Kedves Csilla!
Maximálisan egyetértek a leírtakkal. Kisgyerekes szülőként mi is szakemberre bíztuk a gyerkőcök oktatását, illetve szigorúan kék pályákon közlekedünk velük. De mint minden éremnek, ennek is két oldala van. Kék pályákon otthonosan mozgó síelőként én viszont a profi, a pályákon száguldozó sporttársakhoz intéznék egy felhívást.
Nagyon örömteli, hogy szemet gyönyörködtető technikával, nagy sebességgel száguldoztok lefelé a kék lejtőkön, de kérem, gondoljatok kevésbé jól síelő sporttársaitokra is. Vagyunk néhányan, akik még kisebb magabiztossággal közlekedünk a kék lejtőkön, és egy-egy eltervezett kanyar nem pont abban a ritmusban sikerül, ahogy azt szeretnénk. Elég rémisztő érzés, amikor valaki elszáguld melletted néhány cm-re! És igen, már saját tapasztalat is van arról, milyen az, amikor egy élen száguldozó sporttárs áthasít a léceiden, és borultok mindketten – nem kívánom senkinek ezt az élményt. Vagy amikor az előtted (amúgy már ügyesen, de szépen, megfontoltan) síelő kislányod mellett suhan el valaki kamikaze módon – ez még az előző helyzetnél is dermesztőbb. És a lányod sírva közli, hogy ő nem mer tovább síelni…
Persze, a kék pálya (is) mindenkié, de ha valaki már ilyen komoly, 60-80-100 km/h-s tempót diktál, az például ne egy keskeny, kezdőktől, gyerekektől nyüzsgő pályán tegye. Neki ott a haladóknak “fenntartott” piros vagy fekete lejtő.
Én sem szeretnék általánosítani, de a síelés (ahogy a rengeteg baleset is mutatja) nagyon veszélyes sport.
Vigyázzunk egymásra!
Linda