Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Hirscher ismét versenyez, de már holland színekben

2024.04.24. Bata Attila

Meglepő bejelentést tett az osztrákok közel öt éve visszavonult síelője. Marcel Hirscher visszatér a versenyzéshez, azonban ezúttal már nem az osztrákok mezében, hanem édesanyja szülőhazájának, Hollandia színeiben.
Kép: Marcel Hirscher / Facebook
Kép: Marcel Hirscher / Facebook
A jelenleg 35 éves Hirscher 2019. március 17-én versenyzett utoljára. Kétségtelenül, minden idők egyik legjobb síelőjének számít, hiszen két olimpiai bajnoki címe mellett hétszer lett világbajnok. A világkupa sorozatban az összetett kristálygömböt egymás után nyolcszor nyerte meg, ez a bravúr másnak eddig nem sikerült.

Ma az Osztrák Sí Szövetség bejelentette, hogy hozzájárulnak Hirscher országváltásához. Elmondásuk szerint mindent megtettek, hogy az osztrák csapatban tartsák, de nem sikerült megegyezniük. Hirscher úgy indokolta a váltást, hogy ebben a korban már nem szeretne elvenni indulási helyet és pénzügyi támogatást a többiek elől. Jöjjenek a fiatalabbak!

Bennfentesek szerint Hirscher nincs rossz fizikai állapotban. Az utóbbi időben is „tudta tartani a tempót” az osztrák válogatott tagjaival. Egyébként is, számos példa mutatja, hogy ebben a korban is lehet sikereket elérni a síelésben.

Hirscher egyik motivációja az lehet, hogy jövőre szülőföldjén, Salzburgban világbajnokságot rendeznek, ahol remek lehetőség nyílik saját márkájú sílécének népszerűsítésére. A Van Deer jelenleg két klasszissal (Henrik Kristoffersen és Timon Haugan) próbál betörni a piacra. A márka igazgatója elmondta, hogy nem feltétlenül kell csúcseredményt várni Hirschertől, hiszen nem az a célja, hogy megszakadjon az edzéseken, hanem hogy élvezze a versenyeket.

A világkupa indulás nem lesz egyszerű, tekintve, hogy újra pontokat kell szereznie. Ehhez a nyáron új-zélandi versenyeken indulna, majd utána a világkupában, de az elején ott is magas rajtszámokat kapna, amivel biztosan nem lesz azonnal versenyképes. Sokan bíznak benne, köztük jó barátja, a német Felix Neureuther. Szerinte, ha valaki képes sikeresen visszatérni, az csak Hirscher lehet.

A hollandok természetesen örülnek új versenyzőjüknek. Dacára annak, hogy Európa egyik legaktívabb síelő nemzetéről beszélünk, közel egymillióan indulnak síelni szezononként, még sincs ismert versenyzőjük. Legutóbb 2022 márciusában szerepelt férfi versenyzőjük a világkupában, különösebb eredmény nélkül. Nőknél egy 5. hely a legjobb eredményük a világkupában, igaz azt egy németből honosított versenyzőjük érte el 1987-ben.

Érdekes szezon előtt állunk, hiszen Hirscher mellett az egykori norvég, mostantól brazil Braathen is bejelentette visszatérését. Érdekesség, hogy mindketten nagyon jó véleménnyel vannak a másikról. Hirschert Braathen példája is inspirálta a visszatérésre, a brazil pedig alig várja, hogy egykori példaképe ellen versenyezzen.
KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.