Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Előzmény és válaszok a Az élvezeti síelő topikból

ÜZENETEK (3)Időben csökkenő Időben csökkenő
Daddy
343 élménybeszámolót írt
343
19 éve tag
2024.02.26. 17:33
Ez a történet utólag és kívülről derűs, de ott ezt átélni nem az.
Előzmény: (HFarago 220938)
HFarago
1 élménybeszámolót írt
1
3 hónapja tag
2024.02.26. 11:07
Soraidat olvasva, mintha egy előre megrendezett Chaplin-filmet néztem volna meg. Köszi, hogy megosztottad a sztorit, vidám perceket okozott! :)
Előzmény: (csabor 220930)
csabor
3475 élménybeszámolót írt
3475
14 éve tag
2024.02.25. 21:41
Utazás a rendőr hómobilon- avagy egy álom beteljesül

Mindig csodálkozva (csodálva) néztem a sípályán motoros szánon száguldozó rendőröket. Kéken villogott a lámpájuk, néha még a szirénát is megnyomták. Csuda volna, ha én egyszer ott ülhetnék a gép nyergében!
Egyszer már majdnem sikerült. Tarvisioban, ahol én lejöttem a fekete pályán, s kedves feleségemet előtte elindítottam egy emlékeim szerint általam enyhének minősített pályán. Az ember, pláne, ha síelő nem mindig lehet büszke a tűéles emlékezetére. Ez előttem is világos lett, mikor a feleségem viszonylag hosszú idő után sem került elő. A telefonban annyit hallottam, hogy megszűnt a pálya, s aztán se kép se hang. No ekkor kezdtem el keresni egy carabinierit, hogy kutassa fel és hozza le nekem a feleségemet, mert különben másnap nekem kell megkeresnem a sízoknimat. Mire találtam egy csendőrt, feleségem is feltűnt a hóban. Ha azt mondom nem volt kedves, azzal úgy érzem nem adtam vissza teljeskörűen a felém áradó érzelemhullámot. Gyorsan hatósági felügyelet alá helyeztem magam, szerencsére élve megúsztam, de ezzel akkor a hómobilozás lehetősége is megszűnt.
Eltelt pár év, most Ravasclettoban múlattuk az időt és az eurót. Mint már írtam gerincem folyamatosan jelzi, hogy gerinces ember vagyok, a baj 60%-os izomsorvadást okoz, de a síelés és köztem még mindig elég nagy szerelmet pocsékolok el, s talán nem is reménytelen ez a szerelem.
Meleg volt, a pályán kívül sehol egy szemernyi hó, de a pálya is nem teljesen felforralt, de azért ragadós csirizhullámra hasonlított. Hatalmas, ragadós hóbuckák próbálták magukhoz kötni a lelkes síelőket, közöttük engem is. Ennél jobban csak a ködöt utálom. Néhány száz méter után derekam egy éles szúrással jelezte, hogy a maga részéről őt nem érdekli a továbbiakban a síelés. Komoly érvei voltak. Egy kanyar, pihenés, egy kanyar pihenés, ilyen rendkívül látványos technikával elküzdöttem magam az első hüttéig. Próbáltam a régi medicinának megfelelően magamhoz venni egy kis folyékony fájdalomcsillapítót, s közben megbeszélni a problémát a pincérrel. Ez a számomra szokatlan helyzet meghaladta nyelvi lehetőségeimet, s telefonos fordítót vettem igénybe. Azt akartam elmagyarázni, hogy a hütte oldalánál álló motoros szánt kibérelném, s mennyiért vinnének fel a fülkés felvonóhoz, ahonnan ilyen rokkantan is le tudnék jutni a szállodához.
Nem tudom kinek milyen tapasztalatai vannak a fordítókkal, én annál a verziónál, hogy két beteg öreget kellene a kertbe vinni, feladtam a fordítási próbálkozásokat.
A mutogatásos módszer után felderült a pincér orcája, közölte, hogy telefonál, s perceken belül megvan a megoldás. Ezek után nyugalmamból kicsit kizökkentett egy carabinieri megjelenése, oldalán a pincérrel, aki élénken rám mutogatott. A közeg megkérdezte mennyire vagyok sérült, kérek-e orvost, helikoptert, páncélvonatot, vagy bármi mást. Nagy darab, morcona alak volt. Félve magyaráztam, hogy nem tudok menni, de ez a helyi körülmények között nem orvosolható. Szeretnék eljutni a nagyfelvonóhoz, hogy levonózhassak, s mindenféle gyógyszerrel és krémmel orvosoljam a szállodában magam. Kitámogatott a hüttéből, s ott állt vágyaim tárgya a hómobil. Persze ezt most kihagytam volna. Mondta a hómezők éber őre, hogy felfelé a nagy és ragadó hó miatt ketten nem tudunk menni (… egyedül én mehetek…?), de levisz az alsó felvonóig, ott átszállok, s majd fent jöhet a fülkés felvonó. Nyomoronc állapotomban nem volt egyszerű felmászni a vasra, s közben még azt is el kellett döntenem, mibe fogok kapaszkodni, mert a csendőr ilyen célokra nem tűnt alkalmasnak. Elhalóan érdeklődtem, mi lesz a feleségemmel, de mondta a zord egyed, hogy jön a kolléga s őt is elviszi. Már robogtunk is, kicsit zavart, hogy a kabátomat, s mellényemet elfelejtettem becipzározni, s kesztyűm se volt nálam. Csak a büszkeség melengetett, meg a csodáló (csodálkozó) tekintetek, akik nézték, mi baja lehet az öreg muksónak ott a szánon. Szemérmesen lehúztam sisakom napellenzőjét.
Lehet, hogy a vezető felfelé nem tudott menni, de le….Kezdetben a pályán mentünk, s a sisak mögül élvezhettem az előlünk menekülő síelőket, halhattam a sziréna hangját, de aztán mellékutakra tértünk. Ez a motoros szánkó istenemre, nem tudta a fizikát. Csúszkáltunk, tekeregtünk, dőltünk jobbra balra, az ember ilyenkor belegondol, hogy vannak rémálmok is. De aztán minden rendbe jött, mert jó darabon aszfaltos úton robogtunk a szánnal. Aztán kinyitottam a szemem és ott voltunk a felvonónál. Hosszú sor, de nekem megállították a felvonót, táncos járásommal belibbentem egy üres padra, annyi időm még volt, hogy hátra kiáltsam, a lécemmel mi lesz? Lehet, hogy síelni már soha nem tudok, de kerítésbe talán még jó lesz. Intett a csendőr, hogy felhozza, sziréna, s már indult a felvonó. Tudtam értékelni a hangulatot. Fent megint megállították a felvonót, kiemeltek, s átadtak a már ott várakozó másik csendőrnek. Sántikáltunk az iroda felé, közben megérkezett feleségem, akit felfelé hozott fel a másik ügyes csendőr, tette ezt annak ellenére, hogy háta mögül folyamatos sikoltozás hallatszott, s annak határozott kifejezése, hogy az asszony leszáll és gyalog megy fel. Pillanatokon belül az én csendőröm is befutott a lécemmel.
Az irodában kedélyesen elbeszélgettünk, felvettek valami jegyzőkönyv félét, amit nem is láttam, s mondták, ha kipihentem magam mehetünk le. Nyilvánvalóan az ajtóban már vártak. Integetés, érzékeny búcsú, s legnagyobb felháborodásomra az ott lévő néhány lépcsőn saját lábamon kellett felmennem. Aztán korrigálták a hibát, s valahonnan elővarázsoltak egy kerekesszéket, azon toltak be a fülkébe, ami addig ott várt rám, természetesen tele emberrel, akik ekkor tudták meg miért nem indult már percek óta a fülke. Mint az elején írtam meleg volt, de most megfagyott a levegő. Megmerevedett emberek néztek a szemük sarkából, s láthatóan izgultak, hogy kibírom e a végállomásig. Kibírtam, s a vigyázban álló emberek között kitoltak az épületből. (nyilvánvaló, hogy lifttel mentünk le)
A pénztárak táján már bizonytalanság lett úrrá a kisérőmön. Féltem, hogy a szállodáig is feltol, ezért könyörögni kezdtem, engedjen, hisz már egy kicsit tudok menni. Nehezen, de engedett. Próbáltam elegánsan magam után húzni a belem, s rugalmasan elszakadni.
Mivel itt nem volt hó viszonylag jól tudtam volna mozogni, de nem mertem. Mi lesz, ha kiderül, az egész sok hűhó volt semmiért.
Máig nem tudom, miért, de elhitték rogyogány állapotomat. Azóta is azon gondolkodom, most vagy Oscar díjra érdemes színész vagyok, vagy ilyen rosszul nézek ki?
Másnap pihenés, városnézés, de következő nap újra nekimerészkedtem a hegynek. S mi történik, ki az első ember akibe a felvonóból kilépve belebotlok, persze, hogy az az én kedvesen mogorva szállítmányozó csendőröm…
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.