Az egész valamikor a '60-as években kezdődött, amikor a Beatles itt forgatta az "All you need is love" című dalához a képi anyagot... Aztán 50 évvel később Laliék az "Éjjel-nappal Budapest" című sorozatból - ahogy sokan mások is - már ezt az időközben jól bejáratott hírnevet használták fel a saját promóciójukhoz. Mert amikor az ember elmeséli az ismerőseinek, hogy hol sielt (vagy nyaralt) akkor az úgy hatásos, ha az a hely ismert. Ha nem az, akkor lehet bármilyen mesés a táj (Altaussee), bármilyen jól kezeltek a pályák (Bad Kleinkirchhen) vagy nagyon családias (Mönichkirchen) lehet akármennyire kedvező az ár/érték arány (Kopaonik, Bukovel) - nem lehet vele villogni.
Obertauern-el lehet. És ezt azok is tudják akik a szállásokat árazzák vagy egy pohár sört mérnek 6 Euro-ért... Mert ezt a helyet meg kell fizetni! Pont úgy, mint a Vuitton táskákat: nem annyira jó, mint amennyibe kerül, de mégiscsak neves!
Visszatérve a pályákra: nem lenne semmi gond, ha Obertauern-t nem tartanák Ausztria Top5 síterepe egyikének. (Szerintem a 10 legjobb közé sem fér be...) Bátran vállaltuk a kissé kései időpontot, hiszen úgy reklámozták, hogy Május elejéig lehet itt síelni. Ehhez képest Március közepén már szinte mindenütt olvadt, kásás a hó. Konkrétan tegnap eső esett... Ennek megfelelően buckásodik is rendesen minden palya. Amit este simára húznak, az már déltől szinte használhatatlan. Lengyelországban, ahol majd' az összes pálya déli fekvésű és legfeljebb 1000 méter a tengerszint feletti magasság, még érthető is a dolog... Na de itt?!? Ne már... :-)))
Belátható azonban, hogy ez az időjáráson múlik, nem az üzemeltetőkön, nem úgy, mint a táblák számozása: 8a pályából például hármat is találtunk, amelyek a végén összeérnek ugyan, de egy elég hosszú szakaszon teljesen más nyomvonalon futnak. Amikor együtt akar maradni a csapat vagy a család, elég macerás minden elágazásnál megállni és navigálni főleg, hogy a táblák mérete kicsi, messziről elolvasni pedig emiatt nehéz. De még ez sem volt annyira bosszantó, mint a számos feketének is beillő letörés a kék pályák némelyikén... Örülök, hogy a három gyerekünk közül egyik sem itt tanult meg síelni, mert könnyen lehet, hogy hamar alábbhagyott volna a lelkesedésük! (Tapasztalatból mondom, hogy erre Donovaly, Jasna vagy Bialka Tatrzanska sokkal inkább megfelelt!)
De mi van azokkal, akik esetleg az előző évben megszerzett tudásukat itt szeretnék kipróbálni és az alapján vettek bérletet, amit a térképek meg a leírások sugalltak, hogy lecsatolás nélkül 60 km kék pálya csúszható? Oké, de milyen minőségben?!? Értem én, hogy ezáltal vonzóbba tehető egy síterep, de ha objektíven nézzük, akkor ennek csak egy része igaz.
Találtunk persze olyan útvonalakat is, ami kombinálva a piros és kék pályákat szinte a csúcstól a legaljáig élvezetes volt, de ismerve az itteni viszonyokat, fekete pályára csak egyszer merészkedtünk. A panoráma, ami ott elénk tárult, mondjuk sok mindent feledtetett. Mert a környező hegyek, a természet gyönyörű: érdemes az összes felvonót kipróbálni, azok tényleg gyorsak és modernek, némelyik ülésfűtéssel ellátott! Szóval Obertauern is tud villantani! :-)
Az inspirációt végül mégis az adta ennek a beszámolónak a megírásához, hogy az egyik négyüléses felvonónál 20 percet kellett állnunk, mert meghibásodott és senki nem tudta mikor indul el. Van ilyen, de akkor legalább mondjon valaki valamit! Ehelyett szépen felhalmozódtak mögöttünk is az emberek, ezáltal se előre, se oldalra se vissza nem tudtunk már menni. Szerencsére volt a belső zsebemben egy flaska, amit kénytelen-kelletlen meghúztam, hogy ne fázzak annyira... :-))
Mindezt azért írtam le máshogy, mint a megszokott, mert a legtöbb beszámoló olyanokat taglal, mint hogy a pénztárnál mennyit kellett várni... Ez egyáltalan nem releváns mert lehet, hogy ma sokat, egy hét múlva viszont amikor nincs síszünet, sorbanállás nélkül is lehet majd jegyet váltani. De egy hely adottságai azok nem változnak, szerintem ezek alapján inkább tud dönteni az ember a vágyainak, a tudásszintjének és pénztárcájának leginkább megfelelően.