2023. január utolsó hetében síeltük be Tignes és Val d’Isére pályáit a Skilines problémamentes szervezésében, és kettős érzésekkel jöttünk haza. Egyrészt abszolút jó síterepről van szó, minden megvan benne, ami a legjobb francia alpesi terepek sajátja, aki idejön síelni, biztosan nem fog csalódni. Másrészt viszont szerintem a híréhez azért nem ér fel: mi évek óta vágyakozva néztük ezt az Európa egyik, ha nem „A” legjobbjának nevezett, az összes többinél jócskán drágább pályát, hogy majd egyszer talán ide is eljutunk – de valójában nincs ekkora különbség a többi nagy francia pálya és e között, sőt, szerintem mind 3 Völgy, mind Serre Chevalier/Briancon sokkal nagyobb élményt nyújt. Ha nem is igazán nagyok Tignes hibái, ahhoz azért sok van ezekből a kicsit zavaró tényezőkből, hogy ezt lehessen a legjobb terepnek nevezni. De leírom részletesen a tapasztalatainkat.

Hol érdemes megszállni:

Mi Tignes 2100-on, a Le Lac régióban, Lavachet-ben szálltunk meg, de mindenkinek azt javasolnám, ha tud, inkább Val Claret-ban foglaljon szállást, a két nagy tájegységből, Tignes-ből és Val d’Isére-ből álló terep tignes-i oldalának az a központja, szinte minden pálya oda fut be a nap végén ezen az oldalon, és reggel is könnyű innen továbbindulni, míg a legszélen található Le Lac/Lavachet régió elég elszigetelt, egyetlen egy, fekete pályán lehet ide becsúszni, ha kéken vagy piroson akar becsúszni az ember, a nap végén minimum 4 felvonót kell hozzá elérni, azaz zárás előtt jó másfél órával már el kell indulni egy egyébként nem is túl izgalmas körre. Cserébe viszont tökéletes a buszközlekedés: mi az első napi felvonózgatás után inkább hagytuk a fenébe az egészet, 16:45-kor Val Claret-ban végeztünk, és itt a központból, pontosan a sípályák végétől 5-10 percenként induló, ingyenes síbusszal tíz perc alatt hazabuszoztunk. (Az ilyenek miatt is beszélek kettős érzésekről: oké, egyrészt nagyon könnyen megoldható a buszos hazajutás, másrész viszont számomra a kiemelkedően csodálatos síterepnek az is tulajdonsága, hogy nap végén szinte az ajtómig csúszhatok, és nem kell buszon nyomakodnom a hatalmas tömegben.)

Ezt leszámítva Le Lac/Lavachet/Tignes 2100 egyébként teljesen megfelelő hely megszállni, a kis központban három szupermarket mellett minden van, aminek lennie kell (kölcsönzők, olcsó és drága éttermek, bárok, gyógyszertár, wifis közösségi tér stb), és reggel az új Toviére felvonó révén azonnal, egyetlen csúszással átjuthatunk Val d’Isére-be, azon keresztül pedig a terep bármely más részére.

Az átsíelhetőségről:

Szerintem ide semmiképp nem szabad olyan bérlettel jönni, ami csak Val d’Isére-be vagy csak Tignes-be érvényes, vitán felül megéri kifizetni a felárat a teljes terepes bérletért. Hatalmas, 300 kilométeres terepről van szó, ennek ellenére nagyon gyorsan át lehet jutni egyik oldalról a másikra: a térkép két ellentétes oldalán lévő Le Lac régióból a másik szélre, Le Fornet-ba kevesebb mint egy óra alatt át lehet csúszni, és visszafelé se kell ennél sokkal több. FONTOS: engem elsőre megtévesztettek az itteni beszámolók és egy helyi információhiány, de NEM KELL BUSZOZNI Le Fornet felé, még kezdőknek sem: ha a Santons nevű piros pálya a Bellevarde csúcs felől Val d’Isére központja felé le is lenne zárva, és az ember esetleg félne felmenni fekete pályára, akkor az Olympique felvonóval le lehet ereszkedni a völgybe, ez mindkét irányba szállít utasokat (amit a sítérképen csak egy apró szmájli jelez). Innen tovább a Le Fornet feletti csúcsra pedig a Leissiéres felvonó visz, ez szintén mindkét irányba szállít utasokat (és jó élmény is átkelni vele a hegygerincen, és hirtelen meredeken lefelé indulni vele, mint egy hullámvasúttal). Visszafelé Le Fornet és Val Claret között szintén nem kell több másfél óránál. Egy tipp: hazajutásnál a Solaise csúcson van egy kis plusz szintkülönbség, amit a Pim-Pam nevű kis mozgójárdával lehet kiegyenlíteni. Egyébként pedig ha megcsúszik valaki idővel, a Val d’Isére-i részen folyamatosan, pár percenként jár ingyenes síbusz Le Fornet és La Daille között, ezt a távot negyed óra alatt meg lehet tenni busszal. Ha pedig valaki a Tignes-be való visszajutáshoz elengedhetetlen, 16:30-ig nyitva tartó Tommeuse felvonót kési le, 18:10-kor indul egy ingyenes síbusz Tignes-be.

A pályákról:

Ahogy azt sejteni lehet, egy 300 kilométeres rendszer ad annyi besíelni valót, hogy hat nap után is új helyen lehessen csúszni, sőt noha mi lényegében besíeltük az egész rendszert, azért így is kimaradt végül egy-két pálya. Ráadásul ha van terep, ami tényleg hóbiztos, és nem csak ezt mondják rá, hát ez az, szinte minden pálya 2000 méter fölött indul, sok pedig 3000 méter környékén, akár több száz méterrel afölött húzódik, és több gleccsert is magába foglal a terep. Ennek egyébként van egy sajátos velejárója: Tignes közmondásosan a leghidegebb síterep Franciaországban, erre készüljetek. Ez azt jelenti, hogy amúgy tiszta időben is mínusz 13 fok volt már a szállásnál (!) reggel és este is, így 3500 méteren simán mínusz 20 alá is süllyedhet a hőmérséklet.

Ami számunkra egy kis negatívum, hogy itt kevesebb volt az igazán hosszú csúszási lehetőség; ezt persze francia viszonylatban kell érteni, persze itt is gyakoriak a 3 kilométeres, egybefüggő pályák, de máshol azért vannak olyan terepek, ahol 8-10 kilométeren át lehet siklani felvonózás nélkül. Tignes-ben talán a leginkább ilyen a pálya legszélső része, az Aguille Percée felvonó tetejétől egészen Tignes 1550-ig, akár piroson, akár a végén zöldön. A zöld Myrtilles fák közti andalgó pálya ugyan csúszásban nem nagy élvezet, majdnem vízszintes, viszont azt hiszem, ez adja a leggyönyörűbb látképet siklás közben, amit valaha sípályán láttam, a fák között előbukkanó tóval, patakkal és a hegyekkel; egyszer érdemes végigmenni rajta csak emiatt. Viszont valamiért az Aguille Percée felvonó ezen a héten nagyon sokszor zárva volt, amit nem igazán értettünk, mert teljesen jó idő volt, szinte minden más pálya mindig nyitva volt.

Egy másik kis negatívum a táblázás: bár a 300 km nagyobb részén ez teljesen rendben van, akadnak azért problémás kereszteződések, pl. itt is, ahol a tábla szerint csak az egyik irány visz x irányba, noha valójában lehetne a másikon is menni, mert lesz még később is megfelelő kereszteződés, de pl. a Marmottes felvonó lábánál lévő nagy csomópontban nekünk hat nap alatt sem sikerült megtalálnunk mindazt, aminek a térkép és a táblák szerint ott kellene lennie (jellemzőek az olyan helyzetek, mint amikor azt mutatja, jobbra van a piros pálya, ehhez képest jobbra kizárólag zöld cölöpök látszanak).

Ami haladóknak jó így, de kezdőknek érdemes rá figyelni: a pályaszínek sokszor elég véletlenszerűek. Sok zöld, azaz a bevett szokás szerint abszolút kezdőknek való pálya indul csúcsokról, amelyeken azért nagyon nem szívesen lettem volna kétnapos kezdő, nagyon kellemesen beillenek ezek kéknek is, de pár kék pályán is vannak olyan letörések, amik rövidek ugyan, de akár feketével is jelölhetnék (elég sok megdöbbent arcot látni pl. mindig a Mangard pálya első letörésén Le Fornet felett). Ugyanez a feketékre viszont fordítva érvényes: egyébként elég jó ötlet, hogy a megszokottal ellentétben itt a fekete csíkkal jelölt pályák szinte mindegyike ratrakolt, kezelt, csak épp meredek pálya, ami nem igazán jelenthet kihívást bárkinek, aki bevállal egy piros pályát, amit pedig más pályán hívnának feketének (brutális, kezeletlen lejtőket), azt itt fekete csillagozással jelölik.

Tippjeink:

Kék: záráskor, amikor már más nem fér bele, nagyon jól el lehet még körözgetni a Tichot és a Grattalu felvonók alatt húzódó kékeken, ráadásul a Grattalu kezelője jófejségből mindig kicsit tovább nyitva tartott, hogy beleférjen még egy búcsúmenet. Szintén zárásra jó a Tommeuse felvonó alatti Creux-n körözni az utolsó felvonóig, a Tommeuse-ről már el lehet csúszni a központi buszmegállóig felvonó nélkül. A terep szélén, Le Fornet felett a Mangard lendületes kék (viszont ez a hegyoldal elég rossz adottságú, efölött nagyon-nagyon sok a sík rész, ahol botozni kell. Tipp: ha a Vallon felvonó tetejétől csúszna a faluig az ember, érdemes mindig jobbra tartani – Pré-Chemin, Vallon –, így nagy lendületet véve talán megúszható a botozás).

Piros: nekünk a két sláger, az OK és az Orange annyira nem jött be, már délelőtt is eléggé rossz állapotban voltak mindig, aki errefelé száll meg, érdemes lehet nyitás után próbálkozni vele. Jó viszont a Les Lanches alatti hosszú piros, a félreeső Arcelle, a Germain Mattis (ne tévesszen meg az első párszáz méter unalmas lankája). Egy nagyon különleges pálya: a Bellevarde-ról induló Santons (az elején a Fontaine Froide-dal együtt). Ez szokatlan módon végig egy szűk szurdokban húzódik, körén magasodó falak között, nagyon különleges a hangulata, még úgy is megéri, hogy becsúszik a faluba, és a végén lehetetlen akkora lendületet venni, hogy ne kelljen több száz métert botozni. (Viszont sajnos hiába van kiírva, hogy nehéz pálya, csak haladóknak, ennek ellenére is rengetegen bejönnek, hogy aztán az első szűkületnél halálra rémüljenek, és elzárják azok elől az utat, akik szeretnének lecsúszni, úgyhogy saját és a többiek érdekében is tényleg csak magabiztos síelők jöjjenek erre :) ). A Solaise felvonó alatt húzódó piros is jó a nap elején, de mivel ez az egyetlen út vezet vissza a pálya összes többi részére, délutánra már borzalmas állapotban van.

Fekete: a Toviére csúcsról induló Crétes – Combe Folle – Johan Clarey trióból valójában csak a Johan Clarey nevezhető feketének, az előző kettő szakasz még csak nem is piros, inkább kellemes kék. Sajnos időhiány miatt pár itt javasolt feketét kihagytunk, viszont a Face de Bellevarde számunkra az egész terep legrosszabb pályája volt: még délelőtt jöttünk le rajta, de már ekkor annyira le volt gyalulva az egész, mintha végig tükörjégen csúsznánk, irányíthatatlan lécekkel, minden élvezet nélkül, ezt nem ajánlom senkinek, vagy gyertek rögtön nyitás után. Ez egyébként a pályarendszer egy újabb kisebb negatívuma: több olyan pálya is van, ami mindenki számára kihagyhatatlan a hegyek közti átjutáshoz, így hiába a 300 kilométer, nap végén már nagyon sok helyen kell buckákon eső-kelő embereket kerülgetni vagy élvezet nélkül jégen csúszni.

A híres gleccser:

Ahogy azt korábban már többen írták, a pálya legmagasabb pontját, a La Grande Motte gleccsert tényleg csak tökéletes időben nyitják ki, és hát tudjátok, mennyire gyakori 3500 méteren a tökéletes idő… Viszont nagyon szimpatikus tőlük, hogy tényleg mindent megtesznek, hogy ide lehessen jönni: ottlétünk alatt egyik nap a Val d’Isére telefonos appról vettük észre (amit emiatt érdemes letölteni), hogy délután 2 körül mégis megnyitották az addig zárt pályát még arra a maradék másfél órára. Azonnal elindultunk, de épp a rendszer másik végén voltunk, így csak 15:35-re értünk oda, noha a Grande Motte felvonó csak 15:30-ig üzemel, de a kezelő, kezében tartva a lakatot, még megvárta az utolsó érkezőket is, így a késés ellenére is kijutottunk a csúcsra. Elképesztően gyönyörű a kilátás, tehát emiatt érdemes egyszer feljönnie mindenkinek, és kiállnia a sajnos mindig hatalmas sort a nagyon kis kapacitású felvonó előtt. Ugyanakkor a gleccseren futó pálya rövidke, csak azért a kétperces, amúgy persze kellemes csúszásért nem érdemes sokszor kiállni a hatalmas sort.

Tipp: láthatóan ezt senki nem tudja, de érdemes NEM a „hivatalos” gleccserjárattal, a hegy gyomrába fúrt metrószerű Funiculaire Perce Neige-zsel menni a gleccserre, ugyanis ez csak 20 percenként (!) egyszer jár, és ha bement a bejáraton annyi ember, amennyi elfér egy járaton, ki se nyitják az ajtót, tehát garantált minimum 40, de akár 60 perc várakozás. De ez teljesen felesleges: mellette megy a Les Lanches felvonó, annak a végétől indul a Vanoise, ami ugyanoda visz, ahová a Funiculaire, azaz eljutsz háromszor olyan gyorsan, szinte sorban állás nélkül ugyanoda. (A másik metrószerű felvonó, a Funival ezzel szemben folyamatosan jár a Bellevarde csúcsra, így oda pár perc csak a feljutás.)

Egyéb tippek:

Ha nem hüttében akarsz enni, érdemes megkeresni a térképen egy kis sörpaddal és felette tetővel jelölt piknik-szobákat (Salle Hors-Sac), ahová szabadon bevonulhatsz a szendvicseddel, van fűtés, kanapé, wifi, olcsó kávé-, ital- és snack-automata, ez mínusz 15 fokban elég jól tud jönni :) Plusz csap, vécé, kesztyűmelegítő, telefontöltő – elképesztően komfortos és persze ingyenes szobák ezek. Az egyikben még műkandalló is van :D

Hüttéből nagyon köszönjük az itteni fórumos ajánlást: a Le Fornet felett, a Col de l’Iseran csúcsnál a Cascade felvonó lábánál lévő Cascade étterem tényleg zseniális hely, valami érthetetlenül olcsón, 15 évvel ezelőtti árakon. Összehasonlításként: itt 12 euró egy napi menü (egy tál hús körettel), míg pl. a Daille felvonó fölött ugyanez 28 euró. A Cascade-ban 15 euróért akkora steaket (entrecote) adnak, mint az alkarom.

Összességében tehát: Tignes/Val d’Isére alapvetően minden igényt kielégítő síterep, ahol senki nem fog unatkozni, aki idejön, és bár az itt a fórumban megfogalmazott éles kritikák egyike sem igaz (teljesen jók a felvonók, jók a buszjáratok, lehet olcsó ételt-italt találni stb), de szerintem a fent sorolt, kisebb bosszantó tulajdonságok miatt azért azt korántsem lehet mondani, hogy tökéletes vagy a többi közül kiemelkedő síterepről lenne szó. Jó síterep, de nem éri meg azt, amennyivel drágább a többinél.