Fellelkesedve a tavaly januári sízésünkön, úgy gondoltam menjünk ismét. A gyerekesek miatt a téli szünet végét céloztuk meg. Így csak egy nappal rövidebb időre tudtam lefoglalni az utolsó két szabad apartmant a SKI HANS-nál, de örültem, hogy egyáltalán sikerült. Az előőrsünk már csütörtök korán megérkezett, így ők aznap is csúszták egy jót, de a többségünk ekkor még úton volt. Hat felnőtt, három gyerek és egy kutya alkotta a csapatot. Öten sível, Bélapó és két unokája boarddal, míg Ariella eszköz nélkül élvezte a havat.
Mindenféle fóromon az volt olvasható, hogy kevés a hó, meg a melegedés és sok az ember. Nos itt minden másképpen volt. Pénteken kellemes mínuszokban, kiváló pályákon kezdtük meg azt amiért jöttünk. Párunkat ennél sokkal jobban izgatott, hogy mit találunk a pályákon kívül. Annak ellenére, hogy nem volt friss hó, nagyon jó állapotú, kompakt hóviszonyok fogadtak, persze minden össze volt már járva. Kihasználva a jó látási viszonyokat - még a nap is ki-ki bújt - bekalandoztuk a teljes pályarendszert, végre a csákányos teteje is sorra került. De azért az igazán jó részek lejjebb, a csákányos alsóbb kiszállásánál voltak. Egy kisebb ebédszünettől eltekintve végig nyomtuk a napot. A legjobb körök azok voltak amikor a csákányosból kiszállva messze balra kicsúsztunk, - itt még érintetlen foltok is voltak - és a sífutó pályákat keresztezve, a kis tanuló kapaszkodós felvonóhoz értünk ki.
Másnapra a látási viszonyok jelentősen leromlottak, cserébe viszont elkezdett esni a hó. Így egyértelmű volt, hogy lejjebb az erdős részen kell maradni. És ahogy esett a hó, minden menet egyre jobb és jobb lett! Persze nem mozdultunk a csákányostól, a pályákat szinte csak kereszteztük. Nem volt akkora új hó mint tavaly, de így sem volt hiányérzetünk. Egyszerűen nem bírtuk abbahagyni, mentünk vagy négy utolsót, szinte zárásig maradtunk.
Ismét megállapítottuk, hogy ez egy csoda hely - nekünk bizonyosan.
Szeretnék még ebben a szezonban visszatérni ide.