Szeretném bemutatni Valchiavennát, egy a magyarok számára kevésbé ismert pályarendszert! Egyik barátom járt itt tavaly, az ő élménybeszámolóját olvashatjátok:

Bővebb infó: https://sielok.hu/siterep/valchiavenna/

2006 őszén, majd másodszor, immáron télen 2007 márciusában, kis csapatunknak sikerült eljutnia az észak-olaszországi Valchivannába - köszönhető mindez egy itt található kis panziónak és egy magyar síklubnak, mely ezt a helyet használja bázisaként.

Meg kell, hogy mondjam előtte még soha nem hallottam a Milánótól 100 km-re északra található, Svájcba benyúló ékszerdobozszerű üdülőhelyről. Ez azért furcsa, mert a Budapesttől csupán 970 km-re található síközpont példaértékű fejlesztéseinek köszönhetően, olyan felvonórendszerrel bír, hogy felveszi a versenyt a legdrágább osztrák és svájci terepekkel. Másik előnye, amiről egyébként megbizonyosodhattunk, az, hogy mit is jelent valójában a hóbiztosság. Az elmúlt télen, amikor a környező síterepek pár tíz centi hóért könyörögtek, itt a helyiek már nem tudtak mit kezdeni a bőséges fehér áldással. Nem tudom ez mennyire átlagos, de mindenesetre tavaly így volt.

A pályarendszer

Lássuk csak mit kapunk, ha síelőként/snowboardosként ideérkezünk. Azért írtam külön a hódeszkát, mert ha valakik szeretik ezt a helyet, akkor ők azok és ez egyértelművé vált a számos, részükre rendezett neves verseny plakátjának láttán.

Utunk a völgybe az olaszos hangulatú Chiavenna városából indul. A pályáktól mindössze negyedórás autózásra lévő városkában hangulatos sikátorok, terek, műemlékek, sőt leánderek és pálmafák (!) fogadnak minket. Megér egy rövid kitérőt... Chiavenna városából meredek és kanyargós út vezet a 800 m-rel magasabban lévő Valchiavennába. A panoráma varázslatos: ház méretű kövek, melyek a helyről gurultak le, mintha csak óriások dobálták volna szét őket. Az út már-már olyan keskeny, hogy nem is hinnénk hová vezet. Egysávos völgyhidak, rejtelmes alagutak. És ekkor hirtelen megérkezünk Campdolcinó városkába. / A síterephez két település tartozik: az alacsonyabban fekvő Campodolcino és a magasan, a pályák aljánál fellelhető Madesimo. / Előbbiben volt szállásunk, ahonnan egy modern símetróval juthatunk fel 1700 m-es magasságba, megspórolva a Madesimoba vezető további kanyargós utat. Odafent napsütés, a legmodernebb felvonók és jól kezelt pályák vártak minket.

Maga az összpályahossz 60 km körüli, ami elsőre nem tűnt olyan soknak, de az itt töltött idő alatt rá kellett jönnünk, hogy a mennyiség nem minden... Nincs is jobb érzés, mint végigszáguldani egy tökéletesen kezelt, széles pályán, majd néhány percen belül újra a tetején lenni. Köszönhető ez a már előbb említett modern felvonóknak (szinte mind lecsatolós technikával bíró expressz lift) és a sorban állás teljes hiányának, ami az ottlétünk alatt jellemezte a helyet. Snowboardosok számára különösen kedvező a húzóliftek teljes hiánya! Az ülőlifteken kívül egy kis és egy nagykabinos, valamint egy símetró szállítja a vendégeket. A terep nagy része ugyanabban a hegyoldalban helyezkedik el, míg a Val di Lei pályái a hegy túloldalán található mindig 4-5 fokkal hidegebb és április végéig tökéletes porhót rejtő völgyben. Ezen pályák a legmagasabb csúcsra (Monte Groppera 2948 m) felrepítő kabinoson keresztül közelíthetőek meg. A csúcson választási lehetőség előtt állunk: Vagy lesíelünk a már említett hátsó pályákon, vagy irány vissza a többi pálya és a falu, ami lehetséges a legendás feketepálya - az Il Canalone - érintésével. Olaszország talán leghíresebb fekete pályája maga nem is sípálya, hanem inkább sítúra útvonal. Legendásnak számít meredeksége, hossza és a közben elénk táruló panoráma miatt. Figyelem! Csak nagyon gyakorlott sízőknek! Természetesen akad a kezdőknek is pálya, így láthattunk kisgyermekes családokat is, nem kell azt hinni, hogy bárkit kirekesztene a hely.


A vidék

Ha már valaki erre jár, ne hagyja ki, mint ahogy mi sem, a közeli svájci síterepek meglátogatását, St. Moritz például csupán fél órányi autózásra található az egyik irányban, míg a másik irányban található a Comói-tó a maga pálmafáival és örök napsütésével ugyancsak kihagyhatatlan élmény! Nem szalasztottuk a helyi finomságos megkóstolását sem. Az itteniek büszkék a házi sörükre (Birreria Spluga, Gordona), szárított marhasonkájukra (Bresaola) és az ugyancsak szárításos eljárással készülő kecskesonkára (Violino di Capra - Kecskehegedű)


Ami még nagyon mellbevágó volt az a helyiek kedvessége. Az igaz emberek völgyének (Val di Giüst - val di dzsüszt) lakói, ahogyan magukat hívják, megőriztek valamit az ősi idők vendégszeretetéből, amivel kevés nagy síközpontban találkozhat az ember.

Összegzésképpen tehát egy nagyon modern, jól kezelt és hóbiztos síterepen jártunk, közepes távolságra Magyarországtól. Előnye még, hogy egy új helyet fedezhettünk fel, ahová eddig kevés magyar jutott el.

A síterep honlapja: http://www.skiareavalchiavenna.it