Hello mindenki!
Kicsit megkésve ugyan,de írok egy kis beszámolót a síelésünkről Alpes D’Huez-ben. Február első hetében voltunk kint.
Először is a szállásunkkal kezdeném. Hm,tanulságos. Hogy miért? Egy bizonyos utazási irodán keresztül a SATA appartanok egyikében volt szerencsénk megszállni. Igaz,hozzá kell tenni, h utolsó pillanatban foglalt szállás,több mint valószínű,h emiatt volt "probléma”. Indulás előtt kérdeztem is itt a fórumon,tud-e vki hasonlóról vmit,de senki nem reagált.
Úgy mentünk ki,h nem tudtuk, hol,és milyen lesz a szállás,persze nem luxusszállóra számítottunk. Pályaszállásként volt meghirdetve az appartman. Odaértünk, irány az utazási iroda, kulcsok átvétele, hajrá. Hát...az „appartmanunk” a falu legszélén volt, közel nem pályaszállás:) És én egyszerűen csak szellemszállodának hívtam. Ugyanis az egész egy 3 emeletes soklakásos épületben volt, ahol valószínűleg a tulajok adják ki bérbe a saját lakásaikat. Extra szoci stílus, mikor beléptünk, majdnem rosszul lettünk:) A helyek elosztása a szokásos francia szállásoknak volt megfelelő,nem hiába mentünk 4en egy 6 fős appartmannba. Kosz nem volt ugyan,de annyira lehangoló volt az egész hely,és mellé még a tudat,h rajtunk kívül kb alig volt egy.két ember az egész épületben, nem volt valami felemelő. Aztán megszoktuk úgymond,végülis csak aludni jártunk oda:S De senkinek nem ajánlom!! Jha,és a távolság miatt minden nap kocsival mehettünk a felvonókhoz:(
Életemben most először voltam Fro-ban síelni, előtte hallottam már jókat a francia pályarendszerekről. Ehhez képest, nem tudom,én kicsit csalódott voltam. Kipróbáltunk szinte minden pályát, névről annyira már nem tudom, de sokszor volt az a tapasztalatom, hogy a pályák nagyon jegesek. Emellett elég sok a lankás,kepesztős rész,ahol ha nem engedi el az ember a lécet,küzdhetett rendesen. Persze azt nem mondom,h nem találtunk jó kis piros és fekete pályákat is. A híres neves Sarenne: hát én azon kiakadtam: a közepétől kb tiszta köves,kiálló sziklákkal tele,majdnem midnegyikünk léce megsínylette:( És a vége,na az a csúcs, kilométereken át próbálni golyóban menni,nehogy gyalogolni kelljen:S Hogy lehet egy jó kis fekete pályát így elrontani?:S Egyik nap meg akkora volt rajta a tömeg, hogy szinte már életveszélyes volt:S Nem is mentünk fel sűrűn erre a pályára.pedig jó lenne a köveket és az alsó szakaszát leszámítva.
Hét elején kicsit hideg volt,de legalább szép idő, utána meg mégjobb,gyönyörű napsütés,meleg, na akkor nagyon élveztük a síelést. Bár a felhők jöttek mentek,mindig azt hittük, na itt a hó, de végül csak utolsó nap érkezett meg.
A csúcsra csak hét közepén jutottunk fel, le is volt zárva előtte a nagy szél miatt. Az a látvány,ami ott elénk tárult,leírhatatlan. Ezt nem tudhatják azok, akik nem síelnek, sajnálom őket:)
A Tunell bevetése nem volt egyszerű:) Eleje sima fekete, húhú de jó.aztán jön az alagút,átcsúszkálsz rajta,és utána BUMM:) Megálltunk,lenéztünk,és hirtelen nem tudtuk,merre is lehetne indulni. Méteres buckák, és brutális meredekség, izgi!! Végül sikeresen lejutottunk, meg kell hagyni,beleizzadtunk. Anniyra régóta nem síelek még, ilyen pályán még nem jártam, de jó kis kihívás volt az biztos. Alján a völgyben jót pihiztünk, aznap pont meleg és napsütés volt.
A többi pálya nevére annyira nem emlékszem, sokszor mentünk az Oz-i nagy felvonóhoz vezető az hiszem Alpette-n,az nagyon tetszett, valamint a Marmottes II tetejéről induló piros és fekete pályák is bejöttek. Volt velünk egy kezdő síelő is a héten, hamar bedobtuk a mély vízbe szegényt, ugyanis második vagy 3. nap odakveredtünk egy kevésbé barátságos buckás fekete pályára. Térképről sem tudom beazonosítani, a Clocher de Macle-on kiszállva jobbra indultunk el,először a piros pályán,majd egy részénél el lehetett kanyarodni balra,na az a pálya volt az. Jó kis buckás,és meredek, mi csak katlannak neveztük,mert a felvonóról nem is lehetett látni. A térképet böngészve vagy az a piros pöttyözött Projet pálya volt ez, vagy a la Blame,nem tudom. Én nagyon élveztem, de szegény kezdő:)Hát mit mondjak, lejött ügyesen, hisz nem volt más választása:D A Tunellre azért nem cipeltük fel,vhogy éreztük,h az már sok lenne.
Az utolsó napi havazás annyira szép volt!!Kimentünk síelni, de a kb egy méteres látótávolság,és az alsó pályákra szorult nagy tömeg elvette a kedvünket a további siklástól. Nem is a hóval volt a gond, hanem a nagy köd, ami még szintén belefért volna, de a sok ember, az már nem:S Pedig nagyon jó lett volna a friss hóban síelni.
Mi emiatt,hogy előbb be is mentünk,úgy döntöttünk, hogy még aznap visszaindulunk Mo-ra. Izgalmas volt az utazás is, a franciáknál természetesen hólánc, utána az olaszoknál délebbre zuhogó eső,majd az osztrákoknál ismét erőteljes havazás. Hajnalban jártunk arra, volt,hogy csak mi mentünk az autópályán,nem sokat lehetett látni.
Összességében nagyon jól éreztük magunkat, a síelés mindig szuper:)
A franciákról annyit,hogy találkoztunk kedves,és kevésbé jófej emberkékkel. Azon nagyon meglepődtem, hogy hiába szóltam hozzájuk franciául,mindenki angolul akart kommunikálni, úgy kellett mondani nekik,h én tudok franciául beszélni, mindig meglepődtek. Eddigi tapasztalataim alapján a franciák nem tudnak,és nem is akarnak angolul beszélni,de úgy tűnik szerencsére a síterepek kivételek ez alól!.
Jha,és ami még furcsa volt,h rengeteg magyar szót hallottam, többet,mint Olaszországban, vagy Ausztria más részein, pár nap után már fel sem tűnt.ha magyarokkal találkoztunk a felvonóknál:)
Üdv mindenkinek,és aki még megy,annak jó síelést.Én azt hiszem idén már többet nem megyek:( Hosszú lesz az idő,mire újra lécre állhatok!