Előzmény és válaszok a Élezés: térddel, csípővel vagy akármivel topikból

Tessék, a valódi csípőbetolós-kiflizés:


(Van még mellette sok más "érdekesség" is a mozgásában...)

Én csak azokat az érzéseket próbáltam meg leírni ami a saját mozgásom során megtapasztaltam. Az már csak hab a tortán ha sikerült ebből valamit jól elemeznem. :-)
A baj csak az, hogy ettől még nem fogok jól síelni. :-(

Még valami. Még mindig magamat elemezve. Ebből a befelé forduló csípőtől a talpon jelentkezik egy fogatás ami a síléc elejét igyekszik kitörni, kiszakítani az ívből. Hozzá jön még egy szép kis hátra terhelés amitől a síléc hátulja lesz túlterhelt. És amikor a sílécek elejének kellene, hogy bekormányozzon az új ívbe akkor az nem is kap terhelést. Tegyünk a képletbe még egy kellően kemény sít és már meg is van a végeredmény. Parádésan kiugrik alólam a léc én meg túrhatom a havat. :-)

Joci, a hokedlis leírásból az derül ki, hogy még egy nagyon fontos dolgot észrevettél: a befelé nyomott fenék kifelé csavarja a térdet.

A lábunk három tagja a lábfejtől három ízületen keresztül kapcsolódik a törzshöz. Egyik sem tud olyan mozgást végezni, hogy az ne legyen következménnyel a többire.

Ha ezt egybevetjük Replaci leírásával, egyértelmű az összefüggés:
- Hajlított térddel a befelé mozduló térd kifelé forgatja a sarkot és kifelé forgatja a csípőt és ezzel az egész medencét. Ha tehát letörjünk a térdünket oldalra, a fenekünk kifelé mozdul a kanyarból (hacsak külön be nem csavarjuk kis elfordulással).
- A hokedlire leülő (betolt) fenék hatására a térd kifelé fordul (x-láb alakul ki), hacsak egy másik izommunkával meg nem akadályozzuk. Amiatt az ívbelső lécen kisebb lesz az élszög.

Én úgy látom, hogy Joci pont életszerűtlen (képi, dinamika nélküli) elképzelés hibáját írta le meglehetősen pontosan.

Nagyon remélem, hogy a vezetésem alatt álló democsapat egyik elöl mintát síelő tagja sem mutatott olyasmit, amit Joci leírt.

Ha középpontos-külpontos megkülönböztetést jól értem, akkor megint Jocinak kell igazat adnom: a külpontos helyzet az élváltás környékének a sajátja, és a legkevésbé sem stabil helyzet (hiszen pont azért indul meg az élváltás, mert nem a középponton halad át az erők eredő vektora). Ez senkinél sem a legstabilabb helyzet.

Az anticipáció nem azonos az előfeszítés. Az előfeszítés az erőkkel szembeni ellenállás (az izomrugók felhúzása). Az anticipáció (elővételezés) általános mozgásvezérlési-idegrendszeri jelenség, amikor megelőzve indítunk egy mozgássort. Apró szaknyelvi eltérésnek tűnik, de komoly félreértésekhez vezethet. Ha szlengben beszélünk, használjunk köznapi szavakat, a szaknyelvet próbáljuk megtisztelni a pontos fogalmazással.

„A megfelelő élhelyzet létrehozása a kulcs szó és ebben igazat adok neked. Ám amikor én ezt megfogalmaztam akkor a "sámlis" élhelyzet kialakítására utaltam. Logikusan amikor egy székre főleg egy alacsony székre próbálsz meg leülni, akkor igyekszel a fenekeddel közelítve rátelepedni. Nyugalmi ellazult helyzetben a két léc felett állva ezt úgy tudod megtenni, hogy a frontális helyzetből kitűrve egy csípő és törzs forgatás kíséretében a hegy felé forgatok magad és próbálod a feneket ráhelyezni, ráültetni a képzeletbeli "sámlira". Ebből a helyzetből csak egy kicsavart térdhelyzet lesz. Sőt, minél mélyebbre mész, a térdeket annál nagyobb csavaró csavaró hatás éri. Nagyon belső lábas is tud lenni a dolog. És mivel fenékkel közelítünk a sámlihoz ezért egy igen komoly hátra terhelés is lesz belőle. Kvázi sokszorosan is instabil helyzetről beszélhetünk, amiben az erők útja nem a test tömegközéppontjában támad, hanem külpontosan. Emiatt az adott töréspontoknál " ízületeknél " nagyon komoly csavaró feszültség lép fel.”
(Joci)


„Van síoktató válogatottunknak két olyan tagja, akiket gyermekkoruk óta ismerek, és bár senkit nem sorolnék hátra, tény, hogy mindkettő a demó első sorában adja a mintát.

Közülük az egyiknek a csoportjában voltam, amikor síoktató továbbképzésen az új, (bocsánat, de én Bartus Miklós óta már csak csípővándoros megoldásnak nevezem), az első igazán komoly benyomást tette rám ez a felfogás. Ha egyszer meglátnád az ő ívvégi pozícióját a legnagyobb (és természetesen legideálisabb) él szöggel, alighanem újragondolnád, amit most leírtál.

Amiket leírsz, azokban van valami, de, már bocsánat a síelés, pláne egy szint felett, nem a kisasszonyok sportja. Elméletek garmadája magyarázza ezt a helyzetet pro és kontra, a legegyszerűbben megérthető az un, ívvégi előfeszítés, régen ezt nevezték anticipációnak, a korszerűbb felfogás már másként tekint rá.

...

"Kvázi sokszorosan is instabil helyzetről beszélhetünk, amiben az erők útja nem a test tömegközéppontjában támad, hanem külpontosan." Akár hiszed, akár nem, egy professzionálisan síelőnél az egész ívnek ez a legstabilabb helye.”
(Replaci)