Ritka az ilyen erőteljes hidegbetörés, amivel búcsúzott ez a tél. Körben mindenhol 10-20 fokos pozitív anomália, sőt az északi sarkon 30 fokkal melegebb van, mint ilyenkor kellene. Erre itt Közép-Európában hamisítatlan tél van, igaz csak pár napig és semmi esélye a túlerő ellen, de mégis itt van, hogy egyszer még büszkén megmutassa az erejét az elmúlása előtt. Ezt mindenképpen ki akartam még használni. Érezni akartam a hideget, mert attól félek, hogy a jövőben erre még kevesebb lehetőség lesz. De mit ér a friss hó, ha nagy lesz a tömeg, mert mindenki ott akar majd lenni? Ez a helyzet az Alpokban mostanában már szinte mindenhol. Egyik éjjel, amikor már kezdtem feladni a reményt, hirtelen eszembe jutott a nyári túra emléke a Vigyázón. Megnyugodtam, írtam a csoportunkba, jelentkeztek még ketten, tanulmányoztam az előrejelzéseket, letöltöttem a térképet, terveztünk rá útvonalat, az interneten foglaltam szállást, és másnap elindultunk. Mennyivel egyszerűbb lett már minden, mint régen!
Az első napra még jó időt jeleztek a modellek, ezért megpróbálkoztunk a keleti oldalról, Kőrizstető felől feljutni a csúcsra. Ez nehezebb, mint a szokásos útvonal, mert a falutól igen messze van és még el is kell jutni odáig. A derült, teliholdas éjszaka után reggel -20 fokra ébredtünk. Szélcsend, napsütés, friss hó, ami nem volt sok, de emelte a hangulatot. Minden adva volt tehát, hogy sikerüljön a terv. Végül nem értük el csúcsot, mert elfogyott az időnk, de nem voltunk csalódottak, mert a gerincig legalább felértünk és közben annyi szépet láttunk.
A faluból indul fel az út a völgyben. Ez még alig emelkedik és jó hosszú. Mellette folyik a patak. Néhol tisztások szegélyezik, ahol nyáron méhkaptárak vannak kihelyezve, a fű tele van virággal és zsongással. Most árnyékban volt, hideg volt és csend. De csak addig, amíg nem értük el a hidat, ami után elkezd emelkedni az út. Kiértünk a fényre, körben megkerültünk egy kisebb dombot, majd legelőkön haladtunk egyre feljebb egy lankás gerincen. Szikrázott a friss hó a napfényben, előttünk a hegyek, keletre pedig Erdély. Ebben a magasságban idén nincs sok hó, mert a korábbi mediterrán ciklonok ide előoldalukon meleget hoztak és magasan volt a hóhatár. Azonban a hegy lábánál, az erdőben, 1400m körüli magasságban hirtelen nagyot nőtt a hóvastagság, mert amit a szél lefúj a tetőről, azt is itt rakja le. Ezen az oldalon most idáig lehetett csak lecsúszni. De ez a túra nem a csúszásról szólt. Összesen 28km-t tettünk meg, és még lefelé is sok volt a séta, fejlámpa is kellett a befejezéshez, de minden percéért megérte.
A keleti oldalon a terep túl tagolt, változatos, és nem lehet végig lecsúszni, mint az északin, ezért a sítúrázók inkább Havasrogoz felől mennek fel a csúcsra. Másnap már mi is innen indultunk el. Itt a hely hangulata is más, nem annyira zord, vannak szétszórt házak, szénaboglyák, közelebb érezni magunkat az emberekhez. Út vezet fel a menedékházhoz, ott meg lehet pihenni, majd lankás gerincen lehet továbbmenni egészen a csúcsig. Találkoztunk két magyar túrázóval is, akik szerint hétvégeken itt pezseg az élet, és akár húszan is lehetnek :) Ezért jöttek ők pénteken. Két kutya idáig felkísérte őket a faluból. A lejtő tényleg alkalmas lenne sípálya építésére is, de akkor minden megváltozna. Egyelőre még megállt itt az idő, félkész állapotban a lift, és csak túrázókkal lehet még találkozni.
Erre a napra már elromlott az idő, mert megérkezett a melegfront, és fent a tetőn erős szél és sűrű köd is nehezítette a feljutást. Jó időben ez egy könnyű, kellemes túra lehet. Azért nem adtuk fel és sikerült felérnünk a csúcsra a meteorológiai állomáshoz, ami alig látszott ki a vastag zúzmara és hó alól. Amikor keresni kezdtünk egy szélvédett helyet, hogy levegyük a fókát, és átszereljem a splitboardot, kijött egy srác és angolul szólt, hogy nyugodtan menjünk be pihenni és felmelegedni. Mennyivel más volt ez így, mint vizesen, átfázva elindulni lefelé! Azután megbeszéltük, hogy lefelé különválunk és a cabanában várnak majd rám, mert tudtam, hogy boarddal sokkal lassabb leszek, mint síző társaim, ugyanis a gerinc felső részén nem elég a lejtés a boardhoz és gyalogolnom is kell. Most ehhez még a köd is olyan sűrű volt, hogy a nyomainkat is alig találtuk meg, és végül több alkalommal is csak a GPS segítségével találtunk vissza a helyes útra. Anélkül bizony biztos eltévedés és túlélőtúra jellege lett volna a kalandnak.
A szállást a booking.com-on foglaltam egy idős román házaspárnál. A felső szint gyönyörűen fel lett újítva és minden igényt kielégítene. A konyha viszont nem külön volt (bár erről nem szólt a leírás), hanem főzéshez és étkezéshez lementünk a földszintre és az ő konyhájukat használtuk. Miközben mi vacsoráztunk, ők nézték a tévét :) Közben a néni a laptopját használta. Szerényen élnek, de látszott az igényesség és nagy tisztaság volt. Pár szót tudtak magyarul, kedvesek voltak és azonnal segítettek, ha valamit kértünk. Mindez az osztrák árak harmadába, negyedébe került csak. Nagyon örültünk, hogy végül nem a panzióban foglaltunk le szállást. Ehhez a túrához ez illett jobban.
Képek:
https://sielok.hu/fotoalbum/splitboard-tura-vigyazo-2018-marcius/kep/1/
Keresés
42 cm
