Előzmény és válaszok a Síelésünk kivesézése topikból

Na ez nettó hülyeség. Akkor te amikor még csak tanultad a síelést, folyamatos kínszenvedés volt meg fogösszeszorítás? Én már akkor élveztem mikor életemben először lejöttem a faluszéli dombon. Estem keltem mint egy hülye de annál nagyobb élményem nemigen volt azon a télen. Voltam vagy 8-10 éves.

Tökéletes leírása a dolgoknak:)

A ratrakolt pályát én sem kedvelem, mert rezonálok tőle:-). Egy család, ha elmegy egy napra síelni és buckás a pálya, akkor a gyerekeket általában nem zavarja, jól szórakoznak. A mama nehezebben viseli. Szegény korán kelt, különben is lett volna otthon millió dolga. Fáradt a heti hajtásban, sietett a szendvicsekkel, a teával, pakolászott és most egy hepehupán szenvedhet a kölykök után. Apa a legdühösebb, mert az egészet ő találta ki és a cehet is ő állta, ráadásul hazafelé végig érezheti az asszony szúrós tekintetét. Egyszer én is majdnem így jártam, csak szerencsére az asszony fizette a bulit. Végül csak megtetszett neki a bucka, mert belejött és érezte, hogy technikailag jól fejlődik (alakformáló hatása sem elhanyagolandó!) és kellemesen el is fáradt- hazafelé pedig aludhatott.

A síelők 90 százaléka nem tud úgy síelni, hogy ezt élvezze, tehát számukra ez egy kínszenvedés. (Egyébként én is szeretem)

Olvasgatom a síterepekről írott beszámolókat. Majdnem mindenki panaszkodik a pályák délutáni buckásodására. Nem igazán értek egyet a sírással :)...két okból.
1. Igazán ilyen pályán lehet tanulni és fejleszteni a sítudást
2. Nagyszerű a feeling, amikor 4 óra körül telibe lemegy az ember egy lesielt, buckás piros vagy fekete pályán. Kihívás. Egy ilyet sikeresen abszolválni, sokkal többet jelent számomra mint a reggeli, frissen ratrakolt pályán való száguldás...pedig azt is nagyon szeretem. Vagy velem van valami baj? :)