Hétvége hatalmas porhóval a Nagy-Hideg-hegyen

h i r d e t é s

Az út egyre járhatatlanabb volt még a hideghegyi ház terepjárójának is, így Csaba első dolga az volt, hogy beindítsa a hótaposó gépet. Noha jóval Tax alattig eltúrta, megtaposta az erdészeti szervizutat, a Szokolyáról végre elinduló hókotró este 6-kor Tax alatt elakadt a nagy hóban. Nem csoda, mert szünet nélkül szakadt. Miklóssal a turistaháztól a töretlen, mély hóban nehezen jutottunk el az északi pálya nagy felvonójához. A házban mínusz 3, előtte - 5 fok volt, de a szél nem fújt, s rövidesen igen melegünk is lett. Ketten két órán át lapátoltuk a havat a felvonóház előtt, hogy be lehessen menni az épületbe és ki lehessen nyitni az ajtót. Újabb másfél óra volt letaposni a felvonó alatt a völgyállomásig és ellapátolni a visszamenő tárcsák útját elzáró hótömeget. Síléccel is mélyen besüppedt az ember a friss, puha fehérségbe. Attól tartottunk, hogy másnap a síbuszok nem tudnak feljönni a hegyre és a havazás hírére meginduló közönséget hiába várja a lassan méteresre nőtt hótakaró. Végül a Ratrak és az Unimogra szerelt hókotró éjfél után 1-re fejezte be az út járhatóvá tételét. Mögötte érkezett föl a gondnok, Dénes terepjárója, a hétvégére szükséges élelmiszerrel és üzemanyaggal. Még ekkor is szünet nélkül hullott a hó, az időjárásjelentés pedig azzal bíztatott, hogy aznap ugyan nem volt az országban jelentős havazás, de másnapra várható, sőt az erős széltől hófúvásoktól kell tartani. Nyugtalanul aludtunk, féltünk, hogy előző napi munkánk eredményét a hó és a szél el fogja tüntetni. Hajnali 5-kor hallom, hogy a ház autója indul lefelé. Kinézve az ablakon megnyugodva láttam, hogy a havazás elállt.

Korai reggeli után 7-kor már indultunk a pályákra, hogy 9-re kész pályák várják az érkezőket. Csaba beindítja a Ratrakot - és a motor jár, de kormányozni nem lehet, a hidraulika nem működik. Próbálkozás, telefon Szokolyára Fehér Lászlónak, aki előző éjjel dolgozott a gépen - de semmi jó tanács. U. Miklóssal siettünk ki a felvonóhoz. Valóban vagy 15 cm friss hó esett azóta, hogy előző nap besötétedéskor bezártuk a felvonóházat. Ennek eltakarítására már elég volt egy óra, majd újra elkezdtem lapátolni a felvonó nyomvonalát. Közben megjöttek Pestről liftkezelő barátaink, elmondták, hogy a busz minden nehézség nélkül feljutott a jól megtisztított úton. Csak a pályán nem volt megtaposva a nagy friss hó. Mit fog szólni a tömeg, hiszen azt olvasták az általam szétküldött híradásban, hogy kezelt pályák várják őket? Ekkor jött meg Csaba a felfedezés hírével: a gép azért nem működik, mert az éjszaka a nyestek és/vagy egerek beköltöztek a jó meleg gépbe és éhségükben szétrágták a műanyag borítású vezetékeket! Csaba talált megfelelő drótot és bizakodva visszament, hogy működni fog a gép. Így is lett, előbb a délit, majd a 2-es északit jó másfél óra alatt elsimította, így a három síbusz által szállított rengeteg ember már csak a fantasztikus havat találta a pályákon és a lassan kiderülő időben gyönyörködött a tájban. A közönség többsége életében először járt Hideghegyen és nem győztek ámulni, milyen remek pályákat és havat találtak. Többen elmondták, az előző napokban Szlovákiában fél órás sorok voltak, a liftek pedig hol a szél miatt, hol pedig áramszünet következtében álltak meg. Nálunk csak dél körül gyűlt össze annyi ember, hogy 15 percet kellett várni - mert a pár nappal korábban kijavított 18 vonszoló nagyon megnövelte a lift kapacitását.

A Csóványosra tervezett túrát el kellett halasztani. Páran gyalogosan jöttek, de a félméteres hóban nem volt értelme nekivágni. Mivel a motoros szán péntekre elkészült, de szombatra ismét elromlott (az ottlévő szerelő most már tudja a hiba okát és a motor-részt elvitte javításra), nem tudtunk a tervezett útvonalon nyomot fektetni, így sível sem lett volna értelme ebben a hóban küszködni. Tavaly április 4-én még találtunk némi havat a Csóványoson, most jóval többre számítok, tehát március végén - április elején tartjuk meg a túrát. Viszont a tervnek megfelelően délután 3-kor megemlékeztünk Tolnai Józsefről és Szebényi Gézáról. A Magyar Természetbarát Szövetség és az Újpesti TTE képviselői megkoszorúzták a turistaház falán az emléktáblát. A Dunakanyar Sportbizottság elnöke és koszorúja sajnos nem érkezett meg, feltehetőleg a nagy hó miatt.

A nap nagyobb részében a nap is sütött, ha nem is zavartalanul. A rekord létszámú közönség jól érezte magát és szép bevételt hozott. Estére egy nem-síző fiatal társaság foglalt el a turistaház nagy részét, fő szórakozásuk az ivás volt - ehhez képest nem is voltak olyan hangosak. A fent maradt kezelők jutalma a nehéz napért egy holdfényes másfél óra sízés volt a déli pályán. A telihold jobb fényt adott, mint a teraszra kitett fényszóró, a hó és a pálya jobb nem is lehetett volna. A mínusz 10 fokot meg sem lehetett érezni.

Vasárnap délelőttre napsütést jelzett a Meteorológia, ehhez képest ködös idő volt, hószállingózással. Az erősödő északnyugati szél nem volt túl zavaró, de szépen szórta le a havat a fákról. A reggel simára sikált kis északit kora délutánra jól feltúrta a rengeteg síző, ezért még egy pályasimításra volt szükség - az eredmény a közönség megelégedése volt. 15 percnél többet azért nem kellett várni (reggel 6 új vonszolót tettünk föl), akik pedig korán érkeztek, azok annyit sízhettek, hogy délután már haza is indultak. Üzemzavar nem volt, a felvonók kezelői beszélgettek is a közönséggel, tovább javítva a hangulatot és az informáltságot. Délutánra kezdett derülni. A nagy északit a gép nem dolgozta meg, mert a friss havon, ami alatt kemény hó van, a gép megcsúszott, így viszont olyan porhó volt a pályán, amit csak egy helikopteres sízésen lehet találni. Délutánra szép huplik alakultak ki, de porhóból, ezért kifejezetten élvezetes volt kanyarogni közöttük. Csak amikor elég gyorsan belefutottam egy teljesen szűz, töretlen részbe, az úgy megfogott, hogy leoldott a felső léc. Egy arra járó barátunkkal (Lacika) perceken át kerestük a méteres hóban, pedig tudtam, hol kell lennie.

Még du. fél 3-kor is tömötten jöttek föl a buszok, ekkor már egyes meneteket vásároltak. Elszámolás, becsomagolás után már 5 óra volt, amikor néhány kezelővel együtt el tudtunk indulni hazafelé. Nagyon sajnálhatják, akik nem a sível történő lesiklást választották: 46 szezonra emlékezve talán ha 3-4-szer volt ilyen remek a síút. A rövidebb úton, a Hármasforrás völgyében mentünk, majd a kijavított eróziós szakaszon remekül átsízve, a gyors, de puha, fogható havon, a sízők által már jól kijárt úton, néha várva is egymásra, 20 perc alatt értünk le a parkolóhoz. A Vasfazék-patak átkelője semmi gondot nem okozott, a befagyott és gerendákkal kitöltött medert vastag hó borította, ha nem lett volna ott sok ember, nagy sebességgel is keresztül lehetett volna száguldani rajta. A síbuszban kényelmesen cipőt tudtunk váltani, útközben még megtárgyaltuk a hétvége tanulságait, hogy mi mindent lehetne jobban csinálni a turistaházban, hogy mennyire elkellene a Magas-Tax -Hideghegy felvonó, s hogy mennyivel jobb egy hideghegyi hétvége, mint egy chopoki.