Igen, a csóválós technika valóban nagy újdonság volt akkoriban. Én éppen a hatvanas években, gyerekként kezdtem a versenyzést, aminek néhány év múlva vége is lett. Főleg Galyatetőn és Kékesen az északin voltak a versenyek.
Korábban a kanyarodást úgy tanultuk, hogy bottal szúrunk, tehermentesítünk, majd lépünk-mellézárunk és faroltatunk. Vagy kétlábbal ugrunk és úgy faroltatunk. Mindkettő elég darabos mozgás volt.
A csóválás viszont már folyamatos mozgást jelentett. A jobb és bal kanyarok természetes módon kapcsolódtak össze, és ezért élvezetesebb volt. A csóválást talán valamiféle átmenetnek lehetne tekinteni a tiszta farolós technika és a carving között. Persze még nem élen ment a léc és nem karcolt nyomot hagyott, de már sokkal keskenyebb volt a léc nyoma, mint a tiszta farolósnál.
De versenyen, a kapuk között, egyik technika sem érvényesült tisztán. Mint ahogyan ma sem. Én is látom a mostani versenyeken, hogy néha ugranak, farolnak, rolóznak, karcolnak, ahogy a tűzött pálya éppen megkívánja.
Azonban én az eredeti kérdést az amatőrök szemszögéből tettem fel, akik kezelt pályán szeretnek síelni, mert mi (ha nem is mindig)többnyire választhatunk, hogy melyik technikát használjuk.
Keresés
