Igen, a csóválós technika valóban nagy újdonság volt akkoriban. Én éppen a hatvanas években, gyerekként kezdtem a versenyzést, aminek néhány év múlva vége is lett. Főleg Galyatetőn és Kékesen az északin voltak a versenyek.
Korábban a kanyarodást úgy tanultuk, hogy bottal szúrunk, tehermentesítünk, majd lépünk-mellézárunk és faroltatunk. Vagy kétlábbal ugrunk és úgy faroltatunk. Mindkettő elég darabos mozgás volt.
A csóválás viszont már folyamatos mozgást jelentett. A jobb és bal kanyarok természetes módon kapcsolódtak össze, és ezért élvezetesebb volt. A csóválást talán valamiféle átmenetnek lehetne tekinteni a tiszta farolós technika és a carving között. Persze még nem élen ment a léc és nem karcolt nyomot hagyott, de már sokkal keskenyebb volt a léc nyoma, mint a tiszta farolósnál.
De versenyen, a kapuk között, egyik technika sem érvényesült tisztán. Mint ahogyan ma sem. Én is látom a mostani versenyeken, hogy néha ugranak, farolnak, rolóznak, karcolnak, ahogy a tűzött pálya éppen megkívánja.
Azonban én az eredeti kérdést az amatőrök szemszögéből tettem fel, akik kezelt pályán szeretnek síelni, mert mi (ha nem is mindig)többnyire választhatunk, hogy melyik technikát használjuk.