Szlovákiai élmények

Én is sokat jártam Szlovákiába hajdanán, sőt még ma is járok. Egy régi történetet szeretnék elmesélni, ami talán tanúságos is.
Gyerekeket sítáboroztattunk Dubovicán (Tarcaldobón), ami egy kis síterep (volt), Drienicához közel (úgy látom, már nem is működik).
Két tányéros felvonója volt, egy hosszabb és egy rövidebb, a tanulópályánál. A tanulófelvonó aljában fából épített padok voltak asztalokkal, itt lehett elfogyasztani a szendvicset, vagy pihenni, napozgatni.
Egy alkalommal néhányan az egyik faasztalnál ücsörögtünk a szép hapos időben, a melletünk lévő másik asztalnál pedig egy szlovák anyuka a kislányával szendvicsezett. Kisvártatva nagy sebességgel megérkezett a csapatunkból egy magyar kislány, aki meg akart tréfálni bennünket, és egy hirtelen megállással be akart teríteni hóval. De elszámította a kanyart, és véletlenül a szlovák hölgyet és a kislányát terítette be, de rendesen.
Szóltam a kislánynak, hogy kérjen elnézést, de ő csak annyit mondott: "minek, úgysem értenék", és ismét felment a felvonóval.
Így én próbáltam meg bocsánatot kérni, de a szlovák nő annyira fel volt háborodva, hogy nem sikerült megnyugtatni. Persze mi úgy gondoltuk, hogy az ügy lezárult, de tévedtünk.
Nemsokára megérkezett a szlovák apuka, egy nagy darab férfi. Az anyuka sápítozva elmesélte naki, hogy milyen galád merényletet követtek el a magyarok. Eközben ránk mutogatott. A szlovák férfi meghallgatta a feleségét, majd mérgesen ránk nézett, és a felvonóhoz sietett. Még ekkor sem gyanakodtunk semmire.
Napozgattunk tovább. Közben leült az asztalukhoz Kati, egy csapatunkbéli magyar hölgy, aki mit sem tudott a történtekről. Éppen az asztalnak a pálya felőli oldalára ült le, elhelyezkedett kényelmesen, a pálya felé fordulva, az arcát napoztatva.
Ekkor érkezett meg fentről sebesen a szlovák apuka, és egy nagy kanyarral megpróbált bennünket, a vétkeseket megbüntetni, vagyis beteríteni hóval, hogy visszaadja a kölcsönt. De ő is rosszul számolt, mert a hó nagy részét Kati kapta, aki semmiről sem tudott, és csak hápogott meglepetésében.
Ezen persze jót nevettünk, és a két kezünk felfelé mutató hüvelykújával jeleztük, és mondtuk a szlovák hapsinak, hogy "jedo-jedno".
Ezen ő is elnevette magát, és így helyreállt a béke a szlovákok és a magyarok között.
Csak Kati nem értette, hogy mi ebben a vicces, amikor neki mindene tele van hóval. Miután felvilágosítottuk, már ő sem haragudott.