Icebreaker teszt-túra: a Lomnici-csúcs meghódítása

Talán ezért is vésődött be memóriámba a név, így most hogy visszatért, azonnal tudtam hova kapcsolni. Merthogy voltam olyan szerencsés, hogy az új-zélandi természetes "Icebreaker" aláöltözőket tesztelő nemzetközi túrára kaptam meghívást a Magas-Tátrába. Nem biztos, hogy vállaltam volna a részvételt, ha akkor tudom mi vár rám, de így, egy kis idő távlatában, hogy tovatűntek a félelmeim és lecsengtek az emlékek, azt kell mondjam, hogy az út maga volt a csoda, sőt, útitársaim örökre megfertőztek a sziklamászás hóbortjával. Mindig imádtam a hegyeket - nem véletlenül szerkesztek síelős portált -, de soha nem jutott volna eszembe gyalog nekivágni a vad szirtekre kitett Lomnici-csúcsnak. Tulajdonképpen, ha visszagondolok, meghívóim szándékosan izzasztottak meg ennyire, hogy szó szerint saját bőrömön tapasztaljam meg, milyen érzést nyújt az Icebreaker. A márka, melynek viselői az egész világot behálózó közösséget alkotnak, hiszen mindannyian a természet és a természetesség rajongói.

• Icebreaker a Facebook-on
• Icebreaker a Twitteren

Előkészületek: a tökéletes túraöltözet

Magasszárú túrabakancs, erős, vízhatlan túranadrág, esőkabát, 30 literes hátizsák, magas faktorú napvédőkrém - ezek voltak a túra előírt kellékei. Ami hiányzott, azt még indulás előtt gyorsan beszereztem kedvenc pesti túraboltomban, aztán irány Szlovákia! Ótátrafüred (Stary Smokovec) egy szép kis hoteljében volt a szállásunk, itt találkoztunk cseh, lengyel, szlovén és szlovák túratársainkkal és hegyi vezetőinkkel. Átvettük a tesztelésre szánt Icebreaker felsőket és a szintén merino gyapjúból készült speciális túrazoknit, és másnap hajnali ébresztő után már ebben fogyasztottuk reggelinket. Reggel 8-kor tetőtől talpig profi hegymászócuccban, karabinerekkel, kötelekkel és bukósisakkal felszerelkezve szálltunk be a lomnici felvonóba, sok-sok ugyanilyen korán kelő szlovák sporttárssal együtt. Hiába, errefelé valóban tömegsportnak számít a túrázás, természetjárás.

Indulás a Lomnici-nyeregből

Tátralomnicról a sípálya nyomvonalát követve egy kiskabinos felvonó visz fel két szakaszban a Kőpataki-tó (Skalnatné Pleso) melletti állomásig, ahonnan egy nagy lanovka repíti a csúcsig a kényelmes turistákat. Mi ehelyett egy muzeális darabnak tűnő ülőlifttel utaztunk fel a Lomnici-nyeregbe, ahonnan gyalogtúránk indult. Elképzeltem az alattunk elterülő hegyoldalt télen: szívesen kipróbáltam volna a széles fekete pályákat, amikor a köveket és törpefenyőket 1-2 méternyi hó borítja. Kár, hogy nincs itt több sílift. Évek óta tervezik a helyi erők a tátralomnici síterület fejlesztését, de a megvalósítást nem sikerült tetten érni.

Kövek, kövek, kövek

Aki puha pázsiton, tarka réteken szeret túrázni az ne a Magas-Tátrát válassza. Ezt a hegységet kemény gránitból faragták és már értem, miért kellett beruháznom egy a vastag talpú magasszárú túrabakancsba. Éles köveken lépdeltünk egyre meredekebben felfelé és körbenézve mindenfelé csupasz, vad sziklás hegyormokat, a sziklák között csillogó vizű tengerszemeket láttunk. Szerencsére tartottunk pihenőket, és mivel szikrázó napsütés kísért végig utunkon így sokat fotóztunk, hiszen alig tudtunk betelni a látvánnyal. Minél feljebb értünk annál szélesebb körpanoráma volt a jutalmunk és a tiszta időben talán a Mátráig is elláttunk.

Csúcstámadás

Félelmetesnek tűnt a fölöttünk magasodó sziklafal, melynek tetején megcsillant a cél, az obszervatórium kupolája. Bevallom, megremegett a térdem, amikor felnéztem. A hegymászás utolsó szakasza volt a legizgalmasabb, itt már olykor függőleges falakon haladtunk, szerencsére derekunkon biztosítókötéllel. A feljutást ezen a részen szakaszon a sziklába erősített láncok és mászóvasak is segítették. Bár jelölve nem volt, olyan B-C kategóriás "via ferrátának" felelt meg ez az útszakasz. Fent egészen közelről látthattuk azt a félelmetes kuloárt, amit Tomas Kraus életveszélyes menőverrel síelt meg egy Nike reklám kedvéért (itt lehet megnézni a videót!). Túravezetőink elmondása szerint ez a Lomnici-csúcsra vezető "vas"útvonal egyre népszerűbb a bevállalósabb túrázók körében, de a jelölések hiánya miatt hegyivezető nélkül senkinek nem ajánlják a felmászást. Esős, havas időben különösen veszélyes lehet megcsúszni a védtelen sziklafalon. Mi szerencsére hibátlan időt fogtunk ki és határtalan boldogságban úsztam amikor felértem a csúcsra. Szeretném újra érezni amit akkor éreztem! Azt persze csak később tudtam meg, hogy ugyanezen az útvonalon még le is fogunk mászni. Mivel azonban nem kérdezte meg senki, hogy ezt bevállalom-e, egyszerűen a többiekkel tartottam, és elmondhatom, hogy fáradtan ugyan, de épségben lejutottam a völgybe.

Levezetés

A túra után Tátralomnic egyik legnépszerűbb "kolibájában" a Stara Mama vendéglőben estebédeltünk. Talán még soha nem esett ennyire jól a káposztaleves és a sztrapacska, na meg a korsó pilzeni. A munka egy részét eddigre már elvégeztük, este következett a hivatalos program, amikor finom új-zélandi borok társaságában megismerkedtünk az Icebreaker cég történetével és kiértékeltük egész napos bevetésnek kitett ruházatunk állapotát. A teszten jól vizsgázott a cucc - két réteg felsőnk és zoknink egyaránt tökéletesen szagtalan maradt, dacára a tűző napsütésben leadott több ezer kalóriának. Másnap reggel minden ellenérzés nélkül öltöztünk be ugyanabba a szerkóba (beleértve a zoknit is!), egy másik, kevésbé extrém, de nem kevésbé szép tátrai túrára, hogy lezárjuk ezt a gyönyörű szeptemberi hétvégét.