Síelésem eddigi 4 éve, összefoglalva:
Egy hónap hiányzott a 63 évemhez, amikor a lányomékkal, és baráti társaságukkal Schladmingba utaztunk, kis unokámra vigyázni, hogy a fiatalok tudjanak együtt síelni. Első nap délelőtt rájöttem, hogy feleségem egyedül is el tudja látni a picit. Estére kaptam tőlük szükséges ruhákat, vettem egy sínadrágot, béreltem lécet, cipőt, másnap a Planai-on voltam a társasággal. Lányom velem maradt délelőtt, hogy elmagyarázza, hogyan kell felcsatolni a lécet, mi az a hóeke, hogyan lehet hóekéből fordulni, fékezni, megállni. Mindenki meg volt győződve a társaságunkból, hogy ez a nap volt az első, és utolsó síelésem.
Másnaptól már nem mentem velük, hanem a Hochwurzen kék pályáin gyakoroltam, nyitástól zárásig, egész héten. Mire a pályaszállásunkra értem, minden ruhámból csavarni lehetett a vizet....
Hazaérve vásároltam felszerelést, és itthon MátraszentIstván pályáin folytattam, folytatom a tanulást, gyakorlást, hetente egyszer-kétszer.
Azóta évente kétszer megyünk a 30-40 éves csapattal Ausztriába síelni. A harmadik szezontól már velük tartottam, tarthattam, egész nap, de ha a meredekebb pályákat el lehetett kerülni "kékebben", akkor inkább azt választottam.
Ebben az évben, -ez a negyedik síszezonom-, voltam velük BadKleinkirchenben, itt már nem kérdezték tőlem, hogy melyik pályákon menjünk, de a kékeket inkább kerülték. Így maradtak a piros, és fekete pályák, válogatás nélkül, nyitástól zárásig, egy hütte látogatással.
Reménykedem, hogy néhány évig még tudok síelni. A síelés a táli időtöltésemnek a meghatározója lett, keresem a lehetőségét, hogy minél többet síelhessek, a sípályákon lehessek. Nagyon bánom, hogy fiatal koromban nem kezdtem el a síelést, és elvesztegettem így sok-sok évet, amit már nem lehet bepótolni.
Keresés
5 cm
