Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

larpi által küldött hozzászólások listája

ÜZENETEK (19)Időben csökkenő Időben csökkenő
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
2010.01.07. 20:31
Huricano!

Gabocához csatlakozva én is inkább a jóval haladósabb hegyi szakaszoktól mentes utat javaslom, na meg ha nem akarsz fizetős úton menni, akkor a Sliacon keresztül haladó utat. Már Besztercebánya legelején van egy kereszteződés, ahol ki lehet menni az onnan már nem fizetős szakaszra. Az autóutat kikerülő, azzal párhuzamos útra én a következő képpen szoktam eljutni:
Beérve Zólyomba lesz egy lámpás kereszteződés, melyet elhagyva még a felüljáró előtt jobbra kell kanyarodni, fel a felüljáróról jövő útra, a vár felé. A következő lámpás kereszteződésnél rögtön jobbra (Jobbra kanyarodóknak nincs lámpa), majd ezután be a belső sávba. Szintén egy lámpás kereszteződésnél elkanyarodik az út balra, ami úgy válik kétsávossá, hogy a baloldali sáv a parkolósáv, tehát maradj a jobboldaliban. Nagyon tartsd be a sebességkorlátozást, mert egyrészt sok gyalogosra lehet számítani, másrészt forgalomlassítók vannak beépítve. Ezután jön egy körforgalom, ahonnan már ki van táblázva. Egyébként a harmadik kihajtó, majd az első kereszteződésnél jobbra. A következő körforgalomnál a második kihajtó. Elhaladva egyenesen a bevásárlóközpont üzletei között el is hagytad Zólyomot. A következő kereszteződésnél ha balra mész, akkor a fizetős autóútra jutsz, ha jobbra, akkor a nem fizetősre. Ha minden igaz, innen pont szemben már fogod látni Sachticky hófödte hegyét. A következő település Sliac (van termálfürdője jó büdi vízzel, majd balkézről a "nemzetközi" repüéőtér következik. Innen már csak egy pár kilométer Beszterce.
Jó választás Sachticky, de én Tále és Myto felé is inkább erre járok, mint Cierny Balog felé, mivel arra túl sokan mennek túl lassan a hegyi utak miatt.
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
2010.01.03. 19:33
Kedves havon siklók!

Először is BUÉK mindenkinek! Másodsorban ezúton szeretnék egy kötelességemnek eleget tenni!

Megígértem pattyskinek személyes levelezésünk során, hogy kipróbálom újra Donovalyban a pályát, és ha pozitív tapasztalatom van, akkor azt (is) megosztom ezen a fórumon mindenkivel. Bizonyára van még aki emlékszik rá, én is írtam néhány elmarasztaló dolgot Szlovákiáról, velem (velünk) is történt némi attrocitás a múltban.

Nos ezennel közlöm, hogy az idei év első síelését (január 2-án) egy esti sízés keretében Donovalyban teljesítettem családostul. Semmi negatívum, semmi attrocitás, sőt mosoly, kedvesség a személyzet részéről. Nem volt sorban állás, sőt a pályák állapota is kifejezetten jó volt annak ellenére, hogy a hó mostanában ritka vendég. De jó lenne, ha ez lenne a természetes mindenhol.

Természetesen (mint ahogy azt jóval korábban már jeleztem), hajlandó vagyok felülbírálni korábbi véleményemet, ha javulást tapasztalok. Most éppen ez történt. Persze ettől még nem változott meg minden, de opciós lehetőségként esélyes.

Jó siklást mindenkinek!
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
2010.01.03. 19:10
Huricano!

Somostól 150-180 km-re már a lengyel határ mentén jársz, így viszonylag sok pálya belefér. De hogy ajánljak is valamit. Besztercebánya környékén is van néhány jó pálya, pl. Sachticky, ami kb. 120 km Salgótarjántól. A szlovák válogatott szokott itt edzeni néhanapján.
Poéanát én sem ajánlom, mert nem a feljutás a gond, hanem az, hogy egy tanuló és egy állítólag piros, de inkább egy könnyed kék pálya és hozzájuk egy-egy felvonó van. (pontosabban volt, mert kétéve nem voltam ott.) Elméletileg létezik egy fekete 400 méteres pálya is, de azt még nem láttam működni.
Tálétól egy pár km-re van a Chopok, ami jelenthet kihívást, illetve szintén Tále közelében van Myto, ami megint jó egy egynapos kiruccanásra, csakúgy mint Certovica. Kokaván csak az alsó (a Háj) pályának lenne értelme, deaz is csak 550 m hosszú és ritkébban működik, mint a szamárdomb pályái (Linia). Cierny Balog pályái legalább már meghaladják az egy km-t, de tök egyenesek ezek is. Az elején egy kicsit meredekebb, a végén pedig már lapos. Viszont jó az étterem.

Bizonyára nem könnyítettem a helyzeteden, meg persze a többiek sem biztos hogy egyetértenek velem, de ez az én ajánlásom.
h i r d e t é s
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
Topik: Donovaly
2010.01.03. 18:42
Tényleg nagyon jók a videók, de a január 2-án (tegnap) a Nova Holán készült videónál nem esett semmi baja annak a világoskék nadrágos és kék-fehér felsős szerintem kezdőnek (mivel folyamatosan hóekézik, térd nyújtva), aki előtt kb 10-20 cm-rel elsuhantál? (Feltéve, ha te készítetted a felvételt.) Ahogy becsülöm kb. 1800-2000 métert teszel meg nagyjából másfél perc alatt, ami 72-80 km/h-ás átlagsebességet jelent.
Ilyen videokat tartogatunk majd magunknak nyárra, amikor tényleg macerás a síelést megoldani.
Mégegyszer gratulálok!
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
2009.12.17. 02:10
Maci-laci 1 -nek egy kis FIAT „Fabbrica Italiana Automobili Torino” (Olasz Autógyár Torino) info: a Zastava (a tengerentúl Yugo)a FIAT 127-es, majd 128-as jugoszlávosított változata. A FIAT 500-asból Zastava 750-es lett, de készítettek ők egyébként VW Golf I-t is TAS fedőnéven. A lengyelek sem akartak kimaradni, de ők 125p Polski Fiat néven futtatták egyébként jóval erősebb (és persze többet is fogyasztó) autójukat. Talán a legismertebb a 126p típusú FIAT volt, amit mi magyarok nemes egyszerűséggel "kispolszki" névvel illettünk. A FIAT gyár olyan sikeres volt 1950-ben, hogy még Spanyolországban is alapítottak gyárat, csak az ottani helyszínnek megfelelően SEAT lett a nevük. (A mozaikszó második betűje jelenti az országot.) Érdemes összehasonlítani az egykori (70-es és korai 80-as évek) FIAT és SEAT autóit, igazából csak a nevük különbzött. A FIAT 1980-ban szakította meg a spanyolokkal a kapcsolatot, egy évre rá dobta a spanyol gyárat, majd 1986-ban nekik pedig mentőövet a VW konszern.
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
2009.12.17. 01:36
Kedves "még túl finom is voltam" Mil!

Kérlek ne kímélj, legyél durva, mutasd meg mit tudsz! Ha már egyszer csak a butaságokat írom, akkor valószínűleg vagyok oly buta, hogy meg sem értem majd a sértéseidat, tehát fogj neki! Én úgy tudtam, hogy a rovat címe: "Miért nem szeretem Szlovákiát. Nem pedig más.
Persze az is lehet, hogy csak azt olvasod, amit írok, mögöttes tartalmat nem találsz a butaságaimban. Én soha nem azt írtam, hogy itthon Magyarországon minden jó, sőt még azt sem, hogy tőlünk nyugatabbra minden az lenne. Viszont próbálok ragaszkodni a rovat címéhez. Tudom ez is csak egy elavult magyar szó, sokkal divatosabb lenne a topic, de én már csak ilyen maradok.
A szerinted szánalmas megállapításomnak nincs semmi alapja, azért használjátok ezt a gyönyörű magyar kifejezést. Tudom élő nyelv, stb., de tényleg uniformizálni kell mindent? Hülyeség volt amit írtam az előző hozzászólásomban azokról az uniós országokról, amelyek nem áldozzák fel mindenüket az egységesítés oltárán?
Azt sem állítottam, hogy nálam lenne a bölcsek köve, mint maci-laci 1 gondolja, de azt igenis, hogy lehet saját véleményem, mint ahogy neked is. Miért baj az, ha valaki nem úgy gondolkodik, mint pl. te?
Bár ha jobban belegondolok, csak azért nem jött még el a boldog szép új világ, mert az emberek nem egyformák. Ezért nem értik meg egymást, ezért vitáznak mindenen?

Abban pedig maximálisan egyetértek Daddy-vel, hogy én sem azt tartom kihívásnak, ha katapultál a felvonó, ha sziklás a pálya (bánta már lécem) és a jeget egy kupacban otthagyja a ratrak a pálya közepén egy letörés mögött. Egy adott életkor felett higgyétek el már nem elég a spártai körülmény. Fiatalon teljesen más volt....

És ha már itt tartunk, akkor nézzétek meg a FIAT 124-ről készült fotót alaposan. Egyrészt a rendszám alapján be lehet lőni, hogy nem "szockó" országbeli. Másrészt a hátsó keréken hóláncot lehet felfedezni, ami szintén nem túl "szockó". Még néhány infó, hogy az autó valóban FIAT és nem Zsiguli, vagy pláne LADA: Az orosz megfelelőn mindig is süllyesztett kilincsek voltak, a lökhárítón eleinte két vastag és viszonylag magas függőleges valami volt, továbbá az oroszok felszerelték egy darab baloldali (politikamentes) visszapillantó tükörrel.
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
2009.12.14. 00:14
Akkor ezek szerint most egyetértünk Mil, ugye? Így már talán jobban érthető, hogy mit is akartam mondani. Köszönöm!
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
2009.12.12. 00:41
Hú de régen jelentkeztem már! Elolvastam minden hozzászólást, ami utolsó írásom óta megjelent, és hát látom már nem is a rovat címe a lényeg. Mit keres egy síelős honlap Miért nem szeretem Szlovákiát rovatában a BVSC uszoda? Mi ez a helyesírási probléma?
Persze hogy élő a nyelv, de azért még vannak szabályai. De ahogy olvastam az üzeneteket, kissé elszomorodtam, mivel azt tapasztalom, hogy a patriotizmusnak egyesekben nyoma sincs. Patriotizmust írtam és nem nacionalizmust, merthogy igen vékony a határ. Mindössze annyi, hogy az előbbi nem sért jogokat, szemben az utóbbival. Ne ájuljunk már el annyira a globalizációtól, hiszen nem csak kövérebb lesz a populáció, hanem hontalanabb is, ergo gyökértelen, érzéketlen, könnyen befolyásolható agymosott. De nem erről szól a rovat...
Talán azt kellene megérteni, hogy pont azért nem szeretik sokan a szlovákokat, mert az ő nemzettudatuk még csak kialakulóban van, hiszen történelmileg nem állt rendelkezésükre jó pár évszázad. Ők még csak bontogatják szárnyaikat, amelyekkel - lássuk be - néha igencsak nagy galibát okoznak. Amit viszont Mil művel, az több, mint röhejes. Csak a magyarokat kritizálja, keresi az itthoni hibákat. Ez szíve joga, de ezért tart itt az országunk, mert mindig van valaki, aki nem az összefogást, hanem a "csakazértis" kötözködést választja. Mielőtt valaki félreértené, nem bántani akarok senkit, csak felhívni a figyelmet arra, hogy aki magyarnak tartja magát, az viselkedjen is úgy. Én nem tudom, hogy ötszáz évvel ezelőtt a felmenőim között volt-e egyáltalán magyar, de itt születtem, és annak tartom magam, tehát megpróbálok úgy viselkedni. Vannak prioritások, amiket igenis tiszteletben kell tartani!
Megyesznek üzenem: azért az egy elég furcsa karrier, ha valaki 5 év közigazgatási munka után vállaja a külföldi pincérséget! Aki a közigazgatásban megállja a helyét, az kötve hiszem, hogy elvágyik a bizonytalanba. Egyébként látom nem értetted meg a mondandómat, legalábbis a megjegyzésedből ez derült ki számomra. Persze hogy aki külföldre megy dolgozni, az enm az adott állam segélyrendszerét akarja megdézsmálni, hanem dolgozni fog. Mégis azt teszi, mert az adott ország saját állampolgára elől veszi el a munkát. De hagyjuk, mert még a végén ezért fognak többen megdobálni.
Végezetül visszatérve a rovat témájához egy megjegyzés: Azért mert megértem és el is fogadom, hogy Szlovákia keresi a helyét (ráadásul le is körözte Magyarországot az uniós előmeneteli rendszerben, és így úgy érzi fricskát adhat déli szomszádjának), még lehet nem szeretni. Nem a személyes kapcsolatokkal van elsősorban a baj, hanem amikor belép a jogsértéses hazaszeretet, a nacionalizmus. A nagy uniós elvek mind-mind sérülnek folyamatosan, lásd baszkok, katalánok, írek, stb. Nem véletlen, hogy nagyon elégedetlen az unióval Olaszország, Ausztria, hogy nem akarja bevezetni az eurót Nagy-Britannia, Dánia, Svédország, hogy nem akar belépni Norvégia és Svájc, illetve azt a Törökországot, amelyik már jóval előttünk kérte felvételét, még mindig csak jelöltnek tartják, pedig ha van nép, amelyik mobilis, amelyik hajlandó költözni, akkor éppen őka azok.
Bocsi, hogy hosszúra sikeredett, de úgy érzem sokan nem látnak tisztán, vagy nem is látnak?
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
2009.11.25. 01:49
Az ételek Szlovákiában egy kissé más ízvilágot adtak számomra. Mivel azonban a kulináris élvezeteknek igencsak szívesen hódolok, meg egyébként is minden országban szeretem megkóstolni a helyi jellegzetességeket, ezért ifejezetten ízlenek az ottani ételek. Egy jó savanyú káposztaleves, a standardnek számító knédli bármilyen husival vagy pacallal, stb. kifejezetten finomak. Amit én szlovák sajátosságként tapasztaltam, hogy a majonézes (inkább tartármártásos) salátákban mindig van hagyma, amit lehet nem mindenki szeret, azonban én kifejezetten igen. A rántott sajt különféle változataival is Szlovákiában találkoztam. Ezekhez már csak a megfelelő ital hiányzik, ami lehet sör, vagy rövid ital. (Azt azért jó lenne tisztázni a magyarokkal, hogy a Becherovka nem szlovák ital, van annak helyi megfelelője.) És akkor még ki sem tértem agyerekkorom kedvenc csokijára, a Deli csokira, meg a többi édességre, süteményre.
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
2009.11.25. 01:00
Hát kedves mindenki, úgy nézem a elmúlt hét eseménytelenül telt el, pedig egyesek úgy gondolták, "badarságokat" yrok, illetve kiragadom az úniós szemlélet egy-egy elemét.
Az a legnagyobb probléma, hogy az emberek többsége nem tud csak egyénként gondolkodni. Csoportban, esetleg még globálisabban, mint pl. ország érdeke már nem. Aki Máltán pincérkedik, annak a saját szempontja szerint jó, de a máltai államnak, amikor egyel több embert kell valamilyen segélyben részesítenie, már nem. Ugyanez a helyzet a mi országunkkal is, mindössze az a nagy különbség, hogy míg Málta szigetország és nem úgy járnak oda dolgozni az emberek, hogy reggel otthon felkel, elugrik Máltára dolgozni, majd estére hazamegy, addig Magyarországban ez így van. Egyébként én nem problémázni akartam ezen, hiszen valóban ez az únió egyik "vívmánya". De azért megjegyezném, hogy elég nonszensz lenne, ha mindenki úgy gondolkodna, mint megyesz, mert akkor minden úniós ország polgára más országban vállalna munkát. Egyébként te miért nem Szlovákiában pincérkedsz?
Abban kifejezetten szerencséd volt, hogy nem ért még semmilyen negatív élmény Szlovákiában. És ha fog, akkor is ugyanez lesz az álláspontod?
A törikönyvvel kapcsolatban pedig nem hinném, hogy pont ez fogja normalizálni a kapcsolatot, hiszen ami az egyik fél számára "jó volt", az a másiknak nem. Egyébként ha egy kicsit is járatos lennél a szlovák közigazgatásban, akkor tudnád, hogy annak idején úgy alakították ki a járásokat, hogy mind észak-déli irányú legyen, mivel így sehol sem lesz magyar többség. Ez egy pozitív hozzáállás?
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
2009.11.15. 00:05
Én az összehasonlítást a szlovák és az osztrák pályák között azért, és csakis azért írtam, hogy jó lenne észbekapni, mert az igényes magyar végleg elfordulhat Szlovákiától, ha folyamatosan atrocitások érik. Értelemszerűen nem a természeti adottságokat akartam felróni, hiszen arról aztán senki nem tehet, hacsak nem Benes és Masaryk, illetve magyar részről pedig a töketlen állami vezetés, plusz a lehető legjobbkor tevékenykedő Kun Béla, akivel de szeretnék én is beszélni.
Nyugi, Magyarországon sem arról híresek a sípályák vendéglátósai, hogy türelmesen, évek alatt akarnak biztos egzisztenciát teremteni, hanem lehetőleg egy szezonon belül. Lásd Mátraszentistváni étterem, ahol az elmúlt szezonban egy kétfogásos ebéd egy személynek 3-4 ezer forintba került volna. ez nagyjából 15 eurónak felel meg. Négyen szoktunk járni, tehát ital nélkül 60 euró lett volna az ebéd. Osztrákoknál max a feléből kijövünk. De nem is a vendéglátós egységek azok, amik elsősorban egy síelni akarót zavarnak.
A magyarországi munkahelyeken dolgozó felvidéki magyarokról pedig csak annyit, hogy valami furcsa ok miatt, pont Magyarország északi megyéiben a legjelentősebb a munkanélküliség. Szerinted nem az a normális (unió ide, vagy oda), hogy mindenki a saját lakhelye környékén próbál meg munkát keresni? Ilyen értelemben bárki más, aki nem odavalósi, álláshelyeket vesz el, amiért még a helyi önkormányzatok, munkaügyi központok sem rajonganak, hiszen a kiadásaik nőnek a segélyekkel, egyéb támogatásokkal. Mi lenne, ha most, hogy euró van Szlovákiában, az itteni magyarok járnának át csak a határ menti olyan cégekhez, ahol magyarul is elég tudni? Pont az ottani magyar lakosság elől vennék el a munkát. Így érthető? (Tudom van már nyelvtörvény, és ez így már nem fordulhat elő.)
Más, illetve egy kicsit kapcsolódva másokhoz: Valóban szlovák-magyar közös történelemkönyv készül, erről volt városunkban egy kétnapos konferencia. Elég sajátos a felfogás, na de uniós pénzekből pont ilyen agyszüleményekre fog telni. Mint tudjuk a történelmet mindig a győztesek írják. Mi most lehetőséget kaptunk az asszisztáláshoz. (Egyébként a konferencián felváltva hangzott el magyarul és szlovákul egy-egy előadás.)
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
2009.11.12. 14:10
Tudjátok iudexnek igaza van. Nem csak az uniós jelölési követelmények mai nem meglevőségében, hanem úgy általában a síelés más országba való áthelyezésével is. Én is, mint ahogy iudex is, a szlovák határ mentén lakunk. Sokkal célszerűbb lenne számunkra is, ha néhány km-t kellene csak gurulni egy síeléshez, mert akkor még az egy napos kiruccanások is beleférnének, mint ahogy volt régebben is. Azt kellene már végre felfogni, hogy ha a magyar igényes közönség elhagyja Szlovákiát és máshol keres (és talál is) síelési lehetőséget, akkor lehet, hogy végleg elpártol a felvidéki pályáktól. Igazából mi is rálettünk kényszerítve, hogy menjünk más országokba, mert Szlovákiában egyre több atrocitás ért bennünket. És ami véglegesítheti az igényes magyarok távolmaradását az az, hogy pl. Ausztria sípályái minden szempontból jobbak, mint északi szomszédunk pályácskái. És nem csak az infrastruktúra, hanem kompletten minden. Ja és az árak sem olyan egetverően különböznek. Az igényességet nem az árakra értettem, hanem a minőségre. Még a Szlovákiában kirakatnak számító Donovaly is elbújhat egy egyszerű kis osztrák síterep mellett. És akkor még meg sem említettem a francia, az olasz, a német pályákat, hogy a svájciakról már ne is beszéljek.
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
Topik: Skalka
2009.11.11. 13:42
Hogy miért nem írok az új pályáról? Nos mindössze azért, mert az legalább jó. (Bár a hosszát tekintve nem nagy durranás még szlovák szemmel sem.) Viszont a balos hajtűvel nekem az a gondom, hogy akkor sem volt háló, amikor az új pálya még tervben sem szerepelt, ráadásul mivel más az üzemeltető, miért lenne érdeke az egyiknek, hogy a másikhoz menjen át? Logikátlan. Miért kell a parkolásért fizetni akármég hétvégén is? Nem nyújtanak érte cserébe semmit. A 800 km-nyi pályával kapcsolatban igazad van, hiszen nem emberi léptékű. Na de én a skalkai pályáról írtam. Ez egy kicsi síközpont, minek három üzemeltető? Arra pedig mindenhol lehetőség van, hogy akár egyszeri felvonójegyet lehessen váltani. A kezdőkkel a teljes napi bérlet megvásároltatása az oktató lelkiismereti dolga. Én soha nem vetetném meg velük. Azt már inkább csináltam, hogy egyezkedtem az érdekükben, ha már egyszer egy hétig sítáborban vannak egy csoportnyian, akkor az abszolót kezdőknek még a napi egy-két felvonóhoz se kelljen jegyet venniük. Volt olyan hely, amely partner volt ebben, de nem Skalka. Egyébként a véleményem nem negatív Skalkával kapcsolatban, csak jeleztem, van még hová fejlődni.
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
2009.10.22. 16:01
Szerintem a rántott húsnak nincs állandó alakja, ezzel az erővel bármely ország alakja lehet rántott hús formájú. De mi köze ennek a rovat címéhez? Azért az nem feltétlenül igaz, hogy mindenhol és mindenki utál minket, csak ha hivatalos formában történik az érintkezés, akkor igaz a negatív megkülönböztetés. Az ismerősök azért nem változtak úgy meg, mint mondjuk az itthoniak a 2002-es választások óta.(Hivatalos formán értem pl. a jegypénztárakat a sípályák mellett.)
Bár hozzáteszem ért már kellemes meglepetés, amikor egy Besztercebányán található amerikai gyorsétterem kiszolgálója kérte, hogy inkább magyarul mondjam, mert szlovákul sokkal lassabban megy.
Csak sajnos nem ez az általános!
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
Topik: Skalka
2009.10.17. 11:34
Olvasva az előző üziket van néhány magvasan megfogalmazott igazság is. Valóban érthetetlen, hogy miért kell több üzemeltetőt (úgy tudom három is van) beengedni egy síterepre, illetve miért kell úgy kialakítani a bérletrendszert, hogy az attól függ, melyik pályán akar az ember csúszkálni. A pályák egyébként nem lennének rosszak, sőt szlovák viszonylatban már hosszabb is van köztük, bár az nem mindenkinek ajánlott a végefelé található letörés miatt. A déli fekvésű kék pálya csak tanulóknak ajánlott, mivel rövid is, meg zsúfolt is. Az már más kérdés, hogy onnan csak egy kis talpalás segítségével lehet a többi pályához átjutni. Az erdei pálya érdekes, nem is nehéz, bár a hó itt nagyon gyorsan el tud kopni a pálya keskenysége miatt. A balos hajtűkanyarhoz pedig talán egy háló kerülhetne.
A felvonók többsége tányéros, ami koszol, néha megáll, márpedig van ahol olyan meredek a felvonó nyomvonala, hogy tapasztalatlanabbak könnyen megijedhetnek, aztán jöhet a taposás ki a pálya felé.
A szállások között valóban van gyalázatos, de akad jó is. Erre természetesen többet kell áldozni. A büfé is lehetne európaibb, de ez még mindig Szlovákia.
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
2009.10.17. 11:07
Kedves Pattyski!

Nem vitázni óhajtok veled, de a pénzügyekben titeket valaki tájékoztatott, úgy ahogy, de ez nem biztos, hogy törvényes volt, legfeljebb a Szlovák állam szempontjából praktikus. Egyébként én még a bérletár csökkentés előtt voltam Donovalyban, csak utólag hallottam hírekben, hogy a visszaesett forgalom miatt csökkentették a bérletek árát. Azt azért nehéz elhinni, hogy nyitás után fél órával már nincsen euró a pénztárban, illetve, hogy csak azért kapartak össze némi aprót a kassza aljáról, hogy én happy legyek. Csak gondolj arra, hogy négy bérlet megvásárlása akkor közel 120 euró volt, nekem pedig két darab 100 eurós a kezemben, így valószínűleg inkább hisztiztem volna akkor, ha érmékkel adnak vissza. Egy kérdés: Tényleg lemaradtam valamiről, vagy te tévedtél, amikor 6 személyes felvonóról írtál a Zahradiste oldalon? Tudomásom szerint viszonylag ritkán cserélik a felvonókat szezon közben, januárban pedig még mindig a négyszemélyes volt.
Egyébként amiket írtam, mint láthatod nem csak Donovalynak van címezve, mivel a rovat címe az egész országról szól.
Végül egy megjegyzés még: nekünk is hidd el kényelmesebb és jóval közelebb lenne néhány szlovák síközpont, mint Ausztria. De sajnos nem olcsóbb. Mivel szerveztem már egy pár sítábort is, illetve magam is vettem részt jó páron, tudom, hogy az olcsó az borzalmas körlüményt jelent, az elfogadható, vagy a jó pedig egy másik árszínvonal. A vadkapitalizmus miatt mindenki gyorsan akar meggazdagodni, a befektetését gyorsan vissza akarja kapni, vagy csak egyszerűen átadja Ny-eu-i cégeknek, akik a saját érszínvonalukhoz állapítják meg az árakat.
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
2009.10.15. 16:04
Kedves Pattyski!

Köszönöm a válaszodat, de engedd meg nekem, hogy tudjam, mikor voltam utoljára Donovalyban. Tudod az a legnagyobb gond, hogy félreértettél. Nem csak Donovalyról írtam. Úgy általában írtam a szlovákiai állapotokról. Egyébként a pénzvisszaadásról annyit, hogy koronával lehetett fizetni, de mindenképpen euróban kellett (volna) visszaadni. És egyébként is volt, mert reklamálás után teljesítették a kérést. A parkolás már valóban csak a pálya mellett eltúrt placcon lehetséges, de tudod máshol parkoló van kialakítva annyi autónak, amennyit a pálya elbír. Az egyenesen röhejes, hogy a lift kapacitása nagy a pályához képest. Hát eleve ott kell negyedórákat sorban állni, hogy felkerülhessünk, majd a valóban zsúfolt pályán lejönni. A lényeg, rövidek a pályák. A Nova Hola annyiban jobb, hogy hosszabb, de ott meg valóban nem olyan karbantartott.
De hogy jobban értsd a problémámat: más helyszín más időpont; Kokava. Az egyébként is rövidke pályákat nem lehet végigsíelni, mert a felvonóra váró sor vége már jócskán a pályára ér. A parkoló kicsi, az út két oldalára is állnak bátrabb autósok.
Egyébként pedig kissé furcsa, hogy nincsenek a pálya melletti oszlopok rendesen körbepárnázva. Talán nem szakadt volna le egy magyar (meglehetősen gyakorlott) hölgy egyik lába egy oszloppal való találkozáskor, pedig csak egy ütközést akart elkerülni a túlzsúfolt pályán.
Még emlékszem arra, amikor az elektromos távvezeték tartóoszlopa (amit normális esetben meg sem lehet közelíteni) a pálya közepén állt.
Skalka: a ratrak által kezelt pályán a jeget kupacokban hagyják, hátha esik rá hó, majd azon át síelő.
Nem piszkálni akarlak, de érdemes néha nem elfogultan ítélkezni. Van még hova fejlődni mind morálisan, mind technikailag, és nem rögtön a nagy pénzeket lenyúlni. Mindenesetre én az idei év után, amikor igenis voltam Szlovákiában, egy pár évig nem megyek. Majd talán 3-4 év múlva újra kipróbálom, addig viszont Ausztria.
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
2009.10.14. 15:40
Kedves mindenki!

Mivel jómagam a családommal együtt a határ mellett lakunk, de a maradék Magyarországon, kézenfekvőnek tűnt, hogy Szlovákiába járjunk síelni, mivel ott a sportot úgy általában inkább részesítik előnyben, mint Magyarországon. Megfordultunk jó pár síterepen, megismerkedtünk ott élőkkel, akik akkor még nem szégyelték, hogy tudnak magyarul, sőt volt aki annak is tartotta magát. De valahogy az idő teltével folyamatosan változott meg a magyarokhoz való hozzáállás. Mégha nem is politizál az átlagember, azért ha valakinek sokáig magyaráznak valamit, ha beleteszik a fülébe a bogarat, akkor előbb utóbb hinni kezd benne, és nem az számít, amit tapasztal. Ebből adódóan a mi tapasztalataink kezdtek el romlani. Először csak a gyerekeket verték át a büfékben, majd jött a kiszorítósdi a felvonóknál sorban állás közben (azért van olyan ország, ahol ezt nem igazán ismerik), majd a sajnos nincsen már szállás, elfogyott az étel, elromlott a hóágyú, rossz a ratrak, stb. következett. Számomra a pontot az i-re az tette fel, amikor a 2009. január 1-én a frissen bevezetett euróval való fizetés során koronában akartak visszaadni a kasszánál. És nem csak nekem, hanem az előttem állónak is. (Ez volt a szerencsém, mert már odafigyeltem.) Ugyanis ránézésre megmondható, hogy ki melyik ország szülötte, ezt ők nagyon jól tudják. A bérletek ára vetekszik az osztrák bérletek árával, és nem csak Donovalyban, hanem a kisebb központokban is. Iszonyítosan nagy a tömeg, a sorbanállás, rövidek és nem mindig megfelelően gondozottak a pályák, a felvonók összekoszolhatják a ruhát, rosszak a parkolási körülmények. Következmény 2009 január 1-én voltunk utoljára Szlovákiában síelni, azóta csak Magyarországon és Ausztriában. (Mivel gyerekeink versenyeken is szoktak indulni, nem évi egy-két alkalomról van szó.) Véleményem szerint néhány év múlva sírva fognak könyörögni a magyarok kegyeiért a szlovák sípályák üzemeltetői, hiszen a kispénzűek nem is fognak tudni síelni, a gazdagabbak pedig inkább választják majd a komfortosabb és előzékenyebb osztrák, olasz, francia, stb. síterepeket.
larpi
19 élménybeszámolót írt
19
15 éve tag
2009.10.01. 15:45
Nos néhány osztrák pályán már sikerült megfordulnom az elmúlt években. A saját szubjektív véleményem valószínűleg nem az átlagos lesz, mivel én inkább a kevésbé felkapott és éppen ezért túlzsúfolt helyeket szeretem, de elfogadom a többit is (csak lehessen síelni). Összesen egyszer láttam légimentőket, az sem ütközés következménye volt, hanem egy esésé. Az én listám a következő:
1. Innerkrems
2. Mönichkirchen
3. Kreischberg
4. St. Lambrecht
5. Mölltal
Hozzáteszem, ha valamilyen versenyt szerveznek a fenti pályák valamelyikén magyarok számára, akkor már nem annyira élvezetes, mivel mi magyarok nem szeretünk sorban állni, pedig nem kellene sokat várni, mint Szlovákiában.
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE