Előzmény és válaszok a Murau - Kreischberg topikból

Murau 2013-2014 Szilveszter

Ez a beszámoló egy decemberi, szilveszteri síelésről szól. Hogy miért most, február közepén írom meg a történteket, arról majd a végén.

Ismét megérkeztem Murauba. December folyamán már másodszor. Most nem a haverok, hanem a feleségem volt az oka, mert minden jónak ő az előidézője. Most Elsőt kellett elhoznom ide szilveszterezni, mert az már szinte hagyománynak számít nálunk. Csak úgy kettecskén, mert ami jó abból soha sem elég, tehát eltöltünk itt egy hetet.
Annyit írtam már Kreischbergről, hogy nem tudom eldönteni, van-e még egyáltalán valami mondanivalóm. Mivel semmi nem jutott eszembe, úgy gondoltam megírom.

Mindennek meg kell adni a tiszteletet. Tisztelni kell a síelést, de tiszteletet kell adni az utazásnak is. Ennek a kényelmes filozófiának a szellemében eldöntöttem, hogy az indulás napján nem síelünk. Ha nem tudom egy hét alatt rojtosra síelni magam, akkor meg is érdemlem.
Kényelmes, suttyogós tempóban autóztunk, mert ma nem a síelésen volt a hangsúly. Gyönyörű tájakon bóklásztunk, még a nap is majdnem sütött. Mivel nem siettünk véletlenül nem is tévedtünk el. 16 óra felé értünk a pályához. A parkírozó már kezdett ürülni, de az 1-esen annyian voltak, mint egy hangyabolyban. A hó jónak nézett ki, de kicsit túrtnak tűnt a puhasága miatt. Nagyon nem foglalkoztam vele, ittunk a már lazázó tömegben (az volt rendesen) egy szíverősítőt, megvettük a bérleteket, hogy reggel ne kelljen sorba állni, s szállásunkra hajtattam. Valami bújkált bennem, vacakul éreztem magam, egyszóval dögrováson voltam. A szobában levetettem a cipőm, s a kabátomat majd eldőltem az ágyon, s minden elképzelhető plédet magamra húztam. Rázott a hideg, nekem vége volt a napnak. Csak reméltem holnap majd sikerül csúsznom is.

Másnap sem voltam jobban. Szép napunk lesz. A völgyben hatalmas köd és havas eső esett.
Fel kell menni! Meglepő, de fent is köd van, s szakad a hó. A csilli villi új felvonó lepihent egy órácskára. A Rieglerben gyógyítgatom magam, de végül még én is a felfelé síelés örök utálkozója, nosztalgiából kénytelen voltam csákányossal felmenni a hegyre.
Kicsit csökkent a köd, s enyhült a hóesés. A felvonó végre elindult. Az élet szép trallala....
Nem is mondtam, de az első nap tragédiával indult. Az elviselhető, hogy egész éjszaka rázott a hideg a láztól, de az már tragikus, hogy rájöttem otthon felejtettünk, egy karton fehérbort, s egy karton pezsgőt. Így Első feleségemmel kettesben a hátralévő napokat két liter egyre fogyó pálinkával, 15 üveg rose borral, s 15 üveg pezsgővel vagyunk kénytelenek kihúzni. (van még egy üveg 3 literes pezsgő végszükség esetére) Be kell osztani a dolgokat, mert nagyon úgy néz ki állandó gyógyszerezésre lesz szükségem.
Reggel, mint írtam szakadt a hó (a völgyben havas eső) s nagy volt a köd.
A pályák ennek ellenére jók voltak. Picit buckás, kicsit ragadós, de így is szeretjük.

A 10 személyes kabinos, amit én csak 8 személyesnek mondok teljesen megváltoztatta a pálya jellegét, átírta az útvonalakat. Ez leginkább akkor derült ki, amikor az új felvonó ismeretlen okokból jó darabig állt, ez felborította a síelők közlekedését. Régen a kabinos felvonó felső állomásánál kiszállt az ember s találkozott egy nagy tömeggel. Néhányan elkezdtek lecsúszni a kéken, többen elindultak a két csákányos felé, s még kevesebben balra indultak a Riegler hütte irányában lévő aprócska pályához, amihez egy tányéros felvonó tartozott.
Most nincs várakozás, mindenki kapásból elindul a 18-as pálya, az új kabinos felé. Oda helyeződött a pályarendszer súlypontja, s ott van a tömeg is. Nagyon jó a 18-as, de a vége nem sikerült igazán. Van ott egy szűkület, ami a nap folyamán a nagy terhelés miatt felbuckásodik, eljegesedik, s izgalmas tömegjeleneteket okoz. Vannak apró átcsúszók a pályán, de azokat nem mindenki ismeri, illetve nem találja meg, így mindenki a főútvonalakon közlekedik, s ez egy műszaki hiba esetén felborítja az egész rendszert. Sokat gondolkodtam, hogy a 18-as pálya s az új kabinos felvonó megépítése jót tett-e a pályának? Végül annak ellenére, hogy a pálya elvesztette a romantikáját, jobban hasonlít egy turistagyárra, a válaszom igen lett. Jó a 18-as azoknak akik nem gyakran síelnek, s ha lécre pattannak maradandó élményt várnak a pénzükért. Jó az átalakítás a tanulóknak, mert kevesebben vannak a csákányosok melletti pályákon. Jó akik szeretik a Rosenkranz oldali pályákat, mert ott is kisebb a népsűrűség, s kevesebben vannak a hatos beülős melletti pályánál is. Sokkal könnyebb közlekedni a pályán egyik hegyről a másikra, minden könnyebben megközelíthető. De a legjobb a Riegler hütte tulajának, aki szagot kapva kibővítette a műintézményt, így nagyobb tömeget tud kiszolgálni, de elveszett az a „klasszikus” báj ami addig a hüttét jellemezte.
De ezek csak egy régi motoros nyűglődései, bár annak nem örülök, hogy sokan idő előtt, még nem kellő tudás birtokában kerülnek piros pályára.

A hóviszonyok a hét folyamán változóak voltak, de meglepő módon a Rosenkranzhőhe környéki pályák nagyon jók voltak, tisztább is volt ott az ég, s a köd miatt nagyon kevesen merészkedtek át. (szerencsére)

31.-én reggel sokat kellett sorba állni. Úgy látszik mindenki ki szerette volna szellőztetni a fejét az éjszakai buli előtt. Délben megjöttek Minerellék, onnan együtt nyomtuk. Nagyon jó havon, nagyon jót csúsztunk. Végül már a tömeg sem zavart. (Természetesen a Riegler hüttében találkoztunk.) Gyakran átváltottunk a Rózéra, mert ott Mini ki tudott menni a pályán kívülre, s ott is tudott száguldozni. Én pedig tettem egy érdekes felfedezést.
A KRESZ tiltja, hogy az ember kerékpárral átkerekezzen a zebrán. No nem ez a felfedezés, de bizonyára van aki ezt nem tudja. Miért tiltja a KRESZ? Azért mert a biciklis mozgása, sebessége más, mint egy gyalogosé, s a zebránál az autós a gyalogos mozgására van dresszírozva. Egy zebra felé haladó biciklis sokkal korábban ér a zebrához, mint egy gyalogos, s még meg is kísérli az átkelést. Sok autós ezt a ritmust nem tudja kiszámítani. Száguldoztunk egy nehány kört Minivel, aki tudvalevőleg deszkás. Ment elől, s én próbáltam lekövetni az íveket. Ott voltam mögötte, de nem azokon az íveken mentem. Miért? Mert a board másként mozog a havon, mint a léc! Miért van sokkal több ütközés deszkás és síelő között, mint két síelő között, mert nem ismerik egymás mozgását, s ezért nem hagynak megfelelő biztonsági távolságot. A vaddisznóktól eltekintve is vigyázzunk egymásra!

Szilveszter lévén este valami szórakozási lehetőséget kerestünk. A szálló portáján azt mondták, hogy náluk nem lesz semmi buli, s nem is tudnak róla, hogy valahol lenne, talán Murauban az éttermek rendeznek valamit. Nem maradt más hátra, mint megnéztem a szállóban kifüggesztett menetrendet, s eldöntöttük, hogy vonattal megyünk a buli felé. A gondolatot tett követte. Néhány üveg pezsgővel és poharakkal felszerelkezve a megadott időben elindultunk a vonat megálló felé. De a vonat nem jött. Az ottani kiírást tekintve, ami véletlenül semmi azonosságot nem mutatott a hotelben kitűzöttel, már nem is fog jönni a vonat. Mivel a szándék határozott volt sorsot húztunk, hogy ki vezet be a városba. Csak a lányoknak osztottunk gyufát, így megegyeztek, hogy Mini felesége vezet kifelé, az én párom pedig hazafelé. (hogy ebben a megoldásban mi a jó, azt ne kérdezze senki) Kellemes út volt a város felé, néha még felsírok álmomban ha eszembe jut. Megérkeztünk, s leparkoltunk a város központjában. A Schiller tér olyan kihalt volt, mint a pestisoszlop felállítása előtti időszakban. Sehol egy lélek. Murau olyan volt, mint egy tupamaró támadást éppen megélő város. Mindenhonnan rakétákat lőttek fel, de embert nem láttunk sehol. Mini a telefonján elindította a Heli, heli kezdetű örökbecsű förmedvényt. Szép látvány volt ahogy a farzseben lengedező teló hangjára táncmozdulatokat tettünk. Vakon vigyenek a népkonyhára, ha nem mondok igazat, de sehol nem találtunk egy bulit sem. Egy jobb sorsra érdemes étteremben megvacsoráztunk, s hasonló lidérces módon hazagurultunk. Bizonyára éjfélkor is szitává lőtték az eget a tupamarók, de azt mi már az igaz emberek mély álma miatt nem láttuk. Soha ilyen szilveszterem még nem volt.

Elsején gyönyörű másnapos nap volt. A máskor gyakori síléces szabadcsapatok vonulása nem volt tapasztalható. Délelőtt normális tömegben síeltünk.
Gyönyörű napsütésben, -2, -3 fokban síeltünk. A hó egyenesen frenetikus volt. Reggel semmi tömeg, másnaposék délután jöttek, de akkor sem okoztak tumultust.
Örömsíelés volt a javából.
Nem semmi így kezdeni az új évet!

Síelés közben összefutottunk kis kedvencünkkel Boldizsárral. Boldi egy hozzárendelt oktató hölgy segítségével csúszkált a piroson. Elmondás szerint néhány alkalommal csúszott Pesten műanyagon, de még a hóekéig sem jutott el. A személyes oktató hatására második nap simán lecsúszott a 17-es piroson. Nagy kegyesen arra méltatott bennünket, hogy együtt utazhattunk a hatos beülős felvonón. Közben megszólalt: Leesik a bakancsom. Nem hittük el, de igaza volt. A baki nem volt becsatolva, úgy csúszkált a piroson. A hiba helyrehozása után fejét békésen a felvonó védőkorlátjára hajtotta. A felszólításra, hogy ne aludjon el, mert rövidesen vége a felvonózásnak, így reagált: De annyira szeretek aludni. Visszavonultunk, mert tudtuk hol a helyünk. Csak távolról csodáltuk a havas lejtők művészét.

Január másodikán este az oktatók tartották szokásos ünnepi bemutatójukat. Volt minden, fények, ugrások, ratrakok, figurák, amit akarsz. Nagy tömeg a parkírozóban, sok lökött az autójában ült és végig járatta a motort. A programot augusztus 20.-át megszégyenítő tüzijáték zárta. Nagyon szép és izgalmas volt, de tavaly már láttuk, s mivel az embernek csak két lába van sok újat már nem tudtak mutatni.

Letelt a hét. Elbúcsúztattuk Muraut. Egész nap néhány fok minusz, nagyon jó hó, még elviselhető tömeg. Remek csuszi volt. Csak mazsolázgattunk a pályák között, közfelkiáltásra mentünk ide oda. A Rozen a szokásos deltás szél fújdogált, a nap is kikukanthatott volna, de így sem volt rossz. A nap végén még az alig romos 1-es is jól esett.
Egész nap mentek a hóágyúk. Kaptunk rendesen, de elviseltük a jó hó érdekében. Érdekes volt síelni a változó hóban. Kemény hó, aztán hirtelen egy puha fogós réteg.

Végül, hogy miért vártam a beszámoló megírásával másfél hónapot? Mint írtam elkapott valami betegség. Hosszú évek óta ilyen nyomoronc még nem voltam. Feleségem panaszkodott, hogy már két vacsorát csinált, s közös síeléseinken nem ehhez van szokva. Volt olyan, hogy semmit nem hallottam, mert a dolog a fülemre ment. Végig szétköhögtem magam. S most másfél hónap után van az első nap, hogy viszonylag jól érzem magam. Holnap megyek is Olaszországba egy hétre síelni.


Csabor az élvezeti síelő