Kranjska Gora 2014.03.08

A Rejtő Jenő után szabadon „Mindennek van határa, de mi megkerüljük!” elnevezésű három nap, három ország mottójú síelésünk harmadik sínapján Szlovénia, közelebbről Kranjska Gora került napirendre.
Ez a síterep csak 12 km-re van telephelyünktől az olasz Tarvisiotól, így mivel még le sem kellett menni a főútról, könnyen oda találtunk. Ragyogó reggeli napsütésben, szívünkben a nőnap melegével, kényelmesen autóztunk a kis falucska felé.
Aztán valami csak egyszerre furcsa lett. Egyre több autó, egyre több csapatban, kis zászlócskával vonuló ember, egyre több forgalom irányító rendőr. Mi van itt, valami búcsú? (mindig szerettem sátrak között bolyongani) De nem, rövidesen kiderült, hogy az Audi Sí Világkupa futamát rendezik ma Krajnska Gora Podkoren felé eső részén. Mivel valami fatális véletlen folytán nem szerepeltem a nevezési listán tovább autóztam a falu felé. (közben megállapítottam, hogy a mai nap megint a sikeres síterep választás mély emlékével íródik be az emlékezetembe, kicsit fel kellett volna készülnöm, s inkább az olasz Sella Neveat megnézni.)
Komolyan nem tudom egyesek hogyan találnak meg néha síterepeket. Itt sem volt sehol egy tábla ami mutatta volna, hogy te kedves síelő, aki már a második körödet teszed a faluban értelmes beszélgetésbe keveredve „ájdontno” nevű biztonsági őrökkel, fordulj be itt, s találsz egy kedves zugot, ahol lerakhatod a trágya kocsidat. Talán teljesen felesleges is lett volna a tábla. Mindenütt sétáló tömeg (léc nélkül!), a kocsma teraszok tele vendéggel, s minden elképzelhető helyen autók parkíroztak. Végül a síelők szelleme bevezetett egy nagy, megfelelően tele lévő és kellőképpen sáros parkírozóba, ahol leálltunk és felvettük síbakijainkat.
Megint valami furcsát éreztem. Fél kilenc volt, de még álltak a felvonók. S csak pontban 9-kor voltak hajlandóak elindulni. (majdnem el felejtettem mondani, hogy a pénztáros szó nélkül senior jegyet adott. Ennyire rosszul nézek ki?)
Az irányt egyből a Vitranc felé vettük. Átmenni a túlsó oldalra nem nagyon akartunk, óvatos ember lévén nem akartam olyan helyzetbe kerülni, hogy átmegyek, s egy lezárt részbe botlom, amelyből nincs visszaút. Nem is láttam onnan jövő sínyomokat. A lefelé menő piros pálya vegyes érzelmeket váltott ki. A ratrakos nem ismerte a sík fogalmát, s a pálya közepén lévő letörésnél már akkor firmesedett a hó, az árnyékban lévő részeken pedig csont jég volt a pálya. Gyorsan visszamentünk még párszor, mert tudtuk, hogy aznap ez lesz a legjobb állapota.
Ez a Mala Pisnica felé eső oldal különben kellemes széles pályákból áll. Kitűnő terep kezdőknek. Néhány tányéros, csákányos és három négyüléses szolgálja ki a hegyoldalt. A középső négyüléses a nap felében betegeskedett, így az ott lévő pályák remek, érintetlen látványt nyújtottak. Fél szemünk mindig a felvonón volt, vártuk, hogy beinduljon, s el tudjuk venni a pályák szüzességét.
Síelgettünk fel, alá, s végre a felvonó is beindult. Bebizonyosodott, hogy a szemre szépnek tűnő pályák az árnyékos részeken jegesek, a napos részeken latyakosak voltak. Ismét fejleszthettem mély, túrt, ragadós hóban való síelési tudományomat. (nem tudom a világkupa versenyzők mennyire voltak elégedettek a pályájukkal) Persze csodálkozni nem lehet, a pályák döntő része ezer méter alatt van. Kellemes meglepetés volt, hogy a tömeg ellenére nem tapasztaltunk sorban állást a felvonóknál. (természetesen csak az ülőszékes felvonókat próbáltam)
A terület máskülönben elég jól kiépített. A pályák aljában mindenhol hütték, vendéglők, síszervizek, nyugágyak. (én ezekből a nyugágyakból mindig csak kiesni tudok, kiszállni nem. Illetve sajátságosan szállok ki.)
Egy kellemes, családias jellegű, faházas vendéglőben ettünk, csodálatosan nagy adagokat, osztráknál, s főleg olasznál alacsonyabb árszínvonalon.
A kitáblázás, a síelők tájékoztatása itt is hagy maga után kívánnivalót, én főleg az olyan táblákat hiányoltam, amelyiken két betű van, s az első dupla.
Kettőkor befejeztük a játékot, elvégre a négyszáz méter vegyes úszást tető nélküli stadionban nem március közepén kell megrendezni. A hőmérő 17 fokot mutatott, s mi élvezhettük ismét a parkírozóban való dagonyázás örömeit.
A világkupa futamról akkor ment haza a nép. Zászlóikat összetekerve meneteltek az úton, a több kilométer hosszban parkírozó autóik irányába. Gyors tankolás, mert errefelé itt a legolcsóbb az üzemanyag, veri az osztrákot, s egy napon sem lehet említeni az olasszal.
Jó kis túra volt, kellemes nyár elejei viszonyok között való síelés. Azért ez a pálya normál körülmények között nem lehet rossz. (sajnos nekem ebben a szezonban nem igazán adadtak meg a normál körülmények, de ahogy BM mondta, azon a havon kell síelni ami van.)

Csabor az élvezeti síelő