Voltam ma Eplényben, jobb volt mint tavaly, téli hangulat volt,mert volt mindenhol hó, nem csak a pályákon. Viszont keddhez képest sokan voltak, főleg 10-13h között, ott várakozni is kellett. De valami gyerekverseny volt, azért volt ez, utána eloszlott a tömeg, nem kellett sorban állni.
Igazából csak a pároslécezésemet próbáltam fejleszteni,de ez egyedül nem fog menni, kérek egy oktatót jövőhéten. Ami probléma,hogy a bal oldalam felé nagyon szépen vezetem élén a sít, és tökéletes biztonságot érzek, jobb oldalam felé viszont nagyon nem akaródzik, bizonytalan vagyok,és bár megcsinálom,de nem az az érzés,mint a másik oldalra. Pedig elvile a jobb lábam az erősebb, illetve sérülesem se volt soha. :( Na de majd oktató megnéz és kijavítja,valami rossz technikai bevésődés okozhatja.
Ami érdekes, hogy a magyar mentalitás azért jelen van, például felvonóban, ketten mennének, beállok harmadiknak melléjük,de egy helyet kihagyva,hogy ne érezzenek tolakodónak, erre én rámegyek a szalagra egyedül, ketten meg megvárják a következőt...és akkor persze hogy nem halad a sor, ezt eljátszották nem kevesen, kortól,nemtől függetlenül. Bár a gyerekek jöttek,őket nem érdekelte.
Ilyet külföldön nem tapasztaltam,volt,hogy egy család mellé beültem,vagy anya apa mentek a kislánnyal,én a kisgyerekkel utánuk, külföldiek voltak, sose volt ilyen,hogy feltöltsük a felvonókat.
Na mindegy, lehet csak szőrszálhasogatás,de fura volt nekem.
Jah, egyébként fent a felvonónál mostmár van térkép, és táblák,hogy melyik út melyik pálya, és merre megy,szóval figyelik a fórumot.