Az emberi test úgy van kitalálva, hogy a terheléseket legstabilabban két lábon tudja elviselni. A medence egy kétkarú emelő (mérleghinta), ha az egyik lábon nagyobb terhelés van, a túloldalt lefelé nyomja. Ezt bonyolítja, hogy a gerincoszlop a keresztcsonton keresztül beágyazódik a medencébe, ha tehát a medence hintázni kezd, a gerinc ágyéki szakasza oldalra görbül. Közben próbálja az egyensúlyt megőrizni (ez ösztönös, amit a síelésben felül kell bírálni, ott rossz az egyensúly megőrzésének relflexe), emiatt még jobban elgörbíti magát.
Az egész egyensúlytalanságot rontja, hogy ha az egyik lábon egyáltalán nincs terhelés, akkor még annak a súlyát is hordozni kell, ami szintén a medencét húzza, még inkább lefelé.
Mindezt izomzattal lehet rögzíteni, de csak részben, és más következmények árán.
Egyszerű teszt: állj egy lábra a tükör előtt, a másik a levegőben. Guggolj le legalább egy kicsit, de tilos oldalra hajolni. Csináld meg úgy, hogy nem hajolsz oldalra. Ha elbillentél oldalra, kezdd elölről. Próbáld annyira keményen megfogni a medencédet, hogy ne billenjél el felül. Javaslom, hogy csináld igen lassan.
Ha sikerül, képzeld el, hogy ezt változó terepen, kanyar közben kellene a sílécen megcsinálni. A legjobbak is egy csomó kompenzációs mozgással csinálják meg.
Nem véletlenül nyer tért a versneyzésben is a két láb intenzív munkája, akárki akármit mond.
A gond az, hogy a stabilizáláshoz többek között a csípőhajlítókat kell bevetni a terheletlen oldalon, a farizmok viszont nyúlnak és ellazulnak. A medence és az ágyéki gerinc stabilizálásához viszont a farizmokra igen nagy szükség van.
Az egylábas síelésnél (akár ívkülső, akár ívbelső) nagyon oda kell figyelni, hogy a terhelés felépülésére igen pontosan fel kell építeni a stabilizálásokat. Ha így gyakoroljátok, akor viszont hasznos lesz, mert később fel lehet építeni a belsőn kezdést, amit át lehet vinni kétlábra, majd külsőre.
Keresés
38 cm
