Lassan úgy tűnik, hogy főleg én tartom életben a beszámolókat itt, de nem baj. Mentünk idén is, ahogy szoktunk május elején. Szállásunk ismét Dummer bácsi egyik faháza és a szomszédos apartman volt. Kedveljük ezt a helyet, azért is járunk hozzá vissza. Idén a csapat két jól nevelt kutyából és kilenc jól nevelt emberből állt. Az előőrseink már április utolsó napját a gleccseren töltötték, mi ekkor még úton voltunk. Sajnos a tapasztalataik nem sok jót ígértek. Szép, de túl meleg idő, és nagyon, de nagyon kevés hó. Ezt hallva, május elsején, még az ágyban fekve, arra gondoltam, hogy ez nem kell nekem. Felrémlett, hogy hat éve, amikor először hoztam bringát milyen combosat tekertem fel a gleccservasútig, meg egy kicsit tovább. Akkor a havaseső fordított meg, most ettől nem kellett tartani. Szép kényelmesen 10 órakor indultam. Viszonylag könnyedén felértem a vasútig, csak egyszer kellett megállni kendőt kötni a sisak alá, mert már nem láttam az izzadságtól. Kis szusszanás után mentem tovább. Hamar elértem a már ismert alagútig-lámpám megint nem volt, de nem lett gond belőle. Elképesztően szép környezet, vízesések stb. 25 számozott kanyar után, egy újabb alagúton áthaladva egy komoly – szerencsére az ünnep miatt inaktív – építkezési területen keresztül folytattam az utat. Már bőven megvolt az 1000 méter szint, amit előzetesen minimumnak elterveztem, de még bírtam erővel, és hajtott a kíváncsiság. A terep is változott, mondjuk a meredekség nem csökkent, de hosszabb, a végtelenbe vesző egyenesek jöttek. A fenyők lassan elfogytak és végre kellemesen hűtött a szél. És eljött, amikor le kellett szállnom, de most már látni akartam a végét. Lassan kezdtem én is elfogyni, ahogy visszaültem, azonnal görcs állt a combomba. Végül egy pásztorszállás mellett 2100 méternél fordultam vissza, innen már jól látszott a 9-es pálya alja, és az oda vezető még kb. 2 km-es út. Nem akartam tovább feszíteni a húrt, elég volt a 17 km-en összeszedett 1500 m szint. Nyilván lefele sem volt túl jó, mert a meredekség miatt tövig húzott fékekkel kellett menni. Szerencsére kibírták.
Ennyi aznapra elég is volt, különös tekintettel arra, hogy mi voltunk a sorosok a vacsorával.
Másnap továbbra sem éreztem kedvet a sízésre, ezzel szerencsére mások is így voltak, így hármasban elindultunk a folyó mellett felfele. Már többször leírtam, hogy ez egy igazi élménybringa. Most az volt a tervünk, hogy elmegyünk egészen a 107-es Glockner út kezdetéig a Winklern nevű településig, ami kb. 30 km. Szinte nyári melegben tekertünk, élvezve a látványt. Ha nem is durván, de szinte végig emelkedett, a vádliim finoman jelezték is, hogy még bennük van az előző nap. A városka főterén ittunk egy sört, majd indultunk vissza. Egy focipálya mellett, egy már jól ismert kellemes helyen a nagy melegre való tekintettel ittunk még egyet. Kellemesen elfáradva érkeztünk haza, közel 60 km után, bő 500 méter szintet összegyűjtve.
Utolsó nap már nem húzhattam tovább, csak fel kellett néznem a gleccserre. A fél kilences vasúttal mentünk fel, majd az ilyenkor szokásos tömegjelenetek között tovább a gondolával. És ekkor a saját szememmel is meggyőződhettem arról, hogy a társaim nem túloztak. Ilyen kevés havat én még szezon végén itt nem tapasztaltam. A gondolából először mindig azt a kellemes kuloárt vizslatom, ami a Duisburger hüttétől indul. Most szinte alig volt benne hó, egy-két megszakítást is láttam benne. Egyértelmű volt, hogy idén ezt nem vállaljuk. De ezen kívül is novemberi képet mutatott a táj, sziklák, kövek mindenhol kinn. Így szép kényelmesen besíztük az egész rendszert. A gleccser még élvezetes is lett volna, csak erre a széles, meglehetősen életlen léceim nem igazán voltak alkalmasak. A másik az, hogy egyre kevésbé érzem jól magam a pályákon, lassan minden síelőben potenciális elütőt vizionálok.
A korai kezdés legalább adott értelmet a 11 órás sörnek, ezt nem fenn a hodályban, hanem a nekünk sokkal szimpatikusabb Dusburger hüttében fogyasztottuk el. Ez után még leküzdöttük magunkat a teljesen felpuhult, az alján buckatengerré alakult 9-es pályán, és ezzel a síszezont bezártnak nyilvánítottuk, a déli vasúttal elhagytuk a tetthelyet.
Sok éve járok ide szezont zárni, de ilyen nyári meleget, tökéletes időjárást még soha nem tapasztaltam. Mondjuk nekem ez már kicsit sok is volt. Egyértelmű a tendencia, a sízés egyre marginálisabb, szerencsére az alternatív időtöltések, és a kiváló társaság miatt semmiféle hiányérzetem nem maradt. Jövünk jövőre is!