Eddig nem fogadták el a jelentkezésemet.
Viszont úgy döntöttem, hogy leírom az okát hogy miért szeretnék ennyire menni.
Szóval a helyzet az, hogy amikor összejöttem 4 hónapja a barátnőmmel, ő már fizette az iskolai sítábor részleteit. Én is szerettem volna menni, de borzasztóan lebetegedtem így nem tudtam dolgozni hogy legyen rá pénzem a barátnőmet meg nem akartam visszafogni és elrontani az örömét. Viszont amióta elment borzasztóan rosszul érzem magam hogy én itthon pusztulok ő pedig jól érzi magát így elhatároztam hogy márciusra összeszedem az árát és beintek mindennek mert én is kijutok pontosan oda. Rettentően sokat veszekedtünk telefonon, teljesen megváltozott mióta kint van nélkülem, zavarom a síelésben ha felhívom, stb. Nos eleinte nem a síelés volt az elsődleges hanem hogy együtt menjünk de mikor ideírtam már úgy voltam vele hogy most én fogok kimenni és énis jól érzem magam majd.
A sok vita eléggé megviselt, mert hogy én azt szerettem volna hogy velem élje át ezt az élményt de szerinte csak sajnálom tőle hogy ő kijutott és ez csak jobban arra ösztönzött hogy kimenjek már csak azért is.
Végül nagyjából megbeszéltem vele hogy márciusban akkor kimegyünk együtt és úgy teszünk, mintha ez meg sem történt volna, nem fog mesélni, stb. de azóta is bunkó módon beszél és véletlenül sem kérhettem tőle hogy hagyjon egy pár pályát amin nem csúszik le hogy együtt majd lecsússzunk.
Én el sem mentem volna nélküle és semmi nem vehetett volna rá hogy itthagyjam, ő megtette és mintha én lennék a bűnös hogy fekvőbeteg voltam emiatt nem mentem és rosszul esik hogy ő kiment.
De a lényeg hogy ha visszajön és normális lesz azaz nem vetek véget az egésznek akkor már ketten vagyunk.
Azoknak akik azt mondták hogy nem éri meg kimenni nullkilométerrel, remélem mostmár megértenek és mindenképpen hozzátenném hogy a barátnőm se sielt előtte soha.
Keresés
21 cm
