókapuknál és 9:02-kor már kabinban ültem, tehát kőkemény 3 perc :))

11 óra fele kezdett el úgy igazán havazni, amihez szél is társult, ez különösen a nyitott ülőfelvonókon volt érzékelhető. A szélnek köszönhetően a csúcsra futó felvonók egy részét dél körül leállították, viszont az alsóbb régiókban nagyon jót lehetett síelni, a szinte folyamatos és sűrű havazás ellenére. Így nagyszerűnek bizonyultak a CityXpresshez levezető lejtők, ahogy mindig most is csodás innen a kilátás a havas Zelli óvárosra és a Zelli tóra.
Fenn nem tudom mennyi esett, de a nap végével a kocsiról úgy 10 cm vastag friss havat sikerült lesöpörni a völgyben, ha este/éjszaka így folytatódik, akkor újfent tekintélyes hómennyiség lehullhat.
maximus*
6 élménybeszámolót írt
6
15 éve tag
Ausztria
Zell am See
2011.12.29.
Csütörtöki (dec 29.) helyzetjelentés:

Völgybe beülő felhőre és hószállingózásra ébredtünk. 9:20-ra értünk az Areitbahn aljához, már ekkor 40 perces sor fogadott minket. Lent a völgyben -2, feljebb -6 fok volt. Folyamatosan hószállingózás eredményeképpen a nap végére 12 centi friss porhó esett a csúcson, a völgyben pedig nagyjából 5 centi. A hójelentésekben leírt mennyiségű és minőségű hóval nem találkoztunk, több helyen is kerülgetni kellett a földes részeket, valamint kivétel nélkül az összes pálya jeges volt. A folyamatosan hulló havat a tömeg azonnal összetúrta, de óriásbuckák nem keletkeztek szerencsére. A Sonnenalm körüli piros pályák voltak a legjobb állapotban, kevés ember volt rajtuk, nem voltak összetúrva. Holnapra még több havat mondanak, a pályák valószínűleg jobb állapotba kerülnek majd, de lehet hogy csak a rossz látási körülmények miatt nem élveztük annyira őket. Különben a völgyben nagyon jó kis téli hangulat van.
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2011.12.13.
Aki korán kel aranyat lel. Nos, ha a mai napon azt nem is, de friss porhavas pályákat, csendet, nyugalmat biztos leltek a korán kelők. Ez azon napok egyike volt, amikor érdemes korán ébredni, még akkor is, ha a -lenn- szürke reggelen még tartana az ágy. Az elmúlt este ismét megrázta Holle Anyó a párnáját a zelli hegyek felett, aminek eredménye 10-15 cm friss hó lett.
Az Areitbahn parkolójában csend üli a tájat, sejtelmes ködbe burkolódznak a hegyoldalak. A kabin lassan de biztosan belevész a tejfehérségbe, csak a hóágyúk monoton zaja ad némi támpontot, hogy most pontosan hol járhatunk. A hegyállomáshoz közeledve valami fénylik a ködön túl. A reggeli napsütés igyekszik utat törni a makacs ködtakaróban. Próbálkozása feljebb sikert nyer és aranyló sugaraival önti el a szűz tájat. Csillognak-villognak a hómezők, tündököl a Nap a kék égbolton. Körülöttünk havas hegyóriások meredeznek a magasba, délre a Magas-Tauern háromezresei, északra a Steinernes Meer, Leoganger Steinberge markáns sziklafalai törnek az ég felé.
Lenn a völgyben még köd honol, a Nap sugarai utat vágnak rajta és kis idő múlva előtűnik a Zelli tó sötétkék víztükre.

A pályákon nyugalom és simaság; mintha az éjszaka leple alatt gondos kezek frissen szőtt szőnyegeket terítetek volna a lejtőkre. Halkan szelik köreiket a felvonók, suhannak a hóborította fenyvesek közt, ragyogó rétek felett.

A téli reggelhez a hőmérsékletek is hozzájárulnak; mínusz hét fokra süllyedt a higanyszála, amit ki is használ a hóokádó sárkányok armadája...

https://sielok.hu/fotoalbum/zellams...ee-december13-2011/galeri...
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2011.12.10.
Ma remek napot töltöttünk Zell am See-ben, várakozás idők nélkül lehetett síelni, hivatalosan nyitva volt a 13-as fekete pálya, a Standard, de lehetett síelni a másik feketén, a Trassabfahrton is (szerk. most olvasom, hogy ez is nyitva volt "offiziel").

Összesen 70 cm hó van a hegyen, a Schmittental szép télies behavazott fákkal, úgy ahogy azt szeretjük ilyenkor decemberben.
Sajnos a Nap csak néha bukkant elő, javarészt felhős idő honolt, de a látási viszonyok kiválónak bizonyultak. A reggeli órákban tökéletesen láthattuk a Grossglocknert, Ausztria legmagasabb hegyét.

A lentiekhez képest kettő felvonóval több üzemelt; a Kettingbahnt (hatüléses) és a CityXpress kabinosát egyaránt beindították.

Egy kép máról
schmittental.jpg
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2011.03.31.
Ha kicsit megkésve, bár törve nem egy kis beszámoló múlt szombatról, azaz március 26.-ról Zell am See síterepéről.

A kapruni varázslat után úgy gondoltam, hogy újra eljött az idő egy zelli síelésre. A síközpont hosszú pályáival és Pazar kilátásával mindig is nagy kedvencem volt Salzburg tartományban.
Az időjárás előrejelzés az esti híradóban csapadékot jelzett szombatra, ezzel szemben a bergfex napos időt. Na ilyenkor jön, hogy kinek is higgyen az ember. Mivel a levelibékák ideje még nem jött el, így leporoltam a varázsgömbömet és abba maradtam; "majd reggel kinézek az ablakon és meglátom".
Így is történt, napsütés reggelre ébredtem aznap, igaz a gleccser felett már gyülekezett a fekete sereg, így még egy plusz Zell am See mellett, ami fölött, mintha mesterséges, hatalmas turbinákkal fújták el volna a felhőket. A szélrózsa minden irányába felhők tornyosultak, Zell felett kékség mutatkozott és napsütés ragyogta be a tájat.

A modern TrassXpressel szálltam be a rendszerbe; mondanom sem kell, hogy várakozási idő sem itt, sem a többi felvonónál nem volt, így jókat lehetett pörögni. Egyből átmentem kedvenc részemre, a Sonnenalmra, ami mindig is amolyan tuti tippnek számított Zell-ben, még akkor is, amikor a fő rajzási útvonalakon (1-es és 2-es lejtők) egymást kerülgetik a síelők.
A pályakezelés és a hó meglepően jó az elmúlt időszak hőmérsékleteihez képest, és ahhoz, hogy köztudottan ez a síparadicsom napos, azaz délies oldala. Első menet a Jedermannabfahrt piros lejtőjén; mesterien kezelt , a teteje 1-2 centiméter „vastagon” felfirnesedve. Egy élmény a javából, főleg, hogy a lejtőn csak én vagyok, aztán később megjelennek a helyiek is, de szép moderáltan. Hasonló élményt tartogat a hatüléses melletti Maiskogelabfahrt, így csak fel-le és fel-le. A liftesek már mosolyognak :)
Mivel a sok jót is meglehet unni, így vissza a háromszékessel, majd ezzel felérve a duplaszékest választom. Alapjáratban sokkal egyszerűbb és gyorsabb, ha az ember a Sonnenalmról lesíel a Schmittentalba és felmegy a Porsche által tervezett nagykabinossal vagy a TrassXpress nyolcfős kabinosával. De ilyenkor tavasszal kicsit chilessebb a hangulat, végre jó ezt a nyugalmat élvezni; a napsütés melegét, a lágy szellőt, a tavasz illatát.
A duplaszékes után a fekete Sissi Hang következik, ami északi fekvésének köszönhetően még kemény, de nem jeges. Ez a pálya a néhány éve épült hatüléses Kettingbahn-hoz visz le, aminek érdekessége, hogy a lábtartó és biztonsági korlát automatikusan záródik és nyitódik (a völgyállomásánál egy aranyos kis rajzfilm is bemutatja a helyes használatát).
Az ülésfűtést, a párnázott bőrüléseket és a fejtámaszt már meg sem említem…
Kis nézelődés és csúszkálás után a Nordhangon találom magamat, a városba levezető feketepálya. A panoráma csodás, háttérben a Zelli tó, benne a környező hegyek tükröződnek, előtte a belváros a zegzugos sétálóutcáival. A lejtőn csak én síelek, hihetetlen ! Egy bucka sem, ezt szeretem !
A jól sikerült délelőttöt a Standardabfahrt feketején zárom, ami szintén hibátlan.
Mi is a nap konklúziója? Egyrészt bármilyen furcsán hat ezt olvasni a 20 fokos Magyarországról, síelni még mindig lehet, ráadásul mindezt tömeg nélkül 2000 m alatt is. Másrészt nagy hibát követ el, aki az utolsó magyar megszállás (március 15.) után nyári pihenőre küldi a léceket. Hiszen síelni még ilyenkor is lehet, nem is akárhogyan. A magasabb síterepekről és gleccserekről nem is említvén, ott még tél van a javából.

képek március 31.-ről:
http://www.facebook.com/pages/Schmi...tten-in-Zell-am-See/23917...

https://www.sielj3000meteren.hu

Ski 4Ever
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2011.01.03.
Január elsején lenn sűrű köd ült a tájon, vastag zúzmara lepte be a az ágakat, fákat, bokrokat.
Talán kedveskedni akart az időjárás a szilveszteri mulatozóknak. Kiérve az álmot hozó tejfölből fenn a Nap ragyogott a zelli pályákra. Mintha tűvel rajzolták volna a hegyeket; délen a Magas-Tauern háromezresei figyeltek, északon a Hochkönig és a Steinernes Meer meredek sziklafalai nyújtották a kiváló kulisszát.
zelljan1.jpg
zelljan12.jpg
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2010.12.17.
Zell-ben a hóviszonyok a pályákon és azokon kívül is szuperek, egyrészt sok természetes hó esett, másrészt a hóágyúk is rendesen üzemeltek.
Holnaptól újra kinyitják a Sonnenalm térségét, tehát az itt lévő felvonók (nagykabinos, hatüléses, 3 üléses stb.) üzemelni fognak a pályákkal egyetemben, azaz, ha jól számoltam, akkor minden menni fog. A Sonnenalm hétfőtől egészen máig valóban nem volt nyitva, az előszezon végett.
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2010.04.18.
Napsütéssel búcsúzott Zell am See, a mai délutánt az itteni sípályákon töltöttem. Kedden azt írtam, hogy üresek voltak a pályák, ha akkor így fogalmaztam, akkor nehezen találok megfelelő jelzőt a mai délutánra. A Hirschkogel Express és Gloknerwiese négyüléseseket csak miattam kapcsolták be, amikor kiszálltam a Hirschkogelből egyből le is állították. Mikor felértem kissé befelhősödött, aztán három óra körül újra a napsütésé lett a főszerep. Lenn a völgyben smaragzöld színben pompáztak a mezők, a nap sugarai meg-meg csillantak a Zelli tó mélykék víztükrén. S a pályák? Egy élmény, kiváló firn. A Breiteck Alm széles lejtője ezúttal is jó választásnak tűnt. A Kettingbahn és Kapellenbahn libegőknél a 8-as, 6-os és 3-as fenomenális volt. Rég síeltem ilyen jót a fekete Wilder Kaiseron (6-os).
Ahol szerdán friss porhóban rajzoltuk a hegyoldalt, most nagyszerű firn fogadott, olyan, amit utoljára jó egy hete a Katschbergi Snowbowle-ban élvezhettem.

Zárásra feltámadt a szél, a fenyőfák ágai csak úgy lengedeztek, mintha integetnének, ők is búcsúznának.
Panorama-13.jpg
Panorama-11.jpg
1.jpg
2.jpg
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2010.04.14.
A mai délutánt ismételten Zell am See-ben töltöttük. Ahogy tegnap írtam a kilátás meseszép volt a tóra, ma ebben nem gyönyörködhettünk, de nem bántunk, hiszen helyette igencsak megrázta Holle Anyó a dunyháját és Kaprunhoz hasonlóan itt is temérdek hó esett le, a hóhatár kb. 1100-1200 méteren mozgott.

A pályán kívül valami hihetetlen élményben volt részünk, és tényleg csak mi voltunk azon a bizonyos hegyoldalon, senki más. A hatüléses Kettingbahn melletti erdős részen igazi tree skiing élményben részesültünk, de jónak bizonyult a Hahnkopf melletti fenyőfákkal övezett rész is.

A tegnapi naphoz hasonlóan ma sem kellett embereket kerülgetni, különösen nem a pályáktól távol. Egy igazi téli nap, sok-sok mélyhavas csúszással, kicsi olyan volt mint az október közepi Planai szezon nyitó freeride-unk, de ez a délután sokkalta aktívabbra sikerült, egymás után soroztuk a lejtőket.

Soha rosszabb áprilist !
zell1.jpg
zell2.jpg
zell4.JPG
zell3.jpg
zell5.jpg
zell6.jpg
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2010.04.13.
A kedd délutánt Zell am See-ben töltöttem, és meg kell mondanom; igen jó választás volt. Ilyen üresen még nem láttam a síterepet, csak te és a hegy. Felfelé a felvonókon hihetetlen nagy csend volt, csak itt-ott csicseregtek a madarak.
A teljes csendet és ürességet csak helyenként "zavarta" meg néhány kóbor angol és belga síelő.

A Breiteckalm sípályája kitűnő, jókat lehetett rajta carvingolni. A Hahnkopfnál némi kis tree skiing-el fűszereztem meg ezt a csodás napot.

A völgypályák közül hivatalosan a fekete Standardabfahrt tart nyitva, ami még négy óra után is meglepően jó állapotba volt.

Egészen zárásig pislákolt a nap a szürke felhők közül, az utolsó menetnél egy-két eltévedt hópihe táncolgatott alább; előhírnökei a holnapra várható havazásnak.

A kilátás a tóra igen pazar, lenn már üde zöldek a rétek.
gondola-with-the-lake.jpg
trees.jpg
skiing-with-view-to-the-lake.jpg
Sörapu.
20 élménybeszámolót írt
20
15 éve tag
Ausztria
Zell am See
2010.03.25.
Az elmúlt hétvégét, részben itt szerveződött társasággal, Zell am Seeben és Kaprunban töltöttük. Minden nagyszerű volt, a csapat, az idő és a pályák, szóval nagyon összejött. Meleg volt, sütött a nap így a hó lent firnes volt. Utolsó napra Kaprunba mentünk, ami igen jó választásnak volt. A hó és az idő is csodás volt.
Pár kép a hangulat kedvéért:
IMG-1338-1.JPG
IMG-1369-1.JPG
IMG-2034-1.JPG
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2010.03.21.
A hétfői és keddi havas és meglehetősen téli napokat szerdán verőfényes napsütés váltotta. Nem lehetett kérdés, hogy ezen a napon korán kell kelni és nyitásra kinn lenni, hogy elsőként élvezhessük a csodás időt és a friss havat.
Már csak azért is, mivel némi porhavazás volt tervben, ugyanakkor az előrejelzések enyhülést mutattak, és ki tudja, hogy délben még porhó lesz vagy már nem (később kiderült, hogy nem csak délben, de még csütörtökön is).

Hivatalosan 8.30 h-kor kezdenek a felvonók, de a Schmittental végéből induló Schmittenhöhebahn nagykabinos már rendszerint 8 óra után 10 perccel startol. A "váróban" néhány helyi és egy-két alkalmazott, no meg 2-3 elszánt freerider toporgott, várva, hogy a forgókapukon zöldre váltson a jelzés.

S végre, zöld utat kaptunk, irány a kabin, ami el is indul, hogy gyorsan a magasba röpítsen. Bár a modern nagykabin lcd kijelzőkkel van felvértezve, ahol különféle sífilmeket vetítenek; ezúttal a tekintetek a tájra összpontosultak; frissen kezelt lejtők, behavazott fenyőfák , a fehér hegyoldal és a mélykék ég lélegzetelállító kontrasztja.
Kivasalt lejtőkön az első íveket húzni mindig is nagy élmény, csak te és a hegy, a lejtő.
A Breiteckalm valami fenomenális volt, hasonlóan a négyüléses Kapellenbahn melletti Sissi Hang.
Végül aztán a Rome Park melletti ritkás fenyvesbe kötöttem ki, ahol meglepően sok mélyhó fogadott; sehol egy nyom.
Míg délutánra a Sonnalm egyes lejtői már kissé firnesedtek, másutt még porhóban rajzolhattuk az íveket. A 15-ös Südabfahrt ekkora maga volt a tavaszi élmény; mintha késként kented volna a vajat.

Másnap újra Schmitten, az idő hasonlóan meseszerű, a kilátás ugyanúgy pazar. A csúcsról vagy 30-40 háromezrest számolhatunk össze, köztük Ausztria legmagasabbát, a Grossglocknert.
De lesz e még porhó odafenn ? A válasz igen, a Kettingbahn északabbi oldalán "némi" tree skiing, lényegében a szabad órákat szinte csak itt töltöttem, nem lehetett megunni. Ráadásul a meredekség is adott; egy jó piros, fekete pályának felel meg. Az itt vezető freeride útvonal azonban a naposabb oldalon van, és az már firnes volt. Hihetetlen, hogy mennyire számít, hogy hogyan éri a Nap, vagy éppen hogyan nem. A kicsit más fekvésű lejtők már tavaszi firnet kínáltak, míg tőle két-három méterre csak úgy porzott a fehér molekula.

Mindez képekben:
https://sielok.hu/fotoalbum/zellame...e-marcius2010/galeria/
Stani
232 élménybeszámolót írt
232
21 éve tag
Ausztria
Zell am See
2010.03.15.
Ma Zell am See-be voltunk. Az időjárás télies arcát mutatta, sűrű havazás völgyben és különösen a hegyen, a csúcson még a szél is hozzájött. Ilyen időben tudja az ember értékelni a kabinos felvonókat és a buborékos székes felvonókat, a Breiteckbachn párnázott és fűtött ülései és lehajtható buboréka kifejezetten jól esett. A TrassXpress mellett némi mini freeride, meglepően sok hó, lehet, hogy a szél is ludas és itt-ott befújta, de helyenként combközépig süllyedt az ember.
Falcon
15 élménybeszámolót írt
15
16 éve tag
Ausztria
Zell am See
2009.09.02.
Egy januári hónap végén voltunk Schmittenhöhén, nagyon szép hely, közvetlenül a kapruni gleccser mellett. Érdemes a kombinált bérletet venni (lehet, hogy több napra már csak ilyen van), mert ha kellően hideg van 1000 m-en is, lehet a Zell am See-i terepen síelni, ha meg bejön egy melegfront és olvadozik, akkor irány a Kitzsteinhorn gleccser, ami abszolút hóbiztos. Megfordítva, ha a gleccseren beáll a köd 5 m-es látótávolsággal vagy 100 km-es a szél, szintén ott van Zell am See, mint lehetőség. Az Areitbahn-ok kék pályái lankásak, barátságosak, csak igen sokan vannak rajta, az összes helyi síiskola ott gyakorol. A "középső" pályák már keményebbek, meredekebbek, a feketék sem olyan vészesek egy gyakorlottabb síelőnek + rendesen ratrakolják őket. Mikor mi voltunk rengeteg orosz síelő volt a pályákon (főleg középkorúak), nem tudom ez mitől volt így akkor, csak érdekességképpen említem. Összességében remek síterep.
SíMan
34 élménybeszámolót írt
34
17 éve tag
Ausztria
Zell am See
2008.11.29.
27-én kinyitott a Schmittenhöhe rész, az elsők között ott lehettünk ragyogó időben. Egyáltalán nem voltak sokan. Nyitva voltak a 13, 14 fekete pályák és le lehett jönni az Areitbahn alsó állomásáig is. A hóágyúk több helyen mentek napközben is. Néhány kedvcsináló kép.
Zell-am-See-1.jpg
Zell-am-See-2.jpg
Zell-am-See-3.jpg
Zell-am-See-4.jpg
SíMan
34 élménybeszámolót írt
34
17 éve tag
Ausztria
Zell am See
2008.02.17.
Ide a képeket teszem fel, szöveges rész az "Élménybeszámlók" között.

(élménybeszámoló részlet átmásolva - a szerk.).
... A második nap Zell am See került sorra. Itt már meghirdettük a "ki lát felhőt először" versenyt. A Sonnenalm részen kezdtünk 9-kor, gyönyörű napsütötte pályákon, kevés sielő társaságában, igazán élvezetes piros pályákon (20,22,23,30). Majd lesieltünk a 15 feketén, hogy a Schmittenhöhe csúcsra jussunk. Itt már emberáradat fogadott minket, óvatosan kellett sielni, kerülgetni a tanuló csoportokat. A napot a 14-es feketével zártuk 4 óra magasságában. Szerencsére már nem voltak rajta sokan, de a havat részben összetúrták egész nap, részben pedig letúrták igy a korcsolyázást is tudtuk gyakorolni lefelé. ...
1-es-palya-hatterben-Kitzsteinhorn.jpg
20-21-es-palyak.jpg
23-as-palya-felso-szakasza.jpg
a-11-es-palya-hatterben-a-toval.jpg
Schmittenhohe.jpg
Piac-kozepkori-hangulatban-1.jpg
Piac-kozepkori-hangulatban-2.jpg
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Zell am See
2007.12.23.
December 17-én hétfőn síeltem Schmittenhöhen (Zell am See). Reggel a völgyben párás volt a levegő, a csúcson ragyogóan sütött a nap. Elöző évhez képest egy új liftet építettek a Schmittenhöhebahn mellett. Ennek a liftnek trassXpress a neve, nyolc személyes kabinos felvonó. Jó ötlet volt ez as lift mert a Schmittehnhöhebahn csak 20 percenként közlekedett és egyszerre 40-50 embert szállított, így akik a Schmittentalba csúsztak le azok várhattak ha előttük ment el a kabinos lift. Nekem nagyon bejött a fekete 14-es pálya, néhol elég brutálisan lejt, pont ez benne a jó. Elég technikás pálya ezért kevesen használják. Rengeteg az oktatás a környéken, szerencsére a kezdők a pálya aljában vagy a tetején gyakorlonak a lankásabb részeken. Bal oldalon a Kitzsteinhorn és a Grossglockner havas csúcsa, a völgyben a Zell am See szemben pedig a Hochkönig meredek sziklafalában lehet gyönyörködni. Kipróbáltam az összes pályát és mivel 25/27/25km a kék/piros/fekete pályák aránya ezért szerintem itt mindenki talál a tudásának megfelelő lejtőt.
IMG-8256-uj-lift-trassXpress.JPG
IMG-8257-semmi-tomeg.JPG
IMG-8261-szemben-a-hegyoldal.JPG
IMG-8269-1.JPG
IMG-8274-1.JPG
IMG-8291-Zell-am-See.JPG
IMG-8299-fekete-14.JPG
IMG-8303-1.JPG
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE