Persze így szól az elmélet. Ám ha életszerűen nézzük, akkor tisztázni kell néhány dolgot. Például, azt, hogy 62 évesen már soha nem leszek olyan síelő, aki a századmásodpercekre hajt. Sőt, nem csak én, más sem. A tömegem nem egy húszévesé. A súly is számít, a has is útban lehet, az erőnlétet sem szabad figyelmen kívűl hagyni és még ezer más külső tényező. Persze én is látom a pályán a síelőket akik boldog tudatlanságban csupán élvezik a havat és nekik ennyi elég. Mert az. De vannak csodabogarak akik szeretnének egy kicsit mindig szebben, jobban, mert nekik ez is az öröm része. Ők nem unnak meg egy pályát, ha már ötször lejöttek rajta, nem rohannak egy másik helyre, hogy az is meglegyen. Mert ilyenek is vannak és boldogok.
Elmegyek egy oktatóhoz, hogy szeretném... azzal kezdte, hogy öt hét, napi öt óra. Havat és engem meg még nem is látott. Szerinted ez mennyire komoly?
Amiről itt beszélünk nem a stresz része. Valami, amit meg akarunk érteni, hogy baj esetén tudjuk hol hibázhattunk.
Egy biztos. Látatlanban. Nem fogok a magam hibájából a zsákban lejönni a hegyről, mert nem ezer óra alatt sem szerzel tudást és tapasztalatot ha nem tudják neked ezt átadni - legyen az a világ legjobb oktatója.
Ez is egy különbség a versenyző és a rekreációs síelő között. ☺
Keresés
21 cm
