Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Még sokat kell pedáloznunk a biztonságért

2013.06.03.

A Wáberer Hungária Biztosító Zrt. a bringa szezonban egy különleges kerékpár-biztonsági felmérést készített, amelyből többek között kiderül, hogy viselünk-e védőfelszerelést, fogyasztunk-e alkoholt, ha kétkerekűre ülünk és mennyire tartjuk be a KRESZ vonatkozó szabályait.
A férfiak akár sportolásra és munkába járásra is használják biciklijüket, viszont jellemzőbb rájuk, hogy alkoholfogyasztás után ülnek fel a drótszamárra. A jó idő beköszöntével sokan pattanunk nyeregbe, ugyanakkor a kerékpár műszaki állapotának rendszeres ellenőrzéséről és a vonatkozó KRESZ szabályok betartásáról van még mit tanulnunk – derül ki a Wáberer Hungária Biztosító Zrt. Bukósisak Felmérésből, amelyet májusban, közel 1000 fő bevonásával végzett.

Két keréken az ország
Az online kérdőívet 960 válaszadó töltötte ki, amelyből jól körvonalazódnak az országos kerékpározási szokások: a felmérésből kitűnik, hogy a megkérdezettek közül sokan használják kerékpárjukat akár napi rendszerességgel is. A kitöltők közel kétharmada (66%) használja naponta, míg 18%-uk hetente kerékpárját. A kérdőívet kitöltők kerékpárjukat nem csak közlekedésre, de sportolásra és szabadidős tevékenységre is rendszeresen használják. Sőt közel egyharmaduk, (28%) több funkcióra is előveszi kétkerekűjét; ez utóbbi leginkább a férfiakra jellemző (20%).

Biztonság: első?
A válaszadók közel fele (48%) kerékpárúton hajtja biciklijét, ami jó aránynak tekinthető, figyelembe véve a tényt, hogy a kerékpárút hálózat sok helyen még nem kiépített. Meglepő viszont, hogy minden tizedik kerékpáros járdát használ közlekedése során, ami a KRESZ szerint csak abban az esetben tekinthető szabályosnak, amikor az úttest erre alkalmatlan, illetve a biciklisták számára tiltott az ott közlekedés.

Sajnos biciklijük műszaki állapotának ellenőrzését sem nem tekintik olyan fontos teendőnek a bringások; csupán 31 %-uk végzi el ezt évente többször. Évi egy alkalommal azért a többség (55%) átnézi, vagy átnézeti kerékpárját.

A felmérés az alkoholfogyasztás és a bringázás kapcsolatát is vizsgálta: a kérdésre, hogy "Biciklizéskor szokott Ön alkoholt fogyasztani?" a kitöltők 9%-a válaszolt igennel, többnyire férfiak. Ez a tevékenység amellett, hogy balesetveszélyes, szabálysértést jelent és bírságot is vonhat maga után.

Kiegészítők
A Bukósisak Felmérés a kerékpárok felszereltségét is kutatta: kiderült, hogy a kitöltők 88%-a rendelkezik lámpával, bár ez kötelező tartozéknak minősül. A saját biztonságukat szem előtt tartva a megkérdezettek fele (50%) rendelkezik sisakkal, ami a felnőttek számára ugyan nem kötelező, de erősen ajánlott. A nemek aránya ennél a kérdésnél kiegyenlített volt. A társaság biztosítási szempontból is körbejárta a biciklizés témakörét: a válaszadók háromnegyede (76%) hasznosnak tartana egy felelősségbiztosítást kifejezetten kerékpáros közlekedés során okozott balesetekre.

A magyar biztosító nagy hangsúlyt fektet a kerékpározással kapcsolatos biztonsági tudnivalók népszerűsítésére, valamint a kétkerekű sport hazai támogatására is. Támogatója a június 1-én megrendezett siófoki Tour de Pelso kerékpáros rendezvénynek, valamint az ugyancsak a hétvégén futó siófoki Elimina Tour városi kerékpárversenynek is. Utóbbinak, valamint Magyarország első, a Nemzetközi Kerékpár Szövetség (UCI) által bejegyzett profi mountain bike egyesületének is névadó szponzora.
KOMMENTEK

h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.