Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
RENDBEN
Menü ≡
ROVATOK    HÍREK    HÓJELENTÉS    WEBKAMERÁK
TÉLI SPORTOK    FELSZERELÉS    GALÉRIA
JÁTÉK    AKCIÓK    FÓRUM    SZAKÉRTŐK
SÍTEREPAJÁNLÓ
Bohinj - Vogel
Aktív csomagok a gyönyörű Bohinji-tó körzetében!
Schladming-Dachstein
Nyári kártyával több mint 100 ingyenes program!
Mölltal gleccser
Nyári síelés és Karintia kártya 160+ ingyenes programmal!
UTASBIZTOSÍTÁS -10%
KÖVESS MINKET!
facebook twitter googleplus youtube instagram

A keleti nyitás: síelés Bulgáriában

2018.03.12. | Szerző: Pálinkás Norbert
Az elmúlt öt év legnagyobb havazása kezdődött – jelentették be a szervezők Plovdivban, és felhívták figyelmünket, hogy ne induljunk neki hólánc nélkül a Pamporovo felé vezető útnak. Igazuk volt: többször is csak a gondviselés lökte át mikrobuszunkat egy-egy kritikusabb emelkedő utolsó méterein. De tudtuk, ez a szenvedés a hóval borított, 60 kilométeren keresztül kanyargó szerpentinen valami nagyon jót ígér a következő sínapokra.
Manapság inkább felkapjuk rá a fejünket, ha azt halljuk, hogy valaki Bulgáriába készül sízni. Pedig a korosztályomból sokan emlékeznek rá, hogy gyerekkorukban rendszeresen jártak télen a szüleikkel a balkáni ország hegyeibe, ahol igencsak jókat csúszkált a család. Aztán, miután nyíltak a határok nyugat felé, és egyre közelebb kerültek az autópályákon kényelmesen elérhető, modern síterepek, jelentősen megkopott a bolgár lejtők vonzereje.

Az online elérhető pályatérképek és az internetes fórumok alapján én is inkább kíváncsian, mint izgatottan vártam a következő napok síelését, miközben az extrém útviszonyokkal küzdöttünk. De aztán végül közel 3 óra alatt teljesítettük valahogy az összesen 80 kilométeres távot, és megérkeztünk a kis hegyi üdülőfaluba. Pamporovo valóban szinte csak hotelekből, vendégházakból, és a turistákat kiszolgáló létesítményekből áll, amik szinte alig látszottak ki a hó alól.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
Másnapra az időjárás még semmit nem változott, pedig az erdőt és a pályákat már így is vastag fehér lepel borította. Ratrakokkal is felesleges lett volna kivonulni ilyen intenzív havazásban, tehát kezdődhetett a pálya-freeride. Ehhez először a Malina 2 sícentrumtól induló régi háromszékes lifttel kellett feljutnunk, ez itt a szűk keresztmetszet, hiszen gyakorlatilag más módon nem lehet megközelíteni a többi pályát. Az osztrák kabinok és buborékos-székesek kényeztetése után szokatlanul kellemetlen volt a zuhogó hóesésben felfelé haladni a fapados lifttel, de az öreg masina kitartóan zakatolva tette a dolgát.
A síterep emblémája is lehetne a legmagasabb ponton épült tévétorony, ide fut össze a legtöbb felvonó, és innen indulnak a pályák is. Elsőre nehezen találtuk meg, merre is kellene induljunk, a térképek alapján egyszerűnek tűnt, de mégis elvétettük a kiszemelt pályát. Nem könnyű átlátni a terepet, és a táblák sem segítik túlzottan a tájékozódást.
A pályák meglepően izgalmasak: egyik sem túl széles, viszont a pirosak is a feketékhez hasonló meredekséggel és kiváló vonalvezetéssel kanyarognak lefelé. A rendszer legmagasabb pontja majd 2000 méter, mégsem emelkedik az erdőhatár fölé. Úgy látszik, itt a Rhodope hegységben más jellegűek a klimatikus viszonyok, mint az Alpokban vagy Kárpátokban, ahol 1600-1700 méter fölött már nyílt terepen vagy sziklák között sízhetünk. Ebből sajnos elsőre nyilvánvalóvá is vált, hogy Pamporovo nem egy freeride paradicsom - túl sűrű az erdő ahhoz, hogy értelmes lecsúszásokat lehessen összehozni benne. Persze biztosan lehetne találni a jó csapásokat, ritkásabb részeket, de minimális helyismeret nélkül, ilyen mély hóban nem vágtunk neki - pedig volt egy-két sokat próbált freerider arc a csapatban. Maradtunk a pályákon, amiket a harmadik naptól, miután elállt a havazás és eloszlott a vastag felhőzet, szépen végigratrakoltak minden este. Na persze a ratraknyom és az erdő közötti keskeny sávokon pár kanyar erejéig mindig lehetett találni térdig érő porhavat. A szikrázó napsütésben és mínusz 8-10 fokos hidegben így igazán pompás csúszásokat hoztunk össze.
A bolgár sí-infrastruktúra jóval elmarad Nyugat-Európától. Jártam már itt-ott a világban, de még soha nem láttam például működő egyszékes, fapados síliftet - hát Pamporovoban ilyen is van. Nem csak a liftek régebbiek, de a pályák melletti éttermeknek, kocsmáknak és szállásoknak is van egy erős szocialista-retro bája. Meg úgy általában a komplett épített környezet nem mondható esztétikusnak. Ami persze csak akkor tudja elrontani a szórakozásunkat, ha valami furcsa okból az osztrák színvonalat várnánk itt a Balkán legmélyén. Simán együtt lehet élni ezzel a fajta lepattantsággal és ízléstelenséggel, hiszen a természet gyönyörű, az árak pedig pont azt tükrözik, amit kapunk. Ausztriához képest nagyjából fél pénzért tudunk enni-inni a pályák mellett, vagy bárhol az üdülőfalu területén, de a szállásokat, síkölcsönzést vagy szervizelést is kellemes összegekért mérik.
A balkáni életérzés pedig, persze csak ha nyitottak vagyunk rá, még hozzá is tehet a hangulatunkhoz. Más zenék szólnak a "hüttékben", más ételeket-italokat fogyaszthatunk, más illatok lengenek körül, a bolgárok pedig alapvetően barátságos népek. Az egyik napon belebotlottunk egy nagy csapat gyalogosba, majd egy másik csapat népviseletes síelőbe, akik nemzeti zászlókat lobogtatva, zenélve-énekelve, nyomultak a sípályán. Először nem tudtuk mire vélni, aztán kiderült, hogy Március 1. a bolgár nép nagy nemzeti ünnepe, ezen a napon szabadultak fel a hosszú török uralom alól – csupán 140 évvel ezelőtt. Ráadásul most indult a tavaszváró időszakuk is, amit mindenki a csuklóján viselt piros-fehér zsinórokkal jelzett. Tehát a bulizós életérzés sem hiányzott.
A pamporovoi bérlet a szomszédos Mechi Chal síterepére is érvényes, amit nem is síterepnek, inkább csak sípályának neveznék. Mindössze egy darab, szintén régebbi stílusú négyszékes lift visz fel a hegyre, hosszan-hosszan, közel 800 méter szintkülönbséget áthidalva. Lefelé is egy pálya jön, itt-ott pár variánssal, viszont ez a pálya legalább 3-4 kilométer hosszú, elképesztő jó meredekséggel, isteni ívekben kanyarogva. Tökéletes lesiklásokat kaptunk ettől a lejtőtől, nulla várakozással a liftnél, pedig szombaton jártunk ott. Így együtt Pamporovo és Mechi Chal már egészen értékelhető sportélményt tud nyújtani akár egy egész hétre is.

Persze most jön a kérdés, hogy akkor érdemes-e Bulgáriába szervezni a következő sítúrát?
Én azt mondom, sokaknak bejöhet ez a hely. Ugyan jóval messzebb van, mint például Ausztria, autóval 10-12 órás útra kell felkészülni, viszont sokkal olcsóbb. (Sok angollal találkoztam például, akik repülővel jöttek Szófiába, ahova a WizzAir is repül, és onnan hozták őket transzfer buszokkal Pamporovoba.) És az sem mellékes szempont, hogy - ha kíváncsiak vagyunk rá - egy teljesen más szeletét ismerhetjük meg itt a világnak.
2018.03.12. 21:53:02 minerel
Már elég régóta a francia befektetők célpontja Bulgária és ennek megfelelően tolják a pénzt a sícentrumokba. A következő titkos tipp már Albánia lesz :-)
2018.03.15. 22:08:07 Fidosan
Hát ilyen 1 személyes lift mint a képen még működik Skóciában Glencoe síterepen, én egyszer ültem bele, az még ment de kifelé necces volt, elég passzentos a méret pedig nincs rajtam felesleg :)
2018.03.22. 23:13:28 Naftz Andras
1 Személyes müködő lift van itt a közelben is Bohinj Vogelen. Jahorinán pedig kivan állitva az egykori felvonó egyrésze pár székkel.Egy Szlovén fémipari vállat gyártotta őket a 60-as években.
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó síterepek:
Kapcsolódó országok:
Kapcsolódó fotóalbumok:
h i r d e t é s
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!
Szeretném megkapni a síelők.hu friss híreit és síelőknek szóló aktuális ajánlatait.
Elfogadom az adatvédelmi elveket.
Hírlevél archívum »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 7 vendég és 0 regisztrált felhasználó látogatja.
Asztali nézet
A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk. Elfogadom. Több infó...