Az ellenzők fórumára küldtem:
Közhelynek számít, de vitathatatlanul igaz a klasszikus mondás: "Ép testben ép lélek." Magyarország súlyos gazdasági és demográfiai problémáit tetézi a lakosság rossz egészségi állapota. Fiatalságunk ebben a tekintetben még az idősebbeknél is rosszabb képet mutat. Túlzás nélkül állítható: nemzetünk jövőjének egyik záloga, sikerül-e a következő nemzedékeket testben és lélekben egészségesebbé tennünk. Elpuhult, elhízott, szellemileg is súlyosan fertőzött, a szélsőségek és a nihilizmus között ide-oda sodródó ifjúságunk megmentésének egyik legfontosabb eszköze a sport. A leginkább veszélyeztetett korosztályokhoz még ma is ez áll a legközelebb, és eredményesebb, mint a felvilágosító előadás, vagy a puszta büntetés. A sporttevékenységen keresztül a küzdőszellem, a közösségi összetartozás, az egymás iránti felelősségtudat is megerősödik. És nem ez hiányzik a felnőtt társadalomban?
Külföldön, elsősorban a jólétben élő nyugati országokban, a testedzés fontos része a mindennapi életnek, télen pedig általános az egy hetes sí-szünidő. Indokolt előtérbe helyezni a természetben űzhető, költséges beruházásokat nem igénylő sportokat, így az egyre több ember (nemcsak fiatalok) körében népszerű sísportot is. A természetet nem az ember ellen, hanem az emberért kell védeni! Örülünk az olimpiai érmeknek és minden nemzetközi sportsikerünknek. Ezek folytatása a merítési bázis szélesítését, a fiatalság sportolásának támogatását igényli. Ennek egyik könnyen megvalósítható eszköze a téli sportolás A sísport terén javítani és növelni kell a hazai lehetőségeket. A Normafa 120 éve a magyar sísport bázisa, százezrek szerették meg ezt a rendkívül egészséges sportágat ott – és egymást. Hogyan lehet ellenezni azt, hogy ott a mai igényeknek megfelelő síélet legyen?
Ami pedig az (alaptalan) félelmeket illeti: a mesterséges hóhoz nem kell vegyszer, semmiféle kárt nem okoz, a sípályákhoz nem kell fákat kivágni, csak helyre kell állítani azt az állapotot, ami száz éve és 20 éve is fennállt.
Jeszenszky Géza egyetemi magántanár, nagykövet, v. miniszter