Sziasztok!
Sokadszorra jöttünk a Dolomotokba mert egyszerün csodálatos hely. Persze bejártuk már a szlovák, szlovén, osztrák, svájci, francia és olasz kisebb-nagyobb síterepeit baráti társasággal és mindenhol jól éreztük magunkat, de valahogy Olaszország mindig is a szívünk csücske.

Hogy miért is? Mert szinte mindig ragyogó napsütés van, mert pizza-pasta és más finomságok( és nem csak virsli hasábbal), mert imádjuk az olaszos temperamentumot, mert hangulatosak a kis falucskák-városok, hütték,
mert a sipályák fekvése altalában magasan vannak, hóbiztosak, szélesek, jól kezeltek, természet közelibb a sok fenyőtől, mert általában nem kell órákat sorban állni a felvonóknál( persze mindig van kivétel).
Szóval lehetne hosszasan sorolni és ez csak a mi véleményünk.....

Visszatérve amiért írom ezeket a sorokat annak apropója, hogy a minap egy nap alatt 3x körbe sieltük-bordoztuk a Sellát és ezt nagy boldogsággal éltük meg.😊
Néhány éve örültük amikor sikerült 1x aztán 2x és most megvan 3x.
Nem csak ezért érdemes a Sella Ronda régióihoz látogatni hiszen nekünk is volt sokszor amikor egyenként a régiókat bebarangoltuk és volt mikor csak egyszerüen öröm sizéssel jártuk körbe a Sella Rondát jobnál-jobb hüttéket látogatva és a teraszon napozni egy aperol spritz társaságával.

Bátorítok mindenkit egyszer lagalább érdemes ellátogatni a Sella Rondához.a többi pedig jön magától😊

Idén február 14-én céloztuk meg kíváncsian az érdekesnek tűnő Marmolada gleccsert, autóval egyenesen Malga Ciapelába utazva.
Azt mondják, a tömeg miatt reggel fél 10-ig, vagy délután 2 után érdemes odamenni, különben fél-egy órát is várni kell, mire a nagykabinosba bejut az ember. Mi délután 3-ra értünk oda, a felvonótól kb. 10 m-re parkoltunk, és rajtunk kívül csak néhány ember jött fel. Egyébként három nagykabinos megy fel (azaz kétszer át kell szállni, természetesen össze vannak hangolva), a legalsó (de talán a többi is) dupla, azaz amikor lentről elindul, fentről is jön egy le.

A második szinten megnéztük az I. világháborús múzeumot (20-30 perc), felmentünk a legfelső szinten lévő tetőteraszra, majd az alapos körbebámuldozás után már tényleg egyedül voltunk a pályán. Ami természetesen buckás, de azért "kezelhető" volt, mindaddig, amíg az Arabba felőli pálya be nem csatlakozott - innentől nagyobbak és vizesebbek voltak a buckák, sokan is jöttek. Bámuldozással, fényképezéssel, a lassabb társak bevárásával 50 percig tartott, amíg a 12 km-t abszolváltuk. Reméljük, hogy a korán kelő síelőknek kevesebb buckát kell kerülgetni...