Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Jeszenszky Géza által írt cikkek

Rövid- és középtávú sízési lehetőségek a Börzsönyben

2021.11.26. Jeszenszky Géza
Ha megfelelő egészségben érem meg a 85-öt, az első adandó alkalommal (lehetőleg hazai) sípályán is megünnepelem. Mivel sűrűn hívom síző ismerőseimet síterep-előkészítő munkatúrákra, valamint a havas idényben sízni a Börzsönyben, adok egy rövid összefoglalót, miért teszem ezt.

Csóványos Emléktúra: 111 éves a Börzsönyben a sísport

2021.02.23. Jeszenszky Géza
A hazai sísporttal egyidős Magyar Turista Egyesület 2021. febr. 20-21-én nyílt túrával emlékezett meg arról, hogy a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület (BETE, sajnos a többi sportegyesüleettel együtt 1948-ban betiltották) 111. évvel ezelőtt a Börzsönyben, a Csóványos és a Nyír-réten egykor állt vadászkastély között lesikló síversenyt rendezett.

Felkészülés a koronavírus okozta téli bezártságra: Itthon is sízhetünk!

2020.11.19. Jeszenszky Géza
Közhely, hogy minden rosszban van valami jó. Ez az idei télen beigazolódhat. Már a miniszterelnöki bejelentés előtt is tartani lehetett attól, hogy a járvány miatt ezen a télen nem igen lehet majd külföldre utazni. Reméljük, hogy az év végére a helyzet javul, vagy legalább nem romlik annyira, hogy a hazai behavazható pályák hatósági tiltás miatt ne tudjanak működni.

Sízzünk Erdélyben!

2020.03.03. Jeszenszky Géza
Erdély, ahogy a régiek mondták, „a másik magyar haza”, itt van a szomszédban. Nincs messzebb, mint Ausztria. Régi jelszavam, hogy „Sízzünk itthon!”- is. De Erdélyben is otthon vagyunk. Nemcsak a történelem bizonyítja ezt, de az ott élő, bennünket őszinte szeretettel váró magyarok is ezt üzenik.

Kapj kedvet egy erdélyi sízéshez!

2019.03.08. Jeszenszky Géza
Régi jelszavam, hogy Sízzünk itthon - is! De Erdélyben is otthon vagyunk, nemcsak a történelem üzeni ezt, de a Székelyföldön élő, bennünket őszinte szeretettel és egyre jobb feltételekkel váró magyarok is ezt bizonyítják.

Nosztalgia: túrasível a Nagyhideghegyre

2019.01.29. Jeszenszky Géza
Majdnem pontosan 59 évvel ezelőtt jártam először sível a Börzsönyben, Nagy-Hideghegyen. Akkor csak jó két és fél órás gyaloglással lehetett feljutni a 865 magasban az 1940-es években elkészült turistaházhoz.

125 éves a magyar sísport

2017.12.04. 2017.12.06. Jeszenszky Géza | frissítve: 2017.12.06.
Pontosan 125 évvel ezelőtt, december 4-én kezdődött a síelés története Magyarországon. Ezen a napon csatolták fel először a Norvégiából hozott "lábszánkókat" a budapesti Vérmezőn.

Tél a tavaszban - a Börzsöny tetején

2017.04.21. Jeszenszky Géza
Az öregebb sízők még úgy emlékeznek, hogy a Nagy-Hideghegyen mindig nagy a hó és március elejéig meg is szokott maradni. Hózáporok már októberben és még áprilisban is előfordulnak, de arra sem élő tanú, sem meteorológiai adat nincs, hogy április 20-án fél méter a friss hó! És a ráadás: kezelt pályán felvonóval lehet sízni!

Olimpiai álom a Radnai-havasokban

2016.01.15. Jeszenszky Géza
A Magyar Napló Kiadó gondozásában a tavalyi év végén jelent meg Killyéni András-Péter Kolozsvárott élő sporttörténész és informatikus „Olimpiai álom a Radnai-havasokban" című kötete.

Szombaton indulnak a liftek a Nagy-Hideg-hegyen

2015.01.30. Jeszenszky Géza
Folyamatosan esik a hó a Börzsönyben! 5 év szünet után, az elmúlt napok jelentős havazásának köszönhetően jan. 31-től, szombattól ismét működnek a síliftek. Nagy-Hideghegyen géppel előkészített három pálya és három tányéros sífelvonó várja a sportbarátokat. Természetesen működik a turistaház és az étterem.

Hetedszer a legmagasabb "magyar" hegycsúcson

2014.03.05. Jeszenszky Géza
A Magyarországi Kárpát Egyesület az Erdélyi Kárpát Egyesülettel közösen hetedik alkalommal megrendezett téli sítábora február 25. és március 1. között, közel száz résztvevővel, minden várakozást felülmúló körülményeket talált a Madarasi Hargitán, a magyarok által lakott hegyek legmagasabbikán.

Nyitásra készül a síközpont Nagy-Hideghegyen

2013.12.22. Jeszenszky Géza
Három évi kényszerszünet után, az év végén, nyitásra készül Nagy-Hideghegyen a síközpont. Magyarország leghosszabb és legnagyobb szintkülönbségű sípályái már havasak, még egy havazás, és megnyílnak a sízők számára.

"Száz éves a Börzsönyben a sísport" - sí-emléktúra

2011.01.24. 2013.01.24. Jeszenszky Géza | frissítve: 2013.01.24.
A Magyarországi Kárpát Egyesület sí-emléktúrát rendez immáron 3. alkalommal az első börzsönyi síverseny évfordulóján 2013. február 10-én. Az emléktúra az indulók szándékától (és a hóviszonyoktól) függően teljesíthető akár gyalog, akár hótalpon, akár sível, illetve ezek bármilyen kombinációjával.

Emléktúra: 100 éves a sísport a Börzsönyben

2012.02.15. Jeszenszky Géza
A Magyarországi Kárpát Egyesület 2012. február 19-én ismét megrendezi a "100 éves a Börzsönyben a sísport" emléktúrát. Az emléktúra az indulók szándékától (és a hóviszonyoktól) függően teljesíthető akár gyalog, akár hótalpon, akár sível, illetve ezek bármilyen kombinációjával.

Sízzünk Erdélyben! Ismerjük meg a Madarasi Hargitát!

2010.09.10. Jeszenszky Géza
Régi jelszavam, hogy „Sízzünk itthon!”- is. De Erdélyben is otthon vagyunk, nemcsak a történelem üzeni ezt, de az ottani hegyekben élő, bennünket őszinte szeretettel váró magyarok is ezt bizonyítják. A magyarok által lakott területek legmagasabb hegycsúcsa a Madarasi Hargita.

Hideghegy - Egy 50 éves szerelem

2010.02.18. Jeszenszky Géza
18 éves voltam 1960. januárban, amikor megismertem Őt. Már hallottam szépségéről, különleges vonzerejéről, ami különösen télen bűvöli el imádóit. Az elmúlt ötven évben hányszor tettem meg a Nagy-Hideg hegyre vezető utat barátokkal, egyetemi diáktársakkal, családommal, és szenvedélyes sí-barátokkal.

Őszi munkatúra a Börzsönyben - téli időjárásban

2009.11.02. Jeszenszky Géza
Tavaly még november elején is szép őszi vasárnapon dolgoztunk a Hideghegyről levezető síút tisztításán. Idén két naposra terveztük a túrát, mert a sípályák környékén is sok tennivalót láttunk.

Porhó és üres sípálya a Nagy-Hideghegyen

2009.02.03. Jeszenszky Géza
Már csak a korombeliek emlékeznek a klasszikus sífilmre: Menschen, Pisten, Pulverschnee. De minden síző tudja, hogy bármennyire örvendetes is a mesterséges hókészítés feltalálása, bármennyire is megnyugtató, ha egy síterepen hóágyúk garantálják a havat, a természetes porhónak nincsen párja.

Novemberi szezonnyitás hazai hegyeinkben

2008.12.01. Jeszenszky Géza
Az utóbbi két tél gyatra hóviszonyai arra figyelmeztetnek, hogy minden havas napot meg kell becsülni. Tavaly a november közepi hószakadásnak nem lett folytatása. Sokan reméltük, hogy az idei novemberi hó átvészeli a közelgő melegebb napokat, és a sípályákon jó alapot fog kínálni a következő hetek havainak.

Hazai helyzetjelentés - Nagy-Hideghegy

2008.11.10. Jeszenszky Géza
Beszűkölő gazdasági lehetőségeink ismét ráirányítják a figyelmet a hazai sílehetőségekre. Ha két gyönge tél után nem jön egy harmadik, s magasabb hegyeinkben a havas napok száma meg fogja közelíteni az átlagot (75 nap), akkor az idei szezonban az Alpok és a Tátra helyett a hazai sízéseké lesz a vezető szerep.

Dobogókői munkatúra

2007.10.14. Jeszenszky Géza
Gondolom minden magyar síközpontban, sípályán készülnek a télre, egy jó, hóban gazdag szezonra. A Magyarországi Kárpát Egyesület sízői most vasárnap a Dobogókő és Piliszentkereszt közötti, mintegy 6 km hosszú síúton dolgoztak.

Csődben a hazai síterepek?

2007.04.19. Jeszenszky Géza
A mai Magyarország területén valószínűleg még sosem volt olyan tél, hogy még a magasabb hegyekben sem alakult ki hótakaró. Sovány vigasz, hogy az Alpokban és a Tátrában is alig volt hó január végéig, Erdélyben utána sem esett sok, és egész Európában rekord-melegeket mértek.

Hétvége hatalmas porhóval a Nagy-Hideg-hegyen

2006.10.14. Jeszenszky Géza
Évek, talán évtizedek távlatában is a legjobbak közé tartozott az elmúlt hétvége. Pénteken Galgóczi Csabával és Udvarnagyi Miklóssal hárman mentünk föl, előkészíteni a terepet, s az előrejelzéssel mit sem törődve egyre jobban havazott. Az út egyre járhatatlanabb volt.

A Chopok két arca

2006.01.03. Jeszenszky Géza
Vitathatatlan, hogy az Alpoktól keletre Chopok a legjobb síterep. Idén karácsony és újév között azonban kiderült, hogy az elmúlt rendszer, a "szocializmus" szelleme még jelen van az Alacsony-Tátrában.

Őszi munkatúra a Nagy-Hideg-hegyen

2004.10.29. Jeszenszky Géza
A Magyarországi Kárpát Egyesület őszi hideghegyi munkatúráját november 6-7-én tartja. A résztvevők számára ingyenes szálláslehetőséget biztosítanak a Magas Taxon, vagy a nagyhideghegyi turistaházban.

Sível a Csóványosra - túrasí beszámoló

2004.01.13. Jeszenszky Géza
Ezen a télen az időjárás már többször rossz tréfát űzött a sísport hazai hódolóival: a havazást ígérő jóslatok rendre nem váltak be, így január közepére még magasabb hegyeinken sem gyűlt össze 10-15 cm-nél vastagabb hótakaró.

h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.