Zakopane és környéke

2021.02.14. – Polska Powder Vol.1: Kasprowy Wierch / Zakopane

Korai ébresztővel indítjuk ezt a napot is. Bár csak pár km távolságra vagyunk Kasprowy lift völgy állomástól, de az autóval nem közelíthető meg, a legközelebbi parkolótól is szűk 1,5km séta vagy taxizás vár ránk. Hogy késés nem fér bele az már napokkal korábban eldőlt, mert a kabinos liftre előre kellett helyjegyet foglalni, ha azt lekéssük, akkor valószínűleg a lengyel sípályák újranyitása utáni első hétvégén már csak túrázva juthattunk volna fel a sípálya ülős felvonóihoz……de a túrázás nem a nap elejére volt betervezve.

Már fél nyolc előtt a parkolóban készülődtünk és a taxi szerzés is sima ügy volt, a parkolós srác még a léceket is kivette a kezemből és már vitte a helyben várakozó kisbuszhoz. Ez fejenként 5 zloty-ba került, de cserébe pár perccel később már a liftállomáson voltunk, ahol egy automatánál tudtuk a korábban online megvett jegyeket átvenni.

Nem sokkal később már a nagykabinos liftben állunk, nézzük az órát…még csak 8-óra múlt?! Pedig mi a 8:20-as kabinnal kéne induljunk, de a kapu simán beengedett…sebaj annál korábban indulhat a móka. A liftről igazi magas-hegyvidéki panoráma tárul elénk, először frissen behavazott fenyvesekkel majd feljebb végtelennek tűnő hómezőkkel és csipkés hegygerincekkel.
A felső állomásról kilépve, viszont nem az előrejelzett bluebird fogadott: süvítő szél, rossz látási körülmények…nem éppen ideális egy fahatár feletti új terep feltérképezésére freeride szempontból, pláne hogy egy kisebb gerinc túrát is beterveztünk.

Elsőre még a megcélzott sípályát is alig találtuk, majd mire egy kisebb mászás után meglett, az álló ülős lift késztetett toporgásra a viharos gerincen. Pedig a völgyállomás kijelzője szerint mindkét lift működik, de az erős szél nyilván felülírhatja a terveket. Egy munkás közben a pályaszéli tűzéseken állítgat valamit, majd motoros szánra pattan és felénk hajt. Kérdeznénk, de ő láthatóan sietne tovább, csak pár szót vet oda amit sajnos nem is értünk. Közben látjuk, hogy beindult a lift, neki is rugaszkodunk a tűzött pályán.

Ahogy lejjebb érünk, a szél is gyengül, a látótávolság is javul…naná hogy irány a végtelen hómező. Kompakt szél által lenyomott porhavon suhanunk, néhol jeges részekkel, majd következő pillanatban akár combközépig érő porhóval…..alakult is pár mókás pillanat ebből a mixből.

A ritkás fenyvesbe érve már jóval kiszámíthatóbb és lazább porhó következett, igazi öröm csúszás ez a javából…és még a happy finish is megvolt, mert minden gond/mászás/eltévedés nélkül jutottunk le a lift alsóállomására. Na ez a lift sem volt egy modern és gyors darab, cserébe bőven volt időnk végignézni a lehetséges útvonalakat. Teljesen bele is feledkeztünk a beszélgetésbe, volt is nagy meglepetés a kiszállónál, aminek semmi lejtése nem volt, alig bírtunk kimászni a székekből a lift forduló előtt.

Még pár kört mentünk ugyanezzel a lifttel, mivel a völgy mindkét oldalára hosszan ki lehet traverzálni, így rendkívül sok a pályán kívüli lehetőség. A völgy északi fala szinte teljesen le volt fújva, de egy tempós carving menet azért jól kiadta. Az idő sajnos nem akart tisztulni, gondoltuk bepróbáljuk a mási ülős lift völgyét. Kellemes mászás (na, jó ez nem volt az), következett a gerinc túloldalára, ahol egy 4 üléses lift mellett futott a pálya. Itt is temérdek letérési lehetőség adódott, sikerült is jó pár nagyon kellemes line-t találnunk, így a pihenőt körről-körre csak halasztottuk :)

Nem is említettem eddig a sorban állást! Már a tervezgetés közben tartottam Kasprowy-tól, lévén az egyetlen igazán magas-hegyvidéki síterepe Lengyelországnak, ráadásul idén ez az első hétvége, amikor a sípályák és vendéglátóhelyek korlátozásokkal, de újranyithattak. Sokan is voltak a hegyen, de a többség túrázott, sítúrázott, vagy csak feljött a kabinossal a csúcsra és sétálgatott/nézelődött. A sílifteknél így egész nap nulla várakozás, a becsúszás után rögtön mehettünk is fel.

Azért dél felé már bő 3 órával a másnapos lábakban egy rövid egészségügyi szünetet csak tartottunk és mire végeztünk a napsütés is megérkezett. Összenéztünk és tudtuk, hogy itt a pillanat a kis gerinctúránknak, mely lehetőséget ad egy újabb völgy megcsúszására.

Térképen nem tűnt ez egy nagy vállalásnak, a szűk 1,5km-ből bő 1km lejtmenet/csúszás, majd kb 60m mászás a következő csúcsig. De ahogy az a legtöbbször lenni szokott, a gyakorlat egy más dolog:
A gerinc végig nagyon sziklás és jeges volt, ráadásul az oldalról befújó néha erőteljes északi szél sem egy életbiztosítás, mert a gerinc déli oldalán nagy mennyiségű friss hó rakódott le, és azon az oldalon nincs lift sem ami visszahozna… A Boardos társak inkább felcsatolják a táskákra a lapokat és úgy indulnak neki. Én a lécekkel úgy vagyok, a gerinc északi oldalán szépen lassan ellavírozok.

Végül nagyobb nehézség nélkül érem el platót, majd bevárom a társakat. A szél még mindig viharos, erősen kell fognom a síbotjaim, nehogy kiragadja a kezemből őket. Mikor a léceim lecsatolom és kézbe veszem, csak romlik a helyzet, a szél vadul tépi a széles léceket.

Ahogy befutnak a társak már a B verzióval fogadom őket, hagyjuk azt a 60m szintet és a „csúcsmászást”, inkább csak traverzáljunk át a másik gerincre, ahonnan ugyancsak megcsúszható a kiszemelt völgy. De ők kicsit többet melóztak, hogy ide érjenek…..mondják most már nem lehet kihagyni a csúcsot!

Na jó, vágjunk bele…adom be én is a derekam, majd szerencsétlenkedek egy sort a lécek táskára való felkötésével. Mire végzek, ők már szépen haladnak felfelé. Nyugis tempóban, megfontolt lépésekkel én is nekivágok a kitaposott útnak. Csak semmi kapkodás…mondogatom magamban, ha túltolom az elejét, akkor kifulladhatok a végére….akkor pedig könnyű hibázni.

Nem is olyan vészes, mint gondoltam, lécekkel a táskán, síbotokkal a kézben nagyon stabil a mászás, lépésről lépésre egyre jobban élvezem. A kicsit „technikásabb” meredekebb rész gyorsan véget is ér, a lankásabb emelkedőn már az jár a fejemben, milyen jól dolgoznak alattam az új túra síbakik is, pedig ezek alapvetően lesiklás orientált darabok. Azért a figyelem nem lankad, igyekszem végig a gerinc északi oldalán maradni….pedig ekkor még nem is tudok az innen pár kilométerre történt lavina balesetről.

Aztán látom egyik társam már fenn is van a csúcson…pár lépés aztán ott állunk mindhárman…itt viszont elkövettünk egy hibát……a közös csúcsfotó bizony elmaradt :) …szóval srácok itt bizony újrázni kell majd :)

Sokáig nem ünneplünk….már az ideális start helyet keressük a csúcs másik oldalán. Kis szusszanás, csatolás és maga az álom ami ezután jött: a szélárnyékosabb völgyben nincs jeges/köves rész, csak friss porhó, ráadásul mi húztuk az első íveket a nap folyamán. Rossz szokásom, hogy freeride közben úton útfélen megállok, nézelődök, fotózok.. Na itt jó sokáig leragadtam, mert elképesztő volt a látvány amit a felhők közül előbukkanó nap elém tárt. Ha nem látom a társakat eltűnni a völgy kijáratánál, talán még most is ott állok :)

Összekapom magam, aztán spuri utánuk. A völgyből kiérve gyönyörű nagy fás erdő következik, majd vissza is értem a pályára, pont az ülős alsó állomásához vezető kereszteződéshez.

Ha most indulnunk kéne haza, már akkor sem lenne hiányérzetem…de még csak 1 óra van, irány a lift még pár kör belefér. :)
Megyünk egy kört a lift alatt is, de az pont egy szélnek nagyon kitett gerincen vezet, rengeteg a kő és a felfelé baktató túrázó, de lejjebb érve a szélvédett részekre ismét nagyszerű porhó vár minket. Ebben a körben kísért kicsit a tegnap, valahogy csak elveszítjük egyik társunkat, de a liftnél összefutunk: Mosolyogva meséli milyen vagány és még annál is gyorsabb helyi csajok mutatták neki az utat ebben a körben :)

Egy gerinctúrás újrázást a szomszédos völgybe még megszavazunk, ezúttal a csúcsmászást kihagyva, áttraverzálva a végén. Majd következett az utolsó lecsúszás egészen a kabinos lift völgyállomásáig, közel 6km hosszan.

A parkolóig tartó sétát most is kihagynánk, de a fent parkoló taxis dupla pénzt kérne a transzferért a reggelihez képest?! Hívnánk telefonon a reggeli taxist, de mire beütném a számát már be is gurult elénk.

Lenn a parkolóban gyors öltözés majd indulás hazafelé…már egy óra késést összeszedtünk a tervezetthez képest, de egyszerűen nem sikerül sietős tempóra kapcsolni: A Zakopane-tól a szlovák határig tartó hegyvidéki útszakasz a késő délutáni nap fényében egyszerűen káprázatos atmoszférát teremt.

A mosolyt az arcomról nem lehet letörölni a hazaúton….szinte teljesen üres utak…előbb az eget vörösre festő naplemente, majd sötétedés után ragyogó holdfény…. és mindehhez egy pszichedelikus rockot és jazz-rockotot sugárzó szlovák rádióadó befogása már tényleg impulzus a köbön egy ilyen hétvégén.